Hogy az a....

Sziasztok, drága olvasóim!
Nos, meg kell hogy mondjam, borzalmasan dühös vagyok, melynek oka nem más, mint az, hogy otthon elszállt az internet, és ki tudja, mikorra tudják megcsinálni. 
Ebből következik, hogy egy ideig (nem tudom pontosan, hogy meddig, de semmi jót nem ígérhetek...) nem lesznek új fejezetek. 
Most máshol vagyok, és épp hogy annyi időm van, hogy ezt elmondjam nektek.
Tehát, lényeg a lényeg, egy darabig ne várjatok fejezeteket. Nagyon sajnálom a dolgot, higgyétek el, talán nekem a legrosszabb emiatt... :(
Giger

Hatvannegyedik fejezet

A nagyinak elmesélni a történteket, és ezzel együtt megnyugtatni, nem volt egyszerű feladat. Párszor meg kellett állni a sírásszünetek miatt, ugyanis azt hitte meghaltunk, és eléggé önkívületi állapotban volt.
Aztán elérkezett a szünet utolsó napja. Főleg pakolással telt, de még egyszer köpköveztünk egyet, és sétálni is elmentünk.
Az állomásra hoppanálással jutottunk el. A peronon rengeteg Roxfortos diák ácsorgott, elvégre szinte mindenki hazautazott  a szünetre.
Nagy nehezen feljutottunk a vonatra és lefoglaltunk egy még teljesen üres fülkét. Nem sokkal később a DS java része is megérkezett, aminek következtében már levegőt venni is alig lehetett. Mire mindenki felszállt, bőven elmúlt 11 óra, ami életemben először fordult elő. Érdekes volt, mert jó, többen voltunk ebben az évben, mint máskor, de év elején nem indultunk késve. Nyilván mindenki a lehető legtöbb ideig együtt akart lenni a családjával...
- Történt veletek valami érdekes? - kérdezte Ginny, kizökkentve mélázásomból. Senki sem tűnt túl vidámnak.
- Semmi különös - morogta Neville. - Életemben először nem akartam vissza jönni a szünet után..
- Ismerős - bólintott keserű fintorral az arcán Hannah.
- Velünk történt valami - szólaltam meg. - Hihetetlen volt...
- Mi történt?
- Hogy-hogy veletek? Ki volt még ott?
- Lucie - feleltem. - Ki mentünk a temetőbe, és ott összefutottunk Harryvel és Hermionéval.- Mindenki elképedt, én pedig belefogtam a történetbe. Ők pedig elkerekedett szemekkel hallgatták, és egyszer sem szóltak bele. Mire befejeztem, már dél is elmúlt, annyira sikerült elhúzni a dolgot.
- És megúsztátok! - nyögte ki végül Anthony, miután elhallgattam, és ezt vagy tíz perces csend követte.
- Megúsztuk - ismételtem halkan, és elmosolyodtam.
- Jó lehetett találkozni velük - motyogta Ginny. - Ron... Jól van? Úgy értem nem...nem volt baja?
- Én nem vettem észre, hogy baja lett volna - válaszoltam csendesen. Ginny látszólag kicsit megkönnyebbült.
Ezután a mi kalandunkat elemezgettük tovább, majd a legközelebbi DS találkozóról, és akció ötletekről volt szó. A gond csak az volt, hogy kezdtünk kifogyni a jó ötletekből, és egyre nehezebb volt a lebukás veszélye nélkül megoldani a dolgokat.
- Ugyanazt a dolgot, amit már csináltunk, nem lehet újra. - jelentette ki Neville - Akkor sokkal nagyobb lehet a lebukás veszélye. Gondolhatják, hogy az akciók mögött ugyan az áll, nem pedig más és más.
- De ennyi ötlet a világon nincs! - vetette ellen Padma - Mit tehetünk még?
- Nem tudom, ezt kellene kitalálni...
- A tűzijátékosat megismételhetnénk - makacskodott Padma.
- Nem lehet! - rázta a fejét Ginny - Van fogalmad róla, mi lenne, ha lebuknánk? Mehetnénk mind az Azkabanba!
- Vagy a föld alá - tette hozzá vészjóslóan Hannah.
- Ennyit azért nem ér meg - csóválta a fejét Anthony.
Mire megláttuk a Roxfort ablakain kiszűrődő fényt, már teljesen sötét volt, és a hó is esni kezdett.A vonaton lévő meleg után a hideg havazás szúrós tüskék záporának hatott, ráadásul a fiákerek sem voltak ott. Némi várakozás után bosszúsan vettük tudomásul, hogy gyalogolnunk kell, és szépen fogalmazva, nem önként és dalolva indultunk neki a jegyes lejtőnek.
- Már csak ez hiányzott - zsörtölődött Padma, aki ráadásul elhagyta a vonaton a sapkáját.
A sötétben a séta egyáltalán nem volt kellemes, és mindenki megpróbált minél gyorsabban, és a többikhez minél közelebb haladni.
- Miért nem jöttek a kocsik? - tette fel a kézenfekvő kérdést Lucie - Valami gond van...?
- Nem hiszem, szerintem csak Pitont nem érdekli, hogy mi van velünk. - feleltem.
- Ez így nem gyere be - csóválta a fejét Anthony. - Piton nem olyan, akit nem érdekel az iskola színvonala. Az más kérdés, hogy gonosz, de ilyet nem tenne. Legalább is szerintem - tette hozzá egy rövid szünet után.
Mire felértünk, már nem éreztem a kezem és az arcom, mert teljesen átfagyott.
Fel a lépcsőn, át a tölgyfaajtón, végig az előcsarnokon, stop...
- Mi van? Miért álltál meg?
- Nézzétek - suttogtam.
Most még magamban sem tudtam kimondani. A márványlépcső közepe táján Piton állt vele szemben pedig... Tudjukki...
Álltak előttem, így nem hiszem, hogy túl sokat lehetett látni belőlem, még is megpróbáltam magam picire és jelentéktelenre összehúzni. A körülöttem lévők látszólag szintén ezzel foglalkoztak.
- ...a diákok. - fejezte be legutolsó mondatát Piton, majd ránk téved a pillantása.
A beálló szünetben erőt vettem magamon, és Tudjukkire néztem. Ilyen embert még életemben nem láttam, és igazából csak jobb szó híján neveztem embernek. Tudjukkinek nem volt haja, és a bőre fehér volt, mint a fal. A szemét sem hasonlíthattam senkiéhez; azok vörösek voltak, keskeny pupillákkal, és az orra helyét csak két nyílás jelezte. A hideg futkározott a hátamon a látványtól, és nem utolsó sorban a rémülettől. Ha mégis látott minket a szünetben...
- Menjetek arrébb! - utasította a társaságot Piton, mire mindenki a korláthoz hátrált. Nagy igyekezetükben a diákok már egymást taposták, de egy szó nem sok, annyi sem hangzott el.
Tudjukki suhogó köpenyben távozott, Piton pedig követte. Pár pillanat múlva dörrenés jelezte, hogy bezárúlt a bejárati ajtó a két férfi mögött.
Még mindig csend volt, de mindenki elindult a körlete felé. Meg sem álltunk, amíg a klubhelyiségbe nem értünk, és el nem foglaltuk a kedvenc székeinket.
- Miért lehetett itt? - tettem fel a kérdést.
- Kérdezz könnyebbet - csóválta a fejét Anthony.
Lucie csak bólogatott, Padma pedig látszólag még mindig a sokk hatása alatt volt. 
- Szerintem csak érdeklődött, hogy mi van a suliban - vetette fel Lucie.
- Azért nem jönne el személyesen, főleg nem akkor, amikor nem vagyunk itt. - ráztam a fejem - Szerintem komolyabb dologról volt szó, valami olyanról, ami csak a Halálfalók dolga.
- És akkor Carrowék miért nem voltak ott? - kérdezte Anthony.
- Talán ők nem olyan fontosak, mint Piton. Nem hiszem, hogy véletlenül dugták be őket tanárnak - az utolsó szónál idézőjelet rajzoltam a levegőbe a kezemmel. - Ha számítanának, biztos fontosabb feladatokat kapnának.
- De Pitont is ide rakták - vetette fel Lucie.
- Ő mindig is itt volt. Szerintem Tudodki úgy gondolja, eléggé ismeri a sulit és a tanárokat.
Erre senki sem felelt.

A következő hét azzal telt, hogy próbáltunk visszarázódni a Roxfortos életbe. Neville büntetőmunkát kapott, mert felhúzta Carrowékat az egyik szünetben, Lunáról azóta sem hallottunk semmit, és továbbra sem voltak ötletek, hogy mit csinálhatnánk a következő DS akción.
És mindennek a tetejébe közeledett a telihold, ami három nap kiesést jelentett, pedig rengeteg tanulnivalóm volt. Hiába, a hetedév RAVASZ év.
- Van egy olyan érzésem, hogy világgá megyek - ásított Lucie egyik nap a könyvtárban, mikor épp a megoldhatatlannak bizonyuló átváltoztatástan leckénkkel szenvedtünk.
- Nem rossz ötlet, vigyél magaddal  - mondtam, és ledobtam a pergamenre a pennámat. - Maradtunk volna Harryékkel...
- Nem is értem, miért nem voltunk erőszakosabbak, és maradtunk ott - csóválta a fejét keserű fintorral Lucie.
- De azért van jó is... Elvégre ma este DS.
- Tényleg, fél óra és kezdünk. Szerintem mennyünk előre, addig is pihenünk egy kicsit - javasolta a lány, és ezzel együtt elkezdte pakolni a könyveit.
- Jó, menjünk - bólogattam, és én is szedelőzködni kezdtem.
Ma meglehetősen kevesen jöttek el. Amúgy is kettővel csökkent a létszám, mert Neville büntetőmunkán volt, Luna pedig hiányzott- szó szerint...
Ráadásul Hannah, Padma, Terry, Parvati és Justin sem voltak ott. Valószínűleg a tanulás mellett döntöttek, amit valahol meg tudtam érteni.
Ginny körülnézett, aztán kinyitotta a száját, de nem szólt semmit. Helyette megcsóválta a fejét.
- Ez így nem jó - mondta végül. - Kevesen vagyunk, ötlet sincs... Szerintem mennyünk, így nem sok értelme van.
- Legyen- sóhajtottam.
Kicsit elkeserített a dolog, mert egész héten erre vártam, de nem lehetett mit tenni.
Mennyivel jobb lett volna Hrryékkel maradni....

Sziasztok!

Kicsit késtem, de nem nagyon volt időm.

És hát elkapott ez a Loom-őrület is... :D 

Milyen lett? 

Giger