Negyvenharmadik fejezet

Lassan megkerültem anyát, és benéztem az autó ablakán. Nem bírtam megszólalni.
A kocsi hátsó ülésén gyerekülésben egy kisbaba aludt.
Megállapítottam magamban, hogy nagyon aranyos, és hogy nyilván valóan metamortf-mágus, ugyanis lila volt a haja.
- Lisa, elmagyarázom - jelentett ki anya - Csak kérlek szállj be a kocsiba.
Nem mondtam semmit, csak szép lassan az anyósülés felé vettem az irányt. Anya még eltolta a kulit, aztán beszállt mellém, és elindultunk.
- Nos? - kérdeztem, pár perces néma csönd után.
- Hát... - kezdte anya - Igazából ez az egész tavaly kezdődött, mielőtt haza jöttél a Roxfortból.
- Hallgatom.
- Megismerkedtem egy férfival...Igazából varázsló volt. - folytatta kissé tétovázva anya - Jól éreztük magunkat együtt. Aztán egyik este.....Tudod, hogy nem szoktam inni, mert elveszítem tőle az eszemet... De elragadott a pillanat...
- Jó, jó, jó! A részletekre nem vagyok kíváncsi....
- Jól van! - nyugtatott - Nem is fogom elmondani... Na szóval: a nyár közepén derült ki, hogy terhes vagyok. Akkor már egyébként is ritkán találkoztunk, de mikor elmondtam.... Akkor végleg elment.
- Tehát mégsem híztál a nyáron - morogtam.
- Hát nem. Ezért nem akartam, hogy haza gyere. A szünetben született meg...
- Éééééés? - kérdeztem.
- Mit és?
- Hát a baba! Mi a neve....?
- A neve Katie.
- Tehát akkor lány. És metamorf - mágus, ugye?
- Igen, az. Ezt a nagyanyátoktól örököltétek...
- Tudom. De mi a vezetékneve? Ami neked is?
- Miért, neked az? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Igen, de ez nem jelenti azt, hogy neki is Turpinnak kell lennie. Mondjuk elnevezhetted volna arról a férfiról is, bár azt sem tudom ki a fene volt az... De mindegy. Szóval akkor Katie Turpin... Furcsa. Mármint ez az egész helyzet furcsa. Már ne haragudj anya, de igazán mondhattad volna. - jelentetettem ki.
- Tudom, és légy szíves ne haragudj rám - mondta - Nem tudtam, hogy mit tegyek. Az igazat mevallva, kicsit meg is ijesztett a helyzet.
- Elhiszem - motyogtam, és többet erről a kényes témáról nem igen esett szó. Főleg a kishugomról beszélgettünk, meg arról, hogy mi volt velem a suliban.
- ....és tegnap letettem a hoppanálási vizsgát. Sajnos azt már nem tudtam meg, hogy mi lett Padmaval, de megígértettem vele, hogy ír.
- Nem értem az édesanyját - csóválta a fejét anya - Azért a tanulmányaik befejezése nagyon fontos! Ez nem játék dolog.
- Egyébként elég sok diákot elvittek. Együtt akarják tartani a családot.
- Igen, és ezt meg tudom érteni. Mióta Tudodki visszatért, tulajdonképpen senki sincs biztonságban. Viszont a Roxfort még talán mindig jobb. Ott van például Dumbledore is, és Tudodki mindig is tartott tőle.
- Én nem félek - jelentettem ki - Szerintem nincs mitől. Az iskola biztonságos, és egyébként is; én mire kellenék? Nem vagyok én ezeknek senki...
- Azért vigyázz magadra. Ezek komoly dolgok Lisa, fogadd el őket!
- Én elfogadom, és komolyan is veszem. Csak úgy gondolom....
-....hogy nincs mitől félned. Tudom. De ne feledd, hogy hogy a Halálfalók szemébe te szinte mugliszületésü vagy. Én kvibli vagyok, és azt nem tartják többre egy muglinál. Egyedül a nagyanyád boszorkány, de ő is csak negyedvérü.
- Tudom, tudom... - eszembe jutott, hogy egyszer a mardekárosok sárvérűnek neveztek. Talán nem is tévedtek nagyot.....
Otthon felébredt a kishúgom - még gondolatban is érdekes volt ezt kimondani - úgyhogy vele foglalkoztam. Nagyon aranyos, nevetős, barátságos kisbaba volt. Minden tetszett neki amit csináltam, és este a vacsoránál én etettem meg.
Az éjszaka már más kategória volt. Katie meglehetősen gyakran kelt fel, és olyankor zengett a ház a sírásától. Már a végén a fejemre húztam a párnámat, és úgy próbáltam elaludni.
Másnap délben keltem fel. Anya éppen tálalta az ebédet, Katie pedig a padlón hasalt egy kis takarón. Szemlátomást remek kedve volt.
- Látom kialudtad magad - morogtam.
- Jó reggelt! - mosolygott anya. - Jól elaludtál.
- Igen, mivel éjszaka nem tudtam. Valaki végig bőgött...
- Baglyod jött - szakított félbe anya - Még tíz óra körül, de nem akartalak felkelteni.
Átnyújtott egy borítékot, amin rögtön felismertem Padma kézírását. Gyorsan kinyitottam, és  olvasni kezdtem.

Lisa!
Teljes siker! 
Igaz, eget rengető vitánk volt a bejárati csarnokban, de végül beleegyeztek, hogy az iskolában maradjunk. Félúton megjelent Dumbledore professzor, és elmondta, hogy szerinte nagy butaság lenne a szülők részéről, ha egy családi vita miatt véget vetnének a tanulmányainknak - vagy valami ilyesmi. 
Majd ha visszajössz mindent elmondok, most mennem kell, csak muszály volt megírni a végeredményt!
Remélem minden rendben, és kiderült, hogy miért kellett a Roxfortban maradnod. Mihamarabb írj, mert nagyon kíváncsi vagyok a válaszodra!
Padma

Gyors egymásutánban háromszor végigolvastam a levelet, és fellélegeztem.
- Na, mit ír? - kíváncsiskodott anya.
- Megengedték nekik, hogy maradjanak - feleltem vigyorogva - Padmna nem megy el a Roxfortból!
- Ez jó hír - mosolygott - De most már gyere, mert kihűl az ebéd.
Délután Katie aludt, én meg megírtam az itthon történteket barátnőmnek. Levelem meglehetősen hosszúra sikeredett, de teljes lázba voltam.
Mikor a húgom felébredt, gyorsan elküldtem a levelet, és lefeküdtem mellé a francia ágyra. Azzal szórakoztam, hogy változtatni kezdte a hajam színét, amit ő megpróbált utánozni. A végeredmény nagyon szórakoztató volt - Katie haja hasonlított a szivárványhoz.
Nagyon jól éreztem magam.
Úgy éreztem, most végre megkönnyebbültem - először a karácsony előtti levél megérkezése óta...

Sziasztok!

Íme, meghoztam a nagy titkot! :)

Remélem tetszik!

Giger :)

Negyvenkettedik fejezet

A napok gyorsan rohantak, a sok aggodalom, az kemény edzések, és a tömérdek házi feladat mellett. Lejátszottuk a következő meccset is, a Mardekárral. Negyven ponttal nyertünk, és nagyon izgatottak lettünk: ha a következő meccset is megnyerjük, miénk a kupa.
Egyik nap egy hirdetmény került a faliújságra. Elkezdhettünk hoppanálni tanulni, és szombatonként óráink voltak. Nekem elég jól ment, ami meglepett, mert hiába láttam már ilyet, mélyen úgy éreztem, lehetetlen feladat.
A teliholdakat könnyedén átvészeltem, és nagy büszkeség töltött el, ugyanis megtanultam a Farkasölőfű-főzetet. Piton azt mondta büszke rám, és én remekül éreztem magamat a bőrömben.
Egyik átváltozásom után elhaladtam a gyengélkedő előtt, és nagy tömeget pillantottam meg. Ott állt többek közöztt Hermone, Harry, Ginny, és Ginny iker bátyjai.
- Mi történt? - kérdeztem, mikor odaértem az ajtó elé. Harry már nyitotta a száját, amikor befutott McGalagony, és feltette ugyanazt a kérdést amit én az előbb.
- Ront megmérgezték - felelte halkan Hermione, de olyan hangon, mintha súlyosan náthás lenne.
- Ki? - kérdeztem. De rám senki sem figyelt.
- Ron a szobánkban megevett valami csokit, amibe szerelmi bájital volt - magyarázta Harry a tanárnőnek - Lementem vele Lumpsluck professzor szobájába, és ő kevert neki egy ellenszert. Aztán öntött nekünk mézbort. Ron megitta, aztán megdermedt, és rángatózni kezdett. Én kikerestem a tanár úr készletéből egy bezoár követ, és a szájába dugtam. Akkor nagy levegő vett, és elveszítette az eszméletét. Utána a tanár úr elment segítségért, és felhozták őt ide....
- Tehát a mézborban volt méreg? - kérdeztem. Most sem figyeltek rám.
- Rendbe fog jönni? - kérdezte Ginny.
- Madame Pomfrey szerint igen - mondta McGalagony. - Ő küldött egy gyors baglyot nekem.
- Ki akarta megmérgezni? Vagy nem is neki szánták? - most sem kaptam választ...
- Még szerencse, hogy volt a közelben bezoár - motyogta az egyik Weasley iker.
- És hogy Harrynek eszébe jutott - tette hozzá Ginny
- Szerintetek mikor mehetünk be? - kérdezte Hermione.
- Megkérdezem Madame Pomfreyt - mondta McGalagony, és bement a gyengélkedőbe.
- Lehet, hogy Lumslucknak szánták azt a mérget? - semmi válasz....
- Hány óra?
- Lassan hét...
- Figyeljetek már ide egy kicsit! - csattantam fel. Mindenki rám nézett. - Én is itt vagyok, és nem értem mi van. Kinek szánták a mérget? Biztos nem Ronnak. Nem tudhatták, hogy ő fog inni abból az italból.
- Valószínű... - motyogta Harry, aki még mindig engem bámult.
- Ki lehetett a címzett? Talán Lumsluck?
Hirtelen kinyílt az ajtó, és Madme Pomfrey szólt ki rajta.
- Öten bejöhetnek.
- Akkor...Én megyek is - morogtam - Jobbulást kívánok Ronnak....
És elsiettem a Hollóhát torony felé. Egész úton a ,,Vörös Ördög" esete járt a fejemben. Talán nem is másnak szánták, Lumsluck akart megmérgezni valakit? És ha igen, akkor kit? Vagy ha nem...Akkor ki volt? És kinek szánta a mérget?
Bekopogtattam, és felbúgott a jól ismert hang.
- Miért üldözték a mágusokat a középkorban?
- Mert rettegtek a mágiától, mint ismeretlen, számukra megfoghatatlan jelenségtől - jelentettem ki.
- Elegáns megfogalmazás - felelte a sas, és kitárult az ajtó.
Padma és Anthony figyelmesen végighallgatták a történetet, de nem tudtak hozzá szólni. Egy óra elteltével el is vetettük a témát, mondván majd csak kiderül minden.
Lejátszották a Griffendél-Hugrabug meccset is, ami növelte az esélyeinket, mert a Hugrabug lesöpörte a pályáról a Griffendélt. Ehhez segítő körülmény volt a számukra, hogy a griffendéles őrző ráküldött egy egy gurkót Harryre, aki lezuhant, és a gyengélkedőn kötött ki.
- Azért nem volt olyan rossz meccs - mondtam Anthonynak, mikor felvonultunk a kastélyba.
- Hát, azért ha minket verne meg a Hugrabug kétszáz ponttal, én elsüllyednék szégyenemben - nevetett.
Aztán közeledett a tavaszi szünet, és most a megszokottnál sokkal kevesebben iratkoztak fel a szünetet a Roxfortban töltők listájára. Én megint izgulni, idegeskedni kezdtem a hazautazás miatt. Vészesen közeledett a dolog, és ennek megvoltak a következményei....
Az órákon nem figyeltem, a leckémet szétszórtan csináltam, és edzésen folyton elejtettem a kvaffot. Ha valaki beszélt hozzám, minimum háromszor meg kellett ismételni, annak érdekében, hogy fel is fogjam amit mond - és ez nem garantálta, hogy értelmesen válaszolok.
Padma sem volt kimondottan nyugodt. A legváratlanabb pillanatokban jött rá a kiabálhatnék, és akkor jaj volt annak aki hozzá mert szólni. Reggel ha jöttek a baglyok összerezzent, és kétszer is az Reggeli Prófétára locsolta a töklevét - nyilván félt, hogy levelet kap, ne adj Isten egy rivallót.
Anthony legtöbbször csendben üldögélt mellettem, és valahogy érezte, hogy most nem kívánok vele sétálgatni, repülni vagy épp beszélgetni. 
Viszont még a hazautazás előtt le lehetett tenni a hoppanálás vizsgát. Mivel aznap tölteném be a tizenhetet lemehettem, és ez egy újabb okot adott az idegeskedésre.
- Figyelj, ha nem megy, akkor megpróbálod újra - próbált nyugtatni Anthony, a vizsga előtti utolsó napon - Nekem sem biztos, hogy sikerül.
- Aha....- bólintottam, majd megfogtam a kancsót, és a pohár helyett leöntöttem a könyvemet....
Másnap reggel nagy kupac ajándékot pillantottam meg az ágyam végében.
- Boldog szülinapot! - kiáltotta Padma, mikor felkeltem - Nagykorú lettél!
- Tényleg! De jó!
Kipattantam az ágyból, és szemlélni kezdtem a csomagokat.  Anyától egy gyönyörűen megmunkált arany karórát kaptam. Tizenkét mutató volt rajta, és körben csillagok mozogtak, de kaptam egy leírást is, hogy hogyan nézzem ki ebből az időt. Apa - szokásához híven - pénzt küldött, de most kaptam mellé egy fülbevalót is. A nagymama egy diadémot küldött, hozzá egy levéllel. Azt írta, ez már évszázadok óta a családban van, és mikor egy boszorkány nagykorú lesz megkapja, vele a feladatot, hogy átörökítse a következő lányra.  Anthony ajándéka két medál volt: egy L betű, és egy 17-es. Azt írta, tegyem fel a karkötőre amit karácsonyra küldött. Padma a Repúlj a Csúzlikkal! című könyvet adta, és egy szép kitűzőt. A keresztszüleim is küldtek egy kis pénzt, és a levelet, hogy vegyek belőle valami szépet.
- Nem semmi - foglaltam össze, mikor kidobtam a csomagoló papír maradványokat.
- Hát, nem minden nap tizenhét éves az ember - jegyezte meg Padma - Én is sokkal több mindent kaptam, mint egyébként. Persze akkor még beszélőviszonyban voltam anyáékkal - tette hozzá fintorogva.
Aztán megrázta a a fejét, és folytatta a fésülködést.
- Na, hogy legyen a program? - kérdezte, mikor már az ajtónál állt - Reggeli, tanulás, aztán mehetünk vizsgázni? Vagy ha gondolod, nem kellene feltétlenül az a nyamvadt hoppanálásos könyvet magolni. Már a könyökömön jön ki az egész. Sétálhatnánk helyette, levezetni a stresszt. Mit gondolsz?
- Hagyjuk a könyvet - legyintettem - Nem fogok magolni a tizenhetedik szülinapomon. Inkább sétáljunk, szólok Anthonynak is....
Így hát a kiadós reggeli után mind a hárman a park felé vettük az irányt. Kellemes, meleg idő volt. Nem fújt a szél, ragyogóan sütött a nap, és egy felhő sem haladt át az égen.
Kellemes délelőtt volt. Letelepedtünk egy fa alá; Anthony leült, és én elterültem a füvön, fejemet az ölébe hajtva.
Mikor aztán eljött az idő, visszatért a szorongás, és szinte remegve indultunk el Roxmorts felé.
Meglehetősen sokan voltunk. Azonnal megláttam Hermionét és Ront is, valamit Parvatit, Lavendert, Terryt és még egy rakás hetedévest.
- Sziasztok! - köszönt barátságosan Hermione, mikor meglátott minket. - Boldog szülinapot Lisa! Padma mondta - tette hozzá magyarázat képpen.
- Köszönöm - mosolyogtam.
A feladat az volt, hogy a Három seprű elől Madame Podifoot kávézójához kellett hoppanálni, majd vissza. Nem sok mindenkinek sikerült, és engem már a rosszullét kerülgetett, mire sorra kerültem.
Odaáltam a vizsgabiztos elé, összeszorítottam a fogam, és erősen koncentráltam a kijelölt helyre. Aztán behunytam a szememet, megpördültem a tengelyem körül, és már éreztem is a fullasztó sötétséget. Mikor kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy sikerült. Sokkal magabiztosabban céloztam meg a Három seprű elé rajzolt négyzetet, és mikor megérkeztem boldog mosoly terült szét az arcomon.
- Átmentél - bólintott a vizsgabiztos, és egy kártyát nyújtott a kezembe - Ez az engedélyed. Most már bármikor hoppanálhatsz.
Vigyorogva bólintottam, majd barátaimhoz szaladtam.
Anthony átment, de Padma sajnos elhagyta a fülét....
- Semmi baj, majd legközelebb - próbáltam vigasztalni, mikor felfelé baktattunk, vissza a kastélyba. Sokkal egyszerűbb lett volna a birtok határára hoppanálni - és szívesen is tettem volna - de Padma miatt inkább sétáltunk.
- Pedig a múltkor már sikerült - panaszkodott - Pont most nem!
- Ez nem a világ vége....
- Nem, az holnap lesz. - sóhajtott - Kezdődik a tavaszi szünet...
A nap hátralevő részében két érzés váltogatta egymást a fejemben: hol boldog voltam a sikeres vizsgám miatt, hogy ideges, a közelgő hazalátogatástól.
Másnap korán keltem. Összepakoltam a maradék holmimat, és lementem reggelizni. Barátaimat szándékosan elkerültem, nem akartam beszélni velük. Tíz órakor már az állomás felé baktattam Harryék oldalán, akik ugyan csak hazautaztak a szünetre.
- Hogy sikerült a vizsga? - kérdeztem félúton.
- Én még nem vagyok tizenhét - mondta Harry.
- Én átmentem - felelte boldogan Hermione - Ron meg...
- Nem - vágta rá az említett.
- Amputoportált - magyarázta Harry.
- Értem. Padma is, ő sem ment át. Elhagyta a fülét....
Ron csak bólintott.
Közösen ültem be velük egy fülkébe, és egész úton beszélgettünk. Félúton eleredt az eső, és mikor odaértünk már szabályosan szakadt.
- Sziasztok! - köszöntem el a három jó baráttól, mikor a kocsink felé indultam. - Jó szünetet! Majd nemsokára találkozunk!
- Neked is!
- Jó szünetet!
- Szia Lisa!
Kitoltam a kulimat az autóig - közben bőrig áztam - és átöleltem a kocsi mellett ácsorgó anyát. Épp rá akartam kérdezni, hogy miért nem mehettem haza karácsonykor, de akkor megláttam valamit, amitől a lélegzetem is elállt......

Sziasztok!

Íme a negyvenkettedik fejezet!

Remélem tetszik, és elég gyorsan hoztam. :)

Igyekszek még a héten két részt

összehozni, de ez nem biztos, hogy összejön.

Egyébként milyen lett?

Várom a kommenteket! :)

Giger

Negyvenegyedik fejezet

Minekutána Padma este nem volt hajlandó kinyitni az ajtót, kénytelen voltam a klubhelyiségben aludni.
Reggel mikor felébredtem, azt vettem észre, hogy Anthony horkol velem szemben, és egy takaró van rám terítve - és az az utóbbi egészen biztosan nem én voltam.
A fiú mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemét, és nagyot ásított.
- Jó reggelt - motyogtam, és én is ásítottam egyet.
- Neked is - felelte - Hány óra van?
- Fogalmam sincs....
Hálás voltam neki, amiért betakart és itt maradt velem, de nem tudtam mit mondjak. Egy ideig némán bámultam az ölemben pihenő kezeimet, aztán elszántam magam. Felálltam, odamentem hozzá és megcsókoltam. Ő azonnal viszonozta, én pedig átöleltem a nyakát, és leültem az ölébe.
Aztán csapódott egy ajtó, és mi szétrebbentünk. Már azt hittem Padma jön lefelé, de csak az első koránkelők indultak el reggelizni.
- Mit gondolsz, megint kopogjak be? - kérdeztem Anthonyt.
- Nem tudom - felelte, kicsit aggódó kifejezéssel az arcán - Lehet, hogy próbálkozni kellene....
- Szerintem is - jelentettem ki eltökélten, és elindultam a hálókörletünk felé.
Először halkan kopogtam, aztán egyre csak hangosabban. Bentről azonban nem érkezett válasz, de egy kopogási szünetben motoszkálást hallottam, tehát barátnőm ébren volt.
- Padma - suttogtam, és arcom majdnem hozzáért az ajtóhoz - Kérlek....
Semmi válasz.
- Padma - próbálkoztam tovább - Kérlek gyere ki. Nem megoldás, ha bezárkózol. Megoldjuk valahogy....
Ismét néma csend.
Feladtam, és lehajtott fejjel lekullogtam a lépcsőn.
Barátnőm látszólag elhatározta, hogy soha többé nem jön ki. Ez már csak azért is rossz volt, mert én minden holmimat ott tartottam, és már csak pár nap volt hátra a szünetből.
Padma sem enni, sem inni, sem semmiért nem jött ki. Tudtam, hogy nem bírhatja örökké, de már kezdtem nagyon aggódni a dolog miatt.
Egyik vacsoránál elcsempésztem némi ételt, elrohantam a bagolyházba, és elküldtem a kis csomagot barátnőmnek. Válasz nem érkezett, de a csomag eltűnt a madár lábáról.
Aztán mikor visszaérkezett a többi tanuló elhatároztam, hogy letelepedek a szobánk elé, és addig nem tágítok, amíg Padma be nem engeded.
A szokásos szólítgatás nem jött be, hát tovább próbálkoztam.
- Figyelj! Mindent meg lehet oldani. Mi melléd állunk, segíteni fogunk, csak te se add fel! Ez az egész, amit csinálsz, nem megoldás. Parvati szerinted mit csinál? Minden nap találkoztam vele a nagyteremben, és azt mondta, őt nem érdekli mit mondanak a szüleitek, itt marad, ha törik, ha szakad. Ha hagyod magad....Ha elkeseredsz....Ha nem kűzdesz azért, ami fontos neked, akkor mi lesz belőled?! Gyere ki, kérlek! Könyörgök....
Semmi válasz. Úgy döntöttem, átváltok dühöngésre, talán az használ.
- Mire jó ez a cirkusz?! Mire jó, hogy gyáván bebújsz a szobádba?! Gyere elő! Kűzdened kell!! Voldemort itt garázdálkodik, és mennyi baj lesz még vele is! Ha ennyitől megfutamodsz, akkor mi lesz később?! Mi?!
Hirtelen kattant a zár, és résnyire kinyílt az ajtó - de ott megállt.
- Tudom - suttogta Padma - Tudom, hogy gyáván viselkedtem...De...szégyenlem magam. Érted? Nem akartam mások elé menni. Szégyenlem, hogy ennyitől így kiborulok... - mondta, majd elhalgatott. Néhány perces szünet után szipogni kezdett, aztán hangosan folytatta: - De én nem vagyok se bátor, se erős! Nem vagyok Harry Potter, vagy Hermione Granger, vagy Luna Lovegood, vagy Ginny Weasley, vagy te , vagy tudom is én! Én nem tudok szembeszállni másokkal, engem minden...Minden megvisel! Nevezz gyávának, és igazad lesz! De nem vagyok Griffendéles...
- Én sem - szakítottam félbe - De attól...
- De te nem tartozol ide - jelentette ki hűvösen Padma.
- Hogy érted...?
- Ahogy mondtam - felelte - Te okos vagy, de nem ebbe a házba kellett volna kerülnöd. Felteszem hallottál Peter Pettigrew-ról. Ő Griffendéles lett, de gyáva volt, és alattomos. A Teszlek Süveg tévedett, mind a kettőtök esetében.
- De....Még csak... Nem is gondolkodott az ügyön! Kijelentette, hogy Hollóhát, és kész!
- Nem számít. Figyelj! - monda, és most kinyitotta az ajtót, hogy a szemembe nézhessen - Okos lány vagy, nagyon okos. De vannak más tulajdonságaid, amik néhány esetben fontosabbak, mint az ész. Tudodki él, és a Halálfalókkal szemben többre mész bátorsággal, mint az eszeddel.
- Szóval - kezdtem - Szóval...Nem itt kellene lennem? Azt akarod, hogy Griffendéles legyek?
- Oda tartozol. Nem azt mondtam, hogy szeretném, hogy oda járj, csak azt, hogy ott lenne a helyed. Ha nem kerülsz a Hollóhátba, akkor nem lennénk most barátnők.
- És nem lennék együtt Anthonyval sem....
- Igaz. Talán akkor összejöttél volna Harryvel...
- De - motyogtam, és valamiért könnyes lett a szemem - Én Anthonyt szeretem...Azt mondtad, nekem teremtették!
- Igen, ezt mondtam - hagyta rám - De ez attól még alakulhatott volna máshogy is.
- Jaj, Padma.... Kérlek ne mond ezt! - suttogtam, és az ölembe potyogtak a könnyeim. -Minket...egymásnak teremtettek.... Te is...te is mondtad!
- Tudom. De akkor is eshetett volna máshogy. Lisa - ismét a szemembe nézett - Annyi képpen történhetnek a dolgok! Ha nem lennél itt, talán nem is igazán ismernéd Anthonyt....De akár ő is lehetett volna Griffendéles is....Így alakult, és örülj neki. Ne foglalkozz a többivel, csak azzal, ami van!
- De te mondtad, hogy nem tartozom ide!
- Nem csak ide. Így javítanám.
Hallgattunk egy ideig, és a gondolataimba merültem. Padmanak igaza van: annyi képpen történhetnének a dolgok, és legtöbb esetben nem rajtunk múlnak. Lehet, hogy tényleg jobb lenne nekem a Griffendélben, és lehet, hogy tényleg Harry Potterrel kellene járnom, de ezeket nem én döntöttem el. Nem kérdezte senki, hogy melyik házba akarok kerülni, és Harry nem akart összejönni velem. Chora vágyott, most meg - a hírek szerint - Ginnyre....
- Hiányoztál Lisa.
Padma most végre kitárta az ajtót, és úgy ahogy voltunk, ülve a nyakamba borult.
- Igazad van - jelentette ki - Nem zárkózhatok el! Kűzdenem kell, és nem megyek el a Roxfortból!
Belenéztem az elszánt arcba, és mosoly terült el az arcomon. Erre Padma felnevetett, és megint átölelt.
Este már lejött vacsorázni a nagyterembe.Anthony is örült a dolognak. Mikor felmentünk a klubhelyiségbe elkezdtük tervezgetni, hogy mit fogunk csinálni annak érdekében, hogy Padma az iskolában maradhasson. Tudtuk, hogy a tavaszi szünetben jönnek érte, és addig nagyon jó okokat kell kitalálnunk, hogy miért jobb a Roxfortban.
- Az csak érdekli őket, hogy tanulnod kell! Különben milyen munkád lesz?  Biztos nem akarják, hogy örökké a nyakukon élj. - érvelt Anthony.
- Igen, de anya már rég túl van azon, hogy hallgasson az észérvekre - csóválta a fejét Padma.
- Be kéne avatni Parvatit - mondtam hirtelen ötlettel - Elvégre neki is köze van a dologhoz.
- Igazad van. Majd holnap beszélek vele. - Padma nagyot ásított, majd az órájára nézett - Na jó, elmegyek lefeküdni. Borzalmasan álmos vagyok, és holnap már tanítás lesz...
- Nem rossz ötlet, én is megyek - álltam fel a karosszékből.
- Hát akkor már én sem maradok - jelentette Anthony - Jó éjszakát.
- Jó éjt - megcsókoltam a fiút ( Padma tüntetően elfordult ) aztán barátnőm oldalán felvonultam a szobánkba.
Reggel igen csak megviselt a korán kelés, de gyorsan magamhoz tértem.
- Mivel is kezdünk? - kérdeztem, miközben belebújtam a taláromba.
- Én mugliismerettel, de te ha jól sejtem lyukas órával. - felelte Padma.
- Tényleg....Még be kell állnom. Reggelinél elkapod Parvatit?
- Igen, azt hiszem meglesz.
- Akkor menj csak, én még nem vagyok kész. Majd a nagyteremben találkozunk.
Nem siettem el a készülődést. Lassan felöltöztem, felvettem a cipőm és elkezdtem összeszedni a holmimat. Bedobáltam az órákhoz szükséges könyveket a táskámba, és kutatni kezdtem a mai nap folyamán beadandó házi dolgozatok után. Már épp indultam volna, amikor eszembe jutott, hogy a számmisztikát is ma kellene leadni. Kinyitottam a fiókomat, de a pergamen nem volt ott. Így hát bosszúsan szitkozódva elkezdtem átforgatni a ládámat, bekúsztam az ágy alá, kinyitogattam minden könyvet - de a dolgozat nem került elő.
Bemásztam az ágyamba, és benyúltam a párnám alá. Rögtön papírok kerültek a kezembe, többek között levelek. Elmélyedve tanulmányozni kezdtem őket. Ott volt amit Harry küldött, amit Anthony, anya, és még az is, ami Changtől jött tavaly előtt.












Teljesen megfeledkeztem magamról. A kezemben forgattam a pennámat, ami az éjjeliszekrényről került a kezembe, és a figyelmemet teljesen lekötötték a levelek, azok a pergamenre leírt szavak, kedvesek, bántók, mogorvák, vagy éppen gyönyörűek. Szeretlek.... Ez olyan szép szó...Olyan kedves.....
Mélázásomból a csengő térített magamhoz. A lyukas órámnak vége volt, és el kellett szaladnom számmisztikára - és most már a párna alatt megtalált dolgozattal a táskámban.
- Na végre! Hol voltál? - kérdezte Padma, mikor odaértem a tanteremhez.
- Hagyjuk - legyintettem - Sikerült beszélnetek?
- Igen.
- És mi volt?
- Azt mondta, hogy ő ki fogja jelenteni, hogy marad és kész. Nem érdekli senki véleménye, mert tanulni akar, és ez igenis fontosabb a kis családi problémáknál.
- Igaza van - jelentettem ki.
- De ez már nem csak kis probléma!
- Tudom, de akkor is fontosabb, hogy befejezd az iskolát....
Délután kviddicsedzés volt, amit nem könnyített meg a szakadó eső.  Közelgett a következő meccs, de Chang teljesítménye nem sokat fejlődött, és új fogó jelölt sem akadt. Egy óra időjárás elleni kűzdelem után aztán feladtuk, és vert sereg módjára bevonultunk a kastélyba.
- Na, mi újság? - kérdezte Padma, mikor Anthonyval megérkeztünk a Hollóhát toronyba.
- Mit gondolsz? - morogtam, és eláztattam a szőnyeget a hajamból kicsavart vízzel.
- Nedves... - mondta Padma.
- Talált, süllyedt. - horkantam fel - De látom neked jó kedved van.
- Igen.
- Ha megkérdezem, hogy miért, akkor számíthatok a válaszodra?
- Csak Parvatival beszélgettem. Azt mondta jelentsük ki, hogy maradunk, és ezzel le van tudva. Nem kell ekkora hűhót csapni a dolog körül.
- Azért nem árt nyomós érveket kitalálni. - jegyezte meg Anthony, és eláztatta az egyik karosszéket, ugyanis ráült.
- Minek? - kérdezte szórakozottan Padma - Nem tudnak elrángatni innen...
Én jobbnak láttam nem vitatkozni. Megcsóváltam a fejem, majd kotorászni kezdtem a táskámban, és elővettem a bűbájtan könyvemet. Már épp írni kezdtem a leckémet, amikor eszembe jutott valami.
- Én..Lehet, hogy itt se leszek, mikor jönnek érted - fordultam barátnőmhöz.
- Miért? - kérdezte szórakozottan.
- Hát...Én haza megyek a szünetre...Tudod, a levél, amit kaptam....
- Hát jó - mondta.
- Hallottad amit mondtam? - kérdeztem, és behajoltam elé, hogy lássam az arcát.
- Hallottam. És megértelek. Hidd el, megoldom egyedül is.
- Hát jó...
Próbálkoztam a dolgozattal, de most, hogy Padma gondjai úgy ahogy rendbe jöttek, az enyémek ötlöttek fel bennem. Miért nem mehettem haza karácsonykor? Gond van otthon, vagy csak titkolni akar valamit?
Nem tudtam koncentrálni, úgyhogy fél óra reménytelen próbálkozás után összeszedtem a holmimat, megpusziltam Anthonyt, és elvonultam lefeküdni.
Sokáig csak forgolódtam, és már éjfél is bőven elmúlt, amikor végre elaludtam.

Sziasztok!

Bocsi, hogy eddig nem írtam, remélem nem veszítettelek el titeket.

Sajnos a héten lebetegedtem, és nem igazán bírtam kimászni az ágyból...

Hogy kárpótoljalak titeket, egy extra hosszú részt hoztam nektek,

+ egy képet a főszereplőről. :)

Remélem tetszik! 

Giger :)