Hatodik fejezet

A jókedvem egész héten kitartott. Nagyon jól szórakoztam Anne-vel. Kiválóan bánik a seprűvel, és főleg csak lebegtünk kitárgyalva mindent ami csak eszünkbe jutott. Nagyon megszerettem azt a lányt.
Azonban minden jó elszáll; a szünet előtt két héttel elmondták, hogy karácsonyi bál lesz. Mindenki mehet, negyedévtől felfelé, az alsóbb évesek meg akkor ha elhívja őket egy felsős. Nekem itt csak egy gondom volt: partner is kell.
- Hívd el Pottert - javasolta Padma
- Micsoda?! - hökkentem meg - Most ezt komolyan mondtad?
- Igen. Figyelj, nem veszíthetsz semmit. Legfeljebb nemet mond.
- De akkor mindenki tudja majd, hogy mit érzek! Szó se lehet róla.
- Csak ötlet volt - mentegetőzött - De amúgy én sem tudom kivel mehetnék. Senki nem hívott meg.
- Még csak két napja szóltak - mondtam, magamat is nyugtatva - Lehet, hogy elhív valaki.
A gond ezzel az volt, hogy nem tudok olyan fiút, aki velem akarna menni. Én meg nem szólok senkinek, legrosszabb esetbe egyedül megyek.... Vagy haza utazok...
Mindenki folyton a bálról beszélt. Ha nem az volt épp a lányok gondja, hogy kivel menjenek, akkor azon hisztiztek, hogy nincs mit felvenniük. Engem ez mind hidegen hagyott - Harry járt a fejemben. Mindig köszönt nekem a folyosón, ha látott, és többször is rám mosolygott. Végül is, lehet, hogy Padmanak igaza van, és megér egy próbát a dolog. Ezt meg is osztottam vele.
- A te dolgod - felelte - de szerintem ne nagyon éld bele magad.
- Most ezt miért mondod? Eddig te tanácsoltad, hogy beszéljek vele!
- Állítólag elhívta Cho Changet. - jelentette ki - Csak ő nemet mondott. De bejön neki a csaj..... Hisztis kis álszent - tette hozzá fintorogva.
- Nem kedveled? - kérdeztem - Akkor nem vagyok egyedül. Folyton Davisnek dorombol az edzéseken. Teljesen kikészít. Na de akkor - tértem vissza az engem érdeklő témára - Chang kikosarazta. Tehát nincs partnere.
- Elvileg. De akkor igyekezz. Már csak négy nap van a bálig. Ha nem jön össze, még kell keresned valakit.
- Jó, holnap megoldom ezt a kérdést.
Reggel azonban hiába fürkésztem a Griffendél asztalát, Harry Potter nem volt ott. Gondoltam majd az első óra után intézkedek, de ekkor Parvati lépett oda hozzánk.
- Sziasztok! - mosolygott, aztán nővéréhez fordult - Figyelj, van már partnered?
- Nincs.... - Padma gyanakodva méregette - Miért?
- Nem tudnál Ron Weaslyvel menni?
- Öhm... Végül is... Jó, miért is ne.
- Csodás - bólintott Parvati - Hihetetlen ez az egész bál dolog. Engem is tegnap hívtak meg.
- Kivel mész? - érdeklődtem, de én sem tudom miért, kicsit tartottam a választól.
- Harry Potterel. Na mennem kell sziasztok! - és elsietett. Én borzalmasan éreztem magam. A csalódottságtól könny szökött a szemembe. Harry mással megy, és már csak nekem nincs párom....
- Jól vagy? - nézett rám Padma - Olyan sápadt vagy, hogy még a hajad is fehér.
- Szerinted hogy vagyok? - csattantam fel - Mégis mire gondolsz? Hogy lennék?
Nem vártam választ csak elsiettem órára. Teljesen magamba zuhantam. Igazából nem is értem miért. Talán valahol mélyen már úgy gondoltam, hogy Harry kedvel, és elfogadná a meghívást. Meg aztán már Padmanak is van partnere, csak nekem nincs. Számmisztikán leghátulra ültem le, és nem is nagyon figyeltem oda. Eldöntöttem, hogy ha holnap sem hív el senki, akkor haza utazok a szünetre. Talán az jobb lenne.
Este Padma a hálóteremben leült mellém, és átkarolta a vállam. Nem néztem rá, makacsul az ajtót bámultam.
- Lisa! Figyelj rám! Kérlek.... - megszorította a vállam, és végre arra fordultam - Vannak mások is. Más fiúk. Tudom, te szörnyen szerelmes vagy, de..... Lehet, hogy olyan úton indultál el, amit nem neked terveztek. Lehet, hogy mást kellene választanod. Másik fiút.
- Mindig úgy gondoltam, hogy sikerülhet... Hogy egyszer meglát, felfigyel rám - ahogy beszéltem, könnyebb lett a szívem - Hogy neki nem kell, hogy híres legyek, vagy nagyszájú....
- Nézd, lehet, hogy még meglát - biztatott Padma - Lehet, hogy ez egy téves út, rossz vágány! Még szerethet. Lehet, hogy igazából szívesebben ment volna veled, csak úgy gondolta, téged már elhívtak, és végső kétségbeesésben hívta el Parvatit. Még bármi megtörténhet.
- Ez is igaz. De ha holnap se hívnak el, akkor hazamegyek. Egyedül nem akarok bálba menni, az hogy fent ülök a szobában pedig nem túl értelmes. Anya biztos örülni fog.
- Ne csináld már! - szólt Padma - Még elhívhatnak késöbb is.
- Kedves vagy, de nem hiszem. Bocsi de szörnyen álmos vagyok. - azzal lefeküdtem, de még sokáig nem tudtam elaludni.
Másnap senki sem hívott el, amin igazából nem is csodálkoztam. Padma hiába unszolt, nem iratkoztam fel az iskolában maradók listájára.
- Meg fogod bánni - erősködött még vacsora közben is - Meg látod, sajnálni fogod, hogy nem maradtál itt!
- 'Aza mhész á szhünetre? - kérdezte Anne, aki nemrég ült le mellénk - Mhiérth? 'Isz bhál lhesz! Shenki shem 'ágyhátjhá ki!
- De, én kihagyom. - nem volt kedvem tovább taglalni a témát, úgyhogy felmentem tanulni. Anne csodálkozva nézett utánam, Padma pedig a fejét csóválta.
A szünet előtti utolsó napon Anthony jött oda hozzám. Valamiért nagyon vörös volt, és nem nézett a szemembe, végig úgy beszélt.
- Tudom, hogy elég későn jut eszembe, de úgy tudom, hogy még nincs partnered, és hát nekem sincs, szóval mehetnénk együtt, de csak ha te is szeretnéd, és úgy mint barátok, tudod... - hadarta, és egyre vörösebb lett. Most azonban én is elpirultam egy kicsit.
- Oh... Öö... Sajnálom, de én hazamegyek a szünetben. Holnap utazok.
- Tényleg? Vagyis... Akkor mindegy... Öhm... Szia! - és elsietett, én meg átkoztam magam az ostobaságomért.
Ezt az egészet Padmanak persze nem említettem. Másnap elbúcsúztam tőle, és kimentem a roxmortsi állomásra.
A vonaton nagyon kevesen voltak, és mind alsóbb évesek. Nem nagyon reménykedtem, hogy ismerősbe futok, úgyhogy kerestem egy fülkét. Az egyikben csak egy diák ült : a szőke harmadéves, aki olyan ügyetlen volt a válogatáson. Gondoltam beülök hozzá.
- Szia - köszöntem - Szabad ez a hely?
- Igen, gyere csak be. - Dülledt szeme, és hosszú szőke haja volt. Furcsán, álmatagon beszélt.
- Lisa Turpin vagyok. - mutatkoztam be.
- Igen, tudom. Én meg Luna Lovegood.
- Örülök, Luna - halványan elmosolyodott.
- Hogy-hogy nem maradtál? Negyedéves vagy. Mehetnél a bálba.
- Nem akartam elmenni egyedül, és nem hívtak meg.
- Engem se. De otthon is jó. Ez csak egy bál. Nem tudom miért vannak úgy oda... - Luna szavai kicsit észhez térítettek. Tényleg! Hisz ez csak egy bál, semmi több! Nagyon jót beszélgettem a lánnyal. Félúton aztán elcsendesedtünk, és én elaludtam. Luna ébresztett, amikor Befutottunk az állomásra. Gyorsan összeszedtem magam, és leszálltam a vonatról. Anya sugárzó mosollyal az arcán fogadott, és boldog voltam, és nem érdekelt se Harry Potter, se más, se a bál.

Sziasztok! Remélem jó lett!

Giger

Ötödik fejezet

Másnap reggel olyan dolog fogadott, hogy legszívesebben visszafeküdtem volna, és elő sem jöttem volna a téli szünetig. A nagyteremben Pansy Parkingson, egy rókaképű mardekáros évfolyamtársam kajánul vigyorogva hirdette ( bár nem tudom, hogyan jött rá ), hogy Lisa Turpin, az a hangja nincsen Hollóhátas metamorf-mágus szerelmes Harry Potterbe. Én inkább le se ültem enni, csak elszaladtam rúnaimeretre, igaz az csak fél óra múlva kezdődött. Padma utánam szaladt.
- Ki mondhatta el neki? - kérdeztem, kicsit sírós hangon.
- Fogalmam sincs, de nyugi! - lehúzott a lépcsőre, és a szemembe nézett - Nem szabad hagynod, hogy mindig megalázzanak. Ez így nem mehet tovább. Gyere velem! - És már vonszolt is vissza a nagyterembe.
- Várj, Padma, mit csinálsz? Engedj el! - csak sejtettem, hogy mire készül barátnőm, de a gondolatól is kétségbe estem.
- Most szépen megmondod annak a nagyszájúnak, hogy nem tudod honnan vette ezt a hülyeséget! Nem hagyom, hogy tönkretegyen!
- Nem tesz tönkre, csak hagyj békén - de Padma hajthatatlan volt. Csak húzott maga után, és meg sem állt a Mardekár asztaláig.
- Parkingson! - kiáltotta - Lisa mondani akar valamit, úgyhogy fogd be a szádat. - odaállított a lány elé és a fülembe súgta - Ne idegeskedj! Ugyan olyan gyerek, mint te!
- A helyzet az - kezdtem, és engem is meglepett, hogy tisztán, és magabiztosan cseng a hangom - hogy nem tudom, honnan vetted ezt a hülyeséget. Nem vagyok szerelmes Harry Potterbe, és senki sem kíváncsi a meséidre! - azzal sarkon fordultam, és magabiztos lépésekkel elindultam órára.
- Ezt nevezem! - mondta Anthony. A nagyteremben voltunk, és ebédeltünk. - Nem is tudtam, hogy más emberek számára is van hangod!
- Köszi - vigyorogtam - Padma érdeme. Ő rángatott oda.
- De te nem futottál el. Az is valami.
- Ez is igaz - mondtam, és elnevettem magam.
- Amúgy honnan vette Parkingson ezt az egészet?
- Fogalmam sincs - vágtam rá, de éreztem, hogy kicsit elpirulok - Öhm... Mikor is lesz az első róba - tereltem másra a szót.
- November huszonnegyedikén - válaszolt Anthony. - Kinek szurkolsz?
- Öhm.... - rájöttem, hogy ez a téma sem sokkal jobb - Potternek. Végül is az évfolyam társunk....
- Tényleg? Én is - valamiért volt egy olyan érzésem, hogy barátom mindenre ezt válaszolta volna.
- Aha - kezdtem magam kényelmetlenül érezni a bőrömben - Most.... Mennem kell....Órára! - azzal felkaptam a táskám és elszaladtam. Nem tudom, hogy mi kavart fel így....
Aztán végre eljött az első próba napja. A tiltott rengeteg mellett felállítottak egy hatalmas stadion-szerűséget. A bajnokok egy sátorba vonultak be, de Harryt nem láttam - pedig feltett szándékom volt, hogy sok sikert kívánjak neki.
A nézőtéren Anthony és Padma közé ültem. Anthony-val befestettünk egy régi lepedőt. Ráírtuk, hogy Hajrá Harry Potter, és a Griffendél színeire színeztük. Padma csak kénytelen kelletlen vett fel egy vörös-arany sálat. A feladat rémisztő volt. Épp költő sárkányokon kellett átverekedni magukat a bajnokoknak, hogy megszerezzék az aranytojást. Cedric volt az első. Nem tudom, milyen fajtájú volt a sárkány. Diggory átváltoztatott egy sziklát kutyává, és a sárkány azt támadta meg, de a fiút is megégette. Fleur sárkányát könyvből felismertem: Walesi zöld volt. Krum kötőhártya gyújtó átkot alkalmazott.
Harry a negyedik volt, és rögtön felismertem a bestiát, amit kapott : Magyar mennydörgő. Amit csinált az káprázatos volt. Begyüjtő bűbájjal magához hívta a seprűjét, és elkezdett körözni a mennydörgő fölött. Az ugyan egyszer megsértette Harry vállát, de aztán felszállt, és a fiú megszerezte a tojást. A pontok következtek. Eddig Diggorynak volt a legtöbb.
Harryéi is jók voltak, egyedül a szörnyen elfogult Karkarov adott neki négyet.
- De miért? - horkantam fel, és sokat tettek még így. De még ezzel együtt is holtversenyben vezetett Cedrickel.
Nem sokkal később már a klubhelyiségben ültünk, és együtt ünnepeltünk a többiekkel. Hiszen vezet a Roxfort! A nagy örömben azt is elhatároztam, hogy gratulálni fogok Harrynek. Ha esetleg baráti viszonyban lennénk, az se lenne rossz. Idén már így is többet szóltam hozzá, mint egész eddigi életemben.
- Egyébként a többi bajnok is jó volt - jegyezte meg Padma, akit valamiért bosszantott, hogy mindenkinek Harry Potter módszere tetszett a legjobban - Diggory nagyon szép transzformációt csinált.
- Miért, szerinted ő volt a legjobb? - kérdeztem közönyösen.
- Igen, és mindenki lenézi! Pedig nagyon ügyes volt!
- Ezt senki nem mondta. Tudod mit? Gyere igyál egy vajsört. Ne legyél ilyen feszült! Vezetünk!
És ezután sokkal jobb kedve volt.
Másnap eltökéltem, hogy még reggeli táján megkeresem Harryt. A nagyteremben meg is láttam a Griffendél asztalánál. A barátai épp elindultak, de ő még evett. Gyorsan odamentem hozzá.
- Szia.
- Öhm... Szia! Ö.... Lisa! - látszólag meglepődött, hogy odamentem. Éreztem, hogy megint elpirulok.
- Hát... Csak azt akartam mondani, hogy... Szóval Gratulálok! - most már borzalmasan melegem volt.
- Köszönöm! - Harry mosolygott. Kicsit felbátorodtam.
- Csodálatosan repülsz! A te megoldásod volt a legjobb.
- Ez kedves tőled. És az is, hogy hittél nekem. - Még mindig rákvörös voltam, de mosolyogtam. Pár pillanatig még néztük egymást, aztán Harry elment órára, én meg még mindig mosolyogva leültem reggelizni. Öt perccel később Anne huppant le mellém.
- Szia! - köszöntem még mindig vigyorogva - Nagyon jó volt amit Fleur csinált. Igazán tehetséges.
- Ihgen - bólintott - Áhmit á thi bhajnokhájitok cshinálták áz ihs jó vholt. Fhőleg 'Arry Potter. Szhépen rhepült. - Anne is mosolygott.
- Figyelj, délután nem sétálunk egy kicsit? Beszélgethetnénk, meg minden. - Ez egy hirtelen ötlet volt,de úgy gondoltam jobban meg kéne ismerkednünk.
- Mehetünk. Jhó lhenne - felelte - Úhgy thudom szheretsz rhepűlni. Éhn is. Jhó szórahkozás lhenne 'a...
- Szerintem is! - vágtam rá. Hisz olyan jó lenne! Csak az edzéseken repülök, Anthony máskor nem nagyon jönne velem, Padma nem is igazán tud. - Délután öt körül az előcsarnokba?
- Ohtt lehszek.
Gyorsan befejeztem a reggelit, és elszaladtam órára. Még most is mosolyogtam.
- Hát te minek örülsz ennyire - kérdezte Padma, amikor befutottam a terem elé.
- Nagyjából mindennek! - ő erre csak nézett rám, mint valami bolondra, de engem most ez se zavart.

Sziasztok! Milyen lett? 

Ezt most nagyon sokszor írtam át, de remélem jó!

Giger :)

Negyedik fejezet

Reggel korán ébredtem fel. Hogy kérdezel ilyet életed szerelmétől, aki ráadásul a neved is alig tudja? - Ez járt a fejemben. Mivel együtt járunk órákra, az nem volt probléma, hogy mikor kapom el, de minden más igen. Nem bírtam tovább tétlenül feküdni, ezért felöltöztem és lementem a klubhelyiségbe. Az a korai időpont ellenére nem volt üres; Anthony űlt az egyik karosszékben.
- Szia - köszönt kicsit csodálkozva. Nyilván nem számított rám, mert általában sokáig alszok.
- Jó reggelt. Hogy-hogy itt vagy? Nem tudsz aludni?
- Nem, nem igazán.
- Van terved mára? - kérdeztem.
- Hát, azt terveztem, hogy tanulok. Még nincs kész az élőhalál eszenciárálól szóló dolgozatom. Pitonnal nem szeretnék ujjat húzni.
- Aha. Én kimegyek sétálni, gondoltam hátha jössz.
- Amint végzek megyek utánad - mosolygott Anthony - De ezt most már befejezem.
- Oké, akkor majd összefutunk - azzal elindultam lefelé a parkba. Igazából nem tudtam, hogy miért megyek le. Egy ideig sétálgattam, aztán leültem egy bokor tövébe, a tó partján, ahol ritkán jár ember. Egy idő után megfordult a fejemben, hogy megkeresem Anne-t, de aztán hangokat hallotam. Az egyik egyértelműen Harry Potteré volt, a másik valószínüleg Hermione Grangeré. Leültek a bokor másik oldalálra, nekem háttal. Meg se mertem moccani. Ilyen kínos helyzetet!
- Figyelj, igazán beszélhetnél vele...- mondta épp Hermione.
- Nem! Nem fogok neki könyörögni! - csattant Harry hangja.
- De hát a legjobb barátod! Szükséged van rá!
- Akkor sem. Keressen meg ő engem!
Ezután halkabban beszélgettek, így nem hallottam. Húsz perc múlva elindultak a kastély felé. Vártam egy kicsit, aztán én is elindultam. Az előcsarnokban értem utol őket, ahol is kettéváltak. Hirtelen elhatározással Harry után szaladtam. Most, vagy soha....
- Várj! - megfordult, és furcsán nézett rám, de nem törődtem vele - Csak szeretném megtudni, hogy te dobtad-e bele a neved a Tűz Serlegébe. - hadartam, és éreztem, hogy elvörösödök.
- Nem - jelentette ki, kicsit gyanakodó arccal - És tényleg nem. Nem tudom, hogy ki volt.
- Én hiszek neked. Csak meg akartam tudni.... Ő.... Szia! - és felmentem a lépcsőn. Beszaladtam egy lányvécébe, ahonnan épp Hermione Granger jött ki. Épp Harry-től kérdezte, hogy mi történt, amikor becsuktam az ajtót - talán a vörös arcom elárult valamit....
- Csak az a Hóllóhátas kérdezte, hogy bedobtam-e a nevem. Lisa, ha jól tudom.
- Szerintem tetszel neki - jelentette ki Hermione, és én ha lehet még jobban elvörösödtem. Ezután elmentek, én pedig elrohantam a Hollóhát toronyba.
- Te meg hol voltál? - kérdezte Padma - Épp téged akartalak megkeresni. Anthony mondta, hogy lementél sétálni, de nem talált a parkban. Mi történt?
- Harry Potter nem dobta be a nevét a serlegbe. - mondtam nyugalmat erőltetve a hangomba, ami nem sikerült tökéletesen.
- Most komolyan megkérdezted? - hüledezett Padma - Nem hittem volna, hogy tényleg megteszed!
- Ami azt illeti én sem, de lementem a parkba és... - azzal beszámoltam mindenről, ami ezután történt.
- Hermione Granger okos lány. És jó emberismerő. - foglalta össze a véleményét barátnőm.
- Ennyi? Ennyit szűrtél le belőle?
- Igen. Miért, mi mást kéne?
- Azt, hogy Harry tudja mit érzek! És összeveszett valakivel, aki fontos neki. Szerintem Ron Weasleyvel, de nem biztos. Azért gondolom, mert Hermione azt mondta a legjobb barátja, és az Ron....
- Jól van - mondta Padma - Tegyük fel, de csak tegyük fel! Hogy Potter nem dobta be a nevét. De akkor ki? És minek? Semmi értelme.... Ne haragudj, de én ezt nem hiszem el...
- Te tudod - vágtam rá határozottan. - Én viszont elhiszem. Nem érdemes ezen vitatkozni.
- Szerintem sem - hagyta rám Padma - Lemegyünk reggelizni?
A nagyteremben összetalálkoztam Anne-vel.
- 'Ogyan kherült bhe ahz á khisfiú a bájnokok'z? - kérdezte közönyösen miközben szalonnát6 szedett magának.
- Valaki bedobta a nevét. És amúgy nem olyan kicsi. Már tizennégy éves.- feleltem.
- Ihgen, thudom. Dhe 'ogy-'ogy vháláki? Nhem ő vholt? - csodálkozott.
- Nem. Megkérdeztem. Én elhiszem neki.
- Éhrtem. Bharátod?
- Hát... - kezdtem bizonytalanul - Évfolyam társam. Nem mondom, hogy nagyon barátok vagyunk, de néha beszélünk.... - Végül is pár szót már tényleg beszéltünk, gondoltam. Anne csak bólintott, de úgy éreztem hisz nekem.
Reggeli után lementünk a kviddicspályára, ugyan is edzés volt tervben. Ez jobban sikerült mint szokott, és legalább  egy kicsit elterelte a gondolataimat - de csak hogy azok este ismét visszatérjenek, hála Anthony-nak.
- Vajon Potter hogy érte el, hogy bajnoknak válasszák? - kérdezte. A klubhelyiségben ültünk, Padma már elment lefeküdni.
- Szerintem nem dobta be a nevét - ismételtem, ki tudja hányadszor a nap folyamán - valaki más volt. Megkérdeztem.
- És te ezt elhiszed?
- El.
Anthony nem szólt semmit, de szerintem nem győztem meg. Ezután már csak azt találgattuk, hogy mi lesz az első próba.
A héten elterjed egy bizonyos jelvény, melyen a Szurkolj Cedric Diggorynak, a Roxfort IGAZI bajnokának, és a POTTER A BÉNÁK BAJNOKA feliratok váltották egymást. Főleg a Mardekárban terjedt el, de a Hugrabug, és a Hollóhát diákjai közül  is többen viselték.
- Mi van rajtad? - kérdeztem Padmat egy bájitaltan előtt. Nagy megrökönyödésemre egy ilyen jelvény volt.
- Ja, semmi különös - mondta, és próbálta eltakarni a kezével - csak egy...
- Ez most komoly? - hüledeztem - Képes vagy ilyet felvenni?!
- Nem, én csak....
- Add ide!
- Jó, tessék - azzal átnyújtotta a jelvényt, amit azzal a lendülettel törtem ketté.
- Miért? - kérdeztem halkan.
- Nem tudom.... Sajnálom! - kiáltott fel hirtelen - Csak mindenki hordja az osztályból, és....
- Én sem hordom. Anthony sem.
- Jól van Lisa, sajnálom! Most boldog vagy?
- Majdnem teljesen. - Nem folytathattuk a vitát, mert egyszerre két átok harsant : Harry, és Draco Malfoy. A két varázslat azonban összeütközött, így az egyik  Monstrot találta el, akinek hatlmas lett az orra, a másik pedig Hermionét, akinek a foga nőtt meg. Piton nem volt igazságos: Azt mondta Hermionén nem lát változást, Harryt és Ron Weasleyt büntetőmunkára ítélte ( sértéseket vágtak a fejéhet ), pontot vont le a Griffendéltől, Malfoy pedig semmit sem kapott.
- Mondhatom igazságos - morogtam Padmanak.
- Ne törődj vele. - tanácsolta.
Padma jelvénye az egész napomra rányomta a bélyegét, és este nagyon korán feküdtem le.

Íme a negyedik fejezet! Milyen lett? 

Értékeld!

Giger :)

Harmadik fejezet

Reggelre elszállt a rossz kedvem, és végtelen vidámság vette át a helyét. Egész nap csak vigyorogtam, és mindennek örültem. Végül is csodás nap volt a tegnapi! Harry beszélt velem, és hozzám ért, bevettek a kviddicscsapatba, és Davis délben a nagyteremben elmondta: hetente két edzés lett, ugyani kaptunk engedélyt.
A Beauxbatons és a Durmstrang diákjai október harmincadikán, este érkeztek. Lélegzetelállító volt a belépőjük: A Beauxbatonsosok egy hatalmas ház-szerű kocsiban érkeztek, amit hatalmas repülő lovak húztak. Az igazgatójuk, Madame Maxime akkora volt, mint Hagrid professzor, azaz nagyjából három méter magas. A Durmstrangosok egy óriási hajóval jöttek - a víz alatt. Az igazgatójuk Igor Karkarov volt. Többeket letaglózott a hír, hogy Viktor Krum, a híres-neves fogo is Durmstrangios diák.
- Tényleg, nem is mondtam mi volt a világkupán - szólt Padma, mikor már a nagyteremben ültünk - Néhány állarcos ember elvonult mellettünk és felgyujtotta a fél sátor-tábort. Aztán az egyik felküldte Tudodki jelét, mire mindenki azt mondta, hogy ezek Halálfalók, Tudodki csatlósai.
- De hát Tudodki halott, vagy nem? - kérdeztem, miközben leült mellém egy selyemruhás Beauxbatonsos lány.
- Elvileg - hagyta rám Padma - de tök nagy pánik volt, meg minden. Rögtön haza mentübnk. De benne volt a Prófétában.
- Tudod, hogy nekünk nem jár. De majd most már lehet, hogy előfizetek rá.
- Jó ötlet.
Dumbledore köszöntötte a vendégeket, majd megkezdődött a lakoma. Nagyon éhes voltam, mert aznap nem mentem le ebédelni. Gyorsan szedtem magamnak krumplit és sült húst. Az asztalon több külföldi étel is volt, de ez a vendég diákokon kívül mindenkit hidegen hagyott.
- Bhocsánat - szólt a mellettem ülő barna Beauxbatonsos lány mikor már a desszertnél tartottunk - mi ehz? - kérdezte a melaszos sütire mutatva.
- Melaszos torta. Nagyon finom. - feleltem.
- Khöszönöhm - motyogta, és vett magának egy szeletet. - Egyébhként 'ogy 'ívnahk?
- Lisa. És téged?
- Anne Delon. The methamorf-mhágus vágy?
- Igen - feleltem. Nem tudtam miből jött rá, de nem kérdeztem. Inkább bizonyíték képpen lemásoltam a frizuráját és elmosolyodtam.
- Éhn is - mosolygott, és a következő percben olyan piros volt a haja, mint nekem szokott,
- Érdekes - mondtam, és visszaváltoztattam a hajam - Még senkit sem láttam. Elég ritka képesség.
- Ihgen, thudom. - bólintott - Éhn is sák ányukámat lháttam. Mhert 'ogy öhrökölthem.
- Az én anyám kvibbli.
- Thényleg? - Anne Delon minden iránt nagy lelkesedést mutatott amit csak mondtam. Ő is mesélt a családjáról, és remek vicceket mondott. Nagyon jól elbeszélgettünk, és csak akkor hagytuk abba amikor Dumbledore felállt. 
Nem figyeltem oda teljesen, mert még mindig Anne-vel folytatott beszélgetésem járt a fejembe. A lényeget azért felfogtam: A Tusában három próba lesz, a tűz serlege választja ki a bajnokokat helloweenkor a lakomán, és a díj ezer galleon meg a Trimágus Kupa. Ezután mindenki elindult a körletébe. 
- Mhég Thalálkhozunk - köszönt Anne Delon, és elindult a parkba Madame Maxime után. Nyilván a ház-kocsiban alszanak.
Az előcsarnokban volt egy kis torlódás, mert Karkarov szeme megakadt Harryn. Nem tudom ezután mi történt, mert Padma feltétlen szükségesnek találta megtárgyalni azt a problémát, hogy vajon ki lesz a Roxfort bajnoka.
- A Hugrabug összes diákja azt mondja, hogy senkinek sincs esélye Cedric Diggory ellen. - mondta - De szerintem ez nem igaz. A griffendélesek szerint ő csak egy bájgúnár. Szerinted kinek van még esélye?
- Nem tudom - morogtam.
- Szerintem bárki lehet bajnok, csak ne mardekáros legyen. Így is el vannak telve magukkal. Nem gondolod?
- Lehet.
- Tudom mire gondolsz.
- Mi? - hökkentem meg. Épp a hálótermünk felé igyekeztünk
- Tudom mire gondolsz! - ismételte Padma egy árnyalatnyi ingerültséggel a hangjában - Arra, hogy Potter lenne a legjobb.
- Erre most pont nem gondoltam!
- De valamikor biztos! - erősködött.
- És ha igen? - csattantam fel - Akkor mi van?! Vagy már nem mindegy, hogy mit gondolok?!
- Nem úgy értem! - viszakozott - Csak....
- Csak mi?
- Emlékeztetlek, hogy nincs tizenhét....
- Álmos vagyok, lefekszem - vágtam el a vitát, és gyorsan pizsamát vettem. Épp le akartam feküdni amikor Padma megszólalt.
- Ne haragudj. Nem akartalak megbántani - ránéztem, és egy kicsorduló könnycseppet láttam barátnőm arcán. Odamentem és megöleltem, ám ekkor kibökte ami talán egész eddig nyomta a szívét: - anyáék válnak.
- Micsoda?? Miért nem mondtad? 
- Nem tudom.... Nem akartam....- motyogta
- Figyelj - kezdtem halkan - Nekem mindent elmondhatsz. Segítek ha tudok. Nem kell eltemetned magadban. Én meghallgatlak. Nem nevetlek ki.
- Rendben - gyorsan megtörölte a szemét - Mikor hazamentünk akkor mondták. De talán jobb is... Sokat veszekedtek...
Sajnáltam Padmat, de nem tudtam mit tenni. Ezután vagy egy óráig csak ültünk egymás mellett, aztán lefeküdtünk aludni.
Másnap szinte minden diák a Tűz Serlege körül ácsorgott. Nézték ki dobja be a nevét, és érdekes dolgok is történtek. Dumbledore ugyanis nem bízott mindenkiben, ezért korhatálvonalat húzott. Többen is öregítettek magukon bájitallal, de amikor átlépték a vonalat kirepültek, és ősz szakálluk nőtt.
Este a nagyteremben Anne és Padma közé űltem. A lakoma meglehetősen hosszúnak tűnt - mindenki a bajnokok kiválasztására várt. Mikor végre végeztünk Dumbledore felállt. Alig egy perc néma várakozás múlva a serleg tüze pirosra gyúlt, és egy pergamen cetli repült ki belőle.
- A Durmstrang bajnoka - szólt Dumbledore a cetlire nézve - Viktor Krum!
- Tudtuk! - kiáltott fel Ron Weasley. Mindenki tapsolt. Aztán a tűz kékből ismét pirosra váltott, és egy újabb cetlit lőtt ki. Dumbledore elkapta.
- A Beauxbatons bajnoka Fleur Delacour! - hirdette ki. Mindenki tapsolt, Anne csalódottan mosolygott.
Mikor a tűz megint kék lett mindenki elhalgatott. Most jön a Roxfort bajnoka.
Végül a tűz pirosra gyúlt, kilökte a pergament, és Dumbledore felolvasta:
- A Roxfort bajnoka, Cedric Diggory! - menydörgő taps tört ki, főleg a Hugrabug asztalánál. Egy perc múlva azonban mindenki elhallgatott:  a tűz újra, negyedjére is pirosra változott. A kiröppenő pergamen nagy ívben szállt le, Dumbledore elkapta, és felolvasta.
- Harry Potter.
Mindenki megdermedt. Néhány hosszú pillanat után Dumbledore a többi bajnok után küldte a kővé dermedt Harryt. Miután becsukódott mögötte az ajtó elvonultunk lefeküdni.
- Hogy dobta be a nevét? - kérdezte Padma a klubhelyiségben, tíz perccel később.
- Szerintem nem ő volt - feleltem csendesen.
- De hát Lisa.... Ki más tette volna? - Padma minden szót megrágott, és óvatosan beszélt.
- Nem tudom, de miért tette volna?
- Gőzöm sincs....
- Tudod mit? Csak egy módon lehet kideríteni. - mondtam, és én is meglepődtem a hangomban csengő magabiztosságtól.
- Csak nem akarod megkérdezni? - hüledezett Padma.
- De igen. Nekem ebben az esetbe fontos az igazság.
Padma egész este meg sem tudott szólalni a megdöbbenéstől, de fele annyira sem csodálkozhatott, mint én.....

Sziasztok! 

Hogy tetszik? Remélem jó lett! :)

Giger

Második fejezet

Az első hetemen semmi különös nem történt. Órákra jártam, leckét írtam, a szabadidőmet Padma vagy Anthony társaságában töltöttem. Új sötét varázslatok kivédése tanárunk lett, az üldözési mániás exauror, ,,Rémszem" Mordon. Az első óráján a főbenjáró átkokról tanultunk, ami nem feltétlen tetszett mindenkinek. Hétvégén Roger Davis, a kviddiccsapat kapitánya kijelentette, hogy jövő héten lesz a válogatás. Kiderült, hogy hiányzik egy terelő, és két hajtó.
- Mit gondolsz, megnézzük a válogatást? - kérdezte Padma.
- Nem tudom - motyogtam bizonytalanul. Ezt Padma-nak nem mondtam, de néha felmerült bennem, hogy milyen jó volna kviddicsezni. Anthony azt mondta próbáljam meg, de nekem nincs ehhez önbizalmam. A legjobb talán az lenne, hogy Harry felfigyelne rám... Hisz ő is játszik...
- Hahó! Lisa, veszed az adást?
- Ja igen - tértem magamhoz, aztán hirtelen ötlettel kiböktem :- Én igazából jelentkeznék hajtónak.
- Hogy mi? - hökkent meg Padma - Mond csak, hallod amit mondasz?
- Igen! - vágtam rá. Miért ne próbálnám meg? Semmit sem veszíthetek - Figyelj! Szeretem a kviddicset, és egy próbát megér!
- Aha - Padma kicsit bizonytalan lett - És mire jelentkeznél?
- Hajtói posztra. Az való nekem.
- Jól van....
Ezután nem beszéltünk a kviddicsről. Másnap megkerestem Anthony-t, és elmondtam neki mire készülök. Ő sokkal lelkesebben fogadta a hírt, és rábeszéltem, hogy ő is jelentkezzen. Elvégre szereti, tudom, csqak nem mondja.
- De jó lenne, ha mind a ketten benne lennénk - mondta sóvárgó arccal - Együtt járhatnánk edzésre, meg minden.
- Persze. De én nem nagyon élem bele magam. Nem tudom, mennyi esélyünk van...
Egész délután ez volt a témánk. Este együtt mentünk le vacsorázni és csak lefekvéskor köszöntünk el egymástól.
A következő hét a válogatás izgalmának jegyében telt. Padma-val alig beszéltem. Őt hidegen hagyta a dolog, és kicsit rosszul is eset, hogy ennyire nem foglalkozik a dologgal, ami nekem fontos. Szombaton reggel alig bírtam pár falatot lepaszírozni a torkomon, és gombóccal a gyomromban indultam el a pályára. Mint kiderült, idén nem lesz bajnokság, de Davis türelmetlen típus, és már most össze akart szedni egy csapatot. Ezt így nem mondom, hogy értettem, de hát ez van. Padma reggel mondta el ezt az egészet.
- És akkor jövőre lesz még egy válogatás, vagy mi? - kérdeztem Anthony-tól mikor a park füvét tapostuk.
- Kétlem - felelte - Viszont Davis azt mondta, hogy már idén is edzünk, ha lehet. Formában akarja tartani a csapatot.
- Én nem bánnám. Szeretek repülni.
- Én is.
A pályán a csapat megmaradt tagjain kívül vagy tizenöt ember ácsorgott némán, szorongó arccal. A csapatban csak egy lány volt : egy fekete hajú ötödéves.
- Na, akkor kezdhetjük is! - kiáltott fel Roger Davis - A terelők álljanak balra, a hajtók jobbra. Az előbbiekkel kezdjük. Aki végzett legyen szíves menjen a nézőtérre. A hajtók egyenlőre úgyszintén.
A csapaton kívül hat ember maradt a pályán. A feladat az volt, hogy kiengedték először csak az egyik, majd minkét gurkót, és azt kellett ide-oda terelni a másik terelővel, aki  Eddie Carmichael volt. A teljesítmény ingadozott, voltak jók, de nagyon bénák is. A csapat egyenlőre nem választott.  Ekkor elindultunk a pályára, és a szívem egyre jobban dobogott.
- Elsőnek csak felszálltok a harmadik hajtóval, Morag McDougalal, és passzolgattok egy kicsit. Mivel sokan vagytok három csoportban csináljátok - adta ki az utasítást Davis. Anthony az első csapatba került, én viszont a harmadikba, úgyhogy csak vártam. Szerintem Anthony szerepelt a legjobban a négy diák közül, akik felszálltak. Ketten nagyon bénák voltak, folyton elejtették a kvaffot. Egynek már jobban sikerült, de mindig két ember közé dobott.
A második csoportba már ketten ügyesebbek voltak. Én egy hármas csapatban szálltam fel. A mellettem lévő harmadéves, szőke lány nem figyelt oda és szörnyen ügyetlen volt, de Terry Boot annál ügyesebb. Én nem igazán tudtam, de szerintem nem voltam rossz, és mint kiderült nem is tévedtem: a következő csapatban már csak Anthony, Terry, én és egy ötödéves lány voltunk.
- A következő feladat kviddics lesz. Én felmegyek a karikákhoz védeni. Eddie, légy szíves menj a másik karikákhoz. Velem lesz Morag és Boot. Ti hárman - mutatott ránk Davis - Eddie-vel vagytok. A terelőknbek kiengedem a gurkókat, és így játszunk. Cho, figyeld a hajtókat, hogyan játszanak. Rajta!
A játék jó volt. Nagyon jól megtaláltam az összhangot Anthony-val, az ötödéves lánnyal viszont nem igazán. Davis akkor fújta le a játékot, aqmikor 60-20-ra vezettünk. Anthony kettő, én három gólt dobtunk.
- Roger, gyere - szólt a Chonak nevezett.
Tíz percig félrevonulva beszélgetett a csapat, aztán Davis kihirdette az eredményt.
- A helyzet a következő. Boot, te lennél a legjobb, de nem hajtónak, hanem terelőnek. Figyeltelek, az jobban illik hozzád. Az egyik hajtó Goldstein lesz.
Anthony elmosolyodott, és boldogan állt oda Terry mellé.
- A másik Lisa Turpin.
A gyomrom hatalmasat ugrott. Sikerült! Gyorsan odaiszkoltam Anthony mellé, és fülig ért a szám
- A többieknek köszönöm a részvétet. - Davis itt a csapathoz fordult - Beszélnem kell Flitwickkel, hogy lehetnek-e edzések az évben. Majd értesítem a titeket. Egyébként milyen seprűtök van?
- Jólsep-R 9-es - feleltem
- Ugyan olyan - mondta Anthony
- Jólsep-R 7-es - morogta Terry.
- Rndben van. Azok jók lesznek. Nem a seprű a legfontosabb, de azért számít. A többieket ismeritek? Ő itt Eddie Carmichael - mutatott a terelőre - ő pedig Morag McDougal - az ötödéves hajtó biccentett - és Cho Chang. - a fekete hajú fogó elmosolyodott - Hát gratulálok mindenkinek! - fejezte be Davis.
Elköszöntünk egymástól, és Anthony-val elindultunk a nagyterembe ebédelni. Felhőtlenül jó volt a kedvem.
- Tök jó! Együtt fogunk kviddicsezni! - örvendeztem.
- Igen. Remélem idén is lesz edzés.
- Én is.
Mikor felértünk gyorsan odaszaladtam Padma-hoz, aki éppen ebédelt.
- Bevettek! - újságoltam - Meg Anthony-t is!
- Jaj, de jó! - Padma elmosolyodott - Pedig őszintén szólva nem hittem volna. Vagyis, hogy mindkettőtöket bevesznek - vágta ki magát az arckifejezésem láttán. Erre én elnevettem magam, ő pedig velem nevetett.
- És ki lett a terelő? - érdeklődött, mikor már a Hollóhát-toronyba igyekeztünk.
- Terry Boot.
- Komolyan?
- Igen. Pedig hajtónak jelentkezett.
- Kik azok az animágusok? - hangzott a kérdés, miután Padma kopogtatott, ugyanis felértünk a toronyba.
- Azok a mágusok, akik állatalakot tudnak ölteni - mondtam magabiztosan.
- Helyes válasz.
Leültünk a klubhelyiségbe és ott beszélgettünk tovább. Úgy négy órakor aztán eszembe jutott, hogy lent hagytam a sálam a nagyterembe. Gyorsan leszaladtam, de nem figyeltem, és a lábam elnyelte egy lépcsőfok, amit eddig emlékezetből mindig átugrottam. Akárhogy küzdöttem nem tudtam kimászni. Öt perc reménytelen próbálkozás után egy diák jött fel a lépcsőn, akinek hatására annyira elpirultam, hogy az eddig barna hajam is belevörösödött...
- Segíthetek? - kérdezte Harry Potter.
- Igen, köszönöm - szörnyen elvékonyodott a hangom. Megfogta a karomat, és lassan kihúzott a lépcsőből.
- Hogy hívnak? - kérdezte hirtelen.
- Lisa - feleltem még mindig vörösen és magas hangon.
- Hollóhátas vagy?
- Igen.
- Nem tudtad, hogy eltűnik a lépcső? - kérdezte együtt érzően, és ha lehet még jobban elvörösödtem. A hajam már olyan piros volt mint a paradicsom, és meglepett volna, ha ezt ő nem veszi észre.
- De tudtam, csak siettem.
- Aha. Hát szia Lisa! - azzal felszaladt a lépcsőn. Én gyorsan lementem a sálamért, majd amilyen gyorsan csak tudtam felfutottam a hálókörletbe. Szerencsére senki sem volt ott. Zihálva az ágyra roskadtam, de alig fél perc múlva befutott Padma.
- Mi történt? - kérdezte, és mivel nem feleltem így folytatta :- lemész a sáladért, aztán húsz perccel később elviharzol mellettem piros hajjal. Mit csináltál?
Beletörődtem, hogy úgyis kiszedi belőlem, ezért mindent elmondtam.
- Jaj, Lisa - kiáltott fel hirtelen - Ez nem igaz! Legközelebb el is süllyedsz, ha meglátod Pottert? Szedd össze magad!
Ezen aztán vérig sértődtem, de amikor az ágyban feküdtem, rájöttem, hogy barátnőmnek minden kétséget kizáróan igaza van.

Sziasztok! Remélem tetszett!

Giger

Első fejezet

Szeptember elseje volt. Anyával éppen egy taxiban ültünk, és a King's Cross felé mentünk. Teljes izgalomban voltam. Végre visszamegyek a Roxfortba. Egész nyáron vártam rá, hogy lássam a barátaimat, és elvegyülhessek a többi mágus között. Miközben a gondolataimba mélyedtem megérkeztünk a pályaudvarra. Anya hozott egy kulit és ráraktuk a ládám meg a macskámat, Hógolyót.
- Gyere gyorsan, mert tíz perc múlva indul a vonat - szólt anya.
- Rendben - válaszoltam.
- Igazán csinálhatnál valamit a hajaddal. Az iskolában nem fognak örülni, ha így néz ki.
- Miért? A zöld miért volna rosszabb a pirosnál? - kérdeztem, de aztán erősen koncentráltam, és egy másodperc múlva barna tincs lógott a szemem elé. - Így jó?
- Tökéletes. Miért nem maradhat ilyen? Sokkal jobban áll. - jelentette ki anya.
- Mert nekem nem tetszik. Pirosan szeretem, azt szoktam meg. De ha gondolod, így maradhat pár napig.
- Nem bánnám.
Miután elhaladt mellettünk pár mugli nekifutottunk a kilences és tízes vágány közötti falnak, és egy perccel később már a ládámat tornásztuk fel a vonatra. Találtam egy üres fülkét ahol lepakoltam, majd kimentem elköszönni.
- Légy szíves vigyázz magadra - suttogta anya - tudod mit rendeznek idén.
- Tudom, de ne izgulj, én úgysem jelentkezek - nevettem. Síp szólt és felugrottam a vonatra. Addig integettem amíg anya el nem tűnt szem elől, utána pedig bementem a fülkémbe és kiengedtem Hógolyót. Öt perc múlva megjelent Padma, és leült mellém.
- Téged se könnyű megtalálni - morogta - keresem a hosszú piros hajat, erre megjelensz barna bozonttal.
- Anya miatt - mentegetőztem - Amúgy hogy telt a nyarad?
- Jól. Parvati elhívta Levandert, szóval velük voltam egy hónapig. Folyton a Tusáról beszéltek. Te hallottál róla?
- Igen - vágtam rá - Biztos jó lesz. Kíváncsi vagyok ki lesz a mi bajnokunk. De honnan jönnek még? Úgy tudom kettő iskola vesz még részt a versenyen.
- Ja, de nem tudom melyik. Parvati szerint a Durmstrangból is lesznek. De majd kiderül. De neked milyen nyarad volt?
- Unalmas - foglaltam össze röviden - Milyen lenne? Anya könyvelő, testvérem nincs, apám csak volt.... De most már izgalmasabb lesz!
- Az bizony - bólintott Padma. Útközben Anthony is megjelent egyszer, de csak tíz percig maradt. Egyébként rajta és a büfés boszorkányon kívül senki sem fordult meg nálunk. Félúton átöltöztünk talárba, aztán napnyugtakor lassítani kezdett a vonat, és befutottunk a roxmortsi állomásra.
A bejárati csarnokban Hóborc gondoskodott róla, hogy senki sem maradjon száraz: Vizes lufikkal dobált minket. Padma megúszta a dolgot, de engem telibe talált egy. Ezek után jobbnak láttam gyorsan bemenekülni a nagyterembe. A beosztás gyorsan zajlott és a lakoma is finom volt. Utána Dumbledore felállt, jelezve, hogy szólni kíván, de én ezt nem hallgathattam meg. Flitwick professzor jött oda hozzám, hogy legyek szíves vele menni, így hát kénytelen-kelletlen követtem a házvezető-tanáromat a szobájába.
- Van egy kis probléma - szólt a professzor - az óráival kapcsolatban.
Nem szóltam semmit,  így folytatta.
- Már tavaly is eggyel több órája volt, mint lehetett volna, de akkor meg tudtuk ezt oldani. Idén viszont nem. Megoldható lenne, hogy leadjon egy tantárgyat?
- Igen - motyogtam.
- Nos ebben az esetben könnyű dolgunk lesz. Melyik lenne ez a tantárgy? - kérdezte.
Gondolkodtam egy kicsit. A számmisztikát szeretem és a rúnaimeretet is, úgyhogy azok szóba se jöhetnek. Két tantárgy közül kellett választanom : Mugliismeret, vagy legendás lények gondozása. Arra jutottam, hogy a muglikat így is elég jól ismerem, hisz köztük élek, ezért azt adom le.
- A  mugliismeretet adnám le, tanár úr.
- Rendben van - sipította Flitwick - Az évnyitónak becslésem szerint vége, úgyhogy nyugodtan felmehet a körletébe.
- Viszlát - köszöntem, majd felszaladtam a Hollóhát-toronyba, amiben már csoportosultak a diákok.
A szobánkban hárman voltunk összesen: Padma, én és Mandy Brocklehurst. Leültünk Padma-val egy kék színű, baldachinos ágy szélére, és kikérdeztem mit mondott Dumbledore.
- A tusáról beszélt - magyarázta - Idén már csak nagykorúak nevezhetnek, vagyis akik már vannak tizenhét évesek. A másik két iskola a Durmdtrang és a Beauxbatons lesz. Mindenhonnan egy bajnokot jelöl ki egy pártatlan bíró, de azt nem mondta el ki lesz. Nagyjából ennyi. A részletesebb dolgokat akkor mondja el, ha mindenki itt lesz, valamikor október végén. 
- Biztos nem tetszett nekik ez a szigorítás a korral - jegyeztem meg.
- Nem, nem igazán - hagyta rám Padma. - De ha lehetne én akkor se jelentkeznék, az biztos.
- Én sem. De olyan is van aki igen. Mit gondolsz, Harry benevezne?
- Ne kezd! - csattant fel Padma - Nem tudom mit gondol Harry Potter és nem is érdekel! De ha téged igen, kérdezd meg.
- Na persze! Még valami?
- Nem, más nincs. Egyébként mit akart Flitwick?
- Le kellett adnom egy tantárgyat.
- És melyiket adtad le - kiváncsiskodott Padma.
- A mugliismeretet - feleltem.
- Gondoltam. Nem is értem minek vetted fel. Ismered a muglikat. Mondjuk még mindig jobb, mint mondjuk a jóslástan - Padma elfintorodott.
- Parvati szereti, nem? - kérdeztem.
- Igen, de nem tudom miért. Folyton arról áradozik, hogy milyen mesés tudomány...! 
- Szerintem inkább mondvacsinált tantárgy - jegyeztem meg óvatosan.
- Szerintem is az, de ezt a nővérem előtt ne mond, mert megátkoz. - Padma elnevette magát, és én is vele nevettem. 
Ezután nem sokat beszélgettünk, és pár perc múlva le is feküdtünk aludni. Sokáig nem aludtam el, mert a Tusa járt a fejemben, és azt, hogy Harry Potter  a lakoma közben rám mosolygott...

Sziasztok! Remélem tetszik!

Ha igen légyszi írj véleményt, mert még elég bizonytalan vagyok! :)

Köszi!

Giger

Rólam

Lisa Turpin a nevem és negyedik évemet kezdem a Roxfortban. Az apám mugli anya pedig kvibli.. Én metamorf-mágus vagyok, ami miatt mesziről kiabált, hogy van bennem mágia. Anya nagyon örült neki, apa viszont elhagyott minket, még hat éves koromban. Valahogy sosem kedvelte a mágiát és anya akkor mondta neki, hogy én bizony varázsló iskolába fogok járni. Ez valószínüleg már sok volt neki, és azóta sem láttam. Anya sokat mesélt a varázsvilágról, és nekem nagyon tetszett. Elmondta, hogy amikor születtem Ő Akit Nem Nevezünk Nevén hatalmon volt, és megkeserítette mindenki életét, és hogy hála Harry Potternek egy éves koromban eltünt.
Aztán tizenegy éves lettem, és felvettek a Roxfortba. Nagyon izgatott voltam, és ezt csak tetézte amikor megláttam Harry Pottert a gólyák között. Akkor ficánkolni kezdett a gyomrom, de még nem tudtam mit jelent ez. Beosztottak a Hóllóhátba, és életre szóló barátságot kötöttem Padma Patillal. Ahogy teltek a hónapok egyre jobban éreztem magam, és rájöttem, miért liftezik a gyomrom, ha meglátom Harry Pottert : Szerelmes lettem. Ezt Padmának is elmondtam, aki együtt érző volt, de a mai napig azt mondja, hogy ne reménykedjek. Ez csak egy vágy.
A másik jó barátom Anthony Goldstein volt. Neki erről a bizonyos ,,vágy"-ról sosem beszéltem. Nagyon szerettem, mert mindig megnevettetett, de Padma valahogy nem kedvelte, ahogy Anthony sem őt. De ez így volt rendjén, és nem is gondolkodtam rajta, hogy ők valaha is jóban lesznek.
A legtöbb ember semmibe vett, nem törődött velem. Talán az is számított, hogy én is mindig a háttérbe vonultam, de hát ez így volt rendjén. Az évfolyamtársaim ha esetleg szóba hoztak csak úgy emlegettek : a színes hajú. Ezért nem mondtam soha semmit, hisz tényleg gyakran változtattam a hajam színét, de rendszerint pirosas színű és hosszú volt. Ha már a külsőmnél tartunk, azt nem könnyű meghatározni, mert mindig más, de általában fekete a szemem, kicsit alacsony vagyok és karcsú.
A magatartásommal sosem volt baj és jó tanuló vagyok. Imádok a Roxfortba járni, de az a bizonyos vágy még most tizennégy éves koromban is megvan. Padma mondta már, hogy felejtsem el, ez nem lehetséges, hisz észre sem vesz... De az érzéseknek nem lehet parancsolni. Hermione Granger volt az egyetlen a híres-neves trióból aki néha szóba állt velem. Kedveltem, de tudtam, hogy nem vagyok fontos neki. Pedig néha megfordult a fejemben, hogy ha barátok lennén, közelebb kerülhetnék Harry Potterhez is...

Aztán hogy mi történik ezután? Kiderül!

Csak annyit szeretnék mondani, hogy a történet nem feltétlenül követi a könyv eseményeit, lesznek ferdítések. Köszi, hogy olvasol! :)

Giger