Ötvenhetedik fejezet

- De szólni kellene nekik!
- Minden klubhelyiségben van, ezt már megbeszéltük! Lehetne DS-en is...
- Mégis hogyan? Éjfélkor volt! Addig nem lehetünk a Szükség Szobájában!
Ez a vita pénteken zajlott le - mégpedig azon a napon vagy tizedszer. Nevezetesen a tegnapi rádió adásról volt szó. Én kitartottam amellett, hogy a DS tagoknak szólni kellene róla, de Padma és Lucie kitartottak amellett, hogy nem. Anthony nem mondott semmit, de ez most nem is volt fontos.
- Egyáltalán miért ne mondhatnánk meg? - tettem fel sokadszorra a (számomra) logikus kérdést.
- Mert...
- Na tessék, erre nem tudtok válaszolni - mondtam gúnyosan.
- Jól van, akkor mondjuk! - adta be a derekát Lucie.
- Köszönöm - vágtam rá derűsen.
Délután volt egy kis szabad időm, és elhatároztam, hogy repülök egyet. Borzalmasan hiányzott a kviddics, és amire készültem, azt igazából egyetlen szabály sem tiltotta.
Fél négykor a vállamra vettem a seprűmet, és a pálya felé vettem az irányt. A füvet zúzmara lepte, és a Tiltott Rengeteg fái szelíden hajladoztak a hűvös szellőben. Nem volt a közelben senki, mégis olyan érzésem volt, mintha figyelnének.
Végül megráztam magam, a lábam közé kaptam a seprűmet, és elrúgtam magamat a földtől.
Csodálatos érzés volt újra repülni. Villámgyorsan cikáztam a pálya mentén, és hiába csípte ki a hideg menetszél a kezem és az arcom, hiába vacogtak a fogaim, hiába volt libabőrös a hátam a hidegtől - csak repültem és repültem, megfeledkezve a teljes világról, és minden problémámról.
Már be is sötétedett, amikor rávettem magam, és leszálltam a földre. Nem is volt időm semmire, csak elfutottam a szobánkba lerakni a seprűmet, aztán lélekszakadva rohanni kezdtem a Szükség Szobája felé.
Szó szerint beestem az ajtón, ugyanis a nagy sietségben megbotlottam a küszöbben.
Seamus és Anthony jött oda, hogy felsegítsen, aztán velük együtt leültem a földön heverő párnák egyikére.
- Sziasztok! - kezdte Ginny, és mindenki elcsendesedett. - Az elő napirendi pont...
- Ginny - szóltam halkan - Hadd mondjam el.
A lány rám nézett, és aggodalmasan megcsillant a szeme. Aztán bólintott, és leült, én pedig felálltam.
- Nos - mondtam kicsit lámpalázasan - sokan tudjátok, hogy mi vagyok, de sokan nem. Ez azért lényeges, mert Carrowék kikészítésében is van szerepe. Szóval... - itt egy kicsit elakadtam, és vörös lett az arcom és (hosszú idő után először) teljesen piros lett a hajam. - Szóval...én...Vérfarkas vagyok! - böktem ki végül.
Néhányan a barátaim közül összenéztek, mások döbbenten meredtek rám. Előre rettegtem a reakciójuktól. Bele se gondoltam, hogy ettől kezdve akár utálhatnak is, vagy félhetnek tőlem.
Ellenséges pillantásoktól tartottam, és mivel nem akartam, hogy ezek elérjenek, elfordítottam a fejem, és a cipőmet kezdtem bámulni. Végül Hannah szólalt meg.
- Ezt előbb is mondhattad volna - jegyezte meg csendesen.
- Akkor tudtuk volna sötét varázslatokon, hogy nem kell félni. - szólt Lavender, és erre elmosolyodtam. Sok mindenre számítottam, csak erre nem, így most kellemesen csalódtam.
- Hát akkor... Folytassuk! - pattant fel Ginny - Öhm...
- Griffendél kardja - segítette ki Luna.
- Ja, igen, az! - nevetett Ginny - Ezt igazából pontosan meg kell tervezni, mert Piton szobájába betörni...
- Szigorúan tilos, és életveszélyes - fejezte be helyette Seamus. A többiek nevettek.
- Ott a pont - bólintott vigyorogva Ginny. - Az akcióra nem kellünk sokan, igazából Lunán, Neville-en és rajtam kívül bőven elég egy vagy két ember.
Egyedül én tettem fel a kezem, aztán egy pár másodperces tétovázás után Seamus követte a példámat.
- Rendben, ezt fel se kell írni - jelentette ki Luna, a maga álmatag stílusában.
- És akkor maga a terv - vette vissza a szót Ginny - Éjjel kellene ezt is végre hajtani, amikor Piton alszik...
- De néha el is hagyja az iskolát - szóltam közbe -, és szerintem célszerűbb lenne olyankor. És persze ki kell hallgatnunk a jelszót is, mert anélkül elég nehéz lenne bejutni.
- Viszont ha nem lesz itt, akkor is éjjel kéne - mutatott rá Luna - Carrowék figyelnek minket, ti is tudjátok...
- Akkor maradjunk abban, hogy kiderítjük mikor lép le legközelebb Piton, utána kihallgatjuk a jelszót, és éjjel riadót fújunk - mondta Neville.
- Rendben - bólintottam, és a többiek is elmorogtak egy-egy jó-t.
- És mivel szólunk egymásnak? - tettem fel a kézenfekvő kérdést.
- Hmm... Megvannak még a pénzek, amiket Hermione bűvölt meg? - kérdezte Ginny. A csoport igenlően morajlott - Akkor azzal! Csak legyen mindig kéznél.
- Van még valami? - kérdezte Terry, aki látszólag nagyon álmos volt.
- Igen - bólintott Neville - Kellene még egy kisebb akció a kard lopás előtt. Öhm... Ötletek? - kérdezte bizonytalanul.
- Nekem van - mondta Anthony - Mit szólnátok hozzá, ha rendelnénk a Weasley ikrektől olyan Mobil-mocsarat... Tudjátok, ötödikben bevetették, és Umbridge nem tudta eltüntetni...
- Nekem tetszik - jelentettem ki - Én állom! Még ma írok az ikreknek és megrendelem. Mennyit?
- Hát, legalább két folyosót el kellene árasztani - szólt bujkáló mosollyal Ginny.
- Értem - mondtam, és elnevettem magam - Még ma írok...
- És ez legyen mondjuk... Jövő kedden - szólalt meg Luna - Az ikrek gyorsan postáznak.
Ezután már csak elköszöntünk egymástól, és mindenki elment lefeküdni.
Hétfőn meglehetősen rosszul sikerült a mugliismeret...
Alecto Carrow belekezdett egy új anyagrészbe, ami nevezetesen az volt, hogy hogyan kell szenvedést okozni a mugliknak. Erre természetesen már többen kiakadtunk, és nemes egyszerűséggel kijelentettük, hogy passzolunk.
- Nem fogunk muglikat kínozni! - fakadtam ki.
- Még mit nem! - füstölgött Seamus.
- Csend legyen! - förmedt ránk Carrow - Egyenlőre ezen az órán nem ti döntitek el, hogy mit tesztek meg és mit nem.
- Miért? Nem tud kényszeríteni! - feleseltem tovább. Fortyogott bennem a düh.
Carrow rám nézett... Aztán felemelte a pálcáját.
- Cricio!
Ismertem ezt az érzést... Mintha minden porcikám izzani kezdett volna, borzalmas fájdalmat éreztem. Sikítani kezdtem - aztán megszűnt az átok.
Azt vettem észre, hogy a földön fekszem, és remegek, mint a nyárfalevél. Padma, Lucie, Anthony, Seamus és Neville mind odarohantak hozzám, de Carrow nem törődött vele. Visszasétált az asztalához, és írni kezdett valamit a táblára.
- Ne... Semmi bajom - motyogtam, de a könnyek a szemem sarkában meghazudtolták szavaimat.
- Szörnyeteg! - szólt fennhangon Seamus. Carrow befejezte a szót amit éppen írt, aztán lassan megfordult.
- Mit mondtál? - kérdezte, szinte már kedvesen.
- Jól hallotta - szólt hűvösen Seamus - Azt mondtam, hogy szörnyeteg.
- Büntetőmunka - jelentette ki a nő - Hallottam Umbridge professzor pennájáról... Nem árthat neked - sötéten elvigyorodott, és kihívóan nézett a fiúra, de annak a szeme se rebbent.
- A tanárnőnek nincsenek egyedi ötletei - jelentette ki szemtelenül - Azt hittem ennél kreatívabb, tanár nő.
Carrow újra elővette a pálcáját, és intett vele, mire Seamus arcán mély vágás jelent meg. A fiú felkiáltott fájdalmában, de aztán nem szólt többet, csak visszaült a helyére...
Anthony és Neville közben visszasegítettek a helyemre, de alig egy perc múlva már szólt is a csengő.
Még mindig remegtem, mikor kiléptem az ajtón, és Anthony kezét fogva elindultam a nagyterembe ebédelni.
Mikor leültünk az asztalhoz a Griffendél asztala felé néztem, és megláttam Seamust, aki egy kendőt szorított az arcára, és mogorva képpel baktatott a társaihoz.
És akkor hirtelen elsírtam magam.
- Lisa! - kiáltott Padma, és Lucieval együtt átölelt.
- Nem te tehetsz róla - suttogta Lucie.
- Lehet...de... - mondtam még mindig sírva - Nem...nem bírom ez...ezt az e..egészet...! Te...teljesen kikészít!
- Tudom és...és minket is, de kérlek....nyugodj meg...
- Sajnálom - szipogtam, és megtöröltem az arcomat - Ne...ne haragudjatok...
- Nem haragszunk - sietett megnyugtatni Padma. - Nem a te hibád...
- Más is kész lenne a helyedben... De a miénkben is... - motyogta Anthony.
- Ez az egész... Olyan borzalmas! Minden...minden Voldemort hibája!
- Csss!
- Ne mond ki...!
- Bocs...
- Tudjuk, hogy borzalmas - mondta Anthony - De hidd el, előbb vagy utóbb minden jóra fordul. Ne felejtsd el, hogy Harry még él. És aki egyszer legyőzte Tudodkit, annak soha többet nem árthat.
Nem bírtam tovább elmosolyodtam, és oda bújtam a fiúhoz. Igaza van...

Sziasztok, kedves olvasók!

Ha már itt vagy, ne felejts el szavazni! ;)

Milyen lett? 

Várom a kommenteket! :)

Giger