Huszonharmadik fejezet

Következő nap aztán Umbridge békén hagyott minket - de csak azért, mert valami más terelte el a figyelmét. Megjelent ugyan is a Hírverő egy száma, amiben Harry interjút adott Tudjukki visszatéréséről. A professzor tabuvá tette a cikket, de ezzel csak elintézte, hogy mindenki elolvassa. Én is megszereztem egy példányt. Teljesen elhűltem rajta, és nem bírtam ki, hogy ne legyen nálam egész nap. Megbűvöltem, hogy az illetéktelenek csak üres pergamennek lássák, szóval egyenlőre minden gondom megoldottam.
- Lisa, nem megyünk el repülni egy kicsit? - kérdezte Terry ebéd közben.
- Am... Sajnálom, de nem megy. Bocsi Terry, tanulnom kell.
- Értem. Akkor holnap?
- Nem megy, mert.... - hirtelen nem tudtam mit mondjak. Holnap holdtölte, de a fiú nem tudja, hogy mi vagyok. - Mert...Tanulnom kell...
- Holnap is? Nem is kaptunk olyan sok leckét a hétvégére. - ráncolta a homlokát.
- Igen, de le vagyok maradva. Tudod, sokszor voltam beteg..
- Hát jó. Akkor majd máskor. Most mennem kell.
- Rendben, szia! - megpusziltam az arcát. Valahogy egyre jobb volt a viszonyunk, bár ez még mindig megrémített.
Eszembe jutott, hogy eggyel kevesebb adag bájitalt kaptam, úgyhogy elhatároztam, hogy délután felkeresem Pitont. Még nem kezdett el tanítani, pedig azt ígérte a második félévben fog.
- Szabad - hallatszott egy kicsit meglepett hang mikor hat óra táján bekopogtam a bájitaltan tanárhoz.
- Jó napot ta.... - itt elakadtam, ugyanis meglehetősen érdekes jelenet tárult a szemem elé amikor kinyitottam az ajtót. Piton nem volt egyedül; Harry állt a szoba közepén. Egymásra szegezték a pálcájukat...
- Lisa! - kiáltott fel a fiú, mikor meglátott.
- Áh, gyere csak be. Épp bájitaltan korrepetálást tartok Potternek. - magyarázta piton. Harry elfintorodott.
- Öhm... Csak azért jöttem tanár úr, mert eggyel kevesebb adag bájitalt kaptam, és még ma be kellene vennem - hadartam.
- Értem... Várj egy kicsit, van egy kondérral, hozok belőle. Öt perc és itt vagyok - azzal a professzor kisietett az ajtón.
- Korrepetálás? - kérdeztem bujkáló mosollyal.
- Jaj, szállj le rólam! - csattant fel Harry - Ez nem bájitaltan korrepetálás...
- Hanem mi?
- Hagyjuk. - legyintett.
- Elmondhatod. Tudod, hogy nem fecsegek.
Várt egy kicsit, és a szemembe nézett. Már épp nyitotta a száját amikor léptek hangzottak fel a folyosón.
- Este gyere a Griffendél toronyba, elmondom - határozta el magát. Többet nem nagyon beszélhettünk, mert Piton belépett a terembe.
- Tessék. Pár nap múlva kezdhetünk. Megtanítalak a főzetre - mondta, és a kezembe adta a palackot.
- Rendben, tanár úr.
Elköszöntem, aztán elmentem a Hollóhát toronyba. Nekiestem a rúnaismeret házi dolgozatomnak, de csak a feléig jutottam. Akkor összeszedtem a holmimat, és elindultam, hogy Harryvel találkozhassak. De előtte kicsit összeszedtem magam, mert épp zöld volt a hajam és kócos, és a szemem alatt is karikák húzódtak. Használtam egy kicsi sminket is, hogy elhalványítsam a karmolást, a hajam vörösre színeztem, és megigazítottam a taláromat.
- Szia! - köszöntem, mikor odaértem.
- Szia! Gyere, menjünk be ide.... - behúzott egy rejtett folyosóra.
- Na, ki vele, miért voltál Pitonnál?
- Oklumencia órára mentem hozzá...
- Oklu.... Miért? Valaki kutat az agyadban? - értetlenkedtem.
- Tudod mi az? - lepődött meg Harry.
- Igen. Olvastam róla valahol...De miért kell járnod?
- Hát... Biztos nem mondod el senkinek?
- Egészen biztos!
Nagy levegőt vett, és kibökte.
- Voldemort belelát  a fejembe.
- Micsoda?
- Jól hallottad. De nem megy a dolog. - legyintett - Nem is értem, miért kell csinálnom. Semmire sem jó, nem tudom lezárni az agyam!
- Biztos menni fog...
- Nem fog! Képtelen vagyok rá...
Nem tudtam mit mondani. Hirtelen hangokat hallottunk a mellettünk lévő falikárpit mögül. Valakik suttogva beszélgettek...
A számra tettem a mutató ujjam, mire Harry bólintott. Lassan a kárpithoz lopakodtam, és résnyire elhúztam. Két ember állt ott : Terry, és Lavender Brown. Nem sokat láttam, ezért egy kicsit még odébb húztam a szövetet, és közben a fülemet hegyeztem
- ....nem örülne neki. - súgta Terry.
- Nem is szeret....
És akkor megcsókolták egymást. Terry először tétovázott, aztán átölelte a lányt - de olyan szenvedélyesen, hogy azzal végleg elfogyott a béketűrésem. Félrerántottam a kárpitot és beugrottam a keskeny folyosóra.
- Lisa! - kiáltott fel Terry. Rám nézett, de nem engedte el Lavender kezét.
- Hoppá... - kuncogott a lány.
- Terry! Mi ez...? Miért...?
- Lisa megmagyarázom!
- Mégis mit?! Mit akarsz ezen megmagyarázni?!
- Én... Én sajnálom!
- Én is! - vágtam rá. Nagyon mérges voltam. Most, amikor már úgy éreztem tényleg szeretem, és ő is engem...
- Én nem akartam...
- Mit nem akartál?! Láttam, Terry, te másztál rá! Miért hazudsz?!
- Szeretlek...
- Akkor miért smárolsz mással?! Hagyd az egészet, fölösleges magyarázkodnod! - kiabáltam.
- Lisa, kérlek hallgass végig! Nem akartalak...
- Miért hallgatnálak?! Lisa Turpin, a lány akinek minden mindegy! Verjük csak át még egyszer, meg még egyszer! Úgy is megbocsájt! Neki nincsenek is érzései, csak egy szörnyeteg, egy vérfarkas, aki nem képes kiállni magáért! Hát én igenis kiállok magamért, és nem érdekel mit mondasz! - mire befejeztem patakokban folytak a könnyeim. Csak akkor jöttem rá mi csúszott ki a számon, amikor megláttam a párocska döbbent arcát.
- Vérfarkas....? - hápogott Terry. Lavender meg sem bírt szólalni.
Nem érdekelt mi a véleményük, sarkon fordultam és még mindig patakzó könnyekkel elrohantam.
- Lisa.... - szólt halkan Harry, de nem érdekelt. Csak rohantam, és meg sem álltam a hálótermünkig. Az szerencsére üres volt. Lassan összeszedtem magam, és úgy ahogy voltam elaludtam. De a bájitalt nem ittam meg......

Sziasztok! Holnap igyekszem lenni. 

Aki olvas, azt arra kérem írjon hozzászólást, hogy tudjam hányan vagyunk! :)

Köszi! :)

Giger