Ötvenegyedik fejezet

Csütörtök reggel arra ébredtem, hogy valaki kopog. Kinyitottam a szemem, és körülnéztem. Csak öt óra volt, nem tudtam ki akar ilyenkor bármit is. Először arra gondoltam, hogy csak álmodtam, de aztán újra kopogtak. Borzasztóan álmos voltam, hisz kettőkor volt vége a büntetőmunkának Hagriddal.
Szememet dörgölve kikecmeregtem az ágyból, és ajtót nyitottam.
Luna állt ott, talárba öltözve, mosolyogva. Látszólag tökéletesen kialudta magát....
- Mi van? - ásítottam kicsit bosszúsan - Hajnali öt van...
- Mennünk kell gyakorolni! - jelentette ki a szokásos álmatag vidámságával.
- Mi?
- Hát uralkodnod kell a képességed fölött! Azt mondtad, hogy benne vagy. Segíteni akarok, de ezt nem csinálhatjuk, csak amikor mindenki más alszik.
- Jól van jól van, menjünk - morogtam - csak had öltözzek fel...
Előszedtem egy tiszta talárt, és nagy nehezen felöltöztem. Közben vágyakozó pillantásokat vetettem a meleg, puha ágyamra...
- Gyere már! - lépett be Luna - Nem sokára reggel lesz...
- Na ne már - morogtam, és elindultam az ajtó felé. Luna követett.
Végigmentünk pár rejtett lépcsőn és folyosó, aztán bevetettük magunkat egy kihalt tanterembe, és bezártuk az ajtót. Intettem a pálcámmal, mire égni kezdek a teremben elhelyezett gyertyacsonkok. 
- Na jó... - Luna elővett egy hatalmas, és meglehetősen régi könyvet. - Itt le van írva.... Aki születésétől fogva vérfarkas, az eleve képes erre az átalakulásra - olvasta - De az is megtanulhatja, akit később haraptak meg. Itt lényeges pont, hogy a harapásnak legalább egy évesnek kell lennie. Valamint fontos, hogy az alany mágus legyen.
- Igen, ez rendeben van - ásítottam - Hogyan csináljam?
- Csak annyit ír, hogy fel kell idézned egy dühítő emléket....
- Megvan - motyogtam fogcsikorgatva. Szerintem mind tudjuk, mire gondoltam.
- Aztán ezzel párhuzamosan arra kell koncentrálnod, hogy átváltozol. Csak nem szabad napi gyakorisággal csinálni, mert az pár év után gondokat okoz. Annyira természetes lesz az átváltozás, hogy ha feldűhítenek is vérfarkas leszel.
 Már nem is figyeltem oda. Felidéztem azt, amikor a fiúk játékszernek néztek, átvertek engem. Egyre gyorsabban dobogott a szívem. Rágondoltam, hogy milyen érzés az átváltozás, és megpróbáltam beleélni magam. A következő percben bizseregni kezdtek a tagjaim, majd megnyúltak az ujjaim. Szőr nőtt ki belőlem mindenhol, és mire észbe kaptam, már ott ültem a terem közepén - vérfarkas képében.Felálltam, és felélénkülve körbefutottam a helyiséget.
- De jó! - lelkendezett Luna - Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megy! Ez csodálatos!
Leültem vele szemben, és néztem az arcát. Beszélni nem tudtam, de valahogy el kellett érnem, hogy rájöjjön mit akarok. Elvégre vissza sem árt változni...
- Jaj tényleg, bocsánat - szabadkozott a lány - Meg keresem... Igen... A visszaváltozás ezek után - olvasta - már meglehetősen egyszerű művelet. Alapjában véve a fenti feladatok ellentétét kell elvégezni. Egy boldog, nyugalmat sugárzó emlék felidézésére van szükség...
- És emberi alakra gondolni - fejeztem be, mert már sikerült is. Összenéztünk Lunával, és nevetni kezdtünk. Még párszor átváltoztam, aztán vissza, és egyre csak jobb kedvem lett. Micsoda képesség ez! Hisz nem is probléma, nem is egy betegség....
- Megtanultad! - jelentette ki Luna, visszatérve szokásos álmatag stílusához - De most már mennünk kell.
- Rendben. Köszönöm Luna!
- Nincs mit.
Felszaladtam a táskámért, aztán leballagtam a nagyterembe. Már majdnem leültem Padma mellé, amikor az tüntetően hátat fordított nekem. Akkor kicsit morcosan elindultam az ellenkező irányba, amíg Luciehoz nem értem. 
- Jó reggelt - köszönt ásítva - Szép napunk van...
- De mennyire - lelkesültem fel - Képzeld el....
Itt jött az, hogy el kellett mondanom mindent, a vérfarkassá változásomról. Már becsengettek, amikor eljutottam oda, hogy most már tudom irányítani is ezt a képességet. Lucie elképedve hallgatta, és egy jó darabig meg sem tudott szólalni. Ebédszünetben tért végre magához, de akkor sem volt beszédes, és feltűnően komorrá vált.
- Azért jó terv ez az ijesztgetés - mondta, kicsit vékonyabb hangon a megszokottnál.
- Aha... - feleltem bizonytalanul. Valami nem volt rendben, éreztem.
- Hát igen.... - jött a szintén nagyon értelmes válasz.
- Lucie - szólítottam meg tétován - Valami baj van....?
- Baj? Dehogy van bajom... Semmi különös, vagy valami....
- Lucie...- próbálkoztam.
- Hagyj már! - csattant fel hirtelen - Nincsen semmi bajom, megértetted?!
- Ne haragudj.. Én csak...
- Hagyj ezzel békén Lisa! - azzal felkapta a táskáját, és kirohant a nagyteremből. Én meg se tudtam szólalni. Mi baja itt mindenkinek?!
Eddig korgott a gyomrom, de most már nem is voltam éhes. Magamban szitkozódva elindultam - sötét varázslatok órára...
Egész végig a padlót bámultam magam alatt, és nem foglalkoztam azzal, hogy Carrow mit mond vagy kér. Mikor kicsengettek a dupla óra végén elsőnek hagytam el a termet a tanár után, és azonnal felrohantam a klubhelyiségbe. Ott duzzogva ledobáltam a könyveimet az asztalra, és nekiláttam a leckének. Sokáig vesződtem, és ezen persze csak még tovább húztam magam.
- Szia! - ült le mellém Anthony.
- Mi van?! - kérdeztem. Kitörőben volt belőlem a feszültség, ami a nap folyamán felgyűlt.
- Nyugi! - hőkölt hátra - Mi történt veled? Ki húzott fel?
- Hagyjuk... Ne haragudj...
- Mi a gond? - kérdezte szelíden, és megsimogatta a hajam.
- Semmi csak.... Padma és Lucie ki vannak rám akadva, de nem értem, hogy miért! - tört ki belőlem. - Padma napok óta kerül, felhúzza az orrát ha csak meglát! Lucie meg... Reggel olyan furcsán viselkedett, megkérdeztem mi a baja, ő meg kiakadt és faképnél hagyott! De nem tudom, hogy mit csináltam, és beszélni sem tudnék, mert kerülnek, és így még bocsánatot se kérhetek - bár nem is tudom miért kéne....
- Jól van, nyugalom! - fogta meg a vállam Anthony - Nincsen semmi baj...
- Bár úgy lenne - motyogtam. Beültem az ölébe, és neki dőltem. Észre se vettem, és könnyezni kezdett a szemem. Hirtelen Lucie bukkant fel. Bejött a klubhelyiségbe, és szinte azonnal észrevett engem. Elvörösödött, aztán lesütötte a szemét, és felrohant a hálótermünkbe. Talán bűntudata van?
Felpattantam, és elhatároztam, hogy utána megyek. Türelmetlen mozdulattal megtöröltem a szemem, megigazgattam a hajam és a talárom, aztán nagy levegőt vettem és elindultam.
- Hová mész? - kérdezte csodálkozó arccal Anthony. Nem válaszoltam, csak megszaporáztam lépteimet. 
Fent aztán egy pillanatra megtorpantam az ajtó előtt. Átfutott a fejemen, hogy inkább mégsem megyek be, de aztán erőt vettem magamon, és lenyomtam a kilincset.
Padma abban a pillanatban felpattant, és kiszáguldott az ajtón. Kedvem lett volna utána menni - leordítani a fejét, megátkozni, vagy csak szimplán lekeverni neki egyet - de erőt vettem magamon, és ott maradtam. Lucie az ágyán ült, és bűntudatos, sőt, egy kicsit rémülten nézett rám. Odasétáltam és leültem a saját ágyamra, vele szemben. Egy darabig némán meredtem rá, ő meg a földre.
- Hát... - kezdtem.
- Ne - mondta ő.
- Mit? - értetlenkedtem.
- Semmi.... - jött az értelmes felelet.
Megint hallgattunk egy darabig. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mi is a baj, de akkor Lucie hirtelen megszólalt:
- Sajnálom, hogy reggel kiakadtam  - motyogta - Nem kellett volna... Az én hibám...
- De... Valami...valami gond van? - kérdeztem óvatosan.
- Nincs. Vagy..... Van, de.... De ez nem számít!
- Hallgatlak.
- Lisa, nekem vérfarkasok tették tönkre a családomat! - fakadt ki - Azért voltam egész eddig magántanuló! Amikor tizenegy lettem anyát megharapta egy vérfarkas, és képes volt meglépni, ott hagyott engem, apát, aki egyébként is beteg, és még az öt testvéremet, akik közül egy szintén vérfarkas lett! Anyával sétált amikor megtámadták őket... Rá egy évvel apa meghalt, mert nagyon szerette anyát, de ő meg inkább mások hajkurászását választotta, rengeteg embert harapott meg... Aztán én voltam a legidősebb, ott maradtam... Árvaházba kerültünk... Öt évig éltem ott Lisa! Akkor jelentkezett apa egyik testvére, és magához vett, és csak most tudtam volna egyébként is eljönni a Roxfortba, mert év közbe a a testvéreimnek szüksége volt rám!  Ezért.... akadtam ki.... A vérfarkasok felidegesítenek, és téged is sajnállak, mert megértem, hogy rossz lehet!
- Istenem - suttogtam - Lucie... Nem gondoltam...
- Nem érdekes - legyintett - Nehéz annak megérteni, aki normális családban él, tudom... Mondjuk neked se könnyű, de....
- Nem élek normális családban - mondtam csendesen - Én is vérfarkas vagyok, de nem csak ez van.... Anyát tavaly megölték a Halálfalók. Ketten maradtunk a fél éves húgommal, a nagyihoz kerültünk, de neki ez sok... Ha befejeztem az iskolát magamhoz kell vennem a húgom.
- És apukád?
- Elhagyott minket, amikor hat éves voltam - feleltem halkan.
Megint elhallgattunk. Megértettem Lucie problémáját, és nem érdekelt többé, hogy miket mondott, amikor kiborult.Elvégre én azt hittem, hogy az én életem most szörnyű... De most...

Sziasztok!

Hát, összehoztam a következő fejezetet! 

Novemberben a 19. körüli napokban ne várjatok rám

( újabb műtét.... :P) 

De utána igyekszem több fejezettel is jönni.

Most nagyon kíváncsi vagyok MINDEN OLVASÓ véleményére!

Nem tudom eldönteni, hogy megfelelő-e, mert 

nekem most ez tetszik, de kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is!

Írjatok és aki még nem tette iratkozzon fel! :)

Köszi

Giger:)