Ötvenedik fejezet

A következő két nap azzal telt, hogy összeszedtük a DS itt maradt, és mindenek előtt megbízható tagjait. Meglehetősen kevesen maradtunk, elvégre sokan elmentek már, befejezték a Roxfortot. Végül előkapartuk a régi érméket, a Szükség Szobájában megtaláltuk a régi listát és megbeszéltük az első találkozó időpontját. Volt egy olyan zavaró körülmény, hogy a hétfő, a szerda és a szombat eleve kiesett. Viszont a kviddics csapatokat feloszlatták, így az edzések időpontja nem jelentett gondot - minekutána ilyen nem is volt.
Hétfőn délután kedveszegetten elindultunk felkeresni Carrow dolgozószobáját. Az első kopogásra ajtót nyitott, és köszönés nélkül intett, hogy menjünk be. Szék nem volt, és semmilyen eszköz nem vonhatta magára a figyelmünket. Egyszóval fogalmunk sem volt, hogy mit kell tennünk. Carrow a vállára kanyarította a köpenyét, zsebébe dugta a pálcáját, majd az ajtó felé indult.
- Gyerünk! - parancsolta, miután kitárta az ajtót.
Végigmentünk a nyomában pár lépcsőn és folyosón, majd az előcsarnokban kötöttünk ki. Átvágtunk rajta, aztán ki a tölgyfaajtón, és végig a parkon. Félúton járhattunk, amikor értetlenkedő pillantásokat kezdtünk váltani. Mégis hova megyünk?
Anthony megfogta a kezem, és rám mosolygott. Látszólag felhőtlenül jó volt a kedve, és mikor a Tiltott Rengetegre pillantottam, megértettem miért.
Hagrid álldogált ott, kezében egy hatalmas szerszámijjal, mellette a kutyájával. Mind fellélegeztünk; sokkal rosszabbra számítottunk.
- A büntetőmunkát Hagriddal fogjátok végezni, öt órától hajnali kettőig, Az erdőbe mentek, és a varázslények biztonságát veszélyeztető növényeket fogjátok kiirtani. Frics úr kettő órakor értetek jön. Ne halljak panaszt rátok! - azzal sarkon fordult, és visszagyalogolt a kastélyba.
Nem is tudom, mit mondjak a büntetőmunkáról. Meglehetősen elfáradtunk, és nem egy sebet szereztünk a vad növények ellen vívott csatában, de egyébként nem panaszkodom. Hagridról kiderült, hogy nagyon rendes, és sokat nevettünk vele.
Végeredményben kettőkor hullafáradtan, de jókedvűen léptünk ki a Tiltott Rengeteg szélére. Frics késett, már három óra volt, amikor a lankán himbálózó fénypont jelezte, hogy közeledik.
Néma csendben baktattunk mellette, és csak akkor szólaltunk meg, amikor elváltunk a gondnoktól.
- Azért én ellenék enélkül is - jegyezte meg Hannah - Teljesen kimerültem.
- Járhattunk volna rosszabbul is - ásítottam - Örülj, hogy ebben a rendszerben még élsz.
- Ezzel ne viccelj! - emelte fel a mutatóujját Semaus - Még a végén naponta mehetünk dolgozni, és meghalunk a nevetéstől!
Kitört belőlünk a nevetés, és jó ideig nem is bírtuk abbahagyni.
- Rendes ember ez a Hagrid - szólalt meg végül Lucie - Szinte hihetetlen, hogy tanár.
- Vannak rendes tanárok - mutatott rá Neville - Például McGalagony is az, a maga módján.
El kellett köszönnünk egymástól, és mindenki folytatta útját a saját körlete felé. Közben arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy helyre menni.
Másnap reggel mikor Padma felkeltett, úgy éreztem nem is aludtam. Megdörzsöltem a szemem, aztán nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból.
- Kell neked jártatni a szádat - morogta Padma, és kivette a kezemből a táskáját amit a fejemre akartam húzni. - Mire volt jó ez az egész?
- Téged miért zavar? - kérdeztem, de alig figyeltem oda.
Padma megvonta a vállát, aztán kiment a szobából és becsapta maga mögött az ajtót. Egy darabig bámultam utána, aztán szépen, komótosan folytattam a készülődést.
Lent Lucie mellé ültem le, mert nem volt kedvem harapós kedvű barátnőm közelébe menni. Turkálni kezdtem a rántottámat, és közben Anthony huppant le mellém.
- Jó reggelt - ásított karikás szemmel. - Mi van, összevesztetek?
Válaszképpen mordultam egyet.
- Akkor azért ilyen morcos - hajolt oda Lucie - De mi volt a téma?
- Kérdezz könnyebbet - morogtam.
- Milyen óránk lesz? - váltott témát Anthony.
- Mugliismeret - horkantam fel keserűen - Komolyan, ennél szebb nem lehetne.
Legszívesebben meg se mozdultam volna, de aztán Lucie meggyőzött, hogy jelenleg elég ennyi büntetőmunka, és nagy nehezen elindultam. Bevonszoltam magam a tanterembe, és leültem Anthony és Lucie közé. Nem sokkal később megérkezett Carrow, és belekezdett a vérlázító monológjába.
A pad szélét firkáltam, és nem is figyeltem egész addig, amíg valaki más meg nem szólalt.
- És magában meg a testvérében mennyi mugli vér van? - kérdezte hangosan Neville.
Egy pillanatig dermedt csend volt, aztán a nő megsuhintotta a pálcáját, és Neville arcán mély vágás nyílt. A fiú felnyögött fájdalmában, és az arcához kapott. 
- Nem tűröm el ezt a pimaszságot! - rikácsolta vörös fejjel
Visszasétált a tanári asztalhoz, vett egy nagy levegőt, aztán folytatta a mondókáját, talán egy kicsit hisztérikusan.
- Fel kell menned a gyengélkedőre - csóválta a fejét Hannah, mikor kimentünk a teremből, és Neville arca még mindig vérzett. - Ez így már vészes...
- Dehogy - legyintett a fiú.
- Akkor mondjuk másképp - szóltam - Felmész a gyengélkedőre!
Neville látszólag beletörődött, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot, és fintorogva elindult. Semaus elment utána.
- Jó lesz ez így - mondta Lucie, miközben a lépcsőt tapostuk - Minden órán egy hasonló incidens.
- Csak túléljük. Ja tényleg, neked nem is szóltam... - azzal beszámoltam Lucienak a DS-ről, és a keddi találkozóról - Azt beszéltük nem szervezünk be új tagokat, de szerintem neked örülni fognak.
- Lehet... Akkor holnap este nyolckor?
- Igen, de majd menjünk együtt, mert így nem nagyon tudom elmagyarázni, hogy hol van a Szükség Szobája.
- Rendben.
Így hát másnap este bevártam Luciet a klubhelyiségben, és együtt indultunk el. Padma jelenleg nem volt hajlandó hozzám szólni, bár fogalmam sem volt róla, hogy miért. Mindenesetre azt reméltem,. hogy eljön.
Tíz perccel később beléptünk a rejtett szobába. Ott volt Neville, Semaus, Ginny, Luna, Parvati, Anthony, Hannah, és Padma is, na meg sok-sok régi ismerős. Jó volt újra együtt lenni....
- Na jó - kezdte kicsit lámpalázasan Neville - Hát.. Tudjátok, hogy miért vagyunk itt újra....
- Ki kell űznünk Carrowékat és Pitont az iskolából! - vette át a szót Ginny - A szakkör lényege most már nem az önvédelem. Azt megtanultuk. A fontos az, hogy kiűzzük a Halálfalókat, de közben mi is...
- Életben maradjunk - fejezte be Lucie - Ez igazán egyszerű...
- Nem ülhetünk tétlenül! - szólt közbe Luna - Ez ami itt folyik...
- Nevetséges, és borzalmas - vágtam rá - Jól van... Mi az első lépés?
Ginny huncutul elvigyorodott, és összenézett Neville-lel. Tehát már valamit kitaláltak...
- Na ki vele, mi van? - kérdeztem mosolyogva.
- Hát - kezdte Ginny - Elsőnek nem tennénk nagy dolgokat, aztán mindig kicsit tovább feszítenénk a határokat. Azzal tulajdonképpen az őrületbe kergetnénk őket...
- És akkor elsőnek mi lesz? - szakította félbe Semaus.
- Csak húzzuk őket órán. Meg egy kis éjszakai mászkálás....
- Összefirkáljuk a falat...
- Például éljen a Főnix Rendje szöveggel...
Nem is tudtam mit mondjak. Soha nem szegtem meg készakarva szabályt, főleg nem ilyen szándékokkal. Érdekes egy év lesz ez, az már biztos.
- Ijesztgetés...
- Micsoda?! - kérdeztem, mikor meghallottam amit Neville mondott. Ijesztgetés...?
- Igen. És itt te vagy a lényeg - nézett rám nagy komolyan Luna - De.. Ezt talán ha a többiek elmentek.
- Miért, miről van szó? - faggattam rosszat sejtve.
- Később! - intett Ginny.
Ezután már csak a következő találkozót beszéltük meg, amikor is végrehajtjuk az első komolyabb merényletünket. A terv szerint pénteken hajnali háromkor összegyűlünk, és bevetünk pár tűzijátékot, amit a Weasley Varázsvicc Vállalatból rendeltünk. Fontos pont volt, hogy ne legyenek bizonyítékok, hogy mi tettük.
- De nem kell mindenki, mert az feltűnőbb lenne. Elég maximum hat ember - magyarázta Luna - Jól van, ki vállalkozik?
Lucival együtt a magasba lendítettük a kezünket. Anthony is jelentkezett, de a többiek még bizonytalanak voltak.
- Tehát akkor Neville, Luna, Anthony, Lisa, Lucie és én - írta fel egy pergamenre Ginny, és közben diktálta magának - Tökéletes. Akkor pénteken hajnali háromkor a szoba előtt. Óvatosnak kell lennünk, mert azt hallottam a tanárok őrködnek éjjelente. Majd rejtett folyosókon közlekedünk, tudok egy csomót.
Mindenki elindult, és nem sokkal később már csak Luna, Ginny, Neville és én maradtunk a Szükség Szobályában.
- Figyelj - kezdte Luna - Már vagy egy teljes éve vérfarka, ugye?
- Igen...
- Azt olvastam, hogy most már elvileg tudnod kell uralkodni a képességeden.
- Tényleg? - suttogtam lámpalázasan - És... Ha jól sejtem ezt nem csak úgy, mellesleg kérdezted.
- A tanárokat megijesztené a tudat, hogy egy vérfarkas jár szabadon a Roxfortban. Néha, ha csak Carrowék, vagy Piton van a környéken, el kellene futnod előttük, meg ilyenek. Senki nem hinné el nekik, de ők félnének. Én sok ilyen könyvet olvastam, és segítenék felkészülni... Persze csak ha benne vagy a dologban.
- Nem is tudom - feleltem nyugtalanul - Ez veszélyes is lehet...
- Megőrzöd az emberi tudatod - jelentette ki gyorsan Ginny.
- Azért gondold meg - mondta csendesen Neville - Sokat számítana.
Azzal kimentek, én pedig magamra maradtam. Megkövülten bámultam az ajtót, és eltartott egy darabig, mire magamhoz tértem. Akkor kisurrantam a szobából, és a legrövidebb úton felrohantam a klubhelyiségbe.
Micsoda képtelen ötlet...! És mégis... Van benne valami. Ha megpróbálom, azzal nem veszítek semmit. És ez is egy dolog, egy segítség, a Voldemort elleni harcban. És én megfogadtam, még tavaly, hogy küzdeni fogok...
Mikor bebújtam az ágyba, már eldöntöttem: megteszem, amit tudok.
Megteszem, mert ez szinte semmi áldozat, és megéri.

Sziasztok!

Most összejött egy fejezet.

Milyen lett?

Remélem tetszik, szerintem nem rossz. 

Köszi, hogy elolvastad! :)

Giger