Huszonhatodik fejezet

Az idő egyre szebb lett, és eljött a húsvéti szünet. Sokan haza utaztak, de mivel közbe esett a telihold, én nem akartam. Csak azért, hogy egy hétből három napot elzárva töltsek a szobámba nem akartam elutazni. A barátaim nem maradtak, Harry elment, még Luna is foglalt helyet a vonaton, szóval igen egyedül maradtam.
- Te nagyon fordítva vagy össze rakva - csóválta a fejét Padma - Mindig akkor mész el, ha mindenki itt marad, ha viszont mindenki elmegy, te maradsz itt.
- Törődj bele - morogtam. Épp a rúnaismeret leckémmel bajlódtam, és mivel ez a tantárgy soha sem ment, nem voltam jó kedvemben.
- Csak mondtam, nem kell nekem esni - jelentette ki Padma, némi éllel a hangjában.
- Jól van, jól van, ne haragudj!
- Semmi gond. - bólintott Padma - De komolyan, miért maradsz?
- Csak - válaszoltam röviden és tömören.
Másnap lementem elbúcsúzni a barátaimtól, aztán visszakullogtam a klubhelyiségbe.
Csak két ember maradt ott akit ismertem, Micheal és Chang, és mivel az utóbbival nem voltam éppenséggel jó viszonyban Michealhoz ültem le.
- Szia! Te is maradtál? - kérdezte barátságosan.
- Igen....Te miért?
- Nem tudom - vont vállat - Főleg, mert tanulni akarok az RBF-ekre.
- Értem. Van ismétlési terved? - kíváncsiskodtam.
- Van. Nem olyan rég csináltam - mutatott egy színes pergament - És neked?
- Persze. Már el is kezdtem tanulni. Minden nap mást. Nézd...
Elég jól elbeszélgettünk, aztán együtt mentünk fel a könyvtárba. Micheal nagyon jó volt Rúnaismeretből, én pedig legendás lények gondozásából, ezért sokat segítettünk egymásnak.
- Soha sem ment ez a tantárgy...Nem értek a bestiákhoz - mondta.
- Az nem mind bestia.
- Hanem?
- Csak azokat számítjuk bestiáknak, amik nem rendelkeznek emberihez hasonló értelemmel - magyaráztam - , vagy nem tudnak beszélni, meg ilyesmi. Vagy ha maguk is ide akarják sorolni magukat, az megint más.
- Hogy érted?
- Hát, a kentaurok például nem lennének bestiák, de ők ide akarták sorolni magukat.
- De az mire jó? - kérdezte.
- Így nem kell képviselniük magukat a minisztériumba. Mivel elég magának való faj, nem akarnak emberek közé menni. Nagyon titokzatosak...
-Tudod mi a titokzatos még? - nézett rám Micheal.
- Na mik? - érdeklődtem.
- A thesztrálok!
- Igaz. Szerintem egy kicsit félelmetesek is.
- Talán. De főleg azért tartják annak őket, mert csak az látja, aki találkozott a halállal. Ez így nem túl jó.
- Lehet, de állítólag a kinézetük is ijesztő.
- Szerencsére ezt nem tudom.
- Én se. Hála az égnek....
Először én korrepetáltam őt, aztán ő engem. Egészen sötét volt már, amikor elindultunk lefeküdni. Egész úton nevettünk, és mikor felértünk a klubhelyiségbe cseppet sem voltunk álmosak. Leültünk a kandalló elé, és az ott talált botokra karamellát szúrtunk, hogy aztán megmelegítsük és megegyük. Régen szórakoztam ilyen jól. Micheal szórakoztató történeteket mesélt, vicces kis bűbájokat mutatott be, és minden témában otthon volt.
- Tavaly ott voltam a kviddics világkupán - mesélte éppen.
- Igen, Padma is volt.
- Képzeld el, beborítottuk az egész sátrat lóherével. Nagyon viccesen nézett ki. A minisztérium emberei kicsit kiakadtak, de aztán beletörődtek, hogy nem maradunk nyugton.
- Hát igen, ahol több ezer varázsló van, ott nehéz elbújni - jegyeztem meg.
- Igen, de akkor azért eléggé kiborultak, mikor elkezdtünk leprikónokat széterszteni...
- Nahát! Honnan szereztetek?
- Nem tudom, valami ír férfii árult. Vettem a bátyámmal vagy százat, és elengedtük őket!
- De jó! Nagyon szép lehetett.
- Igen, az volt.
Később egy kicsit kényesebb témához jutottunk.
- Terry....Mondott valamit... - mondta tétován Micheal.
- Mit? - kérdeztem megdobbanó szívvel.
- Hát...Rólad....Azt hogy...hogy...
- Mit? - ismételtem.
- Azt, hogy vérfarkas vagy! - bökte ki végül.
Kinyitottam a szám, aztán becsuktam. Csak meredtem a lábamra, és nem tudtam mit mondjak.
- Igaz? - suttogta.
- Igen - mondtam szinte alig hallhatóan. Csöndben maradtunk. Nem bírtam megszólalni. Vártam, hogy mi lesz ebből. Talán Micheal elhúzódik tőlem? Többé nem beszél velem?
- Lisa! - szólalt meg hirtelen.
- Igen?
Hirtelen találkozott a tekintetünk. A fiú közelebb hajolt hozzám, és egyszer csak megcsókolt. Kellemesen bizseregni kezdett a testem, és nagyot dobbant a szívem.
- Engem nem zavar - mondta halkan, mikor elhúzta a fejét.
Valamiért furcsán éreztem magam. Nem tudtam megszólalni. Csak ültem, és néztem a fiúra. Boldog voltam, de valahogy mégsem. Nem jöttem rá miért nem örülök. Rámosolyogtam, aztán elmentem lefeküdni, de még sokáig forgolódtam, mielőtt elaludtam volna.
Másnap tizenegy óra körül ébredtem fel. Mintha alvás közben is gondolkodtam volna, úgy jött az elhatározás. Lementem a klubhelyiségbe. Micheal szerencsére ott ült, és én se szó, se beszéd kézen fogtam, és nem figyelve a kérdéseire elhúztam egy üres osztály terembe.
- Lisa, mit szeretnél? Mi ez? - bukott ki belőle, mikor bezártam az ajtót.
- Beszélnünk kell - jelentettem ki.
- Miről?
- Rólunk. Mi nem lehetünk együtt.
- Hogy érted?
- Te Ginny weasleyvel jársz!
- Igen de...Vagyis...
- Nem csalhatod meg! - csattantam fel - Ő szeret téged, és te is őt! Ne hagyd ott...Miattam....
Azzal kirohantam az ajtón. Útközben letöröltem a könnyeket az arcomról...

Köszi, hogy olvastad! :)
Giger