Huszonharmadik fejezet

Következő nap aztán Umbridge békén hagyott minket - de csak azért, mert valami más terelte el a figyelmét. Megjelent ugyan is a Hírverő egy száma, amiben Harry interjút adott Tudjukki visszatéréséről. A professzor tabuvá tette a cikket, de ezzel csak elintézte, hogy mindenki elolvassa. Én is megszereztem egy példányt. Teljesen elhűltem rajta, és nem bírtam ki, hogy ne legyen nálam egész nap. Megbűvöltem, hogy az illetéktelenek csak üres pergamennek lássák, szóval egyenlőre minden gondom megoldottam.
- Lisa, nem megyünk el repülni egy kicsit? - kérdezte Terry ebéd közben.
- Am... Sajnálom, de nem megy. Bocsi Terry, tanulnom kell.
- Értem. Akkor holnap?
- Nem megy, mert.... - hirtelen nem tudtam mit mondjak. Holnap holdtölte, de a fiú nem tudja, hogy mi vagyok. - Mert...Tanulnom kell...
- Holnap is? Nem is kaptunk olyan sok leckét a hétvégére. - ráncolta a homlokát.
- Igen, de le vagyok maradva. Tudod, sokszor voltam beteg..
- Hát jó. Akkor majd máskor. Most mennem kell.
- Rendben, szia! - megpusziltam az arcát. Valahogy egyre jobb volt a viszonyunk, bár ez még mindig megrémített.
Eszembe jutott, hogy eggyel kevesebb adag bájitalt kaptam, úgyhogy elhatároztam, hogy délután felkeresem Pitont. Még nem kezdett el tanítani, pedig azt ígérte a második félévben fog.
- Szabad - hallatszott egy kicsit meglepett hang mikor hat óra táján bekopogtam a bájitaltan tanárhoz.
- Jó napot ta.... - itt elakadtam, ugyanis meglehetősen érdekes jelenet tárult a szemem elé amikor kinyitottam az ajtót. Piton nem volt egyedül; Harry állt a szoba közepén. Egymásra szegezték a pálcájukat...
- Lisa! - kiáltott fel a fiú, mikor meglátott.
- Áh, gyere csak be. Épp bájitaltan korrepetálást tartok Potternek. - magyarázta piton. Harry elfintorodott.
- Öhm... Csak azért jöttem tanár úr, mert eggyel kevesebb adag bájitalt kaptam, és még ma be kellene vennem - hadartam.
- Értem... Várj egy kicsit, van egy kondérral, hozok belőle. Öt perc és itt vagyok - azzal a professzor kisietett az ajtón.
- Korrepetálás? - kérdeztem bujkáló mosollyal.
- Jaj, szállj le rólam! - csattant fel Harry - Ez nem bájitaltan korrepetálás...
- Hanem mi?
- Hagyjuk. - legyintett.
- Elmondhatod. Tudod, hogy nem fecsegek.
Várt egy kicsit, és a szemembe nézett. Már épp nyitotta a száját amikor léptek hangzottak fel a folyosón.
- Este gyere a Griffendél toronyba, elmondom - határozta el magát. Többet nem nagyon beszélhettünk, mert Piton belépett a terembe.
- Tessék. Pár nap múlva kezdhetünk. Megtanítalak a főzetre - mondta, és a kezembe adta a palackot.
- Rendben, tanár úr.
Elköszöntem, aztán elmentem a Hollóhát toronyba. Nekiestem a rúnaismeret házi dolgozatomnak, de csak a feléig jutottam. Akkor összeszedtem a holmimat, és elindultam, hogy Harryvel találkozhassak. De előtte kicsit összeszedtem magam, mert épp zöld volt a hajam és kócos, és a szemem alatt is karikák húzódtak. Használtam egy kicsi sminket is, hogy elhalványítsam a karmolást, a hajam vörösre színeztem, és megigazítottam a taláromat.
- Szia! - köszöntem, mikor odaértem.
- Szia! Gyere, menjünk be ide.... - behúzott egy rejtett folyosóra.
- Na, ki vele, miért voltál Pitonnál?
- Oklumencia órára mentem hozzá...
- Oklu.... Miért? Valaki kutat az agyadban? - értetlenkedtem.
- Tudod mi az? - lepődött meg Harry.
- Igen. Olvastam róla valahol...De miért kell járnod?
- Hát... Biztos nem mondod el senkinek?
- Egészen biztos!
Nagy levegőt vett, és kibökte.
- Voldemort belelát  a fejembe.
- Micsoda?
- Jól hallottad. De nem megy a dolog. - legyintett - Nem is értem, miért kell csinálnom. Semmire sem jó, nem tudom lezárni az agyam!
- Biztos menni fog...
- Nem fog! Képtelen vagyok rá...
Nem tudtam mit mondani. Hirtelen hangokat hallottunk a mellettünk lévő falikárpit mögül. Valakik suttogva beszélgettek...
A számra tettem a mutató ujjam, mire Harry bólintott. Lassan a kárpithoz lopakodtam, és résnyire elhúztam. Két ember állt ott : Terry, és Lavender Brown. Nem sokat láttam, ezért egy kicsit még odébb húztam a szövetet, és közben a fülemet hegyeztem
- ....nem örülne neki. - súgta Terry.
- Nem is szeret....
És akkor megcsókolták egymást. Terry először tétovázott, aztán átölelte a lányt - de olyan szenvedélyesen, hogy azzal végleg elfogyott a béketűrésem. Félrerántottam a kárpitot és beugrottam a keskeny folyosóra.
- Lisa! - kiáltott fel Terry. Rám nézett, de nem engedte el Lavender kezét.
- Hoppá... - kuncogott a lány.
- Terry! Mi ez...? Miért...?
- Lisa megmagyarázom!
- Mégis mit?! Mit akarsz ezen megmagyarázni?!
- Én... Én sajnálom!
- Én is! - vágtam rá. Nagyon mérges voltam. Most, amikor már úgy éreztem tényleg szeretem, és ő is engem...
- Én nem akartam...
- Mit nem akartál?! Láttam, Terry, te másztál rá! Miért hazudsz?!
- Szeretlek...
- Akkor miért smárolsz mással?! Hagyd az egészet, fölösleges magyarázkodnod! - kiabáltam.
- Lisa, kérlek hallgass végig! Nem akartalak...
- Miért hallgatnálak?! Lisa Turpin, a lány akinek minden mindegy! Verjük csak át még egyszer, meg még egyszer! Úgy is megbocsájt! Neki nincsenek is érzései, csak egy szörnyeteg, egy vérfarkas, aki nem képes kiállni magáért! Hát én igenis kiállok magamért, és nem érdekel mit mondasz! - mire befejeztem patakokban folytak a könnyeim. Csak akkor jöttem rá mi csúszott ki a számon, amikor megláttam a párocska döbbent arcát.
- Vérfarkas....? - hápogott Terry. Lavender meg sem bírt szólalni.
Nem érdekelt mi a véleményük, sarkon fordultam és még mindig patakzó könnyekkel elrohantam.
- Lisa.... - szólt halkan Harry, de nem érdekelt. Csak rohantam, és meg sem álltam a hálótermünkig. Az szerencsére üres volt. Lassan összeszedtem magam, és úgy ahogy voltam elaludtam. De a bájitalt nem ittam meg......

Sziasztok! Holnap igyekszem lenni. 

Aki olvas, azt arra kérem írjon hozzászólást, hogy tudjam hányan vagyunk! :)

Köszi! :)

Giger

Huszonkettedik fejezet

Terryvel egyre jobb lett a kapcsolatunk. Úgy éreztem szeretem, és ő is engem. Rendszeresen találkoztunk, sétálgattunk, beszélgettünk vagy csak ültünk és nézelődtünk.
Már sikerült patrónust is megidéznem. Nem lepődtem meg rajta, hogy mi: Vérfarkas volt.  Ha jobban megnéztem meglepődve tapasztaltam, hogy Anthonyé is az, nem sima farkas. Padmanak nem igazán ment a dolog.
Aztán egyik DS-en valaki bejött: Egy rémült arcú házimanó. Csak annyit láttam, hogy Harry talárja alját rángatja, aztán a ennyit dadogott.
- Jön a fő... a fő...
- Milyen fő? Ki jön Dobby?
A manó nem válaszolt, csak ütni kezdte a saját fejét. Harry lefogta, és rákérdezett.
- Umbridge?
A manó csak bólogatott. Mindenki halálra rémült.
- Mire vártok? Futás!
Gyorsan elindultunk az ajtó felé.
- Gyere gyorsan! - Padma megfogta a kezem és húzni kezdett - Van erre egy lány vécé, menjünk be oda!
- Jó, de siessünk!
Mindenki futott amerre látott. Sokan a hálótermek felé vették az irányt, néhányan a könyvtárba mentek, vagy úgy mint mi, egy közeli vécé felé vették az irányt.
Szerencsétlenségünkre szembe jött velünk két mardekáros, akik a nemrég felállított főinspektori különítmény tagjai voltak. Gyors hátraarcot csináltunk, de engem kapásból hátba talált a sóbálvány átok. Padma két métert csúszott a padlón, ugyanis gáncsátokkal találták el. Meg sem bítrunk mozdulni, csak feküdtünk a hűvös kőpadlón.
Pansy Parkingson elrohant mellettem, nyilván további DS tagok után kutatott. Egy Zambini nevű mardekáros ott maradt mellettünk, és folyamatosan ránk szegezte a pálcáját. Aztán tíz perc elteltével megjelent a DS szinte összes tagja. Főinspektori különítményesek terelték őket. Minket is felrángattak a földről, aztán csatlakoztunk a többiekhez.
Umbridge szobájába vezettek, és közölték, hogy a tanár mindjárt jön, addig maradjunk nyugton.
A szívem a torkomban dobogott. Ki köphetett be minket? Ez csak úgy derülhetett ki, hogy valaki elmondta. De hát ki...?
Közel egy órán át várakoztunk. Meleg volt a szobában, és fáradtak is voltunk.
- Mi tarthat eddig? - suttogta Padma.
- Nem tudom... Szerinted kirúgnak minket?
- Remélem nem.....De ha minden kiderült....
Aztán kicsapódott az ajtó, és a vörös arcú főinspektor csörtetett be rajta. Némán vártunk, de nem szólalt meg. Után a még egy ember érkezett: a mágiaügyi miniszter.
- Mindenki menjen vissza a körletébe! - hangzott az utasítás - Holnap még számolunk.
Azzal elindultunk, de eszünk ágába sem volt lefeküdni. Felfutottam a Griffendél toronyba, ahol még épp elcsíptem Harryt.
- Harry! Várj, állj meg!
- Lisa! Hogy kerülsz ide? - látszólag meglepődött.
- Mi történt? Valaki elárult? És mi ez az egész? Azt hittem kicsapnak minket....
- Hé, hé! Lassabban. - körülnézett, aztán megfogta a kezem és húzni kezdett - Gyre, de gyorsan, senki se lásson....
Végigmentünk pár rejtett folyóson, aztán megálltunk egy üres, és igen poros osztályteremben.
- Na ki vele, mi történt.
- Cho barátnője elárult minket.
- Marietta Edecombe?
- Igen, ő.
- Akkor ezért találtak meg, ezt értem. De azt hitte kicsapnak minket.. És miért volt itt a miniszter?
- Dumbledore eltussolta a dolgot. Azt mondta ő vezette a DS-t.
- Tényleg?
- Igen, de le akarták tartóztatni, és elmenekült....
- Miért tartóztatták volna le? - értetlenkedtem.
- Lázításért, vagy összeesküvésért, nem t'om...
- Akkor azért nem csaptak ki minket?
- Igen, de ez se sokkal jobb.
- Miért?
- Umbridge lesz az igazgató!
- Hogy mi?
- Jól hallottad..
Hallgattunk egy sort, aztán én szólaltam meg.
- Umbridge elküldött minket lefeküdni, de azt mondta, hogy holnap számolunk. Ezt akkor hogy értette? Úgy volt, nem csapnak ki minket!
- Valószínüleg másra gondolt - vonta meg a vállát Harry - Büntetőmunkára, vagy ilyesmi, de ez mellékes..
- De akkor...Ha Marietta elárult, miért nem monda amikor Dumbledore elvállalta a dolgokat? - kérdeztem.
- Módosították az emlékezetét.
- Értem....
- De képzeld, Hermione ártást tett a papírra, amire felírtuk a nevünket. Marietta arcára most rá van írva pattanásokkal, hogy ÁRULÓ.
- Megérdemli! - jelentettem ki. - Terry mindig mondta, hogy alattomos. Nem is tudom Chang miért barátkozik még vele.
- Tényleg, te most jársz vele?
- Kivel?
- Terryvel...
- Ja, igen - megint elpirultam.- Hát ha...ha...Más nincs, akkor én...én megyek is.
- Jól van, szia!
- Szia! És..Jó éjszakát!
Azzal megfordultam és elsiettem a Hollóhát toronyba. Padma az ágya szélén ült.
- Te meg hol voltál? - kérdezte amikor beléptem. Gyorsan elhadartam neki, és azt is, hogy mit mondott Harry.
- Akkor nem fognak kicsapni? - ez volt az első mondata.
- Azt nem.
Padma végtelenül megkönnyebbült. Nem is beszéltünk többet, csak lefeküdtünk aludni. Egy darabig csak feküdtem, és gondolkoztam. Harryt érdekelte, hogy járok valakivel.... Ki tudja, talán Padmanak igaza volt....

Sziasztok!

Mára enyii, holnap igyekszem többet írni! :)

Giger

 

Huszonegyedik fejezet

Nem akartam hazamenni, ezért feliratkoztam azoknak a listájára akik az iskolában töltik a szünetet. Érdeke, de sokan tettek így. Anthony hazament, de Padma például maradt, mondván nem akar itt hagyni egyedül.
- Sokan maradnak még - mondtam neki - Ha haza akarsz menni...
- Nem akarok! - jelentette ki - Nincs kedvem haza menni.
- Te tudod...
Padmanak beszámoltam róla mit láttam DS után. Kivételesen nem kiakadt, amiért Harryről beszélek, hanem megsajnált.
- Lehet, hogy ez csak rövid kapcsolat. Olyan keresem az igazit féle. - biztatott.
- Nem tudom...
- Szerintem kedvel téged. - jelentette ki - Csak még nem jött rá.
- Jó, de akkor mit csináljak?
Padma tétovázott. Láttam rajta, hogy van valami ötlete, de maga sem feltétlenül bízik benne.
- Na ki vele! - mondtam.
- Hát jó.... - kezdte - Sokan vannak, akik... Akiknél az mutatja meg, hogy kit szeretnek, hogy ha valaki mással van, akkor féltékeny. Volt már rá példa. - rosszat sejtettem, de azért bólintottam, hogy fojtassa csak. - És lehet, hogy azt kéne - de ne akadj, ez csak ötlet - Szóval valaki mással kellene járnod.
- Jó, de kivel?
- Hát.. Nem szabadna elmondanom.. De Terry szerelmes beléd.
- Most viccelsz velem, igaz?
- Nem, nem viccelek - jelentette ki Padma.
- Tehát szerinted járnom kellene vele?
- Igen. Mondta nekem, hogy szeret. Szólhatok neki, hogy összehozlak benneteket, mert te is szereted...
- Szóval süllyedjek olyan mélyre?
- Mindent a szerelemért!
- De nem akarom kijátszani!
- Nem is fogod.
- De nem szeretem.
- Nem, ez igaz.
- Hát akkor?
- Figyelj rám! - mondta Padma - Összejössz vele, együtt lesztek egy darabig, aztán úgyis szakít veled!
- Köszi, ez igazán kedves...
- Már nem úgy értem! - mentegetőzött - Csak ő sem szerelmes igazából, csak tetszel neki! Az nem ugyan az!
- Jó, legyen - adtam be a derekam - De senki sem tudhat róla!
- Nem fog. Akkor, beszélhetek Terryvel?
- Igen.
- Csodás! - Elnevette magát, de én csak mosolyogtam. Úgy éreztem borzalmas amit csinálok....
Padma még a héten megkereste a fiút. Amikor odajött hozzám beszélni szörnyen elvörösödtem.
A végén meg is csókolt, és ettől megijedtem - de azért, mert jól esett. Feloldódtam a csóktól, és mikor elengedett ránevettem. Megijedtem, mert úgy éreztem szerelmes vagyok.....
Terry nagyon rendes volt velem. Sokat sétáltunk, beszélgettünk, vagy csak repültünk. Padmanak nem mondtam semmit, nem tudtam mit szólna a dologhoz. Aztán eljött a karácsony. Reggel szép kupac ajándékot találtam az ágyam végében.
- Boldog karácsonyt! - szóltam oda Padmanak.
- Boldog karácsonyt!
Elkezdtük kibontani az ajándékokat. Terrytől kaptam egy szép karkötőt, szivecskékkel díszítve. Padma ajándéka egy könyv volt, ami a vérfarkasok életéről szólt, apától pénzt kaptam, anyától pedig ruhákat. Kaptam még egy csomó édességet, és üdvölőlapokat. De volt ott még egy csomag. Kicsi volt, és szabályos. Kibontottam, és egy levél hullott az ölembe. Azon semmi díszt nem láttam, csak egy sort:

Szerettelek, szeretlek, szeretni foglak. Jegyezd meg!

Aláírás nem volt, sem megszólítás. Megnéztem az ajándékot, ami egy nagyon szép nyaklánc volt. Aranyból készült, rajta egy szív alakú medál lógott, amit ki lehetett nyitni. Belülre egy díszes L betűt véstek. Nem tudhattam ki küldte.

- Nézd - mutattam Padmanak a medált és a levelet - Szerinted ki küldhette?

- Biztos Terry.

- Nem tőle egy karkötőt kaptam. Ez más. 

- Harry Potter?

- Nem, tőle édességet kaptam, meg egy könyvet. 

- Akkor van egy titkos imádód! - kuncogott.

- Ez nem vicces! 

- Inkább aranyos. De mit problémázol?

- Semmit.... - nagyon érdekelt, hogy ki költhetett rám ennyit. 

Ezt a napot a szórakozásnak szenteltük. Ültünk a klubhelyiségbe, beszélgettünk, sakkoztunk vagy kártyáztunk, este pedig lementünk a lakomára.

Jól éreztem magam, de ott motoszkált a fejemben a nyaklánc, és a titkos fiú, aki küldte, a levéllel együtt. 

- Hahó, Lisa itt vagy? - kérdezte Padma.A nagyteremben ültünk, és desszertet ettünk.

- Ja, persze, igen.

- Azt mondtam, hogy Umbridge nincs itt. Ez furcsa, nem?

- Már miért volna az?

- Hát, mert minden más tanár itt van...

- Az nem jelent semmit....

Vissza rángattam magam a nyaklánc körüli gondolataimba, és gépiesen ettem a csokitortát. 

A szünet békésen telt, és túl hamar lett vége. Megérkezett a többi diák, és minden visszazökkent a normális kerékvágásba. DS-en elkezdtük a patrónus bűbájt gyakorolni. Én nem nagyon tudtam figyelni, így nem is ment a dolog. Csak néztem, ahogy Anthony farkasa körbefut a társaságon.......

Huszadik fejezet

A napok ismét eseménytelenül teltek. Semmi hírt sem kaptunk a defenzív szakkörről, és nekem újra gyomoridegem volt a közelgő telihold miatt.
Az végül nem volt olyan borzalmas. A sok tanulás után kikapcsolódás volt a három napig tartó semmit tevés. Főleg aludtam, vagy csak feküdtem és néztem ki a fejemből. Aztán mikor vége lett Padma jó hírrel fogadott: megvolt az első találkozó helye is ideje. Nagy csodálkozással vettem észre, hogy abba a szobába megyünk, amit tavaly felfedeztem - csak amikor benyitottam teljesen más arcot mutatott. Nagyobb volt, de a mennyezet alacsonyabb. A polcokon könyvek, és külömböző szerkezetek sorakoztak, a padlón párnák hevertek. Már sokan megérkeztek, köztük Luna, Terry, néhány Hugrabugos, és vagy tíz Griffendéles. Minden arc izgalmat tükrözött.
Úgy öt perc múlva mindenki befutott, és leültünk megbeszélni a viselt dolgainkat. Az első a találkozás időpontja volt.
- Csak ne ütközzön a kviddics edzéseinkkel - szólt Angelina Johnson, a Griffendélesek kapitánya.
- És a miénkkel se! - tette hozzá egy ötödéves Huggrabugos.
- Meg a miénkkel se - mondta Cho Chang.
Végül abban egyeztünk meg, hogy értesítenek, ha megvan a következő időpont. Ezután a név következett. Ez sem volt könnyű téma.
- Legyünk Mulya a Mágiaügyi Minisztérium Csoport!
- Vagy Vigyázz Umbridge, azaz VU..
- A rövidítés jó, mert abból nehéz kitalálni.
- Akkor legyen DS, Mint Defenzív Szakkör.
- A DS jó, de legyen Dumbledore Serege. Caramell attól fél legjobban....
- Igen ez jó!
- Tényleg!
- Akkor ki szavaz a DS-re? - kérdezte Hermione. Szinte mindenki jelentkezett. - Akkor ezt megbeszéltük.
Még bizalmat szavaztunk Harrynek, hogy ő a vezetőnk, aztán kezdtünk. A lefegyverzőbűbáj volt az első. Anthony és Padma együtt voltak, így én Cho Changgel kerültem össze - kölcsönös ,,örömünkre". Nekem a végén mondjuk volt kedvem vigyorogni, ugyanis Chang csak egyszer győzött, én meg vagy hatszor.
Aztán tovább nem is jutottunk, mert eljött a takarodó, és mindenki visszament a körletébe.
Nagyon jól éreztem magam a DS edzéseken. Örömmel tapasztaltam, hogy jól megy a párbajozás, annak viszont nem örültem, hogy Harry egyre többet kerülgette Changet. Folyton őt nézte a szeme sarkából, és mindig elmosolyodott ha találkozott a tekintetük.
Aztán eljött a Hollóhát - Hugrabug meccs napja. Ez volt életem első kviddics meccse, ahol nem nézőként vettem részt. Reggel korán felkeltem, és mivel nem bírtam tétlenül feküdni lementem reggelizni. Ott csak páran ültek. Nem nagyon bírtam enni, pedig Davis többször is ránk szólt, hogy szükség lesz az erőnkre.
Aztán kimentünk az öltözőbe. Belebújtam a kék színű kviddics taláromba, aztán csak ültem. A csapatkapitány lelkesítő szavaiból semmit sem értettem, mivel nem nagyon tudtam odafigyelni.
- Na gyerekek, indulás van! - szólt végül. Megráztam magam, felálltam és elindultam a pályára. Már a hányinger kerülgetett, amikor megláttam a sok diákot az emelvényeken. Padma egy nagy zászlót lóbált, rajta felirattal: Mindent bele Lisa és Anthony! A szöveg fekete volt kék háttérben.
A csapatkapitányok kezet fogtak, aztán elrúgtuk magunkat a földtől. Ott fent már csak a kvaffra figyeltem, és nem is izgultam már annyira.
Az első pár percben dobtam két gólt, és ez meghozta az önbizalmam. Oda-vissza száguldoztam a játékosok között, többször is megszerezve a kvaffot. A cikesz is előkerült; 130-20-ra vezettünk, amikor a két fogó üldözőbe vette. Chang elvétette, de Terry a Hugrabugos felé pofozta az egyik gurkót, így a cikesznek ismét nyoma veszett. Végül mégis a Hugrabug kapta el - de mi akkor 30-210-re vezettünk. Eltartott egy darabig, mire felfogtam mi történt. Nyertünk! Életem első kviddicsmeccsén nyertünk!
Leszálltunk a földre. Padma sietett oda, és az ünneplő csapaton átverekedve magát Anthony nyakába ugrott, és megcsókolta a fiút. Ekkor ficánkolni kezdett a gyomrom, és alábbhagyott a jókedvem. Nem értettem mi történt velem. Csak hagytam, hogy Padma megöleljen, és mosolyt erőltetve az arcomra elvonultam velük a klubhelyiségbe. Ott aztán nagy ünnepséget rendeztünk a győzelmünk tiszteletére.
Este már éjfél volt, mikor elvonultunk lefeküdni. Nagyon fáradt voltam, úgyhogy gyorsan elaludtam, és reggel Padmanak kellett felébresztenie, hogy ne késsek el az órákról.
A reggelinél Harry jött oda hozzám.
- Szia! Gratulálok, nagyon jól játszottál.
- Oh! - kicsit elpirultam - Köszönöm!
- És egyébként szerdán este nyolckor DS. Szólnál a Hollóhátasoknak?
- Igen, persze. - bólogattam. Régen vörösödtem már el, ha velem beszélt, de most valamiért megint.
- Hát akkor... Szia, Lisa!
- Szia!
- Fölösleges strapálnod magad - súgta valaki a fülembe. Gyorsan megfordultam, és Channgel találtam szemben magam.
- Mi közöd...?
- Ő engem szeret. Hiába küzdesz. - azzal nevetve elsietett. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Legutóbb már úgy volt, hogy békén hagy....
A sok tanulnivaló, kviddics, és DS mellett nagyon gyorsan teltek a napok, és mire észbe kaptam már közelgett a karácsony szünet. A teliholdak sem voltak olyan borzalmasak, lassan megszoktam őket, ha esetleg ismét szörnyűnek találtam, azzal nyugtattam magam, hogy lehetne rosszabb.
Aztán ez a rosszabb be is következett a szünet előtti utolsó DS-en. Valahova a sarokba repült a pálcám, és bementem a szekrény mögé, hogy megkeressem. Mire megtaláltam csak két ember maradt a teremben: Harry és Chang.
Hallottam, hogy beszélgetnek. Nem akartam megmutatni, hogy ott vagyok, az kissé kínos lett volna. Úgy gondoltam mindjárt elmennek, szóval vártam. De csalódnom kellett. Sokáig beszélgettek, és végül megcsókolták egymást. Most már ha akarok se tudok megmozdulni. Egymásra mosolyogtak, aztán kimentek a teremből.
Én csak ültem és néztem ki a fejemből. Lassan könnyek öntötték el a szememet....

Sziasztok! 

Ma próbálok pótolni, hogy legyen mit olvasnotok! :)

Giger

Tizenkilencedik fejezet

Borzalmasan teltek a napjaim. A barátaim főleg egymással foglalkoztak én meg egyedül maradtam. Bűntudatom volt, amiért kiabáltam Harryvel, pedig ő csak vigasztalni akart. Folyton ez járt a fejemben.
- Az ég szerelmére, Lisa! - fakadt ki Padma, mikor harmadszor panaszoltam el neki, hogy mit érzek. Vacsoráztunk, és ilyenkor töltött velem is egy kis időt - Ha ennyire zavar menj, keresd meg és kérj tőle bocsánatot! De ne engem szekálj vele!
- Ilyenkor legalább figyelsz rám egy kicsit - bukott ki belőlem.
- Hogy érted? - hökkent meg.
- Hát.... Szóval...Mióta együtt vagytok Anthonyval, velem nem is foglalkoztok.
- Én...Sajnálom - motyogta Padma - De tudod...
- Megértem! - siettem leszögezni. Nem akartam veszekedni vele, ezért úgy döntöttem elvágom a beszélgetést - Megyek, megkeresem Harryt.
- Jól van, szia.
Nem tudtam merre induljak el. Voltam a könyvtárban, a parkban, a kviddics pályán - bár nem tudom mit akartam ott, mert Harryt az első meccs után eltiltották - felmentem a Griffendél toronyba, de semmi. Már épp azon gondolkoztam, hogy mára feladom a keresgélést, amikor Hermione mászott ki a Griffendél klubhelyiségéből.
- Szia! Te hogy-hogy itt vagy?
- Harryt keresem. Nem láttad?
- Nem... Utoljára délután láttam Bájitaltanon.
- Értem. Ha látod, kérlek mond meg neki, hogy kerestem.
- Jó. Vagyis.. Várj!
Épp elindultam a lépcsőn. Féllábbal a levegőben megálltam és visszafordultam. Hermione arca izgalmat tükrözött.
- Figyelj, az a helyzet, hogy pár napja kitaláltunk valamit.
- Hallgatom
- Indítani akarunk egy defenzív mágia szakkör szerüséget....Tudod, mert Umbridge nem tanít meg semmit.
- Hacsak nem írni - morogtam. Nem volt egy kellemes élmény a büntetőmunka.
- Hát igen... Szóval Harry tanítana minket. Benne lennél?
- Jól hangzik. És mikor, vagy hol? - érdeklődtem.
- Azt még nem tudjuk. Legközelebb amikor lemehetünk Roxmortsba ott lenne találkozó, és megbeszélnénk mindent. - magyarázta.
- Jó, benne vagyok.
- És szólnál azoknak a Hollóhátasoknak, akiket szerinted érdekelne?
- Persze.
- Köszi! Akkor szia!
- Szia!
A célomat nem értem el, de legalább megtudtam valami jót. Elsiettem a klubhelyiségbe. Padma és Anthony egymás mellett űltek és látszólag csak beszélgettek.
- Figyeljetek! Mondani szeretnék valamit...- azzal beszámoltam róla mit mondott Hermione.
- Ez...Ez jó ötlet! Hiszen ezekben az időkben jó, ha meg tudjuk védeni magunkat! - Padmat teljesen felizgatta a hír.
- Szerintem is jó lesz! - mondta Anthony.
- Szólsz majd Terrynek?
- Persze. Mást nem nagyon tudok....
- Én igen - mondtam hirtelen ötlettel.
- Kit? - kérdezték kórusban a barátaim, de nem törődtem vele. Elmentem lefeküdni, és reggel az első utam Luna Lovegoodhoz vezetett.
- Szia! - köszönt a szokásos csodálkozó kifejezéssel az arcán. Gyorsan elmondtam neki, hogy mit terveznek Harryék. Elsőre úgy láttam, hogy tetszik neki az ötlet.
- És mikor lesz? - kérdezte.
- Jövő hétvégén lemehetünk Roxmortsba. A Szárnyas vadkanban lesz eligazítás.
- Értem. Ott leszek.
Nagyon vártam már az egészet. A sötét varázslatok kivédéséhez volt valamennyi tehetségem, de még csak egyszer párbajoztam, másodikban és az is csak játéknak számított. Kíváncsi voltam milyen helyet találnak. Gondoltam üres osztályteremre, de ott könnyű lenne megtalálni minket, és azt nyilván nem szerették volna.
Aztán végre eljött a nagy nap. Én egyedül indultam el a faluba, ugyanis Padma és Anthony kettesben akartak lenni. Még volt idő a találkozóig, úgyhogy először a Mézesfalásba mentem. Vettem csokibékát, bűvös bizserét és egy nagy adagod a kedvenc karamellámból. Utána a Calamus pennabolt felé vettem az irányt, és vettem egy üveg szinváltós tintát, meg vagy egy tucat pergamen tekercset. Aztán elindultam a Szárnyas vadkanba. Már az ajtó előtt voltam, amikor valaki megszólított.
- Lisá!
- Anne! Hát te?
- Théged kereshlek! - odaszaladtam és átöleltem.
- És ezért eljöttél ide?
- Ihgen. Dhe nhem olyáhn nágy dholohg, mhert ide khölthöztem a khözhelbe.
- De jó! Hiányoztál.
- The ihs nhekem. 'Ogy vágy?
- Remekül.
Teljesen kiment a fejemből, hogy miért jöttem. Elmentünk a Három seprűbe, és estig beszélgettünk. Akkor is csak azért vettem észre, hogy indulni kéne, mert Teljesen elfogytak a Roxfortosok.
Akkor elköszöntünk egymástól és felmentem a kastélyba. Félúton jutott eszembe, hogy miért is jöttem. Akkor megtorqantam, és onnantól hazáig átkoztam magam a butaságomért. Mikor felértem a nagyterembe megkerestem Harryt, és elmagyaráztam, hogy hol voltam.
- Szóval teljesen kiment a fejemből az egész...
- Nem baj, semmiről sem maradtál le. - nyugtatott meg Harry. - Majd értesítünk, ha van valami fejlemény. Annyit beszéltünk meg, hogy heti egyszer találkozunk.
- Értem.
- Ja, és még valami - szólt közbe Hermione - Erre fel kéne írnod a neved.
Egy pergament vett elő, amin első ránézésre vagy huszonöt név díszelgett.
- Ezen azok vannak, akik részt vesznek az egészben. És kérlek ne szólj senkinek erről.
- Nem fogok, ígérem - azzal felírtam a nevem a pergamen aljára.

Sziasztok!

Bocsi, hogy tegnap nem voltam, de nem értem rá! :)

Milyen lett?

Giger

Tizennyolcadik fejezet

A napjaim gyorsan teltek, és mire észbe kaptam már elérkezett az első roxmortsi hétvége. Harryékkel az előcsarnokban találkoztam. Egyikőjük sem volt túl jó hangulatban. Ami engem illet, és sem voltam a legjobb kedvemben - már megint közeledett a telihold. Padma nem szereti a falut, Anthony meg maradt tanulni, szóval más társaságom nem igen maradt.
- Sziasztok!
- Szia!
- Mehetünk?
- Persze.
Nem nagyon beszélgettünk lefelé menet. Hideg idő volt, és félúton eleredt az eső is. Első utunk a Három seprűbe vezetett, ahol megittunk egy vajsört.
- Padma hogy-hogy nem jött? - érdeklődött Hermione.
- Nem akart.... Nem szokott jönni, legutóbb harmadikban volt.
- Értem.
Több értelmes dolog úgy tűnt senkinek sem jut eszébe. Én nem nagyon akartam tovább maradni, úgyhogy mikor ők elmentek a Mézesfalásba én elindultam a kastélyba. Nem volt túl jó a kedvem. Ezért kár volt gyalogolni, ráadásul pár lépés után szakadni kezdett az eső. Összehúztam a taláromat és megszaporáztam a lépteimet. Mire beértem úgy néztem ki, mint aki ruhában ment el zuhanyozni.
A barátaimat nem találtam sem a Hollóhát toronyban, sem a könyvtárban, sem a nagyteremben. Jobb ötlet híján elhatároztam, hogy kiveszek valami érdekes könyvet, és elfoglalom magam, de aztán összetalálkoztam Luna Lovegooddal.
- Szia! Hát neked mi bajod? - kérdezte álmatag derűvel.
- Szia! Semmi bajom. Tényleg.
- Pedig nem úgy nézel ki. - Inkább csak hallgattam. - Tanulni jöttél?
- Nem, csak keresek valami érdekes könyvet. Unatkozok.
- Értem. Én is azért jöttem. Gondoltam megint elolvasom a Roxfort történetét, vagy valami hasonlót. Te?
- Még nem tudom, van elég időm, csak keresgélek.
Ma senkivel sem tudok értelmesen beszélgetni, gondoltam. Bementem a könyvtárba, de csak járkáltam a polcok között. Gondoltam már rá, hogy holdtöltekor olvashatnék, de mancsokkal ez kicsit komplikált lenne. Végül ezt is feladtam, és lementem vacsorázni. Ott sem láttam se Anthonyt, se Padmat, így hát Terry Boot mellé ültem le.
- Szia! Mi van veled?
- Semmi. Veled?
- Unatkozok. Michael folyton a barátnőjével lóg. - Michael Corner volt Terry legjobb barátja - Engem azóta mellőz.
- Ki a barátnője? - érdeklődtem.
- Ginny Weasley. Rendes a lány, meg minden, de egy kicsit már unom ezt az egészet. De ezt te is biztos megérted. Bár nem tudom, hogy ők mióta vannak együtt.
- Micsoda? - nem értettem miről beszélhet.
- Hogy-hogy micsoda? - most rajta volt az értetlenkedés sora
- Hát hogy érted, hogy átérzem? És ki vannak együtt?
- Hát Padma Patil és Anthony! Ki más? - tárta szét a karját.
- Mi.....? Hogy...? És mióta?! - dadogtam.
- Nem tudom, de legalább két hete. Nem is tudtad?
- Nem!
- Oh.....
Meg sem tudtam szólalni a döbbenettől. Padma és Anthony, akik soha nem beszéltek többet tíz szónál, és mindig hűvösen, sőt ellenségesen viselkedtek egymással.
- Honnan tudtad meg? - kérdeztem. Már csak arra tudtam gondolni, hogy az egész csak iskolai pletyka.
- Láttam őket csókolózni, és utána beszéltem Anthonyval.
Kellemetlenül ficánkolt a gyomrom. Miért nem mondták el nekem? Talán nem bíznak bennem? Esetleg féltek, hogy mit fogok reagálni?
Meg akartam keresni valamelyiket, de este éjfél után már lefeküdtem, mert nem voltak sehol, és nagyon álmos voltam. Másnap délelőtt ( mintha megérezték volna, hogy kényes témáról akarom faggatni őket ) elkerültek, és délután pedig bezártak, mert közeledett a telihold.
Most, ha lehet még jobban unatkoztam. Nem elég, hogy három napig csak űltem, és néztem ki a fejemből, most vártam is, hogy végre beszélhessek valamelyik barátommal. A végén már nekiálltam kergetni a farkam, és rágcsálni az ebéd gyanánt kapott csirke csontjait. Erre nyilván sokan azt mondák volna, hogy megbolondultam, de nem nekik kell három napig gubbasztani egy üres teremben.
Aztán végre vége lett, és elhatároztam, hogy azonnal elkapom vagy Anthonyt, vagy Padmat. Délután össze is futottam az utóbbival, és minden előjáték nélkül megkérdeztem:
- Mi ez az egész? És miért nem mondtad?!
- Mit? - kezdett színészkedni, de gyorsan felhagyott vele - Jól, van sajnálom! De nem akartam...
- Miért?
- Mert, féltem, hogy mit szólsz hozzá!
- De miért? - elnevettem magam - Padma, örülök, hogy végre szóltok egymáshoz!
- Tényleg? Nem haragszol?
- Miért haragudnék? Boldogok vagytok együtt, és ez a fontos!
- Köszönöm! - látszott, hogy megkönnyebbült.
- Ééééés? Hogy jöttetek össze?
- Hát, három hete történt - kezdett mesélni - Összefutottunk a parkban, és csak úgy beszélgettünk egy kicsit. Mondta, hogy sajnál téged, amiért nem tud segíteni. Aztán elkanyarodott a téma, és megkérdeztem, hogy miért nem beszéltünk eddig? Erre mondta hogy azt hitte utálom, és nekem meg kicsúszott a számon, hogy szeretem. Nem tudom miért, eddig is szerettem, csak nem jöttem rá. Aztán azt mondta ő is, és megcsókolt! Nagyon boldog voltam. Lementünk Roxmortsba is, csak kerültünk téged. Ne haragudj! - tette hozzá.
- Ez tök jó! Romantikus, meg minden....
- Igen! Olyan rendes fiú....
- Na bumm, ezt magyarázom évek óta!
Kitört belőle a nevetés, és én vele nevettem. De valami nem volt a helyén. Boldognak kellett volna lennem, de nem voltam. Éreztem helyette valami mást. Nem tudtam rájönni, mi az, de kellemetlenül ficánkolt a gyomrom. Korán feküdtem le, és azon gondolkoztam, amit azóta érzek, hogy Terry elmondta mi történt. Borzalmas volt az egész, kusza, és érthetetlen.
Most én kerültem el a barátaimat, nem beszélgettem velük, és mivel ők is elvoltak nélkülem nem izgattam magam. Luna volt a társaságom, aki valahogy mindig felhangolta a kedvem. Jókat nevettem magamban az abszurd képzeletein a Narglikról és egyéb lényekről, valamint együtt jártuk a folyosókat, ami miatt szenvedélyemmé vált a kóborlás.
Aztán, az egyik sötét varázslatok kivédése óra elvette a kedvem a szórakozás minden formájától. A vérfarkas volt az anyag, amiről a tankönyv kifejtette, hogy felettébb veszélyes, és legjobb megoldás lenne kiirtani ezt a fajtát... Anthony keze a magasba lendült.
- Igen? - nézett rá Umbridge.
- Elnézést, de mi az, hogy ,, a vérfarkas kiirtása az egyik legjárhatóbb út, azonban a minisztérium jelenleg nem engedélyezi..''?
- Nos, Goldstein, mint olvashattad, a vérfarkas számtalan varázsló életét oltotta ki, és...
- De akit csak megharapott, az is vérfarkas lesz, és nem tehet róla!
- Kérlek, ne vágj a szavamba! Na szóval, a vérfarkas számtalan...
- De nem tehet róla! - csattantam fel. Úgy éreztem pár szó, és végleg kijövök a béketűrésemből.
- Mielőtt átváltozik, az a véleményem, köteles elzárt helyre menni, ha már ilyen borzalomra képes. - jelentette ki mosolyogva Umbridge.
- Az lehet, de ha átváltozik nincs tudatánál! - érvelt tovább Anthony - Ki mehet onnan, mert farkasként az is sikerülhet!
- És egyébként ott van a farkasölőfű-főzet! Akkor nem is veszélyes! - mondtam.
- De nem mindenki alkalmazza!
- Mert nem biztos, hogy tudja! - már potyogtak a könnyeim. Szóval engem is meg kellene ölni?!
- Ebben az esetben veszélyt jelent, és mindenkinek jobb, ha eltűnik a föld színéről. - A tanár mintha élvezte volna ezt az egészet.
- Kivéve neki! Nem tehet róla, és máskor normális ember! - borzalmasan éreztem magam, úgy éreztem csapdában vagyok.
- Te ismersz személy szerint ilyen embert? - mosolygott rám Umbridge.
- Igen! - vágtam rá - És nem normális varázslókra kellene vadászni, hanem Voldemortra! - magam is meglepődtem rajta, hogy mit mondtam, de most nem borzongtam meg. A professzor arcáról eltűnt a mosoly.
- Bűntetőmunka! - jelentette ki.
- De Lisának igaza van! - emelte fel a hangját Anthony. Én könnyes szemmel meredtem magam elé.
- Neked is, Goldstein, és most fogd be a szád! - visszatért nyájas mosolyához. - Folytassátok az olvasást!
Még soha, soha, de soha nem küldtek büntetőmunkára. Borzalmasan éreztem magam, mert tudtam, hogy igazam van.
- Jól vagy? - kérdezte Harry Potter. A könyvtárban ültem és odalépett mellém.
- Nem.
- Figyelj, ne törődj vele...
- Könnyű mondani!
- Tudom, hogy nehéz, de már én is be tudom fogni a számat! Legtöbbször....
- De ezt nem értheted! Téged nem tartanak szörnyetegnek! Nem vagy vérfarkas, nem akarnak kiirtani!
Azzal felpattantam, és elsiettem. Egy rejtett folyosón áltam meg, ott aztán leültem, és előtört belőlem a zokogás.

Sziasztok!

Mit szóltok Anthony és Padma szerelméhez? 

Giger :)

Tizenhetedik fejezet

Reggel későn keltem fel. Tegnap már egy óra is elmúlt amikor elmentem aludni, de még akkor is csak forgolódtam. Az új tanár dolgain gondolkodtam, még reggeli közben is. Eszembe jutott, hogy mennyi minden változhat meg, amíg itt van. Emellett közeledett a telihold. Még dél előtt fel akartam keresni Piton professzort a bájital miatt.
- Baj van? - nézett rám Padma - Olyan furcsa arcot vágsz?
- Minden oké.....
- Nem hiszem. Akkor nem így néznél ki.
- Semmi, csak izgulok.
Nem válaszolt, de tudtam, hogy érti mire célzok. Szó nélkül fejeztük be az evést, aztán ő elszaladt a könyvtárba, én meg Piton szobája felé vettem az irányt.
- Szabad - hallottam amikor bekopogtam az ajtón.
- Jó napot, tanár úr. A farkasölőfű-főzet miatt jöttem.
- Á, igen. Gyere csak be, még fel kell forrnia. - Bementem, és becsuktam magam mögött az ajtót. Csak egyszer jártam itt, amikor szólnom kellett a tanárnak, hogy gond történt az egyik diákjával.
- Jól érzed magad?
- Igen, tanár úr.
- Csak izgulsz egy kicsit, igaz? - Bólintottam, de többet egy szót sem szóltunk. Körülbelül tíz perc telt el, aztán hét kisebb palackkal a táskámban elindultam a Hollóhát toronyba. Még ma is meg kellett innom egyet, és mivel nem akartam, hogy kérdezősködjenek inkább felmentem a hálóterembe. Padma is jött velem.
- Na? Milyen? - kérdezte, mikor belekortyoltam a bájitalba.
- Borzalmas íze van..... De ha használ...
- Biztos használ. Olvastam róla.
Délután összetalálkoztam Roger Davisszel, a kviddicscsapat kapitányával. Beközölte, hogy este hétkor edzés, úgyhogy legyek a pályán.
- Pedig nem is mi kezdjük az idényt. - jegyeztem meg, mikor seprűvel a vállunkon a pálya felé baktattunk Anthonyval.
- Igaz, de kviddicsezni sosincs korán.
- Igen. Jó lesz megint repülni!
A csapat összeállítása nem változott a tavalyi év óta. Először csak repültünk pár kört, aztán játszani kezdtünk. Majdnem mindenki jó formában volt - kivéve Cho Changat. Este már sötét volt, mire végre közös erővel megtaláltuk a cikeszt, ugyanis a lány egyszer sem kapta el.
Holtfáradt voltam mire felértem a szobánkba. Gyorsan pizsamát húztam, és ahogy a fejem a párnához ért, már aludtam is.
Vasárnap csak tanultam, mert a leckét eddig igen csak elhanyagoltam.
A hétfői nap meglehetősen borúsra sikeredett. Harry megint büntetőmunkát kapott, és este még egy kellemetlen hírt is kaptam.
Mikor felértem a klubhelyiségbe Padma fogadott, nem sok jót ígérő arckifejezéssel.
- Lisa, annyira sajnálom - kezdte - de.... Hogolyó, mikor felmentem.... Nem élt.
- Hogyan? Mi? - teljesen megrémültem.
- A macskád...De már idős volt.....
- Istenem..... - Leroskadtam egy karosszékbe, és elsírtam magam. Meg sem próbáltam visszatartani a könnyeimet. Öt éves korom óta velem volt az a macska, borzalmasan éreztem magam.
- Mi történt? - Anthony lépett oda hozzánk.
- Meghalt a macskája - mondta helyettem Padma.
- Jaj, Lisa! Sajnálom. De lehet, hogy így jobb neki....
Nem feleltem. Eltartott egy darabig, mire megnyugodtam. Akkor nem vágytam társaságra. úgyhogy felmentem, megittam az aznapi bájitalomat és lefeküdtem, de nagyon sokáig nem tudtam elaludni.
A napok gyorsabban teltek, mint szerettem volna. Mire észbe kaptam a tanárok elkísértek egy használaton kívüli osztályterembe, étellel, innivalóval láttak el, és bonyolult bűbájok soraival bezárták az ajtót.
Magamra maradtam. Az utóbbi napokban borzalmasan éreztem magam. Csak vártam a teliholdat, túl akartam lenni az első átváltozáson. Hiába mondták, hogy nem lesz baj, én féltem.
Libabőrös volt a hátam. Nem tudtam, mennyi ideig tart, mire feljön a hold, de úgy sejtettem már nem sokára.
Aztán egyszer csak bizseregni kezdtek a tagjaim. Az ujjaim megnyúltak, hegyes lett a körmöm. A hajam visszahúzódott, a testemből mindenhol szőr nőtt ki. Fájni kezdtek a tagjaim, mintha szét akarna szakadni a bőröm. Fel akartam kiáltani, de helyette vonyítás tört fel a torkomon.
És akkor megszűnt a fájdalom. A padlón feküdtem, úgyhogy lassan feltápászkodtam. Csak négykézláb tudtam járni, és karmos mancsokat láttam, ha lenéztem. Leültem a sarokba. Nem tudtam mit csináljak, mit kezdjek magammal. Végül elálmosodtam. Nem másztam fel az ágyra ott ahol voltam összegömbölyödtem,  és lassan elaludtam.
Borzalmasan unalmasan telt el az a három nap. A visszaváltozás sem volt túl kellemes, és úgy éreztem magam, mintha folyamatosan lázas lennék. Több órát vártam, mire kinyitották az ajtót, és felmehettem a körletembe. Padma azonnal támadott.
- Hogy vagy? Nagyon sápadt vagy... Rossz volt?
- Őszintén nem vagyok túl jól, de legalább már nem unatkozom....
- Szóval unalmas volt?
- Három napig ülni egy szobában, társaság nélkül? Igen, unalmas volt.
- De most egy hónapig nyugi van. És már tudod mire számíts....
- Igaz.
Délután Anthony is megkeresett. Hasonlóan értelmes beszélgetést folytattam vele, mint Padmaval, aztán kimentem a parkba sétálni. Ott aztán Harryvel találkoztam.
- Szia! Hogy vagy?
- Jobban... És te?
- Nem túl jól....
Leült mellém egy padra. Azonnal észrevettem a feliratot a kezén, de nem hoztam szóba a dolgot.
- Miért, mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi különös. Mi volt teliholdkor? - érdeklődött.
- Unalmas volt.
- Az nem annyira vészes. De biztos jól vagy? Olyan sápadt az arcod...
- Jól vagyok....
Nyilván kitalálta, hogy hazudok, de nem kezdett vitatkozni. Egyrészt, mert úgy láttam hasonló hangulatban van, mint én, és amúgy sem lett volna értelem.
- Öhm... Majd megyünk együtt Roxmortsba? - vetettem fel.
- Végül is mehetnénk. Ha nem gond, hogy Ron és Hermione is jönnek.
- Nekem nem.
Ezután nem beszélgettünk, és nem sokkal később én fel is mentem a kastélyba.

Sziasztok! 

Remélem nem lett túl rövid, nem akarok mindent

egy fejezetben elárulni! :)

Giger

Tizenhatodik fejezet

Az idei év nem csak az átváltozásom miatt tűnt nehezebbnek. Az órák nehezebbek voltak, alig ha száz diák hitte el, hogy Tudjukki visszatért, és ezen az új sötét varázslatok kivédése tanár sem segített. Padma elmondta, hogy minisztériumi banya, és nagyjából csak azért van itt, hogy a miniszter dajka meséjét hirdesse.
- Tartott egy hosszú beszédet, ami borzalmasan unalmas volt - számolt be barátnőm az első nap, délben - A lényege egyszerű: azért van itt, mert hazugságot akar bemesélni a diákoknak, és mert a minisztérium bele akar szólni a suli dolgaiba. Borzalmas.
- Az a baj, hogy túl sokan hisznek nekik - vélekedtem - Például Mandy - tegnap ugyanis hosszú vitát folytattam a szobatársunkkal erről a témáról.
- Tényleg?
- Igen, este mondta. Szerinte mindenki hiszékeny bolond, aki Harrynek hisz.
- Kínos.....
Ezután sötét varázslatok kivédése következett. Umbridge professzor csak elméletet akart tanítani nekünk - ami Hermionénak és Harrynek nagyon nem tetszett. Harry a végén kiabált a tanárral, hogy Tudjukki igenis vissza tért, és fel kell készülnünk, de erre nem elég az elmélet. Végül a professzorasszony büntetőmunkára ítélte. Én csöndben maradtam, úgy éreztem nem érdemes ujjat húzni a minisztériummal.
- Már nem azért, de hogy képzeli, hogy ennyivel meg tudjuk csinálni az RBF vizsgát? - kérdeztem Anthonyt óra végén.
- Nem tudom. De ott gyakorlati rész is van....
- Épp ez az.
- Amúgy hogy vagy? Nem is beszéltünk csak reggel pár percet. Hogy telt a nyár?
- Borzalmasan - feleltem szűkszavúan. A többiek előtt nem akartam taglalni a témát.
- Miért? - érdeklődött Anthony.
- Hosszú, majd elmondom este. Egyébként hallom prefektus lettél. Gratulálok!
- Köszönöm. De nem nagy dolog...
- Dehogy nem! - mondtam - A tanárok megbízhatónak tartanak. Ez jó dolog.
- Igaz.
Este aztán félrehívtam a barátomat egy rejtett folyosóra, és elmondtam mi történt velem a nyáron. Tátva maradt a szája a hírtől.
- Komolyan....? De hát.... Akkor te is... te is....
- Igen. De nincs ezzel semmi gond! - siettem leszögezni - Meg lehet oldani, hogy megőrizzem az emberi tudatom.
- Aha..... Most már legalább értem a sebet az arcodon.....
- De kérlek ne mond senkinek! - könyörgőre fogtam a hangom - Nem akarom, hogy tudják, teljesen eltávolodnának tőlem! Kérlek...
- Ne félj, nem fogom! Lakat van a számon.
- Köszönöm! Nem is tudom mi lenne, ha az egész iskola ezt fújná.
Anthony rám nézett, és olyat láttam az arcán, amit még soha: sajnált engem.
- Tudod, hogy bízhatsz bennem.
Végtelenül hálás voltam, jól estek ezek a szavak. Átöleltem.
Aztán megszólalt a csengő, jelezve, hogy takarodó van. Nem akartam, hogy elkapjanak a folyosón, úgyhogy elindultunk Anthonyval a Hollóhát toronyba. Csak az volt a gond, hogy annyira elkalandoztunk a kastélyban amiért egyedül akartunk lenni, hogy most nem találtunk vissza. Ilyen utoljára elsőben történt velem, de most már két órája bolyongtunk. Aztán szembe jött valaki, és csak még jobban kétségbe estem.ű
- Mit kerestek ilyenkor a folyosón? - kérdezte Umbridge professzor.
- Én csak... Mi csak... - hebegtem.
- Eltévedtünk. - jelentette ki nemes egyszerűséggel Anthony.
- Két órával takarodó után?
- Takarodókor indultunk el, és azóta próbálunk vissza találni. Miért, mire gondolt?
- Udvariasabban, Goldstein.
Anthonynak pirosra gyúlt az arca, és szemeiben lángolt a düh.
- Úgy gondolja kiszöktünk?
- Természetesen.
- Természetesen? Mégis miért tettük volna? Mondtam, hogy eltévedtünk!
- Ne csináld! - suttogtam a fülébe, de nem hallgatott rám.
- Tudjátok bizonyítani? - a tanárnő kéjesen mosolygott, mintha élvezné a helyzetet. Én személy szerint legszívesebben elszaladtam volna.
- De hát ez... Ez nevetséges! És maga tudja bizonyítani, hogy nem ez történt?
- Hogy merészelsz? - Umbridge teljesen felháborodott Anthony szavain - Büntetőmunka, Goldstein! Nem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszélj velem! És húsz pont a Hollóháttól, amiért takarodó után a folyosón tartózkodtatok. Menjetek a körletetekbe!
Azzal sarkon fordult, és elsietett. Én is magammal rángattam Anthonyt, és kis idő múltán meg is találtunk a helyes utat. Kopogtattam az ajtón, és megszólalt a jól ismert hang:
- Mikor alapították a Roxfortot?
- Körülbelül ezer éve, a pontos dátumot nem ismerjük - mondtam
- Elegáns megfogalmazás - kinyílt az ajtó. Anthony se szó, se beszéd felment lefeküdni. Nem pértettem, miért hagyta magát felidegesíteni. Nekem egy kicsit bűntudatom volt, amiért a ház pontot vesztett miattam. Aztán az ágyban fekve eszembe jutott, hogy ez nem volt jogos, és tulajdonképpen én nem tehetek róla. Ez kicsit megnyugtatott, és el tudtam aludni.
Másnap nem láttam Anthonyt, pedig beszélni akartam vele a tegnap történtekről. Órákon nem mellettem volt, étkezéseknél elkerültük egymást. Este a klubhelyiségben sokáig vártam rá, de aztán úgy gondoltam el ment már lefeküdni, és arra a napra feladtam a terveimet.
Legközelebb aztán pénteken találkoztam vele. Este éjfél is elmúlt már, de én csak vártam, mert tudtam, hogy nem ment fel. Kiderűlt, hogy most szabadult csak Umbridgetól.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
Csak vállrándítással felelt. Úgy láttam vérzik a keze...
- Mi van a kezeddel?
- Semmi. - a háta mögé rejtette, de én gyakorlott barátként kiszedtem belőle az igazat. Teljesen elképedtem tőle, és a hányinger kerülgetett. Anthonynak írni kellett, de amit leírt a kezébe is bele vésődött.
- Undok vén, szadista, banya! - fakadtam ki - Jelentsd! Ezt nem engedik a tanárok!
- Nem jelentem! Nem vagyok nyámnyila!
- Ez nem azt jelentené!
- Mindegy..... Most már úgy sem megyek hozzá többet, szóval hagyom az egészet. Nem érdekel. De találkoztam Potterrel is.
- Hogy-hogy?
- Ő is épp szórakozott, úgy mint én.
- De mit kellet írnod?
- Tiszteld a házirendet... - elfintorodott.
- És Har... Akarom mondani Potternek?
- Öhm.... Hazudni bűn... Azt hiszem. De miért érdekel?
- Csak úgy.
Anthony kérdőn nézett rám.
Még egy kis ideig beszélgettünk. Sikerült egy kicsit jobb kedvre deríteni, és nevetve mentünk el lefeküdni.

Sziasztok!

Holnap nem biztos, hogy tudok írni, de igyekszem!

Giger :)