Ötvenharmadik fejezet

Hiába voltam a DS akciónál nagyon bátor,ez mostanra valahogy elszállt. Megvártam amíg Anthony beszalad Lunáért, aztán együtt elindultunk lefelé. Pansy kárörvendő vigyorral az arcán vezetett minket, és a csapathoz félúton Neville, Ginny, Hannah és Seamus is csatlakozott, Draco Malfoy kíséretében.
- Mi van itt? - suttogta Ginny, mikor felzárkózott mellettem - Valaki biztos elszólta magát... Nem láthattak meg minket!
- Én is tudom - sziszegtem - De maradj csendben, nem is biztos, hogy tudják, csak ránk akarják kenni...
Nemsokára megérkeztünk egy nagy kőszörnyhöz. Jártam már itt, de akkor még Dumledore-é volt a szoba. Most meg a gyilkosáé..
Piton a kőszörny mellett várt ránk. Egy szó nélkül intett, hogy kövessük. Mikor odavetette a jelszót megjelent a mozgó csigalépcső, és mi sorban ráálltunk.
- Ti elmehettek - monda a mardekárosoknak - Köszönöm.
Mikor a forogva emelkedő lépcső megállt, beléptünk az igazgatói szobába.
Mindössze annyi változott, hogy a portrék között ott volt Dumbledore-é is, és az a nagy főnix már nem ült az ülőrúdon. Megpillantottam Griffendél kardját is, és megcsillant a szemem. Hiába voltam ilyen helyzetben, eszembe jutott valami. Valami azért, amit Ginny mesélt a vonaton.
- Üljetek le - intett Piton. Mi helyt foglaltunk az igazgatói asztal körül elhelyezett székekre. Nem akartunk megszólalni, csak szorongva pislogtunk egymásra. Mind tudtuk, hogy Pitonnak nincs bizonyítéka, szóval nem árulhatunk el semmit.
- Nem tudom, hogy sejtitek-e, miért vagytok itt - szólalt meg végül Piton.
Senki sem felelt, csak néztünk ki a fejünkből. Végül Ginnynek megjött a hangja.
- Nem, nem tudjuk, igazgató úr - mondta, alaposan megnyomva az utolsó két szót.
Piton ránézett a lányra. Látszólag azon gondolkodott, hogy szóvá tegye a szemtelenséget, vagy hagyja az egészet. Végül a második mellett dönthetett, mert tovább lépett.
- Bizonyára nem kerülte el a figyelmeteket, ami a kastélyban történt. Nevezetesen a tűzijátékokra gondolok. Egyértelmű, hogy valamelyik diák volt, és Carrow professzor úr rátok gyanakszik...
- És van valami bizonyítéka a tanár úrnak? - szakította félbe Anthony.
- Nincsenek bizonyítékok - nézett rá halál nyugodtan Piton - Ugyanakkor...
- Ha nincsenek bizonyítékok - vágott közbe Seamus - akkor milyen alapon gyanúsítanak minket, tanár úr?  Ennyi erővel akárki lehetett!
- Ezzel én is tisztában vagyok - jelentette ki az igazgató - Csupán...
- Szerintem akkor megegyezhetünk abban, hogy annyi közünk van ehhez az egészhez, mint magának - mondta magabiztosan Neville.
Piton most ránézett. Látszott az arcán, hogy már nagyon dühös, de az is, hogy ezt nem akarja kimutatni. Végigmért minket még egyszer utoljára, aztán így szólt:
- Rendben. Elmehettek, de ha esetleg ti voltatok, akkor azt ajánlom, ne jusson eszetekbe még egy ilyen akció - mondta - Legközelebb akármibe kerül kinyomozom, hogy mi történt, és nagyon nagy bajban lesztek. Menjetek!
Sorban felálltunk, és menekülésszerűen kirohantunk az ajtón. Most, hogy így megúsztuk, újra Griffendél kardja járt az eszembe.Aztán ott van az esti büntetőmunka Hagriddal. Még van pár tüskés vadnövény, és utána végeztünk. Legalábbis egy időre, főleg ha megtesszük ami eszembe jutott...
- Ötkor találkozunk! - búcsúzott Neville, és szétváltak útjaink
A klubhelyiségben meglehetősen nagy volt a tömeg. Mikor beléptünk, minden fej felénk fordult, és hirtelen hatalmas csend lett. Dermedten álltunk egymás mellet, kivéve Lunát, aki mit sem törődve a hirtelen támadt feszült csenddel dudorászva elment a hálótermébe.
Egy ideig még némán meredtek ránk, aztán megszólalt egy ötödéves lány.
- Nem csaptak ki titeket?
- Tessék? - pislogott Lucie.
- Hát.. A tűzijátékok miatt..
- Ennyire átlátszóak lennénk? - nevetett Anthony.
Újra hangzavar támadt. Anthony félre hívott egy kevésbé népes sarokba, és rám nézett.
- Nagyon régen voltunk kettesben - mondta kicsit elvörösödve - Mit szólnál a holnap estéhez?
- Nekem jó - feleltem, és kicsit én is elpirultam. Nem sok időnk jutott egymásra a DS akció, és a büntetőmunkák mellett.
Este kicsit kedveszegetten ballagtam le az előcsarnokba. Carrow és a többiek már vártak rám. Seamus, Neville, és Hannah boldog mosollyal fogadtak.
Elindultunk a parkba, ahol nagyon fújt a szél, és be volt borulva az ég. Mire leértünk, és Carrow elindult vissza a kastélyba már esni kezdett az eső, és mire bementünk az erdőbe már egyenesen szakadt. Nem szégyenlem bevallani, de mikor már teljesen besötétedett féltem. Az erdő fái hajladoztak és recsegtek, süvített a szél, kopogott az eső, és nem egyszer éreztem úgy, hogy valamilyen varázslény kószál a közelembe.
- Maradjatok mellettem! - utasított minket Hagrid - Valami nincs rendjén... Zaklatottak az állatok...Jobb lenne vissza menni a kastélyba. Gyertek velem!
Elindultunk. Anthony kezét szorítottam egész végig, de egyszer csak furcsa érzésem támadt. Már nagyon régen sétáltunk, és nem hogy ritkult volna az erdő, egyre sűrűbb lett. Folyamatosan hűlt a levegő, és már nagyon sötét volt. Hirtelen villám cikázott át az égen. A következő hatalmas mennydörgés kíséretében egy közeli fába csapott...
Teljes káosz volt. Mindenki más irányba menekült a lángoló ágak útjából. Sikítást hallottam, és én is sikítottam. Nem láttam már embert a környéken, csak a szakadó eső csíkozta tájat, és a hatalmas fa lángoló lombját. Megpróbáltam átjutni a másik oldalra, hátha a többiek arra lesznek, de ez lehetettlen vállalkozás volt. Előkaptam a pálcámat, elmotyogtam egy Lumos-t, és megpróbáltam nagyobb ívben megkerülni a tüzet. Kiáltásokat hallottam, de nem értettem, hogy ki az, mit mond, és hol van...
Nem sok mindent láttam a pálca aprócska fényénél. Egyszer megpróbáltam szikrákat küldeni az ég felé, de nem sok minden látszott belőlük.
Borzasztóan féltem. Egyszer mintha egy egyszarvút láttam volna. Elindultam a nyomába, hátha valami menedék felé tart. Jobb ötletem nem lévén úgy döntöttem, hogy meghúzom magam, és megvárom az éjszaka és a vihar végét. Sajnos be kellett látnom, hogy feleslegesen bolyongok, és a végén csak még jobban el fogok tévedni.
Aztán nagy recsegés-ropogás támadt a hátam mögött. Biztosra vettem, hogy ez valami élőlény, így hát gondolkodás nélkül futásnak eredtem az ellenkező irányba. A lábam folyton beleakadt a bokrokba, bukdácsoltam a kiálló gyökerekbe, és már szúrt az oldalam. Teljesen bőrig áztam, és minden testrészem átfagyott. Hátranéztem, és akkor nekimentem valaminek. Megtántorodtam, aztán nagy puffanással hanyatt estem és jól bevertem a fejem egy kiálló gyökérbe.
- Ki az? - kérdeztem riadtan.
- Te ki vagy?
- Lucie?
- Lisa?
- De jó!
Nagyon szerettem a lányt, mióta csak megismertem, de soha sem örültem még neki ennyire. Gyorsan feltápászkodtam és átöleltem. Ő is nagyon fázhatott, és nyilván félt is - ugyanis remegett, mint a nyárfalevél.
Aztán hirtelen nagyot sikítottunk, mert hatalmas mennydörgés kíséretében újabb villám csapott az erdőbe, de szerencsére most távolabb tőlünk. A biztonság kedvéért inkább még távolabb mentünk.
- Nem láttad a többieket? - kérdeztem.
- Nem - rázta a fejét Lucie, és félrehúzott egy nagy ágat, hogy el tudjunk menni - elveszítettem őket amikor lángolni kezdett az a nagy fa. Már attól féltem itt halok meg, mert egyedül ki nem találok, az biztos..
- Ez még így sem kizárt - morogtam - Fogalmam sincs, hogy hol vagyunk, és ilyen időben meg pláne nem tudok tájékozódni. Meg kellene várnunk, amíg elvonul a vihar és felkel a nap...
- De még csak tíz óra körül lehet....
- Van más ötleted?
- Akkor maradunk...
- Én is így gondoltam.
De hiába, úgy tűnt a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Ahogy utat törtünk magunknak a szakadó esőben, hirtelen minden elnémult. A szél ugyanúgy tombolt, a fák hajladoztak, az ég villámlott, de hangja már nem volt. Csak Lucie és saját lélegzésemet hallottam, és éreztem, hogy kihűl a világ. Azonnal értettem, hogy mi történt, és már meg is hallottam: olyan volt, mintha több ember egyszerre, hörögve szívná be a levegőt...
- Mi van itt? - hallatszott Lucie rémülettől remegő, suttogó hangja.
- Csend! - sziszegtem.
Mintha megfagyott volna a testem, de nem csak kívül, hanem belül is. Már értettem, miért voltak zaklatottak az állatok. A dementorok nem tartoznak ide...
Borzalmas emlékek kavarogtak a fejemben. Dumbledore, ahogy közli anya halálát, a nap amikor vérfarkas lettem, Padma, ahogy kiabál velem a szobánkban, az amikor negyedikben belelöktek a tőba, és nem tudtam kijönni, anya, amikor elköszönt tőlem...Amikor utoljára beszéltem vele...
És akkor megláttam. Három méter magas, fekete, csuklyás alakok közeledtek minden irányból. Voltak vagy tízen, és meg egyedül... Lucie még nem tud patrónust megidézni... Nem is látott még élőben dementort...
Megpróbáltam felidézni egy boldog emléket...
A DS. A DS, Dumbledore Serege... A barátaim... Katie... Anthony....
- Expecto Patronum! - kiabáltam. Nem sikerült... Nem megy, nem tudom megcsinálni...- Expecto Patronum! EXPECTO PATRONUM!
A pálcámból előtört a farkast formázó ezüstös patrónus. Körbefutott minket, és a dementorok hátrálni kezdtek. Lucie nem bírta tovább, elájult.
A dementorok lassan végleg eltűntek, és a farkas szerte foszlott. Visszatért a vihar tomboló hangja és az ágak recsegése... Aztán a következő pillanatban összeestem, és elsötétült előttem a világ.

Sziasztok!

Termékeny egy szünet. :)

Meghoztam ez a fejezetet is! 

Köszi, hogy elolvastad!

Milyen lett? Próbáltam egy ki srémisztőt is belerakni...

Giger

Ötvenkettedik fejezet

Lucival nagyon szorosra fűztük a kapcsolatunkat. Nem is tudom megmagyarázni, hogy miért, de nagyon ragaszkodtam hozzá, és ő is hozzám.
Be kellett vallanom magamnak, hogy rengeteget változtam - és sok szempontból nem a legjobb irányba. A leckémet elhanyagoltam, csak annyit tanultam amennyit muszáj, és az órákon sem nagyon figyeltem. Mit szépítsem, borzalmasan szemtelen voltam. Bár ez csak Carrowékra terjedt ki, a tanári kar is megkapta a hírét...
Az akció előtti este korán feküdtünk le, és beállítottuk az ébresztőórát fél háromra. Padma most nem előzhetett meg, így lent maradt a klubhelyiségbe, amolyan csak azért se leszek veled egy légtérbe módon.
Nagy nehezen elaludtam, és hiába aludtam nagyon keveset, hajnalban úgy pattantam ki az ágyból, mint aki hetek óta ott van, és szabadulni akar. Gyorsan felkaptam a taláromat, és a gondosan becsomagolt tűzijátékokat, aztán Luci oldalán kilopóztam a hálóteremből.
Egy harmadik emeleti rejtett folyosón találkoztunk. Már mindenki ott volt, kezükben a saját adag tűzijátékukkal. 
- Minden rendben? - kérdezte izgatottan Ginny, mikor megálltunk mellettük.
- Igen - suttogtam - De halkan, mert fölöttünk őrködnek. Szerintem fent kellene kezdeni a csillagvizsgálóban. Onnan tudok lefelé egy rejtett lépcsőt, és ott amúgy sincs senki éjszaka.
- Rendben - mondta Neville - Várj Lisa... Szerintem válts feketére... Tudod - tette hozzá, miután kérdő pillantást vetettem rá - a hajad. A többiek felvették a csuklyájukat, mert a hajszín sok mindenről árulkodik. De te meg is tudod változtatni...
- Nem rossz ötlet - feleltem, és kicsit rövidebb, fekete hajra váltottam.
Az őrök elől bujkálva elindultunk a legmagasabb torony felé. Ott lepakoltuk a holminkat, elővettük a pálcánkat, és kicsomagoltuk a kellékeket.
- Lumos! - mormoltuk kórusban. Pálcáink hegyén apró, pislákoló lángocska jelent meg.
- Mehet? - kérdezte izgalomtól kipirult arccal Ginny - Háromra! Egy...kettő.....három!
Mindenki meggyújtotta a kezében lévő tűzijátékot. Ahogy az első felrobbant, gyorsítottunk a tempón, hogy azelőtt végezzünk, mielőtt valaki felér a toronyba.
Így aztán nem tartott fél percig, és az összes mágikus rakétát fellőttük. Akkor elmotyogtunk egy nox-ot, felkaptuk a csomagoló papírokat, és egy rejtett ajtón és falikárpiton át futásnak eredtünk, egy meglehetősen szűk és meredek lépcsőn. A tűzijátékok puffogtak, visítottak, és fütyültek. Látni nem láttam, de el tudtam képzelni a sok fényt, és a sértő feliratokat, amiket Fred és George szerkezetei festettek az égre.
Mikor a lépcső végére értünk, nem mertünk azonnal kimenni a nyílt folyosóra. Szinte biztosak voltunk benne, hogy az összes őrködő tanár a csillagvizsgálóba rohant, de semmit sem akartunk a véletlenre bízni.
Kimondatlanul ,,megbeszéltük", hogy én átváltozok, és körül nézek. Erősen koncentráltam Piton kinézetére, és felvettem a formáját. A többiek nem bírták ki, és kuncogni kezdtek.
- Maradjatok már csendben! - suttogtam - Még a végén mindent elszúrunk...
Kiosontam, és körülnéztem. Belestem minden sarkon, és mikor meggyőződtem róla, hogy tényleg nincs senki a környéken, akkor visszasiettem a többiekhez.
- Tiszta - suttogtam, és közben visszaváltoztam - Gyertek, siessünk...
Nem tudom, miért voltunk olyan csendben. Félúton ugyanis utolért néhány tűzijáték, és az minden egyéb hangot elnyomott. Végül futni kezdtünk, nehogy a hangoskodó rakéták leleplezzenek minket, és az út utolsó szakaszát már rohanva tettük meg. Anthony, Lucie, Luna és én A Hollóhát toronyban gyorsan elköszöntünk egymástól, aztán ki-ki elszaladt a saját hálókörletébe.
Mikor felértünk Lucieval, egymásra néztünk - aztán hangosan nevetni kezdtünk.
Nem is bírtuk abba hagyni, és a végén Padma is felébredt rá...
- Mit csináltok?! - csattant fel - Aludni sem tud az ember tőletek! Hol a fenébe voltál Lisa?!
- Közöd?! - fortyantam fel. Felháborított, ahogy velem beszélt - Mit szólsz bele?! Régóta nem is érdekellek, de most felelősségre vonsz!
- Te keltettél fel!- visította.
- Bocsásson meg a kisasszony, hogy megzavartam méltósága álmát! - kiabáltam.
- Ne beszélj így velem!
- Azt csinálok, amit akarok!  És én legalább csinálok valamit! Te mit teszel?! Tönkrement az életem azok miatt az emberek miatt, akik most a suliban tanítanak! Te ezt hagynád?! Hagynád Padma?!
Teljesen kikeltem magamból. Előtört belőlem az a feszültség, amit Padma új keletű viselkedése okozott.
Csak meredtünk egymásra. Lucie lassan elsomfordált az ágyához, és öltözni kezdett, de közben nem vette le rólunk a tekintetét.
Én egy pár perc múlva zihálva bevágódtam az ágyamba, még csak át se öltöztem.Hiába voltam halálosan fáradt - a sok izgalom teljesen kimerített - mégse tudtam elaludni. Úgy éreztem, hogy az a baráti kapcsolat Padam és köztem, amely első óta feltétlenül megvolt, és néhány kisebb nézeteltéréstől eltekintve tökéletesen működött, most megszakadt. Egyrészt dühös voltam, haragudtam a lányra, amiért így viselkedik. Másrészt viszont elszomorodtam, elvégre ez egy hat éves, szoros barátság volt...
Lassan elaludtam, de addigra már alkonyodott. Biztosan tudtam, hogy Padma sem pihente ki magát, de ez most nem nagyon érdekelt. Őszintén az sem, hogy én nem aludtam rendesen.
Másnap szombat volt. Mikor felébredtem, már kiürült a hálóterem. A nap magasan járt a Tiltott Rengeteg felett. Szép idő volt, leszámítva a szelet. Eszembe jutott, hogy délután megint mennünk kell büntetőmunkára. De ez volt az utolsó alkalom....
Lentről tompa puffogás hallatszott. A tűzijátékok még mindig működtek, a tanárok nem tudták őket ártalmatlanná tenni. A tükör előtt megigazgattam a hajam, ami még mindig fekete volt. Épp illet a hangulatomhoz, úgyhogy nem kezdtem vele semmit, csak megnövesztettem. Most már nagyon hosszú volt, de szerintem így jobban állt.
Lementem a klubhelyiségbe, ahol megtaláltam Luciet. Meglehetősen fáradtnak tűnt - csal ült egy karosszékben, és a macskám, Egér fülét vakargatta.
- Jó reggelt - köszöntem, és leültem mellé. Egér azonnal átpártolt hozzám.
- Neked is - felelte Lucie. Közben úgy méregetett, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne rajtam. Alig volt más a klubhelyiségben rajtunk kívül. Sokan ki akarták használni az utolsó napsugarakat, vagy épp önkéntes száműzetésbe vonultak a könyvtárba.
- Nem akartok lejönni ebédelni? - lépett be Anthony, a fiúk körlete felől.
- Ebédelni?
- Aha. Fél egy van. Jöttök?
- Mehetünk - feleltem lassan - Lucie?
Az említett bólintott, és mind a hárman elindultunk. Lent nagyon oda kellett figyelni, ha nem akartuk meg perzselni a hajunkat vagy a talárunkat, esetleg felrobbanni...
- Sziasztok! - köszönt Hannah, aki épp akkor jött szembe, mikor az előcsarnokba értünk. Megvárta, amíg közelebb érünk, aztán ott elsuttogta: - Szuper lett. Hihetetlenek vagytok. - azzal ránk mosolygott, és ment tovább a park felé.
A nagyterembe érve a tanári asztalra pillantottunk. Piton nem volt ott, de Carrowék igen. Mind a kettő arca fáradságot, és dühöt tükrözött. Nem volt nehéz kitalálni, mit csinálhattak egész éjjel. McGalagony, Flitwick és Bimba viszont feltűnően vidámak voltak. Folyamatosan sugdolóztak valamiről, és feltűnő gyakorisággal néztek Neville és Ginny felé. Aztán megakadt rajtunk a szemük, és mutogatni kezdtek ránk, majd folytatták a beszélgetést.
Ebéd közben nem sokat beszéltünk. Már épp indulni akartunk, amikor Ginny sietett oda, és suttogva beszélni kezdett.
- Holnap este DS - mondta - Lenne pár fontos dolog, amit el akarunk mondani, és a jövő héten kellene még egy akció - bólintottunk, aztán már majdnem elment, amikor hozzátette:- Nagyon jók voltatok! Carrowék teljesen kiakadtak, de nem tudják ránk bizonyítani a dolgot. - ránk kacsintott, és csatlakozott az osztálytársaihoz, akik akkor mentek ki az ajtón. Mi is elindultunk. Fent már azon gondolkodtam, hogy egyszerűen vissza fekszem aludni, de aztán megjelent Pansy Parkingson, épp mikor kopogtatni akartam.
- Piton beszélni akar veletek Turpin - visította - Veletek is - mutatott Anthonyra és Luciera - És valamelyikőtök menjen be azokhoz a söpredékekhez, és hozza ki Lovegoodot - intett az ajtó felé.
- Hogy mit mondtál? - kérdeztem - Kikhez menjünk be?
- A söpredékekhez. A vérárulókhoz. A sárvérűekhez.
- Az utóbbiak már nincsenek - sziszegte Lucie - Hála a ti szüleiteknek, és Voldemortnak mind börtönbe kerültek, vagy már nem is élnek!
- Kimondtad - suttogta Pansy - Hogy mered...?
- Nem az a fontos - szakítottam félbe - Mit akarsz tőlünk?
- Már mondtam, te észlény - fintorgott a Mardekáros lány - Piton beszélni akar veletek - itt gúnyos mosolyra húzódott a szája - Nem kellett volna tűzijátékot csinálni a kastélyban éjszaka....

Sziasztok!

Íme, egy új fejezet! :)

A szünetben valószinüleg lesz még pár.

Milyen lett?

Remélem tetszik, várom a hozzászólásokat! :)

Giger