- Tartott egy hosszú beszédet, ami borzalmasan unalmas volt - számolt be barátnőm az első nap, délben - A lényege egyszerű: azért van itt, mert hazugságot akar bemesélni a diákoknak, és mert a minisztérium bele akar szólni a suli dolgaiba. Borzalmas.
- Az a baj, hogy túl sokan hisznek nekik - vélekedtem - Például Mandy - tegnap ugyanis hosszú vitát folytattam a szobatársunkkal erről a témáról.
- Tényleg?
- Igen, este mondta. Szerinte mindenki hiszékeny bolond, aki Harrynek hisz.
- Kínos.....
Ezután sötét varázslatok kivédése következett. Umbridge professzor csak elméletet akart tanítani nekünk - ami Hermionénak és Harrynek nagyon nem tetszett. Harry a végén kiabált a tanárral, hogy Tudjukki igenis vissza tért, és fel kell készülnünk, de erre nem elég az elmélet. Végül a professzorasszony büntetőmunkára ítélte. Én csöndben maradtam, úgy éreztem nem érdemes ujjat húzni a minisztériummal.
- Már nem azért, de hogy képzeli, hogy ennyivel meg tudjuk csinálni az RBF vizsgát? - kérdeztem Anthonyt óra végén.
- Nem tudom. De ott gyakorlati rész is van....
- Épp ez az.
- Amúgy hogy vagy? Nem is beszéltünk csak reggel pár percet. Hogy telt a nyár?
- Borzalmasan - feleltem szűkszavúan. A többiek előtt nem akartam taglalni a témát.
- Miért? - érdeklődött Anthony.
- Hosszú, majd elmondom este. Egyébként hallom prefektus lettél. Gratulálok!
- Köszönöm. De nem nagy dolog...
- Dehogy nem! - mondtam - A tanárok megbízhatónak tartanak. Ez jó dolog.
- Igaz.
Este aztán félrehívtam a barátomat egy rejtett folyosóra, és elmondtam mi történt velem a nyáron. Tátva maradt a szája a hírtől.
- Komolyan....? De hát.... Akkor te is... te is....
- Igen. De nincs ezzel semmi gond! - siettem leszögezni - Meg lehet oldani, hogy megőrizzem az emberi tudatom.
- Aha..... Most már legalább értem a sebet az arcodon.....
- De kérlek ne mond senkinek! - könyörgőre fogtam a hangom - Nem akarom, hogy tudják, teljesen eltávolodnának tőlem! Kérlek...
- Ne félj, nem fogom! Lakat van a számon.
- Köszönöm! Nem is tudom mi lenne, ha az egész iskola ezt fújná.
Anthony rám nézett, és olyat láttam az arcán, amit még soha: sajnált engem.
- Tudod, hogy bízhatsz bennem.
Végtelenül hálás voltam, jól estek ezek a szavak. Átöleltem.
Aztán megszólalt a csengő, jelezve, hogy takarodó van. Nem akartam, hogy elkapjanak a folyosón, úgyhogy elindultunk Anthonyval a Hollóhát toronyba. Csak az volt a gond, hogy annyira elkalandoztunk a kastélyban amiért egyedül akartunk lenni, hogy most nem találtunk vissza. Ilyen utoljára elsőben történt velem, de most már két órája bolyongtunk. Aztán szembe jött valaki, és csak még jobban kétségbe estem.ű
- Mit kerestek ilyenkor a folyosón? - kérdezte Umbridge professzor.
- Én csak... Mi csak... - hebegtem.
- Eltévedtünk. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Anthony.
- Két órával takarodó után?
- Takarodókor indultunk el, és azóta próbálunk vissza találni. Miért, mire gondolt?
- Udvariasabban, Goldstein.
Anthonynak pirosra gyúlt az arca, és szemeiben lángolt a düh.
- Úgy gondolja kiszöktünk?
- Természetesen.
- Természetesen? Mégis miért tettük volna? Mondtam, hogy eltévedtünk!
- Ne csináld! - suttogtam a fülébe, de nem hallgatott rám.
- Tudjátok bizonyítani? - a tanárnő kéjesen mosolygott, mintha élvezné a helyzetet. Én személy szerint legszívesebben elszaladtam volna.
- De hát ez... Ez nevetséges! És maga tudja bizonyítani, hogy nem ez történt?
- Hogy merészelsz? - Umbridge teljesen felháborodott Anthony szavain - Büntetőmunka, Goldstein! Nem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszélj velem! És húsz pont a Hollóháttól, amiért takarodó után a folyosón tartózkodtatok. Menjetek a körletetekbe!
Azzal sarkon fordult, és elsietett. Én is magammal rángattam Anthonyt, és kis idő múltán meg is találtunk a helyes utat. Kopogtattam az ajtón, és megszólalt a jól ismert hang:
- Mikor alapították a Roxfortot?
- Körülbelül ezer éve, a pontos dátumot nem ismerjük - mondtam
- Elegáns megfogalmazás - kinyílt az ajtó. Anthony se szó, se beszéd felment lefeküdni. Nem pértettem, miért hagyta magát felidegesíteni. Nekem egy kicsit bűntudatom volt, amiért a ház pontot vesztett miattam. Aztán az ágyban fekve eszembe jutott, hogy ez nem volt jogos, és tulajdonképpen én nem tehetek róla. Ez kicsit megnyugtatott, és el tudtam aludni.
Másnap nem láttam Anthonyt, pedig beszélni akartam vele a tegnap történtekről. Órákon nem mellettem volt, étkezéseknél elkerültük egymást. Este a klubhelyiségben sokáig vártam rá, de aztán úgy gondoltam el ment már lefeküdni, és arra a napra feladtam a terveimet.
Legközelebb aztán pénteken találkoztam vele. Este éjfél is elmúlt már, de én csak vártam, mert tudtam, hogy nem ment fel. Kiderűlt, hogy most szabadult csak Umbridgetól.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
Csak vállrándítással felelt. Úgy láttam vérzik a keze...
- Mi van a kezeddel?
- Semmi. - a háta mögé rejtette, de én gyakorlott barátként kiszedtem belőle az igazat. Teljesen elképedtem tőle, és a hányinger kerülgetett. Anthonynak írni kellett, de amit leírt a kezébe is bele vésődött.
- Undok vén, szadista, banya! - fakadtam ki - Jelentsd! Ezt nem engedik a tanárok!
- Nem jelentem! Nem vagyok nyámnyila!
- Ez nem azt jelentené!
- Mindegy..... Most már úgy sem megyek hozzá többet, szóval hagyom az egészet. Nem érdekel. De találkoztam Potterrel is.
- Hogy-hogy?
- Ő is épp szórakozott, úgy mint én.
- De mit kellet írnod?
- Tiszteld a házirendet... - elfintorodott.
- És Har... Akarom mondani Potternek?
- Öhm.... Hazudni bűn... Azt hiszem. De miért érdekel?
- Csak úgy.
Anthony kérdőn nézett rám.
Még egy kis ideig beszélgettünk. Sikerült egy kicsit jobb kedvre deríteni, és nevetve mentünk el lefeküdni.
Sziasztok!
Holnap nem biztos, hogy tudok írni, de igyekszem!
Giger :)
Nagyon tetszet. Kövit. ;-)
VálaszTörlés