Tizennyolcadik fejezet

A napjaim gyorsan teltek, és mire észbe kaptam már elérkezett az első roxmortsi hétvége. Harryékkel az előcsarnokban találkoztam. Egyikőjük sem volt túl jó hangulatban. Ami engem illet, és sem voltam a legjobb kedvemben - már megint közeledett a telihold. Padma nem szereti a falut, Anthony meg maradt tanulni, szóval más társaságom nem igen maradt.
- Sziasztok!
- Szia!
- Mehetünk?
- Persze.
Nem nagyon beszélgettünk lefelé menet. Hideg idő volt, és félúton eleredt az eső is. Első utunk a Három seprűbe vezetett, ahol megittunk egy vajsört.
- Padma hogy-hogy nem jött? - érdeklődött Hermione.
- Nem akart.... Nem szokott jönni, legutóbb harmadikban volt.
- Értem.
Több értelmes dolog úgy tűnt senkinek sem jut eszébe. Én nem nagyon akartam tovább maradni, úgyhogy mikor ők elmentek a Mézesfalásba én elindultam a kastélyba. Nem volt túl jó a kedvem. Ezért kár volt gyalogolni, ráadásul pár lépés után szakadni kezdett az eső. Összehúztam a taláromat és megszaporáztam a lépteimet. Mire beértem úgy néztem ki, mint aki ruhában ment el zuhanyozni.
A barátaimat nem találtam sem a Hollóhát toronyban, sem a könyvtárban, sem a nagyteremben. Jobb ötlet híján elhatároztam, hogy kiveszek valami érdekes könyvet, és elfoglalom magam, de aztán összetalálkoztam Luna Lovegooddal.
- Szia! Hát neked mi bajod? - kérdezte álmatag derűvel.
- Szia! Semmi bajom. Tényleg.
- Pedig nem úgy nézel ki. - Inkább csak hallgattam. - Tanulni jöttél?
- Nem, csak keresek valami érdekes könyvet. Unatkozok.
- Értem. Én is azért jöttem. Gondoltam megint elolvasom a Roxfort történetét, vagy valami hasonlót. Te?
- Még nem tudom, van elég időm, csak keresgélek.
Ma senkivel sem tudok értelmesen beszélgetni, gondoltam. Bementem a könyvtárba, de csak járkáltam a polcok között. Gondoltam már rá, hogy holdtöltekor olvashatnék, de mancsokkal ez kicsit komplikált lenne. Végül ezt is feladtam, és lementem vacsorázni. Ott sem láttam se Anthonyt, se Padmat, így hát Terry Boot mellé ültem le.
- Szia! Mi van veled?
- Semmi. Veled?
- Unatkozok. Michael folyton a barátnőjével lóg. - Michael Corner volt Terry legjobb barátja - Engem azóta mellőz.
- Ki a barátnője? - érdeklődtem.
- Ginny Weasley. Rendes a lány, meg minden, de egy kicsit már unom ezt az egészet. De ezt te is biztos megérted. Bár nem tudom, hogy ők mióta vannak együtt.
- Micsoda? - nem értettem miről beszélhet.
- Hogy-hogy micsoda? - most rajta volt az értetlenkedés sora
- Hát hogy érted, hogy átérzem? És ki vannak együtt?
- Hát Padma Patil és Anthony! Ki más? - tárta szét a karját.
- Mi.....? Hogy...? És mióta?! - dadogtam.
- Nem tudom, de legalább két hete. Nem is tudtad?
- Nem!
- Oh.....
Meg sem tudtam szólalni a döbbenettől. Padma és Anthony, akik soha nem beszéltek többet tíz szónál, és mindig hűvösen, sőt ellenségesen viselkedtek egymással.
- Honnan tudtad meg? - kérdeztem. Már csak arra tudtam gondolni, hogy az egész csak iskolai pletyka.
- Láttam őket csókolózni, és utána beszéltem Anthonyval.
Kellemetlenül ficánkolt a gyomrom. Miért nem mondták el nekem? Talán nem bíznak bennem? Esetleg féltek, hogy mit fogok reagálni?
Meg akartam keresni valamelyiket, de este éjfél után már lefeküdtem, mert nem voltak sehol, és nagyon álmos voltam. Másnap délelőtt ( mintha megérezték volna, hogy kényes témáról akarom faggatni őket ) elkerültek, és délután pedig bezártak, mert közeledett a telihold.
Most, ha lehet még jobban unatkoztam. Nem elég, hogy három napig csak űltem, és néztem ki a fejemből, most vártam is, hogy végre beszélhessek valamelyik barátommal. A végén már nekiálltam kergetni a farkam, és rágcsálni az ebéd gyanánt kapott csirke csontjait. Erre nyilván sokan azt mondák volna, hogy megbolondultam, de nem nekik kell három napig gubbasztani egy üres teremben.
Aztán végre vége lett, és elhatároztam, hogy azonnal elkapom vagy Anthonyt, vagy Padmat. Délután össze is futottam az utóbbival, és minden előjáték nélkül megkérdeztem:
- Mi ez az egész? És miért nem mondtad?!
- Mit? - kezdett színészkedni, de gyorsan felhagyott vele - Jól, van sajnálom! De nem akartam...
- Miért?
- Mert, féltem, hogy mit szólsz hozzá!
- De miért? - elnevettem magam - Padma, örülök, hogy végre szóltok egymáshoz!
- Tényleg? Nem haragszol?
- Miért haragudnék? Boldogok vagytok együtt, és ez a fontos!
- Köszönöm! - látszott, hogy megkönnyebbült.
- Ééééés? Hogy jöttetek össze?
- Hát, három hete történt - kezdett mesélni - Összefutottunk a parkban, és csak úgy beszélgettünk egy kicsit. Mondta, hogy sajnál téged, amiért nem tud segíteni. Aztán elkanyarodott a téma, és megkérdeztem, hogy miért nem beszéltünk eddig? Erre mondta hogy azt hitte utálom, és nekem meg kicsúszott a számon, hogy szeretem. Nem tudom miért, eddig is szerettem, csak nem jöttem rá. Aztán azt mondta ő is, és megcsókolt! Nagyon boldog voltam. Lementünk Roxmortsba is, csak kerültünk téged. Ne haragudj! - tette hozzá.
- Ez tök jó! Romantikus, meg minden....
- Igen! Olyan rendes fiú....
- Na bumm, ezt magyarázom évek óta!
Kitört belőle a nevetés, és én vele nevettem. De valami nem volt a helyén. Boldognak kellett volna lennem, de nem voltam. Éreztem helyette valami mást. Nem tudtam rájönni, mi az, de kellemetlenül ficánkolt a gyomrom. Korán feküdtem le, és azon gondolkoztam, amit azóta érzek, hogy Terry elmondta mi történt. Borzalmas volt az egész, kusza, és érthetetlen.
Most én kerültem el a barátaimat, nem beszélgettem velük, és mivel ők is elvoltak nélkülem nem izgattam magam. Luna volt a társaságom, aki valahogy mindig felhangolta a kedvem. Jókat nevettem magamban az abszurd képzeletein a Narglikról és egyéb lényekről, valamint együtt jártuk a folyosókat, ami miatt szenvedélyemmé vált a kóborlás.
Aztán, az egyik sötét varázslatok kivédése óra elvette a kedvem a szórakozás minden formájától. A vérfarkas volt az anyag, amiről a tankönyv kifejtette, hogy felettébb veszélyes, és legjobb megoldás lenne kiirtani ezt a fajtát... Anthony keze a magasba lendült.
- Igen? - nézett rá Umbridge.
- Elnézést, de mi az, hogy ,, a vérfarkas kiirtása az egyik legjárhatóbb út, azonban a minisztérium jelenleg nem engedélyezi..''?
- Nos, Goldstein, mint olvashattad, a vérfarkas számtalan varázsló életét oltotta ki, és...
- De akit csak megharapott, az is vérfarkas lesz, és nem tehet róla!
- Kérlek, ne vágj a szavamba! Na szóval, a vérfarkas számtalan...
- De nem tehet róla! - csattantam fel. Úgy éreztem pár szó, és végleg kijövök a béketűrésemből.
- Mielőtt átváltozik, az a véleményem, köteles elzárt helyre menni, ha már ilyen borzalomra képes. - jelentette ki mosolyogva Umbridge.
- Az lehet, de ha átváltozik nincs tudatánál! - érvelt tovább Anthony - Ki mehet onnan, mert farkasként az is sikerülhet!
- És egyébként ott van a farkasölőfű-főzet! Akkor nem is veszélyes! - mondtam.
- De nem mindenki alkalmazza!
- Mert nem biztos, hogy tudja! - már potyogtak a könnyeim. Szóval engem is meg kellene ölni?!
- Ebben az esetben veszélyt jelent, és mindenkinek jobb, ha eltűnik a föld színéről. - A tanár mintha élvezte volna ezt az egészet.
- Kivéve neki! Nem tehet róla, és máskor normális ember! - borzalmasan éreztem magam, úgy éreztem csapdában vagyok.
- Te ismersz személy szerint ilyen embert? - mosolygott rám Umbridge.
- Igen! - vágtam rá - És nem normális varázslókra kellene vadászni, hanem Voldemortra! - magam is meglepődtem rajta, hogy mit mondtam, de most nem borzongtam meg. A professzor arcáról eltűnt a mosoly.
- Bűntetőmunka! - jelentette ki.
- De Lisának igaza van! - emelte fel a hangját Anthony. Én könnyes szemmel meredtem magam elé.
- Neked is, Goldstein, és most fogd be a szád! - visszatért nyájas mosolyához. - Folytassátok az olvasást!
Még soha, soha, de soha nem küldtek büntetőmunkára. Borzalmasan éreztem magam, mert tudtam, hogy igazam van.
- Jól vagy? - kérdezte Harry Potter. A könyvtárban ültem és odalépett mellém.
- Nem.
- Figyelj, ne törődj vele...
- Könnyű mondani!
- Tudom, hogy nehéz, de már én is be tudom fogni a számat! Legtöbbször....
- De ezt nem értheted! Téged nem tartanak szörnyetegnek! Nem vagy vérfarkas, nem akarnak kiirtani!
Azzal felpattantam, és elsiettem. Egy rejtett folyosón áltam meg, ott aztán leültem, és előtört belőlem a zokogás.

Sziasztok!

Mit szóltok Anthony és Padma szerelméhez? 

Giger :)