Ötvenegyedik fejezet

Csütörtök reggel arra ébredtem, hogy valaki kopog. Kinyitottam a szemem, és körülnéztem. Csak öt óra volt, nem tudtam ki akar ilyenkor bármit is. Először arra gondoltam, hogy csak álmodtam, de aztán újra kopogtak. Borzasztóan álmos voltam, hisz kettőkor volt vége a büntetőmunkának Hagriddal.
Szememet dörgölve kikecmeregtem az ágyból, és ajtót nyitottam.
Luna állt ott, talárba öltözve, mosolyogva. Látszólag tökéletesen kialudta magát....
- Mi van? - ásítottam kicsit bosszúsan - Hajnali öt van...
- Mennünk kell gyakorolni! - jelentette ki a szokásos álmatag vidámságával.
- Mi?
- Hát uralkodnod kell a képességed fölött! Azt mondtad, hogy benne vagy. Segíteni akarok, de ezt nem csinálhatjuk, csak amikor mindenki más alszik.
- Jól van jól van, menjünk - morogtam - csak had öltözzek fel...
Előszedtem egy tiszta talárt, és nagy nehezen felöltöztem. Közben vágyakozó pillantásokat vetettem a meleg, puha ágyamra...
- Gyere már! - lépett be Luna - Nem sokára reggel lesz...
- Na ne már - morogtam, és elindultam az ajtó felé. Luna követett.
Végigmentünk pár rejtett lépcsőn és folyosó, aztán bevetettük magunkat egy kihalt tanterembe, és bezártuk az ajtót. Intettem a pálcámmal, mire égni kezdek a teremben elhelyezett gyertyacsonkok. 
- Na jó... - Luna elővett egy hatalmas, és meglehetősen régi könyvet. - Itt le van írva.... Aki születésétől fogva vérfarkas, az eleve képes erre az átalakulásra - olvasta - De az is megtanulhatja, akit később haraptak meg. Itt lényeges pont, hogy a harapásnak legalább egy évesnek kell lennie. Valamint fontos, hogy az alany mágus legyen.
- Igen, ez rendeben van - ásítottam - Hogyan csináljam?
- Csak annyit ír, hogy fel kell idézned egy dühítő emléket....
- Megvan - motyogtam fogcsikorgatva. Szerintem mind tudjuk, mire gondoltam.
- Aztán ezzel párhuzamosan arra kell koncentrálnod, hogy átváltozol. Csak nem szabad napi gyakorisággal csinálni, mert az pár év után gondokat okoz. Annyira természetes lesz az átváltozás, hogy ha feldűhítenek is vérfarkas leszel.
 Már nem is figyeltem oda. Felidéztem azt, amikor a fiúk játékszernek néztek, átvertek engem. Egyre gyorsabban dobogott a szívem. Rágondoltam, hogy milyen érzés az átváltozás, és megpróbáltam beleélni magam. A következő percben bizseregni kezdtek a tagjaim, majd megnyúltak az ujjaim. Szőr nőtt ki belőlem mindenhol, és mire észbe kaptam, már ott ültem a terem közepén - vérfarkas képében.Felálltam, és felélénkülve körbefutottam a helyiséget.
- De jó! - lelkendezett Luna - Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megy! Ez csodálatos!
Leültem vele szemben, és néztem az arcát. Beszélni nem tudtam, de valahogy el kellett érnem, hogy rájöjjön mit akarok. Elvégre vissza sem árt változni...
- Jaj tényleg, bocsánat - szabadkozott a lány - Meg keresem... Igen... A visszaváltozás ezek után - olvasta - már meglehetősen egyszerű művelet. Alapjában véve a fenti feladatok ellentétét kell elvégezni. Egy boldog, nyugalmat sugárzó emlék felidézésére van szükség...
- És emberi alakra gondolni - fejeztem be, mert már sikerült is. Összenéztünk Lunával, és nevetni kezdtünk. Még párszor átváltoztam, aztán vissza, és egyre csak jobb kedvem lett. Micsoda képesség ez! Hisz nem is probléma, nem is egy betegség....
- Megtanultad! - jelentette ki Luna, visszatérve szokásos álmatag stílusához - De most már mennünk kell.
- Rendben. Köszönöm Luna!
- Nincs mit.
Felszaladtam a táskámért, aztán leballagtam a nagyterembe. Már majdnem leültem Padma mellé, amikor az tüntetően hátat fordított nekem. Akkor kicsit morcosan elindultam az ellenkező irányba, amíg Luciehoz nem értem. 
- Jó reggelt - köszönt ásítva - Szép napunk van...
- De mennyire - lelkesültem fel - Képzeld el....
Itt jött az, hogy el kellett mondanom mindent, a vérfarkassá változásomról. Már becsengettek, amikor eljutottam oda, hogy most már tudom irányítani is ezt a képességet. Lucie elképedve hallgatta, és egy jó darabig meg sem tudott szólalni. Ebédszünetben tért végre magához, de akkor sem volt beszédes, és feltűnően komorrá vált.
- Azért jó terv ez az ijesztgetés - mondta, kicsit vékonyabb hangon a megszokottnál.
- Aha... - feleltem bizonytalanul. Valami nem volt rendben, éreztem.
- Hát igen.... - jött a szintén nagyon értelmes válasz.
- Lucie - szólítottam meg tétován - Valami baj van....?
- Baj? Dehogy van bajom... Semmi különös, vagy valami....
- Lucie...- próbálkoztam.
- Hagyj már! - csattant fel hirtelen - Nincsen semmi bajom, megértetted?!
- Ne haragudj.. Én csak...
- Hagyj ezzel békén Lisa! - azzal felkapta a táskáját, és kirohant a nagyteremből. Én meg se tudtam szólalni. Mi baja itt mindenkinek?!
Eddig korgott a gyomrom, de most már nem is voltam éhes. Magamban szitkozódva elindultam - sötét varázslatok órára...
Egész végig a padlót bámultam magam alatt, és nem foglalkoztam azzal, hogy Carrow mit mond vagy kér. Mikor kicsengettek a dupla óra végén elsőnek hagytam el a termet a tanár után, és azonnal felrohantam a klubhelyiségbe. Ott duzzogva ledobáltam a könyveimet az asztalra, és nekiláttam a leckének. Sokáig vesződtem, és ezen persze csak még tovább húztam magam.
- Szia! - ült le mellém Anthony.
- Mi van?! - kérdeztem. Kitörőben volt belőlem a feszültség, ami a nap folyamán felgyűlt.
- Nyugi! - hőkölt hátra - Mi történt veled? Ki húzott fel?
- Hagyjuk... Ne haragudj...
- Mi a gond? - kérdezte szelíden, és megsimogatta a hajam.
- Semmi csak.... Padma és Lucie ki vannak rám akadva, de nem értem, hogy miért! - tört ki belőlem. - Padma napok óta kerül, felhúzza az orrát ha csak meglát! Lucie meg... Reggel olyan furcsán viselkedett, megkérdeztem mi a baja, ő meg kiakadt és faképnél hagyott! De nem tudom, hogy mit csináltam, és beszélni sem tudnék, mert kerülnek, és így még bocsánatot se kérhetek - bár nem is tudom miért kéne....
- Jól van, nyugalom! - fogta meg a vállam Anthony - Nincsen semmi baj...
- Bár úgy lenne - motyogtam. Beültem az ölébe, és neki dőltem. Észre se vettem, és könnyezni kezdett a szemem. Hirtelen Lucie bukkant fel. Bejött a klubhelyiségbe, és szinte azonnal észrevett engem. Elvörösödött, aztán lesütötte a szemét, és felrohant a hálótermünkbe. Talán bűntudata van?
Felpattantam, és elhatároztam, hogy utána megyek. Türelmetlen mozdulattal megtöröltem a szemem, megigazgattam a hajam és a talárom, aztán nagy levegőt vettem és elindultam.
- Hová mész? - kérdezte csodálkozó arccal Anthony. Nem válaszoltam, csak megszaporáztam lépteimet. 
Fent aztán egy pillanatra megtorpantam az ajtó előtt. Átfutott a fejemen, hogy inkább mégsem megyek be, de aztán erőt vettem magamon, és lenyomtam a kilincset.
Padma abban a pillanatban felpattant, és kiszáguldott az ajtón. Kedvem lett volna utána menni - leordítani a fejét, megátkozni, vagy csak szimplán lekeverni neki egyet - de erőt vettem magamon, és ott maradtam. Lucie az ágyán ült, és bűntudatos, sőt, egy kicsit rémülten nézett rám. Odasétáltam és leültem a saját ágyamra, vele szemben. Egy darabig némán meredtem rá, ő meg a földre.
- Hát... - kezdtem.
- Ne - mondta ő.
- Mit? - értetlenkedtem.
- Semmi.... - jött az értelmes felelet.
Megint hallgattunk egy darabig. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mi is a baj, de akkor Lucie hirtelen megszólalt:
- Sajnálom, hogy reggel kiakadtam  - motyogta - Nem kellett volna... Az én hibám...
- De... Valami...valami gond van? - kérdeztem óvatosan.
- Nincs. Vagy..... Van, de.... De ez nem számít!
- Hallgatlak.
- Lisa, nekem vérfarkasok tették tönkre a családomat! - fakadt ki - Azért voltam egész eddig magántanuló! Amikor tizenegy lettem anyát megharapta egy vérfarkas, és képes volt meglépni, ott hagyott engem, apát, aki egyébként is beteg, és még az öt testvéremet, akik közül egy szintén vérfarkas lett! Anyával sétált amikor megtámadták őket... Rá egy évvel apa meghalt, mert nagyon szerette anyát, de ő meg inkább mások hajkurászását választotta, rengeteg embert harapott meg... Aztán én voltam a legidősebb, ott maradtam... Árvaházba kerültünk... Öt évig éltem ott Lisa! Akkor jelentkezett apa egyik testvére, és magához vett, és csak most tudtam volna egyébként is eljönni a Roxfortba, mert év közbe a a testvéreimnek szüksége volt rám!  Ezért.... akadtam ki.... A vérfarkasok felidegesítenek, és téged is sajnállak, mert megértem, hogy rossz lehet!
- Istenem - suttogtam - Lucie... Nem gondoltam...
- Nem érdekes - legyintett - Nehéz annak megérteni, aki normális családban él, tudom... Mondjuk neked se könnyű, de....
- Nem élek normális családban - mondtam csendesen - Én is vérfarkas vagyok, de nem csak ez van.... Anyát tavaly megölték a Halálfalók. Ketten maradtunk a fél éves húgommal, a nagyihoz kerültünk, de neki ez sok... Ha befejeztem az iskolát magamhoz kell vennem a húgom.
- És apukád?
- Elhagyott minket, amikor hat éves voltam - feleltem halkan.
Megint elhallgattunk. Megértettem Lucie problémáját, és nem érdekelt többé, hogy miket mondott, amikor kiborult.Elvégre én azt hittem, hogy az én életem most szörnyű... De most...

Sziasztok!

Hát, összehoztam a következő fejezetet! 

Novemberben a 19. körüli napokban ne várjatok rám

( újabb műtét.... :P) 

De utána igyekszem több fejezettel is jönni.

Most nagyon kíváncsi vagyok MINDEN OLVASÓ véleményére!

Nem tudom eldönteni, hogy megfelelő-e, mert 

nekem most ez tetszik, de kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is!

Írjatok és aki még nem tette iratkozzon fel! :)

Köszi

Giger:)

Ötvenedik fejezet

A következő két nap azzal telt, hogy összeszedtük a DS itt maradt, és mindenek előtt megbízható tagjait. Meglehetősen kevesen maradtunk, elvégre sokan elmentek már, befejezték a Roxfortot. Végül előkapartuk a régi érméket, a Szükség Szobájában megtaláltuk a régi listát és megbeszéltük az első találkozó időpontját. Volt egy olyan zavaró körülmény, hogy a hétfő, a szerda és a szombat eleve kiesett. Viszont a kviddics csapatokat feloszlatták, így az edzések időpontja nem jelentett gondot - minekutána ilyen nem is volt.
Hétfőn délután kedveszegetten elindultunk felkeresni Carrow dolgozószobáját. Az első kopogásra ajtót nyitott, és köszönés nélkül intett, hogy menjünk be. Szék nem volt, és semmilyen eszköz nem vonhatta magára a figyelmünket. Egyszóval fogalmunk sem volt, hogy mit kell tennünk. Carrow a vállára kanyarította a köpenyét, zsebébe dugta a pálcáját, majd az ajtó felé indult.
- Gyerünk! - parancsolta, miután kitárta az ajtót.
Végigmentünk a nyomában pár lépcsőn és folyosón, majd az előcsarnokban kötöttünk ki. Átvágtunk rajta, aztán ki a tölgyfaajtón, és végig a parkon. Félúton járhattunk, amikor értetlenkedő pillantásokat kezdtünk váltani. Mégis hova megyünk?
Anthony megfogta a kezem, és rám mosolygott. Látszólag felhőtlenül jó volt a kedve, és mikor a Tiltott Rengetegre pillantottam, megértettem miért.
Hagrid álldogált ott, kezében egy hatalmas szerszámijjal, mellette a kutyájával. Mind fellélegeztünk; sokkal rosszabbra számítottunk.
- A büntetőmunkát Hagriddal fogjátok végezni, öt órától hajnali kettőig, Az erdőbe mentek, és a varázslények biztonságát veszélyeztető növényeket fogjátok kiirtani. Frics úr kettő órakor értetek jön. Ne halljak panaszt rátok! - azzal sarkon fordult, és visszagyalogolt a kastélyba.
Nem is tudom, mit mondjak a büntetőmunkáról. Meglehetősen elfáradtunk, és nem egy sebet szereztünk a vad növények ellen vívott csatában, de egyébként nem panaszkodom. Hagridról kiderült, hogy nagyon rendes, és sokat nevettünk vele.
Végeredményben kettőkor hullafáradtan, de jókedvűen léptünk ki a Tiltott Rengeteg szélére. Frics késett, már három óra volt, amikor a lankán himbálózó fénypont jelezte, hogy közeledik.
Néma csendben baktattunk mellette, és csak akkor szólaltunk meg, amikor elváltunk a gondnoktól.
- Azért én ellenék enélkül is - jegyezte meg Hannah - Teljesen kimerültem.
- Járhattunk volna rosszabbul is - ásítottam - Örülj, hogy ebben a rendszerben még élsz.
- Ezzel ne viccelj! - emelte fel a mutatóujját Semaus - Még a végén naponta mehetünk dolgozni, és meghalunk a nevetéstől!
Kitört belőlünk a nevetés, és jó ideig nem is bírtuk abbahagyni.
- Rendes ember ez a Hagrid - szólalt meg végül Lucie - Szinte hihetetlen, hogy tanár.
- Vannak rendes tanárok - mutatott rá Neville - Például McGalagony is az, a maga módján.
El kellett köszönnünk egymástól, és mindenki folytatta útját a saját körlete felé. Közben arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy helyre menni.
Másnap reggel mikor Padma felkeltett, úgy éreztem nem is aludtam. Megdörzsöltem a szemem, aztán nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból.
- Kell neked jártatni a szádat - morogta Padma, és kivette a kezemből a táskáját amit a fejemre akartam húzni. - Mire volt jó ez az egész?
- Téged miért zavar? - kérdeztem, de alig figyeltem oda.
Padma megvonta a vállát, aztán kiment a szobából és becsapta maga mögött az ajtót. Egy darabig bámultam utána, aztán szépen, komótosan folytattam a készülődést.
Lent Lucie mellé ültem le, mert nem volt kedvem harapós kedvű barátnőm közelébe menni. Turkálni kezdtem a rántottámat, és közben Anthony huppant le mellém.
- Jó reggelt - ásított karikás szemmel. - Mi van, összevesztetek?
Válaszképpen mordultam egyet.
- Akkor azért ilyen morcos - hajolt oda Lucie - De mi volt a téma?
- Kérdezz könnyebbet - morogtam.
- Milyen óránk lesz? - váltott témát Anthony.
- Mugliismeret - horkantam fel keserűen - Komolyan, ennél szebb nem lehetne.
Legszívesebben meg se mozdultam volna, de aztán Lucie meggyőzött, hogy jelenleg elég ennyi büntetőmunka, és nagy nehezen elindultam. Bevonszoltam magam a tanterembe, és leültem Anthony és Lucie közé. Nem sokkal később megérkezett Carrow, és belekezdett a vérlázító monológjába.
A pad szélét firkáltam, és nem is figyeltem egész addig, amíg valaki más meg nem szólalt.
- És magában meg a testvérében mennyi mugli vér van? - kérdezte hangosan Neville.
Egy pillanatig dermedt csend volt, aztán a nő megsuhintotta a pálcáját, és Neville arcán mély vágás nyílt. A fiú felnyögött fájdalmában, és az arcához kapott. 
- Nem tűröm el ezt a pimaszságot! - rikácsolta vörös fejjel
Visszasétált a tanári asztalhoz, vett egy nagy levegőt, aztán folytatta a mondókáját, talán egy kicsit hisztérikusan.
- Fel kell menned a gyengélkedőre - csóválta a fejét Hannah, mikor kimentünk a teremből, és Neville arca még mindig vérzett. - Ez így már vészes...
- Dehogy - legyintett a fiú.
- Akkor mondjuk másképp - szóltam - Felmész a gyengélkedőre!
Neville látszólag beletörődött, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot, és fintorogva elindult. Semaus elment utána.
- Jó lesz ez így - mondta Lucie, miközben a lépcsőt tapostuk - Minden órán egy hasonló incidens.
- Csak túléljük. Ja tényleg, neked nem is szóltam... - azzal beszámoltam Lucienak a DS-ről, és a keddi találkozóról - Azt beszéltük nem szervezünk be új tagokat, de szerintem neked örülni fognak.
- Lehet... Akkor holnap este nyolckor?
- Igen, de majd menjünk együtt, mert így nem nagyon tudom elmagyarázni, hogy hol van a Szükség Szobája.
- Rendben.
Így hát másnap este bevártam Luciet a klubhelyiségben, és együtt indultunk el. Padma jelenleg nem volt hajlandó hozzám szólni, bár fogalmam sem volt róla, hogy miért. Mindenesetre azt reméltem,. hogy eljön.
Tíz perccel később beléptünk a rejtett szobába. Ott volt Neville, Semaus, Ginny, Luna, Parvati, Anthony, Hannah, és Padma is, na meg sok-sok régi ismerős. Jó volt újra együtt lenni....
- Na jó - kezdte kicsit lámpalázasan Neville - Hát.. Tudjátok, hogy miért vagyunk itt újra....
- Ki kell űznünk Carrowékat és Pitont az iskolából! - vette át a szót Ginny - A szakkör lényege most már nem az önvédelem. Azt megtanultuk. A fontos az, hogy kiűzzük a Halálfalókat, de közben mi is...
- Életben maradjunk - fejezte be Lucie - Ez igazán egyszerű...
- Nem ülhetünk tétlenül! - szólt közbe Luna - Ez ami itt folyik...
- Nevetséges, és borzalmas - vágtam rá - Jól van... Mi az első lépés?
Ginny huncutul elvigyorodott, és összenézett Neville-lel. Tehát már valamit kitaláltak...
- Na ki vele, mi van? - kérdeztem mosolyogva.
- Hát - kezdte Ginny - Elsőnek nem tennénk nagy dolgokat, aztán mindig kicsit tovább feszítenénk a határokat. Azzal tulajdonképpen az őrületbe kergetnénk őket...
- És akkor elsőnek mi lesz? - szakította félbe Semaus.
- Csak húzzuk őket órán. Meg egy kis éjszakai mászkálás....
- Összefirkáljuk a falat...
- Például éljen a Főnix Rendje szöveggel...
Nem is tudtam mit mondjak. Soha nem szegtem meg készakarva szabályt, főleg nem ilyen szándékokkal. Érdekes egy év lesz ez, az már biztos.
- Ijesztgetés...
- Micsoda?! - kérdeztem, mikor meghallottam amit Neville mondott. Ijesztgetés...?
- Igen. És itt te vagy a lényeg - nézett rám nagy komolyan Luna - De.. Ezt talán ha a többiek elmentek.
- Miért, miről van szó? - faggattam rosszat sejtve.
- Később! - intett Ginny.
Ezután már csak a következő találkozót beszéltük meg, amikor is végrehajtjuk az első komolyabb merényletünket. A terv szerint pénteken hajnali háromkor összegyűlünk, és bevetünk pár tűzijátékot, amit a Weasley Varázsvicc Vállalatból rendeltünk. Fontos pont volt, hogy ne legyenek bizonyítékok, hogy mi tettük.
- De nem kell mindenki, mert az feltűnőbb lenne. Elég maximum hat ember - magyarázta Luna - Jól van, ki vállalkozik?
Lucival együtt a magasba lendítettük a kezünket. Anthony is jelentkezett, de a többiek még bizonytalanak voltak.
- Tehát akkor Neville, Luna, Anthony, Lisa, Lucie és én - írta fel egy pergamenre Ginny, és közben diktálta magának - Tökéletes. Akkor pénteken hajnali háromkor a szoba előtt. Óvatosnak kell lennünk, mert azt hallottam a tanárok őrködnek éjjelente. Majd rejtett folyosókon közlekedünk, tudok egy csomót.
Mindenki elindult, és nem sokkal később már csak Luna, Ginny, Neville és én maradtunk a Szükség Szobályában.
- Figyelj - kezdte Luna - Már vagy egy teljes éve vérfarka, ugye?
- Igen...
- Azt olvastam, hogy most már elvileg tudnod kell uralkodni a képességeden.
- Tényleg? - suttogtam lámpalázasan - És... Ha jól sejtem ezt nem csak úgy, mellesleg kérdezted.
- A tanárokat megijesztené a tudat, hogy egy vérfarkas jár szabadon a Roxfortban. Néha, ha csak Carrowék, vagy Piton van a környéken, el kellene futnod előttük, meg ilyenek. Senki nem hinné el nekik, de ők félnének. Én sok ilyen könyvet olvastam, és segítenék felkészülni... Persze csak ha benne vagy a dologban.
- Nem is tudom - feleltem nyugtalanul - Ez veszélyes is lehet...
- Megőrzöd az emberi tudatod - jelentette ki gyorsan Ginny.
- Azért gondold meg - mondta csendesen Neville - Sokat számítana.
Azzal kimentek, én pedig magamra maradtam. Megkövülten bámultam az ajtót, és eltartott egy darabig, mire magamhoz tértem. Akkor kisurrantam a szobából, és a legrövidebb úton felrohantam a klubhelyiségbe.
Micsoda képtelen ötlet...! És mégis... Van benne valami. Ha megpróbálom, azzal nem veszítek semmit. És ez is egy dolog, egy segítség, a Voldemort elleni harcban. És én megfogadtam, még tavaly, hogy küzdeni fogok...
Mikor bebújtam az ágyba, már eldöntöttem: megteszem, amit tudok.
Megteszem, mert ez szinte semmi áldozat, és megéri.

Sziasztok!

Most összejött egy fejezet.

Milyen lett?

Remélem tetszik, szerintem nem rossz. 

Köszi, hogy elolvastad! :)

Giger

Negyvenkilencedik fejezet

Másnap reggel siettem az öltözéssel, mert még reggeli előtt beszélni akartam Neville-le vagy Ginnyvel. Padma még csak a zokniját húzta, amikor én már becsuktam magam mögött a hálóterem ajtaját. Lucie már lemehetett reggelizni - és a jelek szerint borzasztóan korán - mert a szobát már akkor elhagyta, mikor felkeltem.
A korai időpont ellenére a nagyterem már majdnem tele volt. A tegnapi fezsült hangulat talán felengedett egy kicsit, de nevetést most se nagyon hallottam.
- Jó reggelt - köszöntem, mikor odaértem a Griffendél asztalához.
- Szia
- 'Reggelt.
Neville és Ginny érdeklődve fordultak felém.
- Elolvastátok a módosításokat? - kérdeztem.
- Jaj - nyögött Ginny - Még szép...
- Tényleg tennünk kellene valamit - jelentettem ki - Ez így nem állapot.
- Igen, de tudod mit? - nézett rám Neville - Várjunk egy hetet, addigra minden kialakul, és majd akkor összeszedjük a tagokat.
- Értem - feleltem - Akkor... Találkozunk órán. - és visszamasíroztam az asztalunkhoz. McGalagony éppen az órarendeket osztotta ki. Meglehetősen rossz kedvében volt - legalábbis arca erre engedett következtetni.
- Na, első mugliismeret - morogta Anthony, miután lehuppantam mellé - Már csak ez hiányzott. Kíváncsi vagyok miket fog összehordani az a Carrow...
- Nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy nem fog tetszeni. - mondtam.
- Nahát! Neked is? - kérdezte gúnyosan Padma - Milyen meglepő...
- Lett új szobatársunk - fordultam Anthonyhoz - Magántanuló volt, de most ugye muszáj ide járnia.
- Nem egy szerencsés dolog.
Reggeli után a második emeleten található mugliismeret tanterem felé vettük az irányt. Leültünk a leghátsó padsorba, és némán vártunk. Becsengetés után körülbelül tíz perccel be is futott az új tanárunk. Meg sem próbálta eltakarni a karjára égetett Sötét Jegyet.Ugyanazt a megvető gőgöt tükrözte az arca, mint a vonatra felszálló Halálfalóé, és még csak köszönni sem volt képes.
- Tegyétek el a könyveteket - parancsolta - Azokra most nem lesz szükség.
Mozgolódás támadt, de pakolás közben senki sem vette le a szemét Carrowról.
- Mugliismeret órán eddig a muglik megértésén fáradoztatok - fogott bele -De ezt most felejtsétek el. A világba való beilleszkedéshez nincs szükség a muglik megértésére. Jogunk van felettük uralkodni, soha ne felejtsétek el : mi vagyunk az erősebbek. A muglik olyanok mint az állatok, nem érdemelnek figyelmet.Nem véletlen, hogy nekünk nagyobb képességeink vannak, nem véletlen, hogy több dolgot tudunk megtenni. És mi most arra kell, hogy törekedjünk, hogy ez a nép végre elismerje felsőbbrendűségünket, és ne kelljen előlük elrejtőznünk. Meg fogunk teremteni egy világot, amelyben bármikor varázsolhatunk, és ehhez nem kell bevonulnunk a házunkba.
Elkerekedett szemmel bámultunk a tanárra. Mi ez a zagyvaság?!
Körbenéztem, és ugyanazt a borzamat láttam társaim arcán amit én is éreztem.
- A muglik azon a szinten állnak, amit mi, mágusok már ezer évvel ezelőtt elértünk. Ha egyszer mi vagyunk az erősebbek, akkor miért rejtőzünk el? Olyanok mint a disznó az ólban, és ha valamelyik őrültséget csinál, a többi megy utána.
Körülnézett a teremben, majd hangnemet váltott.
- Ezeken az órákon a muglik őrültségeit fogjuk tanulmányozni, és belekóstolhattok, hogy hogyan kell keresztbe tenni nekik. Ezen kívül foglalkozni fogunk a sárvérűek jelentette veszéllyel is. Aki az órámon a mugliivadék szót meri használni ezekre a söpredékekre, az ne számítson jóra.  Most pedig vegyetek elő pergament, és írjátok le amit mondok...
Az óra hátralevő részében arról írtunk, hogy a muglik ,,mennyi szörnyűséget tettek, és ezért mit érdemelnének....''
- Borzalmas nőszemély - fakadt ki fennhangon Semaus Finnigan, mikor kimentünk a teremből - Nem normális...
- Finnigan! - csattant Carrow hangja. Meghallotta a fiút... Semaus elfintorodott, majd megfordult és közelebb lépett a nőhöz.
- Igen, tanár nő? - kérdezte. Carrow egy darabig méregette - aztán pofon vágta.
- Fogd be a szád! - rikácsolta - És húsz pont a Griffendéltől!
- De hát.... - kezdte Neville, de én lendületesen oldalba vágtam, és elhallgatott. Némán elvonultunk a terem elől, és csak akkor kezdünk beszélni, mikor hallótávolságon kívül tudtuk a tanárt. - Miért nem hagytál? - kérdezte dühösen Neville.
- Mert nem kell az első nap reggelén kiakasztani! És láttad, hogy mit csinált Semausszel...
A fiú csak morgott egyet, aztán elment órára. Nekem számmisztikám volt, így elváltam a barátaimtól.
Egész órán alig tudtam odafigyelni. Folyamatosan a mugliismeret járt a fejemben, és ahogy magam elé képzeltem a tanár nő öntelt arcát, egyre csak dühösebb lettem. Mégis hogy mondhat ilyeneket? Nem normális... Ez az egész helyzet olyan abszurd volt. Halálfalók tartanak nekünk órákat...
Mélázásomból a csengetés zökkentett ki. Összeszedtem a holmimat, és elrohantam a nagyterembe a barátaim után.
Ebéd közben Ginny jött oda hozzánk. Meglehetősen feldúlt volt.
- Hallottátok, hogy mi a tanárok újabb feladata? - kérdezte köszönés nélkül.
- Nem. Mi? - kérdeztem.
- Mivel Carrowjéké a fegyelmezés, ha valami rosszat csinálunk hozzájuk kell vinni minket. - fintorgott a lány.
- Ezt szerintem legtöbben nem fogják megtenni - csóváltam a fejem - Nekik sem tetszik a helyzet.
- Majd kiderül...
- Sziasztok - motyogta egy tétova hang a hátam mögött. Lucie volt az.
- Szia! - mosolyogtam - Hogy vagy? Boldogulsz a Roxfortban?
- Úgy ahogy - felelte kicsit felbátorodva - Csak.. Olyan nagy az egész!
- Igen, nehéz megszokni - bólintott együtt érzően Padma - De később könnyebb lesz.
- Jaj, el is felejtettem - szólaltam meg - Ő itt Anthony Goldstein. Anthony, ő Lucie, tudod, már meséltem...
- Szia! - vigyorgott Lucie - Jó a táskád...
- Köszi.
- Hé hé! - pattantam fel - Ő foglalt - vigyorogtam, és beültem a fiú ölébe. A többiek felnevettek - talán először mióta megjöttünk az iskolába.
A következő pár napban semmi nem történt, de aztán eljött a péntek, és vele az első ,,sötét varázslatok'' óra, ami ráadásként dupla volt. Amycus Carrow még ismeretlen ellenfélnek számított, így csendesen vártunk rá. Gyorsan meg is érkezett.
- Pálcát és könyveket a táskába - parancsolta - Ez csak bevezető óra...
Nem is támadt mozgás, mert senki sem pakolt elő.
- Ez a tantárgy új lesz nektek. - kezdett beszélni - Elsősorban átkokkal fogunk foglalkozni. Fontos feladatunk a Sötét Jegy megigézésének elsajátítása, majd a főbenjáró átkok megtanulása. Az órámon nem tűrök el semmi féle rendbontást. Azt teszitek, amit mondok.
A mai órán csak  leírjuk az év tervét, jövő héten pedig elkezdünk foglalkozni az Imperius-átokkal...
- Már elnézést - szólalt meg Lucie - Mi az, hogy főbenjáró átkokat tanulunk?
- Mi a neved? - nézett rá pár másodperc szünet után a férfi.
- Lucie Tailor - felelte.
- Nos Tailor, szerintem ez teljesen világos - mondta higgadtan a tanár - Fontos ezeket elsajátítani.
- És ha azt mondjuk, hogy nem tesszük? - kérdezte Neville.
- Parancsolsz?
- Jól hallotta - szólt közbe Anthony.
- Mi ilyet nem teszünk - jelentettem ki felbátorodva.
- Azt teszitek, amit én mondok! - emelte fel a hangját Carrow.
- Kivéve persze ezt, tanár úr - vigyorgott Semaus.
- Hogy képzeled...?
- Nem fogunk főbenjáró átkokat tanulni! - pattant fel Hannah Abbot - Nem kényszerítheti ránk!
- Ötven pont a Griffendéltől, a Hollóháttól, és a Hugrabugtól! - ordított a férfi - Most pedig leültök a helyetekre, ti ostobák!
- Parancsol? - kérdezte szemtelenül Neville - Mi nem vagyunk ostobák!
Azt hittük, Carrow ordítani fog, de nem tette.Helyette nagy levegőt vett, és nyugodtan visszasétált a tanári asztalhoz. Aztán szembefordult a társasággal, és lassan végigmért minket. Neville, Semaus, Lucie, Anthony, Hannah és én elszántan néztünk vele farkasszemet, a többiek pedig csak a padokat bámulták meredt tekintettel.
- Látom, titeket nem könnyű meggyőzni - szólalt meg végül Carrow - Ti hatan felálltok! - mutatott ránk még mindig halál nyugodtan. Mi egymásra néztünk. Neville lassan bólintott, de úgy, hogy a tanár ne vegye észre. Lassan felemelkedtünk a székből - Nagyszerű. - szolt a férfi - A következő hónapban heti három alkalommal nálam jelentkeztek büntetőmunkára. Hétfőn, szerdán és szombaton. Az én órámon nem fogtok így viselkedni. AZT CSINÁLJÁTOK, AMIT MONDOK! - Az utolsó mondatnál hirtelen ordításba váltott. - Vége az órának - jelentette ki, és intett, hogy elmehetünk.
Még volt vagy húsz perc az utolsó órából, így a nagyterem még teljesen üresen állt. Egy asztalhoz ült le az egész társaság, és nem érdekelt minket, hogy ezt nem engedi a házirend. Az órán átélt dolgok egy nagy családdá tettek minket. Egy családdá, amely képes harcolni Voldemort és az emberei ellen. Akik képesek feláldozni magukat másokért. Másokért, és mindenkiért.

Sziasztok!

Hát, az a helyzet, hogy volt egy 

kisebb műtétem, és éjjel nem tudtam aludni...

Ez lett belőle! :)

Remélem tetszik, sokszor írtam át.

Kíváncsi vagyok a másik bloggal kapcsolatos véleményetekre,

és ha úgy gondoljátok, hogy olvasni fogjátok, 

akkor iratkozzatok fel! 

Köszi, hogy olvasod! :) 

Giger <3