Innentől - mivel kicsit meg is sértődtem - nem nagyon foglalkoztam a dologgal. Amolyan ,,ha annyira tudják oldják meg egyedül" elvvel álltam hozzá. Anthony viszont nem kapott szikrát, de ezzel sem nagyon foglalkoztam, elvégre egyszer úgyis megjön a hangja. Megfogtam a kezét, és berángattam a kastélyba, ugyanis nagyon fáztam.
- Lisa! - futott le Padma a lépcsőn, szemben velünk.
- Igen?
- Mi történt?
Elkezdtem magyarázni a dolgokat, és félúton végre Anthony és bekapcsolódott. Padmat letaglózta a hír, de utána nem sokat foglalkoztunk a dologgal. Elvégre most már Madame Pomfrey és a tanárok kezelésbe veszik az ügyet, és ez elég.
Rájöttem, hogy egyszerűbb az életem, ha nem szólok bele minden egyes zűrös ügybe, ami körülöttem folyik. Elég nekem a saját gondom, nem kell másét is a nyakamba vennem. Elvégre hiába könnyebbek az átváltozásaim, mint sok más embernek, mégiscsak az vagyok, ami vagyok. Meg aztán Piton is elkezdett tanítani - sok-sok késéssel, de végre elkezdett. Nehéz feladat volt megtanulni egy bonyolult főzetet, de jobban boldogultam vele, mint ahogy azt az elején képzeltem.
Az persze sokat könnyített magán a lelkemen is, hogy ,,megtaláltam a szerelmet", és talán soha többé nem lesznek pasis gondjaim.
Közeledett az első meccsünk, a Hugrabuggal készültünk játszani. Azokra mindenki azt mondta, hogy nem ellenfelek, és mivel ezzel én is egyet értettem nem izgultam - annyira.
Az új fogójuk ellen még Changnak is volt esélye, a hajtósoruk egy katasztrófa, nincs rajta mit szépíteni, a terelők meg menekülnek a gurkók elől. Az örzőjük egész jó, de Roger nyomába se ér, és hát nekik egy jó játékosuk van, nekünk meg - hát, azt nem mondhatom, hogy hét (Cho...) - hat.
A meccs reggelén lámpalázasan kullogtam le a nagyterembe. Sokan ültek ott, nem csak a két csapat. Elsőre észrevettem Lunát, aki egy sast ábrázoló óriási sapkát viselt.
Mellette vagy öt hely kimaradt, de aztán ott volt Padma, aki sugárzó mosollyal fogadott.
- Sok szerencsét! - mondta, és intett, hogy üljek mellé.
- Mi ez a nagy lelkesedés? - csodálkoztam. Nem nagyon szokta érdekelni a kviddics.
- Hogy érted? - kérdezte, de nem nézett a szemembe.
- Fogadtál? - tértem a lényegre, és vigyorra húzódott a szám, ugyanis egyszer már csinált ilyet.
- Hát, öhm..Igen. - bökte ki.
- Kivel? És mennyiben? - kíváncsiskodtam.
- Susan Bonessal, tudod, azzal a Huggrabugossal.
- Igen, tudom.
- Öt galleonban.
- Ötben???
- Igen, szóval húzz bele, nincs nálam annyi pénz.
- Akkor minek fogadsz? - kérdeztem kerekre tágult szemekkel, de aztán kitört belőlem a nevetés.
- Csak - rántotta meg a vállát.
- Valami oka biztos van, te nem csinál ilyeneket ,,csak".
- Jól van, igazából azt mondta, hogy röhejes a csapatunk, és lesöpörnek minket a pályáról....
- Ez elcsépelt szöveg - legyintettem - Mindig ezt mondják, de a végén lapos kúszásban sunnyognak le a pályáról. Ne hagyd idegesíteni magad!
- Nem akartam! - méltatlankodott Padma - Csak amikor kinevettem, mondta, hogy fogadjunk. Erre én szóltam, hogy jó, és kérdeztem mennyiben, mire ő: nálam van öt, de ha nálad esetleg nem lenne annyi, akkor mehetek lejjebb. Erre nem mondhattam volna, hogy nincs annyim! Tiszta ciki lenne...
- Jól van, jól van, megértem. - nyugtattam, és belapátoltam a reggelit.
Roger elmondta a szokásos lelkesítőjét, és a szokásos fenyegetést Chonak címezve, hogy ha béna lesz, akkor kiteszi - bár erről mindenki tudta, hogy nem teszi meg, mert nincs más jelölt.
A meccs nagyon vidám volt. Sorra dobáltuk a gólokat, és még Chang is elkapta a cikeszt. A végén 450-60-re mi nyertünk. Padma azonnal a nyakamba borult.
- Nagyon jó voltál! - sikongatott - Most, ha megbocsájtasz, megyek és megkeresem Susant, jön nekem 5 galleonnal....
És elveszett a tömegben.
A csapat felvonult a klubhelyiségbe, és ott hatalmas bulit csaptunk. Szereztek kaját a konyháról, és valaki hozott egy csomó vajsört is, mondjuk azt nem értettük, hogy honnan szerezte.
Ezzel egyenlőre mi vezettünk, mert a Griffendél legyőzte ugyan a Mardekárt, de ez utóbbi viszont a Huggrabugot, és mindenhol kicsi volt a pontkülömbség.
Most végre egyszer volt esélyünk a kviddics kupára, és ennek mindenki nagyon örült. A Hollóhát legtöbbször alul maradt, mert főleg a Griffendél és a Mardekár közt ment a verseny, nem csak kviddicsben, de a házkupánál is.
- Lisa, figyelj egy kicsit - bökte meg a vállam Anthony.
- Igen?
Kihúzott a tömegből, egy félreeső sarokba.
- Reggel a bagoly nekem adta oda ezt, pedig a te neved van rajta. - mondta, és egy levelet nyomott a kezembe - Biztos eltévedt, valami iskolai madár...
- Aha.. Bólintottam, és kinyitottam a boritékot.
Anya írt, de a levél rövid volt, és görbe betűs, mintha gyorsan írta volna.
Kedve Lisa!
Kérlek, ne gyere haza karácsonykor, van egy kis probléma.
Ne aggódj, minden rendben van velem, meg mindennel, csak sok a tennivaló, és nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy terveztem. Nagyon sajnálom, majd még írok.
Anya
Nem igazán értettem a dolgot. Gyorsan egymás után háromszor futottam át a sorokat.
Talán valami baj történt? Miért ne menjek haza? Esetleg nincs gon, csak titkolni akar valamit?
Gépiesen a zsebembe gyűrtem a sárgás pergament, és lassan elindultam a hálóterem felé. Nem vágytam tovább a zajra, és az ünneplő sokaságra. Kalapálta a szívem, és mélyen csalódott voltam valamiért. Erre nem jöttem rá azonnal, nem is érdekelt, hogy mit érzek, csak fel akartam menni a szobába, és egyedül lenni.
- Mi a baj? - kérdezte Anthony.
- Semmi - mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra - Semmi különös, csak tudod elfáradtam, és szeretnék lefeküdni.
- Értem... - felelte a fiú, de közbe gyanakodva méregetett.
- Ügyes éjszakát, jó meccs volt... Akarom mondani jó éjszakát! - és berontottam az ajtón.
Leültem az ágyra, és néztem magam elé. Nem értettem semmit, és idegesített a dolog.
Egyet azonban még elalvás előtt eltökéltem: haza megyek a szünetben, ha törik, ha szakad...
Sziasztok!
Most összejött egy fejezet, próbálok holnap is írni.
Hogy tetszik?
Ha valamit nem értetek, akkor nyugodtan írjatok a chatba, ígérem válaszolok! :)
Giger
