Ez a következő egy hétben sem változott, de már kezdtem aggódni. Lassan egy éve, hogy nem tudtam Harryhez szólni, és ez most vissza tért. Akár hányszor megláttam elvörösödtem, és fejemet lehajtva elslisszoltam.
- Csak azt ne mond, hogy már megint menekülsz - szólt Padma, mikor a nagyterem felé menet összefutottunk a fiúval - A múltkor már tök jóban voltatok.
- Az lehet. De azóta....- nem folytattam. Neki nem számoltam be semmiről.
- Mi az, hogy ,,de aztán"?
- Semmi.
- Talán veszekedtetek?
- Dehogy is! - méltatlankodtam.
- Hát akkor? Talán... - itt vigyorogni kezdett - csak nem történt köztetek valami?
- Nem! - próbáltam felháborodott hangra váltani, de nem nagyon sikerült.
- Na ki vele! - mosolygott Padma.
- Hát... Na jó! - adtam be a derekam, és elmeséltem, hogy mi történt.
- Akkor már mindent értek. - jelentette ki Padma, amikor befejeztem. - Legalábbis majdnem.
- Hogy érted?
- Ezért viselkedtek így Potterrel...
- Harryvel - morogtam
- De nem értem, hogy Anthony miért haragszik rád.
- Haragszik rám?
- Igen...
- Mondta? - kérdeztem.
- Nem...De soha sem beszél rólad, pedig egyébként szokott. Most meg ha csak szóba kerülsz kiakad, és elmegy lefeküdni. Meg aztán látszik is rajta, amikor meglát.
- De hát miért haragszik? - kérdeztem dühösen - Semmit sem tettem ellene! Inkább nekem lehetne okom utálni őt!
- Azt nem mondanám.
- Hogy érted?
- Úgy, hogy nem tehet semmiről! Csak rosszkor volt rossz helyen. - jelentette ki Padma.
- Jó, jó, de....Nem tudom, miért mérges....
- Hiányzik a barátod - mondta valaki álmatag hangon a hátam mögött. Gyorsan megfordultam.
- Luna! - kiáltottam fel.
- Ne haragudj, nem akartam hallgatózni.
- Semmi gond, csak meglepődtem.
- Szerintem beszélned kellene vele. Ha mind a ketten hallgattok az nem vezet semmire.
- Lehet.... - nem folytattam, mert becsöngettek, és el kellett mennünk órára.
Egész nap ez járt a fejemben, de aztán délben történt valami, ami átmenetileg minden gondolatomat törölte. Valaki ugyan is begyújtott egy rakás varázs tűzijátékot a folyosón. Teljes volt a káosz. Gyorsan befutottam egy közeli osztályterembe és magamra zártam az ajtót, de azt nem állhattam meg, hogy ne leskelődjek a kulcslyukon.
Hihetetlen volt az egész. Umbridge több bűbájjal is próbálkozott, de erre a tűzijátékok csak megnőttek, óriásit robbantak, vagy éppen megsokszorozódtak. Ez eltartott vagy egy óráig, aztán kicsit elcsendesedett a dolog. Akkor a korai időpont ellenére mindenkit fel zavartak a körletébe.
A mágikus tűzijátékok még akkor is ott pufogtak az ablak mellett.
Én akkor elhatároztam, hogy megkeresem Anthonyt. Jó kedvünk volt, és egyébként is igaza volt Lunának: hiányzott a barátom.
- Szia - szóltam kicsit félszegen, amikor odamentem hozzá. Egy karosszékben ült Micheal társaságában - Beszélhetnék veled?
- Öhm.. Persze.
Micheal biztos megérezte, hogy kettesben akarunk maradni, így hát odébb ment onnan.
- Figyelj! Nagyon...sajnálom... - motyogtam.
- Mit? - értetlenkedett - Én..én sajnálom! Megzavartalak...
- Nem gond....
Értelmes beszélgetésünk ezzel nyilván véget is ért. Egymásra mosolyogtunk, aztán átöleltem a fiút.
Ezután erről a kínos témáról nem esett szó közöttünk. Inkább az ablakon át néztük a tűzijátékot ( amiről kiderült, hogy a Weasley ikrek műve ) és beszélgettünk.
A következő hét izgalmasan telt. Umbridge tiszta ideg volt, mert nem tudta eltüntetni, amit a Weasleyk csináltak. Ezek a tűzijátékok berepültek az órákra, és a tanárok, akik egyértelműen el tudták volna tüntetni őket nem tettek semmit, hanem a főinspektort ugráltatták.
A hét végén eljött a Hollóhát - Mardekár meccs is. Már nem izgultam annyira, mint az elsőnél, de azért nyugodt sem voltam.
Reggel korán keltem, lementem reggelizni, aztán se szó, se beszéd elvonultam az öltözőbe. Chang tiszta ideg volt, ugyan is Davis kioktatta, hogyha ezen a meccsen nem szedi össze magát, akkor kirakja a csapatból. A lány egyre gyatrább teljesítményt nyujtott.
- Na szóval - fogott bele a kapitány, mikor mindenki az öltözőben volt - Van esélyünk a kupára. Nagyon jó csapatunk van, és megnyerhetjük a bajnokságot! Mindent bele!
- Igen! - kiáltott fel Anthony.
- Miénk a győzelem! - tódította Terry.
Sorban kimasíroztunk a pályára, ahol a két csapat kapitány kezet fogott, majd elrúgtuk magunkat a földtől.
Elsőre megszereztem a kvaffot, és megszereztem a Hollóhát első gólját.
Ezt a többiek öröm kiáltással jutalmazták, de az egyik Mardekáros terelő rám küldött egy gurkót. Szerencsére Terry időben ott termett.
Aztán mikor az állás 40-20 volt a mi javunkra, és ismét dobtam egy gólt, nem volt ilyen szerencsém.
Monstro gurkója pont a fejemet találta el. Csak arra emlékszem, hogy zuhanni kezdtem, de utána elsötétült a világ.
A gyengélkedőn ébredtem fel. Furcsán bizsergett az egyik karom és a fejem, valamint az egyik bordám.
Felültem, és akkor a csapat tagjai, és a barátaim jöttek oda Madame Pomfrey szobája elől. Hát velem mindig történik valami?
- Lisa! Hála az égnek! Jól vagy? - kérdezte Anthony.
- Remekül - motyogtam. Furcsán kába voltam, és kicsit szédültem is. A fejemhez nyúltam, és éreztem, hogy be van kötve. - Mi történt?
- Lezuhantál. - mondta Madame Pomfrey, aki akkor sietett oda - Eltalálták a fejed, és leestél a seprűdről. Már semmi komoly, de éjszakára jobb lenne, ha itt maradnál.
- Értem....Mi lett az eredmény? - fordultam a csapathoz.
- 190-160-ra vesztettünk - mondta Davis - De ez nem vészes, és mielőtt eszedbe jutna nem a te hibád! Chang megint elhibázta a cikeszt....
- Szokásos - morogtam - És ő hol van?
- Gondolom még mindig bőg - mondta Padma.
- Kiraktátok? - kérdeztem.
- Nem, de Roger azt mondta, ha a következő meccsen is elrontja, akkor viszlát - felelte Terry.
- Na jól van, felébredt, most már menjetek a dolgotokra! - szólt a javasasszony. Azzal a csapat kivonult az ajtón.
Sziasztok!
Kicsit húzom, de sok lesz benne a ,,szerelem" :)
Igazából a lényeg az lenne, hogy Lisa nem találja az igazi szerelmet, mint ahogy sok más tini! :)
Giger
Tetszet várom a kövit. <3
VálaszTörlés