Ezek a kérdések jártak a fejemben.
Padma teljesen maga alatt volt, nagyon megviselte a szakítás. Leginkább az zavarta, hogy nem tudta tisztázni magát, mert Anthony látszólag nem hitt neki.
Azért mondom, hogy látszólag, mert a szeme mást mondott. Öt év alatt alaposan kiismertem a fiút, és most úgy éreztem más baja van. Velem sem nagyon akart beszélni, pedig nekem szándékomban volt kibékíteni őket.
- De hát tudod, hogy nem igaz! Nincsenek együtt! - fakadtam ki egyik este a könyvtárban.
- Nincs rá bizonyítéka. - morogta egy kis hallgatás után.
- Nincs rá bizonyítéka? - ismételtem - De hát kisírja a szemét utánad! Ez nem elég bizonyíték neked?
Nem válaszolt, úgyhogy felkaptam a táskámat és kitrappoltam a könyvtárból.
Padma másképp állt hozzá.
- Engem nem érdekel! - jelentette ki napjában kétszer - Higgyen amit akar, teszek rá!
- De hiszen hiányzik neked! Szereted! - bizonygattam.
- Szerettem - jelentette ki, alaposan megnyomva az utolsó három betűt.
- Ilyenkor őt is otthagytam. Viszont Padma hangulata ingadozott, mert hol kijelentette, hogy csak szerette Anthonyt, hol a vállamon sírt. Ilyenkor magamban mosolyogtam, mert a büszke nemtörődömség után érdekes volt a keserves zokogás.
Egyiküknek sem adtam igazat. Anthonynak azért nem, mert makacs, Padmanak meg mert büszkeség is van a világon alapon nem akarta tisztázni a dolgot.
- Egyébként se voltunk már olyan jóban - mondogatta.
Lassan elérkezett az utolsó meccsünk is, de azon nem tudtam részt venni. Közbeszólt a telihold, és aznap engedtek ki, szóval elég gyenge voltam. Michealt állították be helyettem, én meg Padma mellett szurkoltam. Izgalmas meccs volt - amit végül a Griffendél nyert meg. Ezzel el is nyerték a kviddics kupát, ami miatt egyrészt csalódott voltam, másrészt örültem, hogy Harry boldog. Még mindig nem tudtam választani...
Chang földet érés után földhöz vágta a seprűjét. Elfojtottam egy kárörvendő vigyort és leszaladtam a csapathoz.
- Jók voltatok! - mondtam, és Micheal nyakába vetettem magam. Utána Anthonyt is át akartam ölelni, de a fiú valamiért nem fordult hozzám. Nem nagyon foglalkoztam a dologgal, most más érdekelt.
- Chang? - kérdeztem röviden Rogertől.
- Jó, hogy mondod - bólintott, azzal odament a lányhoz - Cho, sajnálom, de én szóltam. Nem vagy többé csapat tag.
A lány könnyekben tört ki, de senki sem vigasztalta, amíg le nem szaladt az emelvényről Marietta. Az aztán elmondta, hogy milyen tapintatlanok vagyunk - mintha érdekelt volna bárkit is.
Michealhez akartam fordulni, de eltűnt a színről.
Körülnéztem, és láttam, hogy Ginnyvel beszélget. Gondoltam biztos csak gratulál, vagy valami. Elindultunk a Hollóhát toronyba, de út közben összefutottam Harryvel.
- Szia! Gratulálok...-mondtam.
- Öhm..Köszi!
- Hol voltál? - néztem rá - Tiszta seb vagy. És mi lett a talároddal?
Megfogtam a ruhadarab ujját, ami cafatokban lógott.
- Semmi érdekes - sietett a válasszal. Nem szólaltam meg, de még mindig kérdőn néztem rá. Erre ő beadta a derekát, és kihúzott a tömegből. Meg sem álltunk egy szokásos üres osztályteremig.
- Na jó, mi történt? - szegeztem neki a kérdést.
- Tudsz titkot tartani?
- Ezt már megbeszéltük párszor! - nevettem el magam.
- Szóval?
- Igen, tudok!
- Hát jó... Szóval Hagrid mutatott valamit az erdőben - mesélte - Egy óriást. Pontosabban a féltestvérét...
- Ő vitte oda? - hüledeztem.
- Igen..Mármint...Mi? Honnan....
- Láttam amikor teliholdkor elkóboroltam - vágtam közbe - Meg egy autót is...
- Autót? Ja igen, az Ronéké...
- Hogy kerül oda?
- Hosszú történet - legyintett Harry.
- És Hagrid professzor miért mutatta meg nektek? - kérdeztem.
- Azt akarja, hogy ha Umbridge elküldi őt, mi legyünk a ,,társasága"....
Erre nem tudtam mit mondani.
Másnap megint történ valami. A Weasley ikrek újabb akciót rendeztek a kastélyba.
Most elkapták őket - csak hogy utána elrepültek. Megkérték Hóborcot, hogy űzze ki Umbridge-et a Roxfortból, aki vigyázba vágta magát, pedig soha senkire nem hallgat.
Az ikrektől még aznap rengetegen rendeltek Maximuláns termékeket. Kicsit szégyelltem, de én is. Vettem lázra lobbantót, és orvérzés ostyát - természetesem Umbridge bosszantására.
A hét azonban nem telt felhőtlenül. Csütörtökön délután meghallottam, hogy Ginny és Luna beszélgetnek. Nem akartam leleplezni magam, mert épp egy falikárpit mögül kellett volna kilépnem, így vártam.
- Micheal nem tud veszíteni. - mondta Ginny - Tisztára kiakadt a Hollóhát vereségén.
- Ugyan már - hallottam Luna hangját - A Kviddics gondolom ilyen.
- Nem feltétlenül...De mindegy, tegnap szakítottam vele.
- Tegnap...? - motyogtam megsemmisülten.
- Igen, lehet, hogy jobb így - szólt Luna a szokásos álmatag derűvel a hangjában. Léptek zaja hangzott fel, aztán kirontottam a kárpit mögül, és felrohantam a klubheyliségbe.
- Hazudtál nekem! - fakadtam ki, mikor odaértem Michealhez.
- Hogy érted? - értetlenkedett - Mi a baj Lisa?
- Hogy mi a baj? - kérdeztem vészjóslóan - Megmondjam mi a baj?! - emeltem fel a hangom.
- Mi történt Lisa? - kérdezte Anthony, aki akkor jött oda.
- Hogy mi történ?! - kiabáltam - Az történ, hogy ez a hazug disznó átvert! És Ginny Weasleyt is!
- Lisa, én...
- Nem érdekel mit akarsz mondani, nem érdekel, hogy mit miért tettél! Semmi sem érdekelt! Terry átvert, te jó heccnek tartottad?! Azt hiszitek én semmit sem érzek?!
- Állítólag az állatok nem éreznek úgy, mint az emberek - próbált viccelni, de nagyon rossz helyre tapintott.
- Hát persze! - itt végleg elfogyott a béketűrésem - Mit számítok, csak egy állat vagyok! Egy vérfarkas! Nem érez, nem is lát színesben! Ez lett volna a következő, nem?! Azt hittem szeretsz!
- Szeretlek is!
- Nem igaz! Ne hazudj Micheal Corner, nem veszem be többet! Keress magadnak mást akivel szórakozhatsz! Azt hitted Ginny Weasley ilyen? Vagy én?! Hát tévedtél!!
Azzal Anthony szavaival mit sem törődve elrohantam, ki a kastélyból, át a parkon. Ott leültem egy dombra, és a vállamat verő esővel mit sem törődve zokogni kezdtem.
Sziasztok!
Igyekszem haladni, mert suli időben sajna kevesebbet leszek! :(
Kicsit alakítgattam az oldalon, remélem tetszik! :)
Giger
Siess a kövivel.mert nagyon jò lett! A vàltoztatàsok is nagyon jòk az oldalon :)
VálaszTörlés