Sajnálom!

Sziasztok!
Ez most nem fejezet, csak mondani szeretnék valamit.
Mivel jön a suli, foglaltak lesznek a napjaim, nehéz évem lesz.
Igyekszem gép elé kerülni, de sajnos hetente maximum háromszor fog menni.
Sajnálom, igyekszem majd ilyenkor több fejezetet hozni, de még az is lehet, hogy csak hétvégén fog menni. Szünetekben ígérem többet leszek. Ma is kárpótlásként hoztam három fejezete..
Sajnálom! :(
Giger

Harmincötödik fejezet

Mikor Anthony elengedett nem bírtam megszólalni. Először csak néztem a szemébe, aztán elmosolyodtam.
- Hülye vagyok... - suttogtam.
- Hülye voltál. - javított ki Anthony, mire megint elmosolyodtam. Csak néztük egymást, és örültünk. Örültünk, hogy egymásra találtunk. Teljes mértékben átéreztem, hogy milyen is volt a fiúnak, hisz én is ezt csináltam végig, csak vakvágányon. Hiszen én szeretem őt! Szeretem, csak ahogy mondta, vak voltam, és nem vettem észre.
Nem érdekelt semmi. Leültünk, de most egymás mellé, és én hozzá bújtam. Átkarolt, és én egy puszit nyomtam az arcára. Nem beszéltünk, nem mozdultunk meg. Hiszen lesz még rá időnk! Hosszú napok, hetek, hónapok, esetleg évek...
Aztán mikor sötétedni kezdett elindultunk a kastélyba. Némán baktattunk egymás mellett, kéz a kézben. Az, hogy Padma mit fog szólni, vagy bárki más, az nem számított. Elvégre ő mondta, hogy találjam meg az igazit...
Most megvan. Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy megvan. És abban is biztos voltam, hogy nem engedhetem el, mert azzal elveszik az életem is. Azért rándult görcsbe a gyomrom, amikor Padma és Anthony járni kezdtek, és azért volt mindig ő az első aki a segítségemre sietett. Mert minket egymásnak teremtettek, és ehhez nem fért kétség.
Mennyit mentem Harry után, mikor nem is szeretem! Ahogy Anthony mondta, ez csak rajongás volt, tisztelet.
- Szeretlek - suttogtam, mikor megálltunk a Hollóhát toronyba. Anthony épp kopogtatni akart, de megállt a mozdulat közepén.
- Én is.
- Nagyon sajnálom. Sajnálok mindent - mondtam halkan, és egy könnycsepp gördült le az arcomon - Ha nem vagyok ilyen... ,,vak", akkor több évünk lehetett volna.
- Lesz még idő! Rengeteg... - mosolygott, és letörölte a könnycseppet.
Visszamosolyogtam, mire újra megcsókolt. Lábujjhegyre kellett állnom, mert nem értem föl őt. A hajam lassan bebarnult. Nem voltam zavarban, tökéletesen éreztem magam. Melegség járta át a testem. Aztán hosszú percek múlva elengedtük egymást, és bekopogtam a klubhelyiségbe.
- Melyik a legerősebb szerelmi bájital? - hangzott a túlságosan ideillő kérdés.
- Amortenzia.
Nem sok diák volt bent, mert még tartózkodhattak a körleten kívül. Padma sem volt ott, gondoltam a könyvtárban ült. Sokáig szokott tanulni, mert rendszerint hat óra is elmúlik, mire elkezdi. Anthonyval a kandalló előtti karosszékek felé vettük az irányt. Ott leültünk. Kis idő múltán aztán inkább a fiú ölében telepedtem meg.
És akkor beszélgetni kezdtünk. Anthony elmondta, mi mindent tett, amit talán nem is vettem észre. Azt tudtam, hogy negyedikben ő húzott ki a tóból, de azt például nem, hogy azért akart a Hollóhátba kerülni, mert én is ide kerültem, pedig a süveg eredetileg a Griffendélbe küldte volna.
- És van még valami.
- Micsoda? - érdeklődtem.
- Tavaly karácsonykor kaptál egy nyakláncot...
- Ezt? - húztam elő a gallérom alól.
- Igen...
- Tőled van? - kérdeztem hirtelen rádöbbenéssel.
- Tőlem.
- Istenem, Anthony, ez..Ez biztos nagyon drága volt!
- Érted megéri - felelte. Én nem tudtam, hogy hogyan fejezzem ki a hálámat, így hát egy perc néma csend után megpusziltam.
- Köszönöm - motyogtam.
- Nocsak! - szólt valaki élesen, mire én felugrottam Anthony öléből.
- Padma! - kiáltottam fel - Szia! Öhm..Milyen napod volt?
Kicsit megijedtem, hogy mit fog szólni, elvégre ötödikben ő járt Anthonyval. De barátnőm, nagy megkönnyebbülésemre elvigyorodott.
- Csodás! És látom nektek is!
- Igen....
- Hát ez szuper! Mindig is sejtettem!
- Hát igen...
- Vártam, hogy mikor találtok egymásra!
- Igen, az úgy...
- Persze nem szóltam semmit, de szinte biztos voltam benne, hogy ti egymásnak vagytok kitalálva! Jól van, nem is fecsegek, biztos kettesben akartok maradni, felmegyek vacsorázni. Illetve lefeküdni! Sziasztok, szép pár!
Azzal vihogva felsietett a lépcsőn - igaz, közbe kétszer ment neki a falnak, annyira forgolódott.
Mi még egy darabig beszélgettünk, aztán nagyon elálmosodtam, és elvonultunk lefeküdni.
Padma az én ágyamon ülve várakozott.
- Na végre, már attól féltem megettétek egymást! Na mi volt? - tette fel a kérdést, amit nyilván nagyon várt.
- Hát, hosszú történet...
- Én ráérek. - jelentette ki derűsen.
- Na jó. - adtam be a derekam - Szóval a Három seprűbe ültünk... - azzal elmeséltem mindent, szóról szóra. Padma először döbbent képet vágott, aztán elmosolyodott.
Elmeséltem azt is, hogy hogyan próbált Anthony közelíteni hozzám - de azt kihagytam, hogy Padmaval is csak e célért jött össze.
- Mutasd azt a nyakláncot! - nyújtotta hirtelen a kezét. Levettem, és odaadtam neki. Tüzetesen átvizsgálta a szív és a lánc minden egyes centiméterét. Aztán egyszer csak izgatottan az orrom alá dugta a kapocs egy részletét.
- Nézd csak! Azt a két pici betűt. Szinte biztos, hogy varázslattal vésték.
Hunyorogva vizsgálgatni kezdtem a csillogó kis tárgyat.
Végül megláttam: L+A
- Vagyis Lisa és Anthony... - motyogtam hangosan.
- Igen! Lehet, hogy azt hitte észreveszed, és akkor rájössz, ki küldte.
- Lehet - hagytam rá.
- És? Mi lesz? - kérdezte hirtelen Padma.
- Hogy-hogy mi lesz? - hökkentem meg.
- Veletek!
- Hát mi lenne? Együtt maradunk. Talán örökké....
- Örökké - ismételte mosolyogva Padma.

Sziasztok! 

Ma három fejezetet hoztam, remélem tetszenek! :)

Giger

Harmicnegyedik fejezet

Általános hangulatomat ezek után leginkább a ,,nem érdekel" szavakkal jellemezném. Olyan se hideg, se meleg állapotba kerültem, hogy onnan jelenleg semmi sem húzhatott volna ki. Padmanak nem mondtam semmit, csak megmutattam Harry levelét. Mert hogy azonnal tudtam, ki küldte azt a két mondatot.
Anthony persze semmit sem tudhatott az egészről, és kezdett aggódni.
- Borzalma - mondogatta - Téged most semmi sem érdekel?
- Nem, nem különösen - feleltem szórakozottan.
- És ha megcsókollak? - kérdezte egy mosoly árnyékával az arcán.
- Akkor max pofon váglak - mosolyogtam.
Mélyen tudtam, hogy ez az egész nemtörődömség miből származik.
Egész eddigi életemet annak szenteltem, hogy a ,,híres" Harry Potter felfigyeljen rám. Most ennek vége, hisz a levéllel minden kiderült. Valószínüleg az a rejtett folyósói incidens is csak egy véletlen botlás volt, talán ő is kereste a szerelmet.
Itt volt a másik gond. Keresni a szerelmet...
Én addig azt hittem, Harry az én egyetlen szerelmem. És most? Találnom kéne valaki mást, de kit? Padma szerint azonnal tudni fogom az igaziról, hogy ő az. Én senki ilyennel nem találkoztam, pedig tavaly nem egy fiúval jártam.
- Azért lassan összeszedhetnéd magad - mondta Padma egyik este a könyvtárban.
- Hö?
- Azt mondtam - ismételte ingerülten - ,hogy lassan összeszedhetnéd magad.
- Igen, lehet - hagytam rá - Nem megyünk ki? Szép idő van...
- Nem megyünk ki! - csattant fel - Az utóbbi időben mintha itt se lennél. Szedd össze magad!
- Ezt már mondtad - feleltem kissé álmatagon - Nézd! Ilyen nagy pókot nem is láttam. A mi könyvünkben nincs benne...
- Kezdesz olyan lenni, mint Lüke Lovegood - mondta félig bosszúsan, félig nevetve.
- Lunának hívják - morogtam - És nem Lüke!
- Jól van, jól van, csak vicceltem. De most komolyan...
- Szedd már össze magad! - cincogtam gúnyosan - Hagyjál már ezzel Padma, meg tudom oldani a gondjaimat.
- Te tudod. De ez így nem állapot! - mérgelődött tovább.
- Megyek kviddicsezni. - jelentettem ki.
- Micsoda? Lesz edzés?
- Igen, már fél órája elkezdődött.
- És miért csak most mész.
Vállat vontam, és szép lassan kicsoszogtam az ajtón.
- Elkéstél! - zsörtölődött Roger - Hol voltál?
- A könyvtárban - feleltem nemes egyszerűséggel, és elrúgtam magamat a földtől.
Érdekes, hogy a kviddics csak jobban megy, pedig azzal sem nagyon foglalkozok. Egymás után dobtam a gólokat, és hanyagul száguldoztam a pályán. Chang maradt a csapatban, de csak mert nem volt jelentkező. Kivágta a dilit Rogernek, hogy ha nincs más, akkor miért nem maradhat, és a fiú végül beadta a derekát. Persze Cho teljesítménye semmit sem javult, de - nem túl meglepő módon - engem ez nem érdekelt.
A bájitaltan órákon is jó volt a teljesítményem, aminek következtében Lumpsluck engem is bevett a kedvencei közé. Szombatra például meghívott a szobájába, hogy ott vacsorázzak, és megismerkedjek a többi ,,Lump-klub" taggal.
A party végül nem volt olyan rosz, bár kicsit unatkoztam. Hermione is ott volt, és a professzor bemutatott minket a Holyhedi Hárpiák csapatkapitányának.
Aztán eljött az első roxmortsi hétvége. Padma nem jött le, úgyhogy Anthonyval mentem. Vettem pár tekercs pergament, mert hogy az elfogyott, és egy könyvet, a Kviddics évszázadait. Anthonyval nem sokat beszéltem, és a Három seprűben is csak az új szerzeményemet olvasgattam.
- Lisa! - szólalt meg hirtelen a fiú. Látszólag megunta, hogy nem foglalkozok vele, pedig elvileg együtt jöttünk.
- Hm?
- Mi a baj? - kérdezte.
- Honnan veszed, hogy baj van? - kérdeztem szórakozottan, miközben egy ábrát figyeltem a könyvemben, ami a hajtók egyik kevésbé gyakori cselét ismertette.
- Látszik rajtad. - jelentette ki Anthony - Te nem szoktál ilyen lenni.
- Milyen? - kérdeztem, és lapoztam egyet.
Anthony megelégelte a dolgot. Felált, átsétált hozzám az asztal túloldalára, elvette a Kviddics évszázadait, majd beledugta a táskájába és visszaült a helyére. Én csak halványan mosolyogva néztem rá.
- Miért nem törődsz semmivel?
- Jaaa.. - bólintottam lassan - Semmi különös. Szerelmi ügy, nem értenéd.
- Nem érteném? - csattant fel, és most meglepődtem. Mi ez a kirohanás? - Én nem értem? Mióta megláttalak szeretlek, és ÉN nem értem?!
- Anthony...
- Szeretlek Lisa! - fakadt ki - Szeretlek! Ne fuss olyanok után, akik nem szeretnek téged, akik nem érdemelnek meg!
- Mi...?
- Vegyél észre! Itt vagyok én, szeretlek! Itt vagyok előtted évek óta! De te nem veszel észre, pedig az orrod előtt állok! Te nem Harry Pottert szereted, az csak rajongás, tisztelet, vagy tudom is én! Te is szeretsz engem, de nem veszed észre!
Felálltunk, és ő közelebb jött hozzám.
- Már réges-régen megtaláltad a szerelmet, csak vak voltál észre venni!
Azzal átölelt, és megcsókolt. Én egy pillanatnyi döbbenet után viszonoztam a csókot.
Igaza van! Én hülye, itt futok olyanok után, aki csak barátok, barátok, jelentéktelen barátok ehhez a fiúhoz, Anthony Goldsteinhez képest!

Sziasztok!

Most kíváncsi lennék,mit gondoltok. :)

Számítottatok erre? 

Vagy nem?

Esetleg arra gondoltatok mással jön össze?

Írjatok! :)

Giger

Harmincharmadik fejezet

Másnap reggel az órarendek kiosztása kicsit komplikáltabb volt, mint rendesen. Mindenkinél le kellett ellenőrizni, hogy folytathatja-e a választott tantárgyakat.
Padma megbukott rúnaismeretből, de egyébként minden mást együtt folytattunk. Végre összefutottam Anthonyval is.
- Milyen volt a nyár? - kérdezte.
- Szokásos - feleltem - Végig unatkoztam. És neked?
- Szint úgy. - mondta, majd kis hallgatás után hozzá tette - Hiányoztál...
Nem válaszoltam, csak zavartan mosolyogtam. Ő megfogta a kezem, de akkor észhez tértem és hátrálni kezdtem.
- Kérlek ne...
Gyorsan napirendre tértünk efölött, és elmentünk órára.
Padma az első héten végig nyomott hangulatban volt. Bármit kérdeztem csak vállat vont, majd egy idő után felkapta a vizet, és elcsörtetett a hálótermünkbe. Nem hibáztathattam érte, de lassan kezdtem unni, hogy mindig rajtam veri el a port. Próbáltam elcsábítani valahova, hogy kikapcsolódjon, de nem volt nagy sikerem.
- Menjünk sétálni!
- Nincs kedvem.
- Akkor beszélgessünk!
- Most inkább ne..
- Könyvtár?
- Te mehetsz, de én inkább maradnék....
A tanári karban is történtek változások. A sötét varázslatok kivédését Piton tanította az évben, és felvettek egy tanárt, Lumpsluck professzort, hogy tanítson bájitaltant.
A nyugdíjából visszatért tanár már az első héten kedvenceket gyűjtött, és akinek nem ment a tantárgya, azokra nem sok figyelmet szentelt. Én csak csendben dolgoztam az utolsó padban, és hallgattam, ahogy a tanár Hermionét dícsérgeti - vagy épp Harryt, akinek valamiért nagyon jól ment a bájitaltan, pedig eddig nem volt benne túl jó.
Egyre jobban sóvárogtam a fiú után. Megdobbant a szívem, ha megláttam. Most, hogy kiderült, hogy igazat mondott, ráadásul a próféta lehozott egy bizonyos ,,Kiválasztott"-as cikket róla minden lány őt nézte a folyosón. Mint kiderült már tavaly szétmentek Changgal, szóval nyugodtan megcsókolhatott volna. Erre a gondolatra engem majd' megevett a fene, és próbáltam elfelejteni.
Ráadásul ott volt Anthony. Nem éreztem különösebben, hogy szeretem, de néha álmomban Harry átváltozott Anthonyvá. Ilyenkor rendszerint felriadtam, és csak gondolkodtam, nem aludtam vissza.
Padma észrevette, hogy újra fellángolt bennem a ,,vágy".
- Szerintem beszélj vele - jelentette ki hirtelen, mikor este a klubhelyiségben ültünk.
- Kivel? - kérdeztem szórakozottan, miközben a félig kész rúnaismeret leckémet olvasgattam.
- Hát Potterrel! Tudom, hogy megint bele estél!
- Ki sem estem. - néztem fel rá - Csak....
- Csak?
- Semmi...
- Figyelj! - Padma megfogta a vállam, hogy ránézzek - Évek óta sóvárogsz! Tizenhat éves vagy, csak tudsz beszélni vele! Ennyit szerintem megér. Akkor kiderül, hogy ő mit érez.
- Mondtam, hogy tavaly majdnem megcsókolt! - méltatlankodtam.
- Igen de...szerintem...Azóta lemondott rólad...
- Tessék? Hogy érted azt, hogy lemondott rólam?
- Hermione Granger szerint szerelmes Ginny Weasleybe. - motyogta.
- Most... Most komolyan?
- Igen...Ezért mondom, hogy most beszélj vele, amíg nem késő!
- Jól van, holnap megkeresem. - mondtam. Ezt persze megtenni nem ilyen könnyű, de majd még kitalálok valamit, gondoltam.
Összecsavartam a dolgozatomat, mert úgysem tudtam volna befejezni. Elköszöntem Padmatól, és felmentem lefeküdni.
Mit mondjak? - töprengtem. Csak simán azt, hogy szeretlek? De ha tényleg Ginnybe van beleesve, akkor minden hiába. De tényleg most kellene lépnem, mert ha összejönnek, akkor minden elveszett. Eszembe jutott, mit éreztem, mikor Harry kihúzott az eltűnő lépcsőfokból. Akkor még alig ha beszéltem vele pár szót, és azonnal elvörösödtem. Mennyire örültem neki, ha csak a szemembe nézett...
Most meg már jóban vagyunk, a barátom! És nem merek odamenni hozzá. Persze ilyet mindig nehezen mond ki az ember. Elvégre sohasem akartam elmondani igazából. Rendszeresen eljátszottam a gondolattal, de az csak játék volt!
Soha, még csak eszembe sem jutott, hogy valóban összejöhetünk. Elvégre ő híres, a Kis Túlélő, a Kiválasztott...Én meg csak egy senki.
Lassan belealudtam a folyamatos gondolkodásba. Reggel karikás szemmel ébredtem, és borzalmasan álmos voltam. Pedig össze kellett szednem magam. Elvégre itt a nagy nap, közelít a pillanat....
A nagyteremben nem láttam. Kicsit meg is könnyebültem, hogy eltolhatom a dolgot, de aztán délután összefutottunk. Azonnal elvörösödtem.
- Szia! Öhm..Beszélhetnénk?
- Persze...
- Gyere! - még mindig rákvörösen behúztam egy üres terembe.
- Mit szeretnél? - kérdezte, és kíváncsian fürkészni kezdte az arcom.
- Hát..Tényleg szereted Ginnyt? - nem egészen tudtam mit mondok, csak kiszaladtak a számon a szavak.
- Öhm... - kicsit ő is elvörösödött. - Öhm... Szóval...
- Igen, vagy nem?
- Igen.... - suttogta végül.
- Értem...
- De miért kérdezed?
- Mert...Mert...- nem bírtam kimondani, nem ment.
- Miért, Lisa?
- Szeretlek! - kiáltottam fel hirtelen - Szeretlek Harry Potter, mióta csak megláttalak! Szeretem ahogy mosolyogsz, ahogy beszélsz, repülsz, varázsolsz, vagy csak mész! Figyeltelek elsős korom óta, tudom milyen ha mérges vagy, titkolsz valamit, vagy örülsz!
Ömlöttek belőlem a szavak. Kimondtam azt, amit soha senkinek, amit mindig magamba tartottam, amit gondoltam, de nem mondhattam ki hangosan...
- Sóvárogtam érted! Negyedikben amikor hozzám értél egy hétig nem bírtam értelmesen beszélni, és amikor majdnem megcsókoltál...Padma csak kinevetett, azt mondta, ez csak egy vágy, és fölösleges utánad futnom, mert soha, soha, de soha nem fogsz felfigyelni rám! Másokkal jártam, csak azért, hogy észrevegyél! Kviddicsezni kezdtem, csak mert te szereted, átkutattam a régi házatokat Godrik's Hallowban! Ott támadott meg a vérfarkas, de nem érdekelt! Nem érdekelt, mert te boldog voltál, és azért voltál boldog, mert én azzá tettelek! Bolondnak néztek, mert mindenhol melléd álltam, hagytam magamből bohócot csinálni, amikor Parkingson elharsogta amit megtudott!
Leroskadtam egy székre, és a kezembe temettem az arcomat. Ezt nem így terveztem....
- Lisa.. - szólt Harry.
- Ne haragudj. - suttogtam - Bolond vagyok...
Azzal feltéptem az ajtót és elrohantam. Hihetetlen, hogy így kikeltem magamból, én nem akartam! Potyogtak a könnyeim, és szégyelltem magam. Mennyi mindent vágtam a fejéhez, pedig nem tehet semmiről! Minden az én hibám, az is, hogy vérfarkas lettem. Egy emberért éltem, és a saját dolgaimat elhanyagoltam. Nem foglalkoztam semmivel, ami az enyém, az életemmel sem....
- Lisa! Mi....?
Nem figyeltem Padmara. Majdnem fellöktem, ahogy elrohantam mellette. Leültem az ágyamra, és nem csináltam semmit. Egy kis idő után rájöttem, hogy én tulajdonképpen megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem, mert kimondtam azt, ami hat éve nyomta a szívem...
Akkor tértem magamhoz, amikor egy bagoly kopogtatott az ablakon. Beengedtem, mire az leírt egy kört a szobába, majd ledobta a levelet az ágyamra és letelepedett az ablak párkányra. Szép hóbagoly volt....
A levélben mindössze ennyi állt:

Szeretnélek szeretni Lisa. 

És sajnálom, hogy nem megy....

Sziasztok!

Remélem jó lett, lehet, hogy ma hozok még egy részt! :)

Giger

Harminckettedik fejezet

Nyáron nagyon unatkoztam. Hívtam Padmat, de azt írta nem ér rá, és nagyon sajnálja. Ez persze nem a legnagyobb probléma volt.
Természetesen féltem is, mert mondhatni Voldemort nyíltan hadat üzent. Kezdtem rászokni, hogy kimondom a nevét. Anya nem volt túl boldog, de lassan megszokta. Tudtam, hogy a vérfarkas is csak azért támadott meg, azért keserítette meg az életemet, mert Voldemort vissza tért. Sokszor álmodtam olyat, hogy egy farkas szerű ember beszél hozzám.
- Állj át a Sötét oldalra, és minden jobb lesz!
Ilyenkor mindig rémülten ültem fel az ágyamban, és nagyon nehezen aludtam el újra.
Naponta legalább egy órát gondolkodtam rajta, hogy mi legyen Anthonyval és velem.
Elvégre most úgy érzem szeretem, de Terry, és Micheal esetében is így voltam. Másrészt még mindig úgy gondoltam, hogy szerelmes vagyok Harrybe. Nem akartam feladni ezt a vágyat....
Jártam a falut, semmi mást nem csináltam. Kicsit izgultam is az RBF eredmények miatt, amik a nyár második felében érkeztek meg, egy macskabagoly kézbesítésében.
Kinyitottam a sárgás borítékot, és remegő kézzel kihúztam belőle a pergament. Az általános Roxfortos levél és a tankönyv lista le is esett, de nem törődtem vele.

Sikeres vizsga:

K-kiváló

V-várakozáson felüli

E-elfogadható

Sikertelen vizsga:

H-hitvány

B-borzalmas

T-troll

LISA TURPIN VIZSGAEREDMÉNYEI

Átváltoztatástan: K

Bűbájtan: K

Legendás lények gondozása: K

Bájitaltan: K

Asztronómia: K

Számmisztika: K

Rúnaismeret: V

Sötét varázslatok kivédése: K

Mágiatörténet: K

Gyógynövénytan: K

- Ügyes vagy! - mosolygott anya - Tíz RBF...

- De a rúnaismeret csak V lett...- motyogtam.

- Ugyan már! Ez is szép eredmény!

- Végül is...

Nagyon megkönnyebbültem. Nem buktam meg semmiből!  És minden K lett, a rúnaismereten kívül, de azon is átmentem. 

Másnap elmentünk bevásárolni az Abszol útra. Anya vett nekem egy új varázspálcát, mert a régit még a nagyitól örököltem, és igen kopottas volt. 

A fél készletet kipróbáltam, mire végre megtaláltuk a nekem valót. Örömmel tapasztaltam, hogy sokkal jobban működik mint az előző. 12 hüvelykes, cseresznyefa pálca volt, főnixtoll maggal. Megnéztük az új varázsvicc boltot, amit a Weasley ikrek vezettek.

Azonnal vettem csalizajgépet, perui instant sötétségport, láthatatlan tintát, és egy csomó édességet. 

Anyának nem tetszett a dolog, azt mondta, gyerekes butaságokra költöm a pénzem - miközben kifizette a fejnyelő fejfedőt...

A Potter házat elkerültem, nem akartam többet oda menni. A támadás rádöbbentett, hogy milyen veszélyes hely is az. 

Szeptember elsején korán keltem, és anya még az utolsó falatot rágta, amikor én már a kocsiban ültem. Nagyon hiányzott az iskola, és a barátaim. Régen láttam őket, és Anthony egyébként is csak egyszer írt nekem.

- Na mi van, itthon már nem is szeretsz? - huppant be a kocsiba anya.

- De igen, csak hiányoznak a többiek. 

- Értem én. Biztos unalmas itt - mosolygott.

- Igen, de csak mert a falut öregek lakják, és az érdekes dolgokat megnéztem. Testvérem meg nincs, szóval nyáron alig ha látok gyereket...

- Ha csak nem nézel tükörbe.

- Ha-ha, nagyon vicces.

A King's Crosson anya elment kulit szerezni, én addig a kocsinál vártam, aztán együtt mentünk be. Miután elment mellettünk egy muglikból álló csoport, teljes erővel nekifutottunk a kilenc és tizes vágány közötti falnak. 

Ott már sok Roxfortos állt, de a hangulat megváltozott. 

Az emberek, mintha féltek volna. Úgy búcsúztak egymástól, mintha soha többé nem találkoznának, és mindenki az utolsó pillanatban szállt fel a vonatra. 

Amint elindultunk keresni kezdtem Padmat és Anthonyt, de aztán eszembe jutott, hogy ők prefektusok, és nem fogom megtalálni őket. Kerestem hát egy üres fülkét, és leültem. Játszadozni kezdtem az új pálcámmal.Már ott tartottam, hogy patrónust idéztem, amikor Padma nyitott be.

- Lisa! De jó! - átölelt, aztán leült mellém - Milyen volt a nyarad?

- Szerinted? - tettem fel a szokásos kérdést - Unalmas...

- Igen, ezt már ismerem. De közel sem lehetett olyan rossz mint6 az enyém...

- Hogy érted? - hökkentem meg.

- Esküvő volt... - horkantott gúnyosan.

- Micsoda?

- Jól hallottad. Anya felszedett valami pasit, még amikor a Roxfortban voltunk. 

- És össze házasodtak? - hüledeztem.

- Bizony...Én voltam a koszorúslány, meg Parvati.

- Uramisten...

- Nekem mondod? Teljesen kikészültem, Parvatival együtt. -morogta.

- Azért csak nem olyan borzalmas... - motyogtam óvatosan.

- Mármint ki? - kérdezte - A férfi? Elvárja, hogy apának szólítsam! 

- Most komolyan?

- Igen, de ez semmi... - azzal hosszú monológba kezdett a mostoha apjáról, és arról, hogy senkihez sem szólt egész nyáron, csak Parvatihoz.

Már sötét volt, amikor megérkeztünk. Rengeteg bűbájjal védték a kastélyt, ezért lassú volt a bejutás.

A lakoma nyomott hangulatban telt, és a létszámunk is megcsappant.

Kiderült pédául, hogy Terryt kivették a szülei a Roxfortból, mert nem tartották elég biztonságosnak, és az egyik negyedéves sem tért vissza. 

Fent a szobánkban azért jól éreztem magam, de volt még egy kellemetlen hír: Mandy, a szobatársunk is otthon maradt.

Így elég üres volt a szoba, mert csak Padma meg én maradtunk benne. Este gyorsan lefeküdtünk, és csak akkor jutott eszembe, hogy Anthonyval nem is beszéltem....

Sziasztok!

Hát sikerült ma többet írni! :)

Innentől ahogy mondtam, a hatodik könyv eseményeiről van szó!

Köszi, hogy elolvastad!

Giger :)

Harmincegyedik fejezet

Anthony végig ott maradt mellettem.
Egyszer felvetettük, hogy elmegy megkeresni Padmat, de aztán ez elmaradt.
- De mi történt? - kérdezte egyszer csak - Hogy kerültetek egyáltalán a parkba? És a többiek hová mentek?
- Én sem egészen tudom - feleltem.
- Semmit?
- De, valamit igen.
- És el is mondod? - mosolygott.
- Persze. Igazából úgy kezdődött, hogy... - azzal beszámoltam róla, hogy mi történt.
- És ők hová mentek? - kérdezte Anthony, mikor befejeztem.
- Valamiért el akarnak menni a minisztériumba.
- Azt addig értem, de a rengeteg felé rohantak. - ráncolta a homlokát.
- Igen, mert Harry, Hermione és Umbridge oda mentek. Azt nem tudom, mi a tervük...
- Na látod, én sem. Ron valami olyasmitt mondott, hogy Harry keresztapjának kell segíteni....
- Van keresztapja?
- Úgy látszik....
- Valami Siriusról beszéltek - mondtam egy kis szünet után.
- Akkor úgy hívják a keresztapját! - rakta össze Anthony, mire elnevettem magam.
- Ritka név. Csak Sirius Blackről hallottam. Mást nem...
- Attól még lehet más is Sirius.
- Lehet. - hagytam rá szórakozottan.
Este felé befutott Padma is. Teljesen ki volt akadva.
- Miért nem szóltál? - kérdezte dühösen Anthonytól.
- Nem akartam itt hagyni. - felelte vállvonogatva a fiú
- Öt percre? A legjobb barátnője vagyok!
- Ne veszekedjetek már! - fakadtam ki. Azok ketten nyomban észhez tértek.
- Ne haragudj...
- Nem akartam...
- Semmi gond! - nyugtáztam vigyorogva.
Nyolc óra körül Madame Pomfrey megtornáztatta a lábam és elengedett.
Akkor felmentem a barátaimmal a Hollóhát toronyba. Padma hamar elment lefeküdni, de én még nem voltam álmos, Anthony meg ott maradt velem.
Aggódtam, mert nem tudtam, mi lett Harryékkel. Talán az az óriás rájuk támadt? Esetleg sikerült elmenniük a minisztériumba, de ott történt valami?
Luna sem tért vissza, pedig már éjfél is elmúlt....
- Mi a baj? - nézett rám Anthony - Olyan furcsán nézel....
- Aggódok a többiekért, csak ennyi. - feleltem.
- Harryékért?
- Igen.
- Meg tudják védeni magukat, ne félj! - próbált nyugtatni.
- És ha nem? Nem tudjuk hova mentek, és mi vár rájuk.....
Anthony kinyitotta a száját, aztán becsukta. Hallgattunk egy darabig, és csak néztünk ki a fejemből.
- Köszönöm. - szólaltam meg hirtelen.
- Mit? - kérdezte Anthony.
- Hogy segítettél. - motyogtam.
- Nincs mit.... Te is segítenél nekem...
- Igen...De...Te mindig mellettem vagy! Segítesz akkor is, ha más cserben hagy. Én...Én tudom, hogy számíthatok rád...
- Ez...Ez így van a barátoknál... - motyogta zavartan.
Találkozott a tekintetünk. Anthony közel hajolt hozzám, és résnyire nyitotta a száját. Én is oda hajoltam, és már majdnem egymáshoz értünk.
Aztán eltoltam magamtól. Nem hagyhattam....
- Mi a baj? - kérdezte csendesen.
- Nem...Nem szabad...
- Miért?
- Mert....Nem veszíthetlek el! - mondtam, és könnyek potyogtak az ölembe, ahogy lenéztem.
- Hogy érted?
- Minden...Minden kapcsolatom kudarccal végződött....
- Ez nem fog, nekem elhiheted! - suttogta.
- Nem akarom kockáztatni - motyogtam halkan - Ha szakítunk, tönkre mehet a barátságunk! Én ezt nem akarom!
- Akkor nem szakíthatunk - mondta, és megfogta a kezem.
Egy pillanatig ellágyultam, és a szemébe néztem. A gyönyörű, kék szemébe..
Aztán elrántottam a kezem, és felálltam. Lassan hátrálni kezdtem, és közbe a fejemet ráztam.
- Nem tehetjük.... - suttogtam könnyes szemmel.
Megfordultam és elrohantam a szobánk felé.
Az ajtó előtt lefékeztem, és megtöröltem a szemem. Nem akartam, hogy Padma megtudja mi történt. Majdnem....
Összeszedtem magam, vettem egy nagy levegőt, majd mosolyt erőltettem az arcomra, és benyitottam. Hiába fáradoztam- Padma már aludt....
Másnap reggel Anthonyval visszazökkentünk a rendes kerékvágásba, bár talán egy kicsit tartózkodóbban viselkedtünk egymással.
A reggelinél McGalagony professzor jött oda hozzám, azzal, hogy mivel idén nem lesz több átváltozásom az iskolába, el kell kérnem egy papírt Madame Pomfreytól, hogy minden rendben van az egészségemmel.
- Délelőtt felmehetnél, ha gondolod, megyek veled - mondta Padma, miközben rántottát szedett magának és nekem.
- Köszi, de egyedül is megoldom - mosolyogtam, és enni kezdtem. Mikor befejeztem, felkaptam a táskámat, és elrohantam a gyengélkedőre.
Igen csak meglepődtem, amikor benyitottam.
- Harry! - kiáltottam, mert a fiú épp szembe jött velem - Mi tör....
- Szia Lisa! Most mennem kelll - hadarta, és becsukta az ajtót.
- Mi volt ez? - kérdeztem, mert láttam, hogy Hermione, Luna, Ginny, Ron és Neville is ott van.
- Öhm..Lisa! Az...kicsit hosszú... - motyogta Hermione.
- Én ráérek. Aggódtam értetek, nem tudtam mi történt.
- Hát jó - sóhajtott a lány beletörődve, hogy most mindent el kell mondania.
Vett egy nagy levegőt, és mesélni kezdett. Elmondta, hogy lerázták a főinspektort, aztán thesztrálokon elrepültek a misztériumügyi főosztályra. Ott lesben álltak a Halálfalók, és valami jóslatért kergetni kezdték őket. Kiderült, hogy Sirius Black nem gyilkos, és Harry keresztapja, és hogy Bellatrix Lestrange megölte. A fiú nyilván ezért volt letargikus állapotban.
Én, ugyan ezt nem mondtam, kis gondolkodás után rájöttem, hogy miféle jóslatról beszéltek. Arról, amit a levélben olvastam, ami arról szól, hogy Harry és Tudjukki közül az egyik egyszer megöli a másikat.
Elkértem a javasasszonytól a szükséges papírokat, és elhatároztam, hogy megkeresem Harryt.
Meg is találtam a parkban egy padon. Könnyes volt a szeme...
- Oh! Szia... - köszönt, és gyorsan megtörölte az arcát.
- Szia!
Leültem mellé, de egyikünk sem szólalt meg.
- Sajnálom...a keresztapádat - szólaltam meg végül. Ő csak bólintott.
Megint hallgattunk.
- Tudom. Tudom mi van a jóslatban - suttogtam - És...megértelek.
Harry akkor átölelt. Ez inkább olyan baráti ölelés volt. Nem kérdezte, hogy honnan tudok a jóslatról, de érezte, hogy megértem, és ez volt talán a legfontosabb.....

A próféta lehozta a hírt, hogy Tudjukki visszatért, az emberek pánikba estek.
A tanév lezárult, a Házkupát természetesen a Griffendél nyerte meg. A vonat korán reggel indult, én lefoglaltam egy fülkét Anthonyval, Padmaval, és Lunával.
Kellemesen utaztunk, Luna bővebben is elmesélte a minisztériumban történteket, és gyakoroltuk a patrónus-bűbájt is.
A pályaudvaron anya fogadott.
- Jól vagy? - kérdezte, mikor megöleltem.
- Igen.
- Nehéz évetek volt?
Eszembe jutottak a kapcsolataim, Anthony, Umbridge, a DS, Harry, és annyi más dolog, ráadásnak még az RBF-ek is....
- Csak mint szokott. - feleltem végül, és elindultunk az autóhoz.

Sziasztok!

Ezzel az ötödik könyv eseményei lezárulnak!

Legközelebb már a Félvér herceg eseményeit tárgyalom :)

Remélem tetszett, köszi, hogy eddig olvastad! :)

Giger

Harmincadik fejezet

Útközben összefutottunk még pár mardekárossal, aki Neville Longbottomot, Lunát, és Ginnyt vonszolták magukkal. Bent ott volt Harry és Hermione. A lány felsikoltott, amikor meglátott minket. A fiú épp a kandallóba volt fejjel, Umbridge húzta ki a hajánál fogva.
Ezután nagyobb közjáték játszódott le, ugyanis a főinspektor ki akarta szedni Harryből, hogy mi történt, kivel beszélt.
Egyszer csak megjelent Piton. Eléggé meglepődött a szeme elé táruló jelenet láttán.
- Áh, Perselus! - mondta Umbridge - Szükségem lenne Veritasérumra. Ki kell csikarnom pár választ, és úgy látszik, szépszerével nem megy.
- Kegyed mindet felhasználta, a diákok kihalgatásakor - felelte Piton.
- És nem tudna főzni nekem?
- A Veritasérum egy holdciklus alatt érik meg. Mást nem tudok adni, hacsak nem akarja megmérgezni Pottert, amit egyébként teljes mértékben megértenék - mondta a professzor.
- Próbaidőre teszem! - visította Umbridge. Piton felvonta a szemöldökét, és úgy nézett rá.
- Elfogta Tapmancsot! - fakadt ki hirtelen Harry - Elfogta Tapmancsot, ott, ahol el van rejtve!
- Ki az a Tapmancs? Mi van elrejtve? - kérdezte rögtön Umbridge.
- Én sem értem - jelentette ki egy pár pillanatnyi szünet után Piton. Kifordult a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót.
Umbridge egy kis ideig nem szólalt meg. Aztán zihálni kezdett, és kipirult az arca.
- Nincs más választásom. - jelentette ki inkább magának, mint nekünk - Ez, a minisztériumot veszélyeztető ügy...
- Mire gondol? - kérdezte fennhangon Ginny.
- A Cruciatus-átok megoldja a nyelved...
- Nem! - bukott ki belőlem - Nem teheti! Be van tiltva!
- Fogd be a szád Turpin! - mondta szinte nyájasan a professzor.
- De....
- Azt mondtam, fogd be a szád!
Harryre szegezte a pálcáját.
- Cruci...
- Ne! - kiáltott fel Hermione, és zokogásban tört ki. De valami nem volt rendben, ezzel a sírással....
- Nocsak? Mindentjobbantud kisasszonynak megoldódik a nyelve? Gyere lányom....
Odaterelte Hermionét egy székhez. Most már rájöttem, mi nem volt rendjén. A lány nem is sírt, nem hullatott könnyeket. Tehát tervezett valamit - gondoltam.
- El...El kell mondanunk...
- Mit kell elmondanotok?
- Hogy...Hogy hol van!
- Mi hol van?
- Dumbledore titkos fegyvere! Nekünk kellett megcsinálni, és most szólni akartunk, hogy készen van!
- Vezess oda! - jelentette ki Umbridge egy pillanatnyi szünet után - Potter, te velünk jössz!
Azzal hárman kivonultak az ajtón, mi meg ott maradtunk Mardekáros őreink fogságában.
- Lám, lám - szólalt meg gúnyosan Draco Malfoy - A Híres Harry Pottert kirúgják az iskolából...
- Nem fogják! - sziszegtem.
- Mi van Turpin? - kacagott Parkingson - Aggódsz a pasid miatt?
- Fogd be! - javasolta Ron.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy parancsolgass Weasley! - horkantott gúnyosan Malfoy.
Erre Ginny hirtelen mozdulatot tett.
Hátranyúlt őre zsebébe, és előkapott egy elkobzott pálcát. Malfoyra szegezte, kiáltott valamit, és a következő percbe a fiú arca tele lett denevérekkel.
Erre aztán elszabadult a pokol. Mivel Draconál volt a többi pálca, Ginny elvette azokat tőle. Mindenkinek odadobta a sajátját.
- Stupor! - kiáltottam Pansyre szegezve az enyémet. Az undok Mardekáros ájultan roskadt a földre.
Átkok harsantak innen is, onnan is, és a vége az lett, hogy a különítményesek a padlón hevertek, külömbözö átkokkal sújtva.
- Gyertek, siessünk! - mondta Ron, és feltépte az ajtót.
Sorban kiszaladtunk utána. Átrohantunk a kastélyon, ki a parkba, de ott én elestem. Elterültem a nedves füvön.
Azonnal éreztem, hogy eltörött a lábam.
- Luna! - kiáltottam az első nevet ami eszembe jutott.
- Várjatok! - szólt a lány, és odaszaladt hozzám. A többiek követték.
- Lisa! Mi a baj? - kérdezte Ron.
- Azt hiszem..Azt hiszem eltörött a lábam... - nyögtem.
- Mit csináljunk? - kérdezte Neville.
- Menjetek...menjetek csak! Harrynek nagyobb szüksége van rátok!
- Nem hagyhatunk itt! - jelentette ki Luna.
- De bizony itt hagytok!
- Nem!
- Jól van, így nem megyünk semmire! - szólt Ron - Mi Neville-el felszaladunk, és hozunk segítséget. Luna, te addig maradj itt!
Azzal a két fiú elfutott a kastély felé.
Körülbelül öt percig várakoztunk. A Tiltott Rengeteg felől egyszer mély üvöltés hallatszott. Aggódtam, nem tudtam, hogy Harry és Hermione mire készülnek. Elvégre Hermione hazudott, nincs semmilyen fegyver, és mégis bementek az erdőbe...
Megkönnyebültem egy kicsit, amikor a két fiú megjelent, ráadásul Anthony társaságában.
- Lisa! Mi történt? - szaladt oda hozzám.
- Attól tartok, eltörte a lábát - csóválta a fejét Luna. Ginny egész végig csak a Rengeteget bámulta, de most közelebb jött. Nyilván aggódott Harryékért.
- Vigyázz! Óvatosan fel kéne vinni! - mondta.
- Igen, ezt én is tudom - morogta Anthony.
Benyúlt alám, és óvatosan emelni kezdett.
- Óvatosan....
- Vigyázz a lábára!
- Húzod a hajam!
- Jól van, menjetek odébb...
- Várj, segítek!
- Áu! Az a törött lábam volt!
Nagy nehezen elindultunk az iskola felé. Anthony egyenesen a gyengélkedőre vitt. Én kopogtam, és mikor Madame Pomfrey ajtót nyitott lefektetett a legszélső ágyra. Gyorsan elhadartam, hogy elestem a fűbe és fáj a lábam, mire a javasasszony elsietett a pálcájáért.
Gyorsan forrasztotta össze a csontom, de azt mondta, ma még maradjak itt, aztán bement a szobályába.

Sziasztok!

Bocsi, hogy néha így félbehagyok fejezeteket, de nem mindig van időm befejezni!

Giger :)

Huszonkilencedik fejezet

Már teljesen átázott a ruhám, mikor Anthony megtalált a parkban. Rám terítette a köpenyét, és megfogta a kezem.
- Lisa! Gyere be, teljesen átfagytál....
- Menj innen...
- Nem megyek! Be kell jönnöd! - jelentette ki, és húzni kezdett.
- Kérlek Anthony, hagyj békén - mondtam elfúló hangon, újabb könnyekkel a szememben.
- Nem. - felelte röviden és tömören.
Átkarolt, és elindult velem a kastély felé.
A klubhelyiségben Padma várt, és azonnal rám terített két törölközőt.
Kicsit összeszedtem magam, és ránéztem a lányra.
- Kösz...-motyogtam.
- Istenem, Lisa...- ölelt át. Nem mondott semmit, de én így is megértettem. Aztán Micheal jött közelebb. Már épp nyitotta a száját, amikor Anthony beállt elé.
- Tűnj innen! - kiáltott rá a fiúra.
- Beszélni szeretnék vele!
- Nem érdekli, hagyd békén!
- Nem hagyom! Szeretném elmondani....
- Mit? Hogy becsaptad? Tudja magától is, menj innen!
- Nem...
- Ide figyelj! - kiabálta Anthony - Lisa Turpin jobbat érdemel nálad! Még egy szó, és megátkozlak!
Azzal előkapta a pálcáját, és Michealre szegezte. Erre Micheal félre akarta lökni, de Anthony behúzott neki egyet, szó szerint. A fiú, miután magához tért vissza akart ütni, de én felugrottam, és előkaptam a pálcámat.
- Petrifikus Totalus! - kiabáltam, mire Micheal elterült a padlón.
Én Anthony nyakába vetettem magam, és megint erőt vett rajtam a zokogás. Nagyon hálás voltam, amiért megvédett, de nem tudtam mit mondjak.
Mikor elengedtem és megnyugodtam, a szemébe néztem. Kinyitottam a szám, de hang nem jött ki rajta. De a fiú bólintott. Megértette mit akarok, mint mindig, és ehhez nem kellettek szavak....
Egész héten furcsa hangulatba voltam.
Szörnyen bántott, hogy Micheal becsapott, ugyan akkor jól is éreztem magam, mert Padma és Anthony megint beszélő viszonyban voltak. Mi több, barátian viselkedtek egymással.
- Végül is, nekem jobb így - mondta Padma az egyik ebédnél - Már nem szerettem annyira, de ha barátok vagyunk....
- Akkor mindenki boldog - fejeztem be.
- Pontosan! De azért...Nincs szerencséd a fiúkkal...
- Köszi, már éppen elfelejtettem.
- Nem, nem, nem azért! - mentegetőzött - Csak...Furcsa, hogy olyan mintha szeretnének, aztán...
- Micheal szeretett - jelentettem ki. Sokat gondolkodtam a dolgon, és erre jutottam - Csak nem volt benne bátorság, hogy szakítson Ginnyvel.
- Lehet. - hagyta rám Padma.
Lassan elérkeztek az RBF vizsgák. Jöttek valami vizsgáztatók a minisztériumból, nekem pedig folyton gyomoridegem volt.
Esténként nehezen aludtam el, és a hajam zöld volt, az általános hányinger miatt. Padma nyugodtnak mutatta magát, de néha rájött a ,,roham" amikor is közölte, hogy be akarja fejezni az iskolát, és mindenből meg fog bukni.
Az első a bűbájtan volt, ami viszonylag jól sikerült. Az írásbelin teleírtam a pergament, és a gyakorlatin is megdicsért a tanár.
Végül is a többi sem volt olyan vészes. A rúnaismeretet egészen biztosan elrontottam, de a legendás lények gondozása, a sötét varázslatok kivédése, és az átváltoztatástan jól ment.
Asztronómia vizsga közben volt egy kis fennforgás, ugyanis le akarták tartóztatni Hagridot. Umbridge öt varázslóval vonult be hozzá, de a professzor végül harcképtelenné tette őket, és elmenekült.
- Már csak egy mágiatörténet, és túl vagyunk rajta - sóhajtott Anthony a klubhelyiségben.
- Azt csak kibírjuk - vigyorogtam.
- Talán... - nevetett.
A mágiatörténet nem sikerült túl fényesre. Meg aztán történt is valami...
Harry, a vizsga vége felé elveszítette az eszméletét. A vizsgáztató kikísérte a teremből, és én onnantól végleg nem tudtam koncentrálni. Mikor kiengedtek, egy darabig kerestem a fiút, benyitottam néhány osztályterembe, végigfutottam pár lépcsőn és folyosón, de semmi.
Végül kiabálást hallottam egy teremből. Odasiettem, és ki akartam nyitni az ajtót, de Ginny és Luna is akkor ért oda. Együtt nyitottunk be, és a három jóbarátot találtuk, akik látszólag veszekedtek.
- Mit csináltok ti itt? - kérdeztem.
- Semmit - vágta rá Harry. Minket figyelembe se véve veszekedtek tovább, valami olyanról, hogy el akarnak menni a minisztériumba, mert van ott valami Sirius, akit Tudjukki kínoz... Nem sok mindent vettem ki belőle. Végül megegyeztek, hogy megbizonyosodnak a dologról, de ahhoz be kell törniük Umbridge szobájába.
Megegyeztek a tervben, hogy mit csinálnak. Ronnak kellett szólnia, hogy Hóborc csinál valamit, de én közbe szóltam.
- Várjatok! Én is tudok segíteni!ű
- Lisa, nem kell...-kezdte Harry, de közbe vágtam.
- Figyelj, Ronnak nem feltétlenül hisznek, de én le tudom másolni Parkingsont. Ő különítményes, neki mindent bevesz!
- Ez...Ez jó ötlet! - csillant fel Hermione szeme - Mit gondolsz Harry?
- Jó, legyen, csak siessünk.
Ron és én elindultunk felkeresni a főinspektort. Út közben gyorsan változtatni kezdtem a külsőmet.
- Még egy kicsit sötétebb a szeme...
- Így jó?
- Tökéletes, de szerintem nem ilyen hosszú a haja.
- Mennyivel rövidebb?
- Nem t'om, kábé tíz centivel...
- Most oké?
- Igen, így jó lesz.
- Umbridge professzor! - kiáltottam, mikor megláttam.
- Pansy! Mit szeretnél..?
- Professzor, Hóborc az átváltoztatástan szertárban tör-zúz....
- Vezess oda!
Elindultunk, de a szívverésem is elállt, amikor szembe jött velünk az igazi Pansy Parkingson. Ijedtemben még a hajam is elfehéredett.
- Umbridge professzor! Hóborc.....-hirtelen megakadt rajtam a szeme - Mi van itt? Ki ez?
- Én..én...én csak...-hebegtem. Közben lassan visszaváltoztam, de a hajam fehér maradt, majd lassan átment pirosba.
- Velem jöttök! - jelentette ki a főinspektor. Mi menekülőre fogtuk a dolgot, de néhány különítményes elkapott, és lecipeltek a jól ismert rózsaszín szobába.....

Sziasztok! 

Remélem tetszik! 

Giger :)

Huszonnyolcadik fejezet

Mi ez az egész? Lavender eddig két kapcsolatot tett tönkre. Vajon direkt? Esetleg az enyémet véletlenül, nem tudott róla? És Padmaék? Talán hajtott Anthonyra?
Ezek a kérdések jártak a fejemben.
Padma teljesen maga alatt volt, nagyon megviselte a szakítás. Leginkább az zavarta, hogy nem tudta tisztázni magát, mert Anthony látszólag nem hitt neki.
Azért mondom, hogy látszólag, mert a szeme mást mondott. Öt év alatt alaposan kiismertem a fiút, és most úgy éreztem más baja van. Velem sem nagyon akart beszélni, pedig nekem szándékomban volt kibékíteni őket.
- De hát tudod, hogy nem igaz! Nincsenek együtt! - fakadtam ki egyik este a könyvtárban.
- Nincs rá bizonyítéka. - morogta egy kis hallgatás után.
- Nincs rá bizonyítéka? - ismételtem - De hát kisírja a szemét utánad! Ez nem elég bizonyíték neked?
Nem válaszolt, úgyhogy felkaptam a táskámat és kitrappoltam a könyvtárból.
Padma másképp állt hozzá.
- Engem nem érdekel! - jelentette ki napjában kétszer - Higgyen amit akar, teszek rá!
- De hiszen hiányzik neked! Szereted! - bizonygattam.
- Szerettem - jelentette ki, alaposan megnyomva az utolsó három betűt.
- Ilyenkor őt is otthagytam. Viszont Padma hangulata ingadozott, mert hol kijelentette, hogy csak szerette Anthonyt, hol a vállamon sírt. Ilyenkor magamban mosolyogtam, mert a büszke nemtörődömség után érdekes volt a keserves zokogás.
Egyiküknek sem adtam igazat. Anthonynak azért nem, mert makacs, Padmanak meg mert büszkeség is van a világon alapon nem akarta tisztázni a dolgot.
- Egyébként se voltunk már olyan jóban - mondogatta.
Lassan elérkezett az utolsó meccsünk is, de azon nem tudtam részt venni. Közbeszólt a telihold, és aznap engedtek ki, szóval elég gyenge voltam. Michealt állították be helyettem, én meg Padma mellett szurkoltam. Izgalmas meccs volt - amit végül a Griffendél nyert meg. Ezzel el is nyerték a kviddics kupát, ami miatt egyrészt csalódott voltam, másrészt örültem, hogy Harry boldog. Még mindig nem tudtam választani...
Chang földet érés után földhöz vágta a seprűjét. Elfojtottam egy kárörvendő vigyort és leszaladtam a csapathoz.
- Jók voltatok! - mondtam, és Micheal nyakába vetettem magam. Utána Anthonyt is át akartam ölelni, de a fiú valamiért nem fordult hozzám. Nem nagyon foglalkoztam a dologgal, most más érdekelt.
- Chang? - kérdeztem röviden Rogertől.
- Jó, hogy mondod - bólintott, azzal odament a lányhoz - Cho, sajnálom, de én szóltam. Nem vagy többé csapat tag.
A lány könnyekben tört ki, de senki sem vigasztalta, amíg le nem szaladt az emelvényről Marietta. Az aztán elmondta, hogy milyen tapintatlanok vagyunk - mintha érdekelt volna bárkit is.
Michealhez akartam fordulni, de eltűnt a színről.
Körülnéztem, és láttam, hogy Ginnyvel beszélget. Gondoltam biztos csak gratulál, vagy valami. Elindultunk a Hollóhát toronyba, de út közben összefutottam Harryvel.
- Szia! Gratulálok...-mondtam.
- Öhm..Köszi!
- Hol voltál? - néztem rá - Tiszta seb vagy. És mi lett a talároddal?
Megfogtam a ruhadarab ujját, ami cafatokban lógott.
- Semmi érdekes - sietett a válasszal. Nem szólaltam meg, de még mindig kérdőn néztem rá. Erre ő beadta a derekát, és kihúzott a tömegből. Meg sem álltunk egy szokásos üres osztályteremig.
- Na jó, mi történt? - szegeztem neki a kérdést.
- Tudsz titkot tartani?
- Ezt már megbeszéltük párszor! - nevettem el magam.
- Szóval?
- Igen, tudok!
- Hát jó... Szóval Hagrid mutatott valamit az erdőben - mesélte - Egy óriást. Pontosabban a féltestvérét...
- Ő vitte oda? - hüledeztem.
- Igen..Mármint...Mi? Honnan....
- Láttam amikor teliholdkor elkóboroltam - vágtam közbe - Meg egy autót is...
- Autót? Ja igen, az Ronéké...
- Hogy kerül oda?
- Hosszú történet - legyintett Harry.
- És Hagrid professzor miért mutatta meg nektek? - kérdeztem.
- Azt akarja, hogy ha Umbridge elküldi őt, mi legyünk a ,,társasága"....
Erre nem tudtam mit mondani.
Másnap megint történ valami. A Weasley ikrek újabb akciót rendeztek a kastélyba.
Most elkapták őket - csak hogy utána elrepültek. Megkérték Hóborcot, hogy űzze ki Umbridge-et a Roxfortból, aki vigyázba vágta magát, pedig soha senkire nem hallgat.
Az ikrektől még aznap rengetegen rendeltek Maximuláns termékeket. Kicsit szégyelltem, de én is. Vettem lázra lobbantót, és orvérzés ostyát - természetesem Umbridge bosszantására.
A hét azonban nem telt felhőtlenül. Csütörtökön délután meghallottam, hogy Ginny és Luna beszélgetnek. Nem akartam leleplezni magam, mert épp egy falikárpit mögül kellett volna kilépnem, így vártam.
- Micheal nem tud veszíteni. - mondta Ginny - Tisztára kiakadt a Hollóhát vereségén.
- Ugyan már - hallottam Luna hangját - A Kviddics gondolom ilyen.
- Nem feltétlenül...De mindegy, tegnap szakítottam vele.
- Tegnap...? - motyogtam megsemmisülten.
- Igen, lehet, hogy jobb így - szólt Luna a szokásos álmatag derűvel a hangjában. Léptek zaja hangzott fel, aztán kirontottam a kárpit mögül, és felrohantam a klubheyliségbe.
- Hazudtál nekem! - fakadtam ki, mikor odaértem Michealhez.
- Hogy érted? - értetlenkedett - Mi a baj Lisa?
- Hogy mi a baj? - kérdeztem vészjóslóan  - Megmondjam mi a baj?! - emeltem fel a hangom.
- Mi történt Lisa? - kérdezte Anthony, aki akkor jött oda.
- Hogy mi történ?! - kiabáltam - Az történ, hogy ez a hazug disznó átvert! És Ginny Weasleyt is!
- Lisa, én...
- Nem érdekel mit akarsz mondani, nem érdekel, hogy mit miért tettél! Semmi sem érdekelt! Terry átvert, te jó heccnek tartottad?! Azt hiszitek én semmit sem érzek?!
- Állítólag az állatok nem éreznek úgy, mint az emberek - próbált viccelni, de nagyon rossz helyre tapintott.
- Hát persze! - itt végleg elfogyott a béketűrésem - Mit számítok, csak egy állat vagyok! Egy vérfarkas! Nem érez, nem is lát színesben! Ez lett volna a következő, nem?! Azt hittem szeretsz!
- Szeretlek is!
- Nem igaz! Ne hazudj Micheal Corner, nem veszem be többet! Keress magadnak mást akivel szórakozhatsz! Azt hitted Ginny Weasley ilyen? Vagy én?! Hát tévedtél!!
Azzal Anthony szavaival mit sem törődve elrohantam, ki a kastélyból, át a parkon. Ott leültem egy dombra, és a vállamat verő esővel mit sem törődve zokogni kezdtem.

Sziasztok! 

Igyekszem haladni, mert suli időben sajna kevesebbet leszek! :(

Kicsit alakítgattam az oldalon, remélem tetszik! :)

Giger

Huszonhetedik fejezet

Az átváltozásomkor most az egyszer nem unatkoztam. Egész végig azon gondolkodtam, hogy nem-e tettem tönkre valamit?
Micheal lehet, hogy engem szeret, esetleg Ginnyvel már nincs is jó viszonyban. De akkor is, nem hagyhattam, hogy megcsalja a lányt.
Gondolkodtam máson is. Például, hogy Harry majdnem megcsókolt. És én most, hogy olyan közel vagyok a célomhoz, máshoz fordulok. De Harry meg Changgel jár! Bár azt a lányt nem sajnálnám annyira...
Itt gondolatban mindig megráztam magam, hisz akár mennyire utálom, nem tehetem meg vele. Arra is gondoltam, hogy talán szakítottak. Cho például rendszeresen könnyezni kezdett, ha meglátta a fiút a folyosón.
Mikor vége lett a teliholdnak elindultam megkeresni Michealt. Úgy gondoltam, barátok lehetnénk, azzal senkinek sem ártunk.
- Lisa! Szia! Hogy vagy? - kérdezte, mikor odamentem hozzá a nagyteremben.
- Jól. - feleltem - Figyelj, gondolkodtam és arra gondoltam, hogy legyünk barátok. Persze csak ha te is akarod.
- Ez jó ötlet, de én...szakítottam Ginnyvel.
- Micsoda? - hökkentem meg.
- Hát...Rájöttünk, hogy már nem nagyon szeretjük egymást. Én téged szeretlek. - szorítottam meg a kezem.
-Tényleg?
- Igen.
Meg akart csókolni. Már majdnem hozzám ért a szája, mikor eltoltam magamtól.
- Esküszöl?
- Mire?
- Arra, hogy szeretsz.
- Esküszöm.
Most már engedtem, hogy átöleljen és megcsókoljon. Mikor elengedett nem tudtam a szemébe nézni. Csak a padlót bámultam.
- Mi a baj? - kérdezte - Nem szeretsz?
- De, csak...
- Csak mi?
- Semmi!
Átöleltem, és a vállára helyeztem a fejem. Ő végigsimította a hajam, ami bebarnult a keze nyomán. Nem voltam zavarban.
Vele töltöttem a napot. Sétáltunk a parkba, és beszélgettünk. Este felé elkezdett esni az eső, úgyhogy befutottunk a kastélyba. Elcsúsztam a vizes fűbe, és úgy ahogy voltam bele estem egy hatalmas saras pocsolyába.
- Lisa! Megütötted magad? - szaladt vissza Micheal.
- Nem, azt nem. De tiszta víz lettem.
- Örülj, hogy nem koszos víz! - viccelődött, és felhúzott. Nagy volt a lendület és neki ütköztem a mellkasának. Elnevettem magam, és arcon pusziltam. Megfogta a kezem, és felszaladtunk a bejárati csarnokba.
Padma nem kapott szikrát a dolog hallatán.
- Elmegyek egy hétre, és mire visszajövök kézen fogva járkálsz egy fiúval!
- Hol itt a probléma? - kérdeztem.
- Ott, hogy egyszer Potter tetszik, aztán Terry, most Micheal...
- Kérdezhetek valamit? - vágtam közbe.
- Persze... - mondta meglepetten Padma.
- Te mit érzel...Mit érzel, ha Anthonyval vagy?
- Hogy érted?
- Milyen amikor ránézel? Mikor hozzád ér? - faggattam.
- Azt nem lehet elmondani - válaszolta csendesen - De miért kérdezed?
- Mert....Padma, én attól félek nem tudom milyen a szerelem! - fakadtam ki. - Azt hiszem szeretek valakit, de lehet, hogy nem is! Úgy érzem rég óta szeretem Harry, és most is érzem, de közben akkor is jól érzem magam, ha Micheal velem van!
- Figyelj Lisa! - Padma megfogta a vállam és a szemembe nézett - Nem mindenki találja meg elsőre az igazi szerelmet! Te neked látszólag több idő kell.
- De honnan fogom tudni, hogy ki az igazi?
- Tudni fogod - jelentette ki - Azt első ránézésre megérzed.
Nem nyugodtam meg teljesen a dolog hallatán, de azért próbáltam tettetni.
- Szerinted most szakítanunk kéne? - kérdeztem óvatosan.
- Nem. Nem kéne.
- Hát akkor?
- Együtt maradtok, aztán idővel minden elrendeződik. Úgy látszik kísérletezned kell...
- Kísérletezni? Ez olyan, mint amikor felpróbálsz cipőket, és eldöntöd melyik a jobb! De ők nem cipők, hanem emberek!
- Nem is mondtam, hogy cipők - monda haláli nyugodtan  Padma - De így majd minden kialakul.
Nem láttam értelmét vitatkozni.
Este külön mentünk fel a vacsorából, mert én Micheallel voltam. Útközben volt egy kis fennakadás, mert Hóborc a kopogószellem kijelentette, hogy csak azt engedi át, aki felgyújtja a saját nadrágját. Mivel más utat nem tudtunk, ehhez meg nem igazán volt kedvünk megvártuk amíg egy tanár intézkedik.
- Ki látja a thesztrálokat? - hallatszott, mikor Micheal bekopogott.
- Aki találkozott már a halállal. - mondta a fiú, aki nagyon jól fejlődött legendás lények gondozásából, mióta együtt tanultunk.
- Helyes válasz - azzal kinyílt a rejtett ajtó.
A klubhelyiségbe aztán megtorpantam. Padma és Anthony álltak egymástól pár méterre, és veszekedtek, de olyan hangosan, hogy az a pár méter centiknek számíthatott.
- És te kinek hiszel? Neki, vagy nekem?! - harsogta épp Padma.
- Látott titeket! Miért monda volna, ha nem igaz?!
- Honnan tudjam! Akármiért! És én miért csókolóztam volna vele?!
- Nem tudom, de mégis megtetted!
- Nem tettem!
- De igen!
- Nem!
- Anthony, mi a ba...-próbálkoztam, de nem figyelt rám.
- Tudod mit?! - kiabált Padma.
- Na mit?! Mi a nagy bölcsesség, amit tudnom kéne?!
- Menj, járj Lavenderrel, hisz ő tökéletes! Neki mindig igaza van! - azzal a lány elcsörtetett a lányok hálói felé, és becsapta maga mögött az ajtót.
- Anthony! - kezdtem újra, de addigra ő is elment. Összenéztem Micheallel. Döbben arcot vágott, aztán intett, hogy Anthony után megy, én meg felrohantam a szobánkba.
Padma az ágyán sírt.
- Padma! - odaszaladtam, és átöleltem. Eltartott egy kis ideig, mire megnyugodott, de akkor elmondta, mi történt.
- Lavender azt monda, hogy látott engem Ron Weasleyvel csókolózni a folyosón - szipogta.
- És Anthony elhitte? - hüledeztem - Hisz tudja, hogy utálod Ront!
- Igen, de nem nekem hisz....Igazából, már egy ideje nem minden volt rendben közöttünk, de nem csalnám meg...
- Persze, hogy nem! - jelentettem ki gyorsan - Úgy látszik Lavender szereti tönkre tenni a kapcsolatokat...
- Állítólag egy ideje hajt Anthonyra....
- Lehet. - motyogtam, de a gondolataim már máshol jártak.

Sziasztok! 

Milyen lett?

Giger :)

Huszonhatodik fejezet

Az idő egyre szebb lett, és eljött a húsvéti szünet. Sokan haza utaztak, de mivel közbe esett a telihold, én nem akartam. Csak azért, hogy egy hétből három napot elzárva töltsek a szobámba nem akartam elutazni. A barátaim nem maradtak, Harry elment, még Luna is foglalt helyet a vonaton, szóval igen egyedül maradtam.
- Te nagyon fordítva vagy össze rakva - csóválta a fejét Padma - Mindig akkor mész el, ha mindenki itt marad, ha viszont mindenki elmegy, te maradsz itt.
- Törődj bele - morogtam. Épp a rúnaismeret leckémmel bajlódtam, és mivel ez a tantárgy soha sem ment, nem voltam jó kedvemben.
- Csak mondtam, nem kell nekem esni - jelentette ki Padma, némi éllel a hangjában.
- Jól van, jól van, ne haragudj!
- Semmi gond. - bólintott Padma - De komolyan, miért maradsz?
- Csak - válaszoltam röviden és tömören.
Másnap lementem elbúcsúzni a barátaimtól, aztán visszakullogtam a klubhelyiségbe.
Csak két ember maradt ott akit ismertem, Micheal és Chang, és mivel az utóbbival nem voltam éppenséggel jó viszonyban Michealhoz ültem le.
- Szia! Te is maradtál? - kérdezte barátságosan.
- Igen....Te miért?
- Nem tudom - vont vállat - Főleg, mert tanulni akarok az RBF-ekre.
- Értem. Van ismétlési terved? - kíváncsiskodtam.
- Van. Nem olyan rég csináltam - mutatott egy színes pergament - És neked?
- Persze. Már el is kezdtem tanulni. Minden nap mást. Nézd...
Elég jól elbeszélgettünk, aztán együtt mentünk fel a könyvtárba. Micheal nagyon jó volt Rúnaismeretből, én pedig legendás lények gondozásából, ezért sokat segítettünk egymásnak.
- Soha sem ment ez a tantárgy...Nem értek a bestiákhoz - mondta.
- Az nem mind bestia.
- Hanem?
- Csak azokat számítjuk bestiáknak, amik nem rendelkeznek emberihez hasonló értelemmel - magyaráztam - , vagy nem tudnak beszélni, meg ilyesmi. Vagy ha maguk is ide akarják sorolni magukat, az megint más.
- Hogy érted?
- Hát, a kentaurok például nem lennének bestiák, de ők ide akarták sorolni magukat.
- De az mire jó? - kérdezte.
- Így nem kell képviselniük magukat a minisztériumba. Mivel elég magának való faj, nem akarnak emberek közé menni. Nagyon titokzatosak...
-Tudod mi a titokzatos még? - nézett rám Micheal.
- Na mik? - érdeklődtem.
- A thesztrálok!
- Igaz. Szerintem egy kicsit félelmetesek is.
- Talán. De főleg azért tartják annak őket, mert csak az látja, aki találkozott a halállal. Ez így nem túl jó.
- Lehet, de állítólag a kinézetük is ijesztő.
- Szerencsére ezt nem tudom.
- Én se. Hála az égnek....
Először én korrepetáltam őt, aztán ő engem. Egészen sötét volt már, amikor elindultunk lefeküdni. Egész úton nevettünk, és mikor felértünk a klubhelyiségbe cseppet sem voltunk álmosak. Leültünk a kandalló elé, és az ott talált botokra karamellát szúrtunk, hogy aztán megmelegítsük és megegyük. Régen szórakoztam ilyen jól. Micheal szórakoztató történeteket mesélt, vicces kis bűbájokat mutatott be, és minden témában otthon volt.
- Tavaly ott voltam a kviddics világkupán - mesélte éppen.
- Igen, Padma is volt.
- Képzeld el, beborítottuk az egész sátrat lóherével. Nagyon viccesen nézett ki. A minisztérium emberei kicsit kiakadtak, de aztán beletörődtek, hogy nem maradunk nyugton.
- Hát igen, ahol több ezer varázsló van, ott nehéz elbújni - jegyeztem meg.
- Igen, de akkor azért eléggé kiborultak, mikor elkezdtünk leprikónokat széterszteni...
- Nahát! Honnan szereztetek?
- Nem tudom, valami ír férfii árult. Vettem a bátyámmal vagy százat, és elengedtük őket!
- De jó! Nagyon szép lehetett.
- Igen, az volt.
Később egy kicsit kényesebb témához jutottunk.
- Terry....Mondott valamit... - mondta tétován Micheal.
- Mit? - kérdeztem megdobbanó szívvel.
- Hát...Rólad....Azt hogy...hogy...
- Mit? - ismételtem.
- Azt, hogy vérfarkas vagy! - bökte ki végül.
Kinyitottam a szám, aztán becsuktam. Csak meredtem a lábamra, és nem tudtam mit mondjak.
- Igaz? - suttogta.
- Igen - mondtam szinte alig hallhatóan. Csöndben maradtunk. Nem bírtam megszólalni. Vártam, hogy mi lesz ebből. Talán Micheal elhúzódik tőlem? Többé nem beszél velem?
- Lisa! - szólalt meg hirtelen.
- Igen?
Hirtelen találkozott a tekintetünk. A fiú közelebb hajolt hozzám, és egyszer csak megcsókolt. Kellemesen bizseregni kezdett a testem, és nagyot dobbant a szívem.
- Engem nem zavar - mondta halkan, mikor elhúzta a fejét.
Valamiért furcsán éreztem magam. Nem tudtam megszólalni. Csak ültem, és néztem a fiúra. Boldog voltam, de valahogy mégsem. Nem jöttem rá miért nem örülök. Rámosolyogtam, aztán elmentem lefeküdni, de még sokáig forgolódtam, mielőtt elaludtam volna.
Másnap tizenegy óra körül ébredtem fel. Mintha alvás közben is gondolkodtam volna, úgy jött az elhatározás. Lementem a klubhelyiségbe. Micheal szerencsére ott ült, és én se szó, se beszéd kézen fogtam, és nem figyelve a kérdéseire elhúztam egy üres osztály terembe.
- Lisa, mit szeretnél? Mi ez? - bukott ki belőle, mikor bezártam az ajtót.
- Beszélnünk kell - jelentettem ki.
- Miről?
- Rólunk. Mi nem lehetünk együtt.
- Hogy érted?
- Te Ginny weasleyvel jársz!
- Igen de...Vagyis...
- Nem csalhatod meg! - csattantam fel - Ő szeret téged, és te is őt! Ne hagyd ott...Miattam....
Azzal kirohantam az ajtón. Útközben letöröltem a könnyeket az arcomról...

Köszi, hogy olvastad! :)
Giger

Huszonötödik fejezet

Egész nap nem szóltam Anthonyhoz, és volt egy olyan érzésem - bár fogalamam sem volt mi oka rá - hogy ő is haragszik rám. Amikor összefutottunk valahol gyorsan elfordult, és a következő pillanatban eltűnt a színről.
Ez a következő egy hétben sem változott, de már kezdtem aggódni. Lassan egy éve, hogy nem tudtam Harryhez szólni, és ez most vissza tért. Akár hányszor megláttam elvörösödtem, és fejemet lehajtva elslisszoltam.
- Csak azt ne mond, hogy már megint menekülsz - szólt Padma, mikor a nagyterem felé menet összefutottunk a fiúval - A múltkor már tök jóban voltatok.
- Az lehet. De azóta....- nem folytattam. Neki nem számoltam be semmiről.
- Mi az, hogy ,,de aztán"?
- Semmi.
- Talán veszekedtetek?
- Dehogy is! - méltatlankodtam.
- Hát akkor? Talán... - itt vigyorogni kezdett - csak nem történt köztetek valami?
- Nem! - próbáltam felháborodott hangra váltani, de nem nagyon sikerült.
- Na ki vele! - mosolygott Padma.
- Hát... Na jó! - adtam be a derekam, és elmeséltem, hogy mi történt.
- Akkor már mindent értek. - jelentette ki Padma, amikor befejeztem. - Legalábbis majdnem.
- Hogy érted?
- Ezért viselkedtek így Potterrel...
- Harryvel - morogtam
- De nem értem, hogy Anthony miért haragszik rád.
- Haragszik rám?
- Igen...
- Mondta? - kérdeztem.
- Nem...De soha sem beszél rólad, pedig egyébként szokott. Most meg ha csak szóba kerülsz kiakad, és elmegy lefeküdni. Meg aztán látszik is rajta, amikor meglát.
- De hát miért haragszik? - kérdeztem dühösen - Semmit sem tettem ellene! Inkább nekem lehetne okom utálni őt!
- Azt nem mondanám.
- Hogy érted?
- Úgy, hogy nem tehet semmiről! Csak rosszkor volt rossz helyen. - jelentette ki Padma.
- Jó, jó, de....Nem tudom, miért mérges....
- Hiányzik a barátod - mondta valaki álmatag hangon a hátam mögött. Gyorsan megfordultam.
- Luna! - kiáltottam fel.
- Ne haragudj, nem akartam hallgatózni.
- Semmi gond, csak meglepődtem.
- Szerintem beszélned kellene vele. Ha mind a ketten hallgattok az nem vezet semmire.
- Lehet.... - nem folytattam, mert becsöngettek, és el kellett mennünk órára.
Egész nap ez járt a fejemben, de aztán délben történt valami, ami átmenetileg minden gondolatomat törölte. Valaki ugyan is begyújtott egy rakás varázs tűzijátékot a folyosón. Teljes volt a káosz. Gyorsan befutottam egy közeli osztályterembe és magamra zártam az ajtót, de azt nem állhattam meg, hogy ne leskelődjek a kulcslyukon.
Hihetetlen volt az egész. Umbridge több bűbájjal is próbálkozott, de erre a tűzijátékok csak megnőttek, óriásit robbantak, vagy éppen megsokszorozódtak. Ez eltartott vagy egy óráig, aztán kicsit elcsendesedett a dolog. Akkor a korai időpont ellenére mindenkit fel zavartak a körletébe.
A mágikus tűzijátékok még akkor is ott pufogtak az ablak mellett.
Én akkor elhatároztam, hogy megkeresem Anthonyt. Jó kedvünk volt, és egyébként is igaza volt Lunának: hiányzott a barátom.
- Szia - szóltam kicsit félszegen, amikor odamentem hozzá. Egy karosszékben ült Micheal társaságában - Beszélhetnék veled?
- Öhm.. Persze.
Micheal biztos megérezte, hogy kettesben akarunk maradni, így hát odébb ment onnan.
- Figyelj! Nagyon...sajnálom... - motyogtam.
- Mit? - értetlenkedett - Én..én sajnálom! Megzavartalak...
- Nem gond....
Értelmes beszélgetésünk ezzel nyilván véget is ért. Egymásra mosolyogtunk, aztán átöleltem a fiút.
Ezután erről a kínos témáról nem esett szó közöttünk. Inkább az ablakon át néztük a tűzijátékot ( amiről kiderült, hogy a Weasley ikrek műve ) és beszélgettünk.
A következő hét izgalmasan telt. Umbridge tiszta ideg volt, mert nem tudta eltüntetni, amit a Weasleyk csináltak. Ezek a tűzijátékok berepültek az órákra, és a tanárok, akik egyértelműen el tudták volna tüntetni őket nem tettek semmit, hanem a főinspektort ugráltatták.
A hét végén eljött a Hollóhát - Mardekár meccs is. Már nem izgultam annyira, mint az elsőnél, de azért nyugodt sem voltam.
Reggel korán keltem, lementem reggelizni, aztán se szó, se beszéd elvonultam az öltözőbe. Chang tiszta ideg volt, ugyan is Davis kioktatta, hogyha ezen a meccsen nem szedi össze magát, akkor kirakja a csapatból. A lány egyre gyatrább teljesítményt nyujtott.
- Na szóval - fogott bele a kapitány, mikor mindenki az öltözőben volt - Van esélyünk a kupára. Nagyon jó csapatunk van, és megnyerhetjük a bajnokságot! Mindent bele!
- Igen! - kiáltott fel Anthony.
- Miénk a győzelem! - tódította Terry.
Sorban kimasíroztunk a pályára, ahol a két csapat kapitány kezet fogott, majd elrúgtuk magunkat a földtől.
Elsőre megszereztem a kvaffot, és megszereztem a Hollóhát első gólját.
Ezt a többiek öröm kiáltással jutalmazták, de az egyik Mardekáros terelő rám küldött egy gurkót. Szerencsére Terry időben ott termett.
Aztán mikor az állás 40-20 volt a mi javunkra, és ismét dobtam egy gólt, nem volt ilyen szerencsém.
Monstro gurkója pont a fejemet találta el. Csak arra emlékszem, hogy zuhanni kezdtem, de utána elsötétült a világ.
A gyengélkedőn ébredtem fel. Furcsán bizsergett az egyik karom és a fejem, valamint az egyik bordám.
Felültem, és akkor a csapat tagjai, és a barátaim jöttek oda Madame Pomfrey szobája elől. Hát velem mindig történik valami?
- Lisa! Hála az égnek! Jól vagy? - kérdezte Anthony.
- Remekül - motyogtam. Furcsán kába voltam, és kicsit szédültem is. A fejemhez nyúltam, és éreztem, hogy be van kötve. - Mi történt?
- Lezuhantál. - mondta Madame Pomfrey, aki akkor sietett oda - Eltalálták a fejed, és leestél a seprűdről. Már semmi komoly, de éjszakára jobb lenne, ha itt maradnál.
- Értem....Mi lett az eredmény? - fordultam a csapathoz.
- 190-160-ra vesztettünk - mondta Davis - De ez nem vészes, és mielőtt eszedbe jutna nem a te hibád! Chang megint elhibázta a cikeszt....
- Szokásos - morogtam - És ő hol van?
- Gondolom még mindig bőg - mondta Padma.
- Kiraktátok? - kérdeztem.
- Nem, de Roger azt mondta, ha a következő meccsen is elrontja, akkor viszlát - felelte Terry.
- Na jól van, felébredt, most már menjetek a dolgotokra! - szólt a javasasszony. Azzal a csapat kivonult az ajtón.

Sziasztok!

Kicsit húzom, de sok lesz benne a ,,szerelem" :)

Igazából a lényeg az lenne, hogy Lisa nem találja az igazi szerelmet, mint ahogy sok más tini! :)

Giger

Huszonnegyedik fejezet

Másnap reggel Padma keltett.
- Ébredj már, mindjárt kezdődik az első óra! - mondta, majd kiment a szobából.
Először nem értettem miért vagyok olyan levert, aztán előjöttek a tegnapi emlékek. Legszívesebben visszafeküdtem volna, de mivel ezt nem tehettem, beértem annyival, hogy belerúgtam a ládámba. Ettől persze csak megfájdult a lábam. Szitkozódva összeszedtem a holmim és lementem a nagyterembe. Nem voltam éhes, de azért oda ültem a barátaimhoz.
- Borzalmasan nézel ki - jegyezte meg Padma.
- Köszi, ez igazán sokat növel az önbizalmamon.
- Mi bajod? - kérdezte, és behajolt elém, hogy jobban lássa az arcomat.
- Hagyjuk....
- Ne kéresd magad, úgyis kiszedem belőled.
- Na jó... - sóhajtottam - Tegnap megláttam Terryt és Lavendert ahogy csókolóztak. Aztán kiakadtam, és kicsúszott a számon, hogy mi vagyok.
- Most komolyan? - Padma szeme elkerekedett, és többet nem bírt kinyögni.
- Igen.... De hagyjuk az egészet. Jobb szeretném csak úgy...elfelejteni.
Megfogtam a táskámat és elmentem számmisztika órára. Nem siettem, így épp csengetésre értem oda. Hátrakullogtam a legutolsó padba és leültem.
Délután a tanárok a szokásos módon elkísértek a szobámba és lezárták az ajtót. Épp az ágyhoz sétáltam, amikor rémisztő gondolat hasított belém: nem ittam meg a tegnapi bájitalt. Megpördültem a tengelyem körül, és szólni akartam a tanároknak, de már késő volt. Oda-vissza járkáltam, nem bírtam egy helyben maradni. Mi lesz így? Számít az az egy adag? Lehet, hogy elveszítem az emberi tudatom, és esetleg kiszökök? Mi lesz, ha megharapok valakit....?
Egyszer csak jött a jól ismert bizsergés - de azt borzalmas fájdalom követte. Felüvöltöttem, de emberi hangok helyett vonyítás tört fel a torkomon. Beleharaptam az ágyba, majd elterültem a padlón. Aztán a fájdalom szűnni kezdett, és elsötétült előttem a világ....
Sötétségben tértem magamhoz. Hason feküdtem valami szúrós dolgon. Megfordultam, és felnéztem. Fák lombjait láttam, alattam avar volt. A ruháim szakadtan lógtak rajtam, fájtak a tagjaim, éhes voltam, és nagyon fáztam. Mi történhetett?
Feltápászkodtam, és körül néztem. Öles fatörzsek vettek körül. Talán a Tiltott Rengetegben vagyok - futott át a fejemen. Lassan elindultam, de hogy hova menjek, arról fogalmam sem volt. A pálcámat nem találtam, tehát ha valami történik, nem tudom megvédeni magam. Amerre mentem, egyre sűrűbb lett a növényzet. Körülbelül egyórig bolyongtam, és egyre jobban kétségbe estem. Fogalmam sem volt, hogyan fogok innen kijutni, mert az erdő hatalmas, tele van minden féle lényekkel, és még soha sem jártam it..
Egyszer csak mozgásra lettem figyelmes, ezért megálltam. Olyan hang hallatszott, mintha tíz ember egyszerre horkolna. Előttem egy tisztás volt; lassan közelebb mentem.
Amit ekkor láttam, attól legszívesebben sikítottam volna, de ez nem tűnt túl célszerűnek. A növények között egy több méter magas óriás feküdt. Látszólag aludt, de nem voltam biztos benne. A bokáin a karomnál is vastagabb kötelek feszültek, összekötve a szörnyeteget két hatalmas fával.
Lassan hátrálni kezdtem, ügyelve rá, hogy ne csapjak zajt. A szívem sokkal szaporábban vert, mint máskor, és a számat sem tudtam becsukni. Amikor úgy éreztem elég messzire kerültem a monstrumtól futni kezdtem. Hátra se nézve rohantam, miközben a növények a növények egyébként is rongyos taláromat szaggatták.
Úgy tűnt, jó irányba haladok, mert ritkulni kezdtek a fák.
Aztán történt még valami, talán az előbbinél még meglepőbb dolog. Egy türkizkék színű, meglehetősen roncs szerű állapotban lévő autó száguldott el mellettem. Egyszer csak megállt, és visszatolatott mellém. Nem űlt benne senki - tehát magától ment.
Dudált egyet, majd kinyílt az ajtó. Mintha azt akarta volna, hogy száljak be....
Mivel nem tűnt veszélyesnek a dolog, úgy döntöttem beülök. Akkor becsapódott az ajtó, és az autó száguldani kezdett velem. Kicsit megijedtem, hogy hova visz, de akkor megláttam az erdő szélét. A kocsi az utolsó pár fa rejtekében lefékezett, ismét kinyílt az ajtó, aztán megbillent az ülés, és én hason elterültem az avarba. A fejemet jól bevertem egy közeli fába, de ez most nem érdekelt. Mérhetetlenül megkönnyebbültem, mert megláttam a kastélyt. Gyorsan átrohantam a parkon, beiszkoltam a bejárati csarnokba, aztán elindultam a lépcsőn. Ott McGalagony jött szembe velem.
- Lisa! Te jó ég! - kiáltotta meglepetten a tanár nő.
- Jó napot, McGalagony professzor....
- Hát meg vagy! Gyere, fel kell jönnöd a gyengélkedőre. Vérzik a karod. - odanéztem, és valóban egy meglehetősen mély vágást pillantottam meg. A tanár felkísért a gyengélkedőre. Madame Pomfrey meglepett arccal nyitott ajtót. Mikor McGalagony kijelentette, hogy előkerültem betuszkolt egy ágyba, és elkezdte gyógyítani a sebemet.
- Tanár nő - szóltam tétován - Én...sajnálom... Nem vettem be az utolsó adag bájitalomat, megfeledkeztem róla.
- Semmi gond - mosolygott a professzor - A lényeg, hogy élsz.
- De mi történt? - kérdeztem.
- Este felé kitörtél a szobádból. Piton professzor meglátott, és próbált vissza tartani, de te elszaladtál a Tiltott Rengetegbe. Piton Professzor akkor felszaladt a tanáriba, és szólt mi történt. Elkezdünk keresni téged, de hiába.
- De ugye nem bántottam senkit?
- Nem, senkit sem bántottál. Szerencsére már mindenki a körletében tartózkodott, és te egyenesen a kijárat felé rohantál.
- Értem....
- Így ni - szólt Madame Pomfrey, mikor behegesztette a sebet és bekötötte a karomat - Ma éjszakára itt kell maradnod megfigyelésre.
Azzal egyedül hagytak, én pedig szinte azonnal elaludtam.
Reggel a nagyteremben Padma azonnal a nyakamba vetette magát.
- Lisa! Te élsz! És semmi bajod!
- Igen, jól látod - mosolyogtam.
- Borzalmasan aggódtam, meg Anthony is! De mi történt?
- Hát, tudod egyik nap nem ittam meg a bájitalomat, és...- azzal mindenről beszámoltam, amire emlékeztem. Padma megszólalni sem bírt. Mire végeztem, csak ennyit mondott:
- Meg kell keresned Anthonyt, és el kell neki mondanod mi történt. Mióta eltűntél meg sem szólal...
- Rendben, még óra előtt elkapom.
Anthony szintén nagyon megkönnyebbült, még át is ölelt, amikor meglátott. Az egész napot a barátaimmal töltöttem. Este éjfélig ültünk a klubhelyiségbe. Jól esett, hogy ennyire aggódtak értem, mert azt jelezte, hogy sokat jelentek számukra.
Másnap Harry is felkeresett. Jót beszélgettem vele, ahogy Anthonyékkal is, de az óriást senkinek sem említettem.
Pedig nagyon sokat gondolkodtam rajta. Mit keresett ott? Az óriások a hegyekben élnek, csoportokban. Nem egy erdőbe, egyes egyedül... És ráadásul ki is volt kötve. Eszembe jutott, hogy Hagrid professzor félóriás, és rajong a bestiákért. Még az is megfordult a fejemben, hogy ő vitte oda.
Még a héten kaptam egy levelet anyától, mert mint kiderül Umbridge írt a DS tagok szüleinek.
Azt írta, óvatosabbnak kéne lennem, mert akár ki is csaphattak volna, és azt nem ér meg semmilyen plusz tanfolyam.
Kicsit elszontyolodtam, de aztán Harry elmondta, hogy nem kell, mert nekem van igazam, hisz meg kell tanulnunk védekezni, és ezt csak még inkább bizonyítja a támadásom.
- Nem kell mindig a szülőkre hallgatni...- mondta.
- De....Úgy érzem haragszik rám...
- Figyelj! Lehet, hogy Umbridge egészen mást írt, mint ami az igaz!
- Lehet.....
- Te csodálatos lány vagy! Ne hagyd magad eltaposni.... - egészen közel volt az arca az enyémhez. Nagyon szép, zöld a szeme, futott át a fejemen. Kinyitottam a szám, és még egy picit közelebb mentem hozzá, ő pedig megfogta a kezem. Eltűrte a hajam, ami az arcomba lógott, és vörös volt, mint a paradicsom.
Aztán valaki belépett a folyosóra, mi meg szétrebbentünk. Elpirultam, és hirtelen nagyon melegem lett. Anthony állt velünk szemben, meglepett arccal. Megeresztettem egy kényszer mosolyt, aztán elfutottam az ellenkező irányba, közben elnyomtam a vágyamat, hogy apró darabokra átkozzam Anthonyt....

Sziasztok!
Remélem jó lett, nekem most ez jobban tetszik, mint az eddigiek. :)
Giger :) ( Csámpás...)