Ötvenharmadik fejezet

Hiába voltam a DS akciónál nagyon bátor,ez mostanra valahogy elszállt. Megvártam amíg Anthony beszalad Lunáért, aztán együtt elindultunk lefelé. Pansy kárörvendő vigyorral az arcán vezetett minket, és a csapathoz félúton Neville, Ginny, Hannah és Seamus is csatlakozott, Draco Malfoy kíséretében.
- Mi van itt? - suttogta Ginny, mikor felzárkózott mellettem - Valaki biztos elszólta magát... Nem láthattak meg minket!
- Én is tudom - sziszegtem - De maradj csendben, nem is biztos, hogy tudják, csak ránk akarják kenni...
Nemsokára megérkeztünk egy nagy kőszörnyhöz. Jártam már itt, de akkor még Dumledore-é volt a szoba. Most meg a gyilkosáé..
Piton a kőszörny mellett várt ránk. Egy szó nélkül intett, hogy kövessük. Mikor odavetette a jelszót megjelent a mozgó csigalépcső, és mi sorban ráálltunk.
- Ti elmehettek - monda a mardekárosoknak - Köszönöm.
Mikor a forogva emelkedő lépcső megállt, beléptünk az igazgatói szobába.
Mindössze annyi változott, hogy a portrék között ott volt Dumbledore-é is, és az a nagy főnix már nem ült az ülőrúdon. Megpillantottam Griffendél kardját is, és megcsillant a szemem. Hiába voltam ilyen helyzetben, eszembe jutott valami. Valami azért, amit Ginny mesélt a vonaton.
- Üljetek le - intett Piton. Mi helyt foglaltunk az igazgatói asztal körül elhelyezett székekre. Nem akartunk megszólalni, csak szorongva pislogtunk egymásra. Mind tudtuk, hogy Pitonnak nincs bizonyítéka, szóval nem árulhatunk el semmit.
- Nem tudom, hogy sejtitek-e, miért vagytok itt - szólalt meg végül Piton.
Senki sem felelt, csak néztünk ki a fejünkből. Végül Ginnynek megjött a hangja.
- Nem, nem tudjuk, igazgató úr - mondta, alaposan megnyomva az utolsó két szót.
Piton ránézett a lányra. Látszólag azon gondolkodott, hogy szóvá tegye a szemtelenséget, vagy hagyja az egészet. Végül a második mellett dönthetett, mert tovább lépett.
- Bizonyára nem kerülte el a figyelmeteket, ami a kastélyban történt. Nevezetesen a tűzijátékokra gondolok. Egyértelmű, hogy valamelyik diák volt, és Carrow professzor úr rátok gyanakszik...
- És van valami bizonyítéka a tanár úrnak? - szakította félbe Anthony.
- Nincsenek bizonyítékok - nézett rá halál nyugodtan Piton - Ugyanakkor...
- Ha nincsenek bizonyítékok - vágott közbe Seamus - akkor milyen alapon gyanúsítanak minket, tanár úr?  Ennyi erővel akárki lehetett!
- Ezzel én is tisztában vagyok - jelentette ki az igazgató - Csupán...
- Szerintem akkor megegyezhetünk abban, hogy annyi közünk van ehhez az egészhez, mint magának - mondta magabiztosan Neville.
Piton most ránézett. Látszott az arcán, hogy már nagyon dühös, de az is, hogy ezt nem akarja kimutatni. Végigmért minket még egyszer utoljára, aztán így szólt:
- Rendben. Elmehettek, de ha esetleg ti voltatok, akkor azt ajánlom, ne jusson eszetekbe még egy ilyen akció - mondta - Legközelebb akármibe kerül kinyomozom, hogy mi történt, és nagyon nagy bajban lesztek. Menjetek!
Sorban felálltunk, és menekülésszerűen kirohantunk az ajtón. Most, hogy így megúsztuk, újra Griffendél kardja járt az eszembe.Aztán ott van az esti büntetőmunka Hagriddal. Még van pár tüskés vadnövény, és utána végeztünk. Legalábbis egy időre, főleg ha megtesszük ami eszembe jutott...
- Ötkor találkozunk! - búcsúzott Neville, és szétváltak útjaink
A klubhelyiségben meglehetősen nagy volt a tömeg. Mikor beléptünk, minden fej felénk fordult, és hirtelen hatalmas csend lett. Dermedten álltunk egymás mellet, kivéve Lunát, aki mit sem törődve a hirtelen támadt feszült csenddel dudorászva elment a hálótermébe.
Egy ideig még némán meredtek ránk, aztán megszólalt egy ötödéves lány.
- Nem csaptak ki titeket?
- Tessék? - pislogott Lucie.
- Hát.. A tűzijátékok miatt..
- Ennyire átlátszóak lennénk? - nevetett Anthony.
Újra hangzavar támadt. Anthony félre hívott egy kevésbé népes sarokba, és rám nézett.
- Nagyon régen voltunk kettesben - mondta kicsit elvörösödve - Mit szólnál a holnap estéhez?
- Nekem jó - feleltem, és kicsit én is elpirultam. Nem sok időnk jutott egymásra a DS akció, és a büntetőmunkák mellett.
Este kicsit kedveszegetten ballagtam le az előcsarnokba. Carrow és a többiek már vártak rám. Seamus, Neville, és Hannah boldog mosollyal fogadtak.
Elindultunk a parkba, ahol nagyon fújt a szél, és be volt borulva az ég. Mire leértünk, és Carrow elindult vissza a kastélyba már esni kezdett az eső, és mire bementünk az erdőbe már egyenesen szakadt. Nem szégyenlem bevallani, de mikor már teljesen besötétedett féltem. Az erdő fái hajladoztak és recsegtek, süvített a szél, kopogott az eső, és nem egyszer éreztem úgy, hogy valamilyen varázslény kószál a közelembe.
- Maradjatok mellettem! - utasított minket Hagrid - Valami nincs rendjén... Zaklatottak az állatok...Jobb lenne vissza menni a kastélyba. Gyertek velem!
Elindultunk. Anthony kezét szorítottam egész végig, de egyszer csak furcsa érzésem támadt. Már nagyon régen sétáltunk, és nem hogy ritkult volna az erdő, egyre sűrűbb lett. Folyamatosan hűlt a levegő, és már nagyon sötét volt. Hirtelen villám cikázott át az égen. A következő hatalmas mennydörgés kíséretében egy közeli fába csapott...
Teljes káosz volt. Mindenki más irányba menekült a lángoló ágak útjából. Sikítást hallottam, és én is sikítottam. Nem láttam már embert a környéken, csak a szakadó eső csíkozta tájat, és a hatalmas fa lángoló lombját. Megpróbáltam átjutni a másik oldalra, hátha a többiek arra lesznek, de ez lehetettlen vállalkozás volt. Előkaptam a pálcámat, elmotyogtam egy Lumos-t, és megpróbáltam nagyobb ívben megkerülni a tüzet. Kiáltásokat hallottam, de nem értettem, hogy ki az, mit mond, és hol van...
Nem sok mindent láttam a pálca aprócska fényénél. Egyszer megpróbáltam szikrákat küldeni az ég felé, de nem sok minden látszott belőlük.
Borzasztóan féltem. Egyszer mintha egy egyszarvút láttam volna. Elindultam a nyomába, hátha valami menedék felé tart. Jobb ötletem nem lévén úgy döntöttem, hogy meghúzom magam, és megvárom az éjszaka és a vihar végét. Sajnos be kellett látnom, hogy feleslegesen bolyongok, és a végén csak még jobban el fogok tévedni.
Aztán nagy recsegés-ropogás támadt a hátam mögött. Biztosra vettem, hogy ez valami élőlény, így hát gondolkodás nélkül futásnak eredtem az ellenkező irányba. A lábam folyton beleakadt a bokrokba, bukdácsoltam a kiálló gyökerekbe, és már szúrt az oldalam. Teljesen bőrig áztam, és minden testrészem átfagyott. Hátranéztem, és akkor nekimentem valaminek. Megtántorodtam, aztán nagy puffanással hanyatt estem és jól bevertem a fejem egy kiálló gyökérbe.
- Ki az? - kérdeztem riadtan.
- Te ki vagy?
- Lucie?
- Lisa?
- De jó!
Nagyon szerettem a lányt, mióta csak megismertem, de soha sem örültem még neki ennyire. Gyorsan feltápászkodtam és átöleltem. Ő is nagyon fázhatott, és nyilván félt is - ugyanis remegett, mint a nyárfalevél.
Aztán hirtelen nagyot sikítottunk, mert hatalmas mennydörgés kíséretében újabb villám csapott az erdőbe, de szerencsére most távolabb tőlünk. A biztonság kedvéért inkább még távolabb mentünk.
- Nem láttad a többieket? - kérdeztem.
- Nem - rázta a fejét Lucie, és félrehúzott egy nagy ágat, hogy el tudjunk menni - elveszítettem őket amikor lángolni kezdett az a nagy fa. Már attól féltem itt halok meg, mert egyedül ki nem találok, az biztos..
- Ez még így sem kizárt - morogtam - Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, és ilyen időben meg pláne nem tudok tájékozódni. Meg kellene várnunk, amíg elvonul a vihar és felkel a nap...
- De még csak tíz óra körül lehet....
- Van más ötleted?
- Akkor maradunk...
- Én is így gondoltam.
De hiába, úgy tűnt a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Ahogy utat törtünk magunknak a szakadó esőben, hirtelen minden elnémult. A szél ugyanúgy tombolt, a fák hajladoztak, az ég villámlott, de hangja már nem volt. Csak Lucie és saját lélegzésemet hallottam, és éreztem, hogy kihűl a világ. Azonnal értettem, hogy mi történt, és már meg is hallottam: olyan volt, mintha több ember egyszerre, hörögve szívná be a levegőt...
- Mi van itt? - hallatszott Lucie rémülettől remegő, suttogó hangja.
- Csend! - sziszegtem.
Mintha megfagyott volna a testem, de nem csak kívül, hanem belül is. Már értettem, miért voltak zaklatottak az állatok. A dementorok nem tartoznak ide...
Borzalmas emlékek kavarogtak a fejemben. Dumbledore, ahogy közli anya halálát, a nap amikor vérfarkas lettem, Padma, ahogy kiabál velem a szobánkban, az amikor negyedikben belelöktek a tőba, és nem tudtam kijönni, anya, amikor elköszönt tőlem...Amikor utoljára beszéltem vele...
És akkor megláttam. Három méter magas, fekete, csuklyás alakok közeledtek minden irányból. Voltak vagy tízen, és meg egyedül... Lucie még nem tud patrónust megidézni... Nem is látott még élőben dementort...
Megpróbáltam felidézni egy boldog emléket...
A DS. A DS, Dumbledore Serege... A barátaim... Katie... Anthony....
- Expecto Patronum! - kiabáltam. Nem sikerült... Nem megy, nem tudom megcsinálni...- Expecto Patronum! EXPECTO PATRONUM!
A pálcámból előtört a farkast formázó ezüstös patrónus. Körbefutott minket, és a dementorok hátrálni kezdtek. Lucie nem bírta tovább, elájult.
A dementorok lassan végleg eltűntek, és a farkas szerte foszlott. Visszatért a vihar tomboló hangja és az ágak recsegése... Aztán a következő pillanatban összeestem, és elsötétült előttem a világ.

Sziasztok!

Termékeny egy szünet. :)

Meghoztam ez a fejezetet is! 

Köszi, hogy elolvastad!

Milyen lett? Próbáltam egy ki srémisztőt is belerakni...

Giger