- Ez csak egy macska! Nem olyan nagy ügy!
- Akkor is! - jelentette ki Padma. A klubhelyiségben ücsörögtünk, péntek este. Az új cicám, akit egyébként ( talán kicsit ironikus módon ) Egérnek neveztem el, az ölemben ült, és játszott a talárom lelógó ujjával.
- Figyelj, ha neked ez a véleményed, akkor sincs semmi! Ez az én döntésem, szállj le rólam.- dohogtam.
Padma kinyitotta a száját, de aztán becsukta. Összefonta a karját, és némán meredt maga elé.
- Kaptál választ? - kérdeztem, körülbelül tizenöt perc csendes ücsörgés után. Barátnőm ugyanis egyik reggel baglyot kapott otthonról. A levélben anyukája és a mostohaapja arra kérték, hogy utazzon haza karácsonyra, elvégre az családi ünnep. Padma erre persze felhúzta magát, és megírta: esze ágában sincs elhagyni a kastélyt.
Utána órákig panaszkodott nekem, hogy az a férfi neki nem az apja, ennél fogva nem tartozik a családba, és egyébként meg soha máskor nem írtak neki, hogy menjen haza. Most persze ez nagyon fontos lett, és elvárják tőle, hogy egy ellenszenves idegennel édelegjen.
Azóta harapós kedvébe volt, és a legcsekéjebb dolgok miatt is elöntötte e pulykaméreg.
- Nem, nem kaptam - felelte, és közben a térdét nézte.
- Pedig annak a levélnek oda kellett érnie - motyogtam tétován.
- Persze, hogy oda ért! - csattant fel. Most rám nézett, és láttam, hogy könnyes a szeme - Csak arra sem veszik a fáradságot, hogy egy sort írjanak! Mindennél fontosabb, hogy ők ketten ellegyenek, mint Ádám és Éva a paradicsomban, Parvati meg én mit sem számítunk!
- Ez biztos nem így van - mondtam csendesen.
- Bár igazad lenne! - mondta, és nem bírta tovább, elsírta magát. Én átöleltem, és végigsimítottam a hátát, de nem tudtam mit mondjak erre. Barátnőm helyzete valóban nem volt túl rózsás, és együttéreztem vele, de semmiféle tanáccsal nem tudtam szolgálni.
Ezekről eszembe jutott, hogy én se kaptam választ otthonról. Az igazság az, hogy kicsit aggódtam, de ideges is voltam. Még mindig gondolkodtam rajta, hogy haza kellene mennem, ugyanakkor itt is akartam maradni.
Padma lassan összeszedte magát. Letörölte az arcát, aztán elment lefeküdni. Én se marasdtam már sokáig, mert eléggé kimerült voltam.
Aztán eljött a nap, amikor döntenem kellett: maradok, vagy megyek....
Ha maradok, akkor leghamarabb tavasszal derül ki, hogy mi van otthon - mert biztos voltam benne, hogy valami nincs rendjén. Ha viszont elmegyek, akkor ezt megtudom, és az igazat megvallva, tartottam az igazságtól.
- Mondtam, hogy miattam ne maradj! - mondta Anthony, mikor észrevette, hogy megint ez jár a fejemben. Sokat beszéltem róla, és már neki is meséltem anya leveléről.
- Nem csak miattad akarok. - jelentettem ki.
- Hát miért? Már nem azért, mert beképzelt akarok lenni, csak nem egészen értem....
- Hosszú - feleltem tömören.
Végül feliratkoztam a karácsonyt a Roxfortban töltők listájára. Jobb lesz nekem a békés karácsony...
A szünet első napján szakadni kezdett a hó, és vastag takaró telepedett a kastély környékére. Nem lehetett ellenállni a kísértésnek- kimentünk hógolyózni. Padma végre egy kicsit feloldódott, és csatlakozott Anthonyhoz, a szintén itt maradt Lunához és hozzám.
Remekül szórakoztunk, egészen besötétedett már, mikor bevonultunk az iskolába. Azonban a jókedvünk hamar elszállt, ugyanis Padma baglyot kapott otthonról.
A hálótermünkben ültünk, barátnőm olvasott, én pedig némán néztem az arcát. Először elkerekedett a szeme, aztán csóválni kezdte a fejét, és végül elöntötte a düh.
- Mit ír? - kérdeztem tétován. Nem felelt, csak a kezembe nyomta a pergament. A levél meglehetősen barátságtalan volt.
Kedves Padma!
Eddig bevallom, reménykedtem, hogy mégis haza jössz a szünetre, de be kellett látnom, hogy fontosabbnak tartod saját érdekeidet, és ott maradtál. Talán nehéz elfogadni az új családtagot, de ez most már mégis csak sok. Mint egy átlagos lánytól, elvárom tőled, hogy megbékélj a jelenlegi helyzettel, és korodhoz illően viselkedj. Ez nem sok dolog, igazán hallgathatnál rám.
Parvati eleinte nem így állt a dolgokhoz - és nyilván te tömted tele a fejét ezekkel a badarságokkal.
Nem akartam ilyen eszközökhöz folyamodni, de apáddal úgy döntöttünk, ha nem bírtok megkomolyodni, és tizenhat évesekhez méltóan viselkedni, akkor tanulmányaitok ezzel véget érnek a Roxfortban.
Kérlek, szedd össze magad!
Anya
- Ez...Ezt nem gondolhatta komolyan - suttogtam kerekre tágult szemekkel - Nem vehetnek ki a Roxfortból...
- Én... - nyögte könnyes szemmel - Nagyon...Nagyon sok mindenről gondoltam, hogy nem történhet meg...
- De ez...
- Sok mindenről... - ismételte, majd hirtelen hangot váltott - Nem hittem, hogy Tudodki valaha is visszatérhet, és most nézd meg! Rettegésben kell élnünk! Messze vagyok a családomtól, akikkel haragban vagyok, és ki tudja, hogy látjuk-e még egymást? Nem gondoltam azt sem, hogy nálunk lehet olyan, hogy válás....És ez akkor semmi! Az sem jutott soha, de soha eszembe, hogy anya utána nem sokkal képes összeállni valakivel! És az a valaki, azt akarja, hogy elfogadjam, sőt, szeressem! Én ezeket nem gondoltam, eszembe sem jutott, még csak hasonló sem! - patakokban folytak a könnyei, és hozzászúrt még egy mondatot, de egészen halkan, elkeseredetten :- Nem akarom, hogy valamelyikünk ilyen körülmények közt haljon meg.....
Átöleltem, de nem mondhattam semmit.
Milyen buta, gyerekes vagyok! Én ezekre nem is gondoltam...
Voldemort igenis él, és nyíltan hadat üzent, és én...Nem gondoltam erre! Gyerekes módon bíztam abban, hogy velem nem történhet semmi rossz, a családommal sem. Teljes súllyával rám omlott minden amki velem történt, ami körülöttem történt, és ami történhet....
Sziasztok!
Milyen?
Igyekszem a hétvégén írni, de nem biztos, hogy egynél több
rész menni fog, mert elég sok dolgom van.
Giger:)
