- Köszönöm Minerva, elmehet - biccentett Dumbledore, és McGalagony sietve távozott.
A professzor leült velem szemben, és egymásnak támasztotta az ujjait. Éreztem, hogy engem néz, de én nem viszonoztam a pillantását. Nem tudtam, hogy mégis mire számítsak.
- Bizonyára nem érted - szólalt meg végül - , hogy miért hívtalak ide.
- Nem, nem értem tanár úr - motyogtam, és most ránéztem. Meglepődtem, mert az igazgató nem volt ingerült, sem csalódott. Ebből arra következtettem, hogy még sem csináltam semmit, de még mindig nem értettem, hogy mit keresek itt. Viszont felfedeztem valamit Dumbledore szemében. Nem tudtam mi az... Talán bánat?
- Sajnálatos dolog történt - folytatta - Bizonyára te is olvastad a Reggeli Próféta cikkét, Voldemort tevékenykedéséről...
- Professzor úr... - suttogtam rekedten. Nagyon rosszat sejtettem.
- Ma reggel érkezett egy bagoly, az auror parancsnokságról - Dumbledore hangjában együttérzés csengett, ami kedves gesztus ugyan, de engem megrémisztett - A házatok felett a Sötét Jegy lebegett. A szomszédok azonnal értesítették a minisztériumot, de.... Tudod, hogy ilyenkor már késő....
- Csak nem...? Ugye...Ugye nem?
- Borzalmas kimondani - nézett a szemembe az igazgató - De igen...
- Ne! - kiáltottam fel. Úgy éreztem, egy világ omlott össze bennem. Nem érdekelt többé, hogy hol vagyok, kivel vagyok, nem érdekelt már semmi. Leborultam az asztalra, és hagytam, hogy kitörjön belőlem a zokogás, amit most eszem ágában sem volt visszatartani.
Egyszerűen nem akartam felfogni; meg akartam kapaszkodni az utolsó biztos szálakban, melyek a vidám, gondtalan élethez tartottak, pedig a lelkem mélyén már tudtam, értettem, hogy ezek elszakadtak.....
Most fogtam csak fel, hogy mennyi mindenem volt - most, hogy már elveszítettem azt.
Hova fogok menni? Mit fogok csinálni? Fiatal vagyok, ki se jártam az iskolát...
- A kis Katie él - szólt egyszer csak Dumbledore. Nem tudtam megállapítani, hogy mennyi idő telte le, de most nem is igazán érdekelt.
- Istenem.. - suttogtam. - És mi lesz vele? Kihez kerül?
- A nagyanyádhoz - mondta - És te is oda fogsz menni a szünetekben.
- De.... Ő hogy-hogy él? Miért kímélték meg?
- Csak egy elképzelésem van - csóválta a fejét szomorúan Dumbledore - Mégpedig, hogy nem vették észre. A gyermek nem volt meg a minisztérium nyilvántartásában sem, így felteszem a Halálfalók nem is keresték.
- És mégis anyát miért támadták meg?! - csattantam fel, magamat is meglepve hevességemmel - Mit ártott nekik?!
- Nem olyan régen Voldemort kezébe jutott egy lista. Ez a lista a mágiaügyi minisztérium tulajdona volt, és az országban élő kviblik névsorát tartalmazta.
- Tanár úr - szóltam, most már nyugodtabb hangon - Elmehetek?
- Hát... Igen, azt hiszem nincs több mondanivalóm - felelte szomorúan Dumbledore - Sok szerencsét Lisa....
- Ha lenne olyan - morogtam, és köszönés nélkül kifordultam az ajtón.
Hogy hova mentem?
Felkerestem a Szükség Szobáját, és ott lerogytam az ágyra, ami mindig megjelent nekem. Nem akartam többé érezni, nem akartam már létezni sem. Lett volna még mit kérdezni, de nem vágytam társaságra. Ki kellett sírnom magam.
Órákig feküdtem ott, és meg se fordult6 a fejemben, hogy abbahagyjam a zokogást, vagy elmenjek órákra, esetleg a szobámba, vagy megkeresni a barátaimat. Most nem volt szükségem semmire, és senkire.
Aztán nagy nehezen összeszedtem magam. Az órámra néztem; már éjfél is elmúlt...
Nem akartam mozdulni onnan. Egyedül kellett maradnom.
És ahogy ott ültem, és meredtem magam elé, eltökéltem, hogy megbosszulom ezt Voldemortnak és a Halálfalóknak. Kerül amibe kerül megteszem, mert miattuk van az, hogy Katie árvaként fog felnőni, és hogy nekem hatodéves koromban már a saját lábamra kell állnom, és ez ellen nem tehetek semmit. És kit érdekel, hogy ők képzettebbek nálam? Ki veszi figyelembe, hogy ők nem válogatnak eszközökben? Ki gondol rá, hogy Voldemort a hatalma alá hajtja a fél varázslóvilágot?
Talán valakit igen. Olyan embereket, akiknek mindenük megvan, és nem érthetik meg azok gondjait, akik szenvedtek miattuk. Olyan emberek, aki csak hírből ismerik az árvaságot, a szenvedést, és a bosszúvágyat...
Névtelen emberek.
És mind ezt ki okozta? Ki ölte meg az anyámat, és ki miatt vagyok vérfarkas?
Voldemort.
Egyetlen ember miatt van az a tengernyi kín.
Lassan belealudtam sötét gondolataimba, és a sírdogálásba. Álmomban egy mezőn álltam. Körülöttem ott lebegett anya, Katie, Padma, Anthony, Luna és Harry, és én is. Én, amint nevetve beszélgettem valakivel, valaki arcatlan barátságos idegennel.
Hirtelen sötét lett, villámlott, dörgött az ég, és sikojok hangzottak fel körülöttem. Aztán hideg lett, borzalmas hideg, és dementorok serege siklott be a mezőre, ami már nem is mező volt, hanem egy kőpadlójú, rideg, rácsos helyiség.
Aztán a lecsapó villámok zöldre színeződtek, és sorban estek össze körülöttem az emberek. Először én, aztán Luna, Harry, anya, és....
- NEEEE!
Hirtelen felültem az ágyon. A szememből patakokban folytak a könnyek, és arcom hideg verejtékben fürdött.
- Anthony... Padma... - motyogtam, és újra potyogni kezdtek a könnyeim. Eltarott egy darabig, mire tisztáztam, hogy ez csak egy rossz álom volt, és a barátaim még élnek...Élnek, és talán most is engem keresnek...
Kirohantam a szobából, át a folyosókon, fel a lépcsőkön, be a klubhelyiségbe. Barátaim ott ültek a kandalló előtt. Szúró oldalamat szorongatva odabotorkáltam hozzájuk.
- Lisa! - kiáltott Anthony, és azonnal átölelt.
- Szia...- suttogtam.
- Hol voltál? Mindenütt kerestünk, teljesen kétségbe estünk....
- Anya... Jaj, Anthony, anya....
- Mi a baj? - nézett rám ijedten Padma - Mi történt?
- Meg... Meg...
- Lisa....
- Megölték őt! - zokogtam fel újra. Anthony karjaiba vetettem magam, és próbáltam megnyugodni. A fiú simogatta a hajam, és magához szorított.
.- Hallottunk róla - suttogta Padma, akinek könnyes volt a szeme - De nem akartuk elhinni....
- Bár ne is lenne igaz - szipogtam, még mindig Anthonyhoz bújva.
- Figyelj - szólt hirtelen a fiú - Tudom, ez borzalmas dolog, és bizonyos szögből nincs is megoldása. De nem szabad...Nem szabad végleg elkeseredni. Most nagyon rossz, de meglátod, a végén minden megváltozik. Ha ennek az egész hábórunak vége, minden jobb lesz.
- És én teszek róla, hogy mi legyen a végeredmény - jelentettem ki eltökélten - Egészen eddig nem törődtem vele. De ez most már személyes ügy, és nem hagyom annyiban!
- Én sem - nézett a szemembe határozottan Anthony.
- És bizony én sem - jelentette ki Padma. Valami olyan tűz lobogott barátaim szemében, amit még soha sem láttam, és ami kicsit megijesztett, de tudtam, hogy jót jelent. Azt, hogy kiállnak mellettem az életük árán is.
A temetésre nem voltam hajlandó elmenni. Nem akartam, mert tudtam, hogy még a végén teljesen magam alá kerülnék, pedig szentül elhatároztam, hogy ezt nem teszem.
Anthony és Padma nem szóltak semmit, a nagymama pedig megírta, hogy szerinte se kellene elmennem. Egyrészt, mert megviselne, másrészt, mert veszélyes elhagyni a Roxfortot.
Magamat is megleptem vele, de egészen jól viseltem a napokat. Persze alapjában rossz hangulatom volt, és esténként néha rám tört a sírás, de a bosszúvágyam erősebb volt a gyásznál. Le akartam számolni a Halálfalókkal, és ez az elhatározás talán így nevetségesen hangzik, de ez a legkevésbé sem érdekelt.
Viszont nagyon jó viszony alakult ki köztem, és Hannah Abbot között. A lánynak szintén Voldemort végzett a szüleivel, nem is olyan régen.
- Persze rájöttem, hogy nem is annyira borzalmas a helyzet - mondta a lány, mikor egy szombati napon a parkban sétáltunk - Már úgy értem, hogy nem kell sok idő, és a saját lábamra tudok állni. Van akinek sokkal rosszabb, mert még nagyon kicsi.
- Például a húgom - motyogtam - Ő még nincs egy éves.
- Igen, ez elég rossz. Biztos szoros kapcsolatotok lesz, így, hogy egyedül maradtatok....
- Hát, ott a nagyi is...De igen, azt hiszem ebben igazad van.
Luna, és a három jó barát is sokat vigasztalt, amiért nagyon hálás voltam nekik. Ilyenkor derül ki, a bajban, hogy kik az igazi barátok.
Harry értett meg közülük legjobban, és sokat is beszélgettünk - amiért Anthony ferde szemmel nézett a fiúra.
Aztán közeledett a vizsgaidőszak, és ez néhány órára elterelte a figyelmemet.
Anya mindig azt mondta, hogy tanuljak szorgalmasan.
Sziasztok!
Tudom, nem egy boldog fejezet,
de nagyon lényeges. Remélem azért tetszett!
Giger
