Még épp hogy csak hajnalodott, ráadásul vasárnap volt, szóval aludhattam volna akár délig is, de ilyen körülmények között ez mondhatni lehetetlen volt.
Kipattantam az ágyból, csendesen felöltöztem, pennát, tintát és pergament kotortam elő, majd leosontam a még teljesen üres klubhelyiségbe. Ott leültem egy puha karosszékbe, és írni kezdtem.
Kedves anya!
Rendben, nem megyek haza, és megértem a dolgokat.
Remélem, ha valami komoly gond van, akkor azért majd szólsz, úgyhogy nem aggódok.
Remélem tavasszal már találkozhatunk, hiányzol.
Tegnap megnyertük a kviddics meccset, jól telnek a napjaim.
Te veled mi újság? Írj, ha van egy kis időd!
Lisa
Nem lett a legjobb, de a célnak megfelelt. Persze eszem ágában sem volt a Roxfortban maradni, de bolond lettem volna, ha megírom. Elég, ha anya ezt gondolja, akkor nem lesz belőle gond - legalábbis addig, amíg meg nem érkezek. Már csak egy fuvart kellett megoldanom, a pályaudvartól hazáig, de erre majd megkérem Padma szüleit, vagy elmegyek a Kóbor Grinbusszal. Azzal még úgysem utaztam, izgalmas lenne kipróbálni....
Összehajtottam a pergament, bedugtam egy sárgás borítékba, lepecsételtem és megcímeztem. Már csak el kellett mennem a bagolyházba. Első pillantásra megtaláltam Uhut, a baglyomat. Éppen egy egéren rágódott, de amikor meglátott a földre hajította a zsákmányát és a vállamra szállt.
- Feladatom van számodra - mondtam, és végig simítottam a hátát.
Felkötöttem a lábára a levelet, majd az ablakhoz léptem.
- Megkérhetlek rá, hogy siess? Még a szünet előtt kellene a válasz.
Megértése jeléül huhogott egyet, majd elrúgta magát a vállamról. Sokáig néztem az eget, nem volt kedvem elindulni. Már látszott a nap a Tiltott Rengeteg fölött. Kicsit hidegebb volt, mint ahogy számítottam, ezért kis idő múlva kelletlenül elindultam.
A nagyterem felé vettem az irányt, ahonnan már kiszűrődött a korán kelők fecsegése. Elbaktattam az asztalunkig, majd leültem egy üres székre. Egy barátom sem volt a közelben, hisz mind sokáig aludtak hétvégén. Szép lassan megreggeliztem, közben egy ott felejtett Reggeli Prófétát olvasgattam.
Tele volt titokzatos eltűnésekkel, és halálesetekkel, de másra nem is nagyon számítottam. Hirtelen megakadt a szemem egy rövid, meglehetősen eldugott cikken.
Vérfarkasok serege?
Forrásaink szerint Tudjukki újabb taktikával próbálkozikhatalma építésének érdekében.
Többen is megerősítették, hogy Fenrir Grayback, a híresen vérmes vérfarkas a Nagyúr szolgálatába állt. Ez nem kecsegtet semmi jóval, hisz köztudott, hogy ez az ember szándékosan gyerekeket támad meg. A taktika lényege, hogy varázsló gyermekeket akarnak elszakítani a családjuktól, hogy aztán a Sötét oldalra álljanak, a befogadás reményében. A Szent Mungó Varázsnyavaja és Ragájkúráló Ispotály szóvivője megerősítette, hogy az elmúlt másfél évben a vérfarkas támadások megszaporodtak, különösen a gyermekek körében.
,,Ez a vérfarkas, számításaink szerint tudatosan cselekszik. Tavaly volt az első ilyen esemény. Behoztak egy tizenöt éves lányt, Lisa Turpint, azzal, hogy vérfarkastámadás érte. A lányon csak egy karmolás, és egy harapás éktelenkedett, ami szokatlan ebben a műfajban. Azóta ez rendszeres" -nyilatkozta az egyik gyógyító, aki nem kívánta megnevezni magát.
Szóval ezért kellett átváltoznom - gondoltam, bár ez már máskor is eszembe jutott. ű
- Jó reggelt - huppant le mellém Padma, és ásítva teát töltött magának.
- Szia... - motyogtam.
- Baj van? - kérdezte, de csak úgy mellesleg.
- Nem, semmi különös. Csak találtam valamit. Nézd! - és az orra alá dugtam a Prófétát. Elolvasta, majd megrántotta a vállát.
- Erre gondolhattunk. - mondta, és megvajazott egy pirítóst.
- Igen.... De szerintem akkor is durva.
- Lehet, de fölösleges ezen rágódni. Te csak nem állsz át a Sötét oldalra - jegyezte meg bujkáló mosollyal.
- Dehogy állok! - méltatlankodtam. - De hát ezek szerint engem is ezért támadtak meg! Még az is meglehet, hogy Grayback volt az!
- Persze, bármi lehet. De ne húzd magad rajta, nem érdemes - jelentette ki Padma, és belekortyolt a teájába. Nekem nem nagyon volt mondanivalóm, anya leveléről egyenlőre nem akartam szólni. Majd akkor, ha kiderül, hogy átlátott-e rajtam a válaszom alapján. Mert hogy ez is megeshetett, bár erre az esetre nem volt semmiféle tervem, bár erősen kételkedtem a dologban. Elvégre ez csak egy pár sor, nem sok minden derülhet ki belőle.
- Szia! - köszönt hirtelen Anthony. Nem is vettem észre a nagy töprengésben, hogy mikor jött.
- Szia! Jól aludtál? - érdeklődtem.
- Remekül - felelte - Veled álmodtam.
- És szép álom volt? - kérdeztem, és átöleltem a nyakát. Szokás szerint ágaskodnom kellett.
- Hát, ha benne voltál, nem lehetett más - vigyorgott, és megpuszilt.
- Na jól van, én itt sem voltam - jelentette ki hirtelen Padma. Felpattant, és elviharzott az ajtó felé. Mindig ezt csinálta, ha egy csók volt kilátásban, nem akart szemtanú lenni.
Anthony leült, és enni kezdett. Én is ott maradtam, habár már réges - régen megreggeliztem.
- Lassan itt a karácsony - hozta fel a témát a fiú - Te haza mész?
- Igen, úgy tűnik - feleltem. Többet nem akartam mondani erről.
- Én nem tudok - csóválta a fejét - Anyáék nem lesznek otthon a szünetbe, szóval maradnom kell.
- Értem... - motyogtam - Inkább én is maradok - jelentettem ki hirtelen, elfeledve mindent, amit eddig kiterveltem.
- Most mégis? Miért?
- Csak. Otthon unalmas, és itt meg Padma is itt lesz, meg te is.
- De miattunk nem kell...
- Dehogy nem! - szakítottam félbe - Itt akarok maradni. Úgy is körülményes kijutni a kastélyból, főleg csomagokkal. Ezek a nyamvadt óvintézkedések...!
- Idegesítőek - bólintott - De biztos ezt akarod?
- Száz százalék - vágtam rá.
Este egyedül ücsörögtem a klubhelyiségbe. Én már kész voltam minden leckével, de a barátaim még tanultak a könyvtárba. Egyszer csak Luna ült le mellém, és szinte azonnal egy kiscica ugrott az ölébe. Simogatni kezdte, mire az hangosan dorombolt. Nekem Hógolyó jutott róla eszembe, és nem tudtam mit tenni, könnyes lett a szemem.
- Mi a baj? - kérdezte kedvesen a lány. Én gyorsan megtöröltem a szememet a talárom ujjával.
- Semmi....Csak kicsit hiányzik a cicám, ennyi az egész...
- Meghalt szegény?
- Igen...
- Sajnálom - mondta, és megszorította a kezemet.
Egy ideig csendben ültünk, aztán megint ő szólalt meg.
- Mond csak, szeretnél másik macskát? - kérdezte.
- Hát...
- Nem olyan rég született négy, fent a szobánkban. Nem tudjuk ki az anyjuk, én neveltem őket, de most már nagyobbak, és jó lenne gazda nekik. Én meg tudok tartani egyet, de a többi...
- Nem is tudom...
- Sok segítség lenne.
- Jó - mondtam végül - Legyen.
- Rendben - mosolygott. - Gyere fel a szobánkba, válassz egyet.
Tíz perccel később már egy szürke, békésen doromboló kiscicával a karomban jöttem le a lépcsőn.
- Lehet, de fölösleges ezen rágódni. Te csak nem állsz át a Sötét oldalra - jegyezte meg bujkáló mosollyal.
- Dehogy állok! - méltatlankodtam. - De hát ezek szerint engem is ezért támadtak meg! Még az is meglehet, hogy Grayback volt az!
- Persze, bármi lehet. De ne húzd magad rajta, nem érdemes - jelentette ki Padma, és belekortyolt a teájába. Nekem nem nagyon volt mondanivalóm, anya leveléről egyenlőre nem akartam szólni. Majd akkor, ha kiderül, hogy átlátott-e rajtam a válaszom alapján. Mert hogy ez is megeshetett, bár erre az esetre nem volt semmiféle tervem, bár erősen kételkedtem a dologban. Elvégre ez csak egy pár sor, nem sok minden derülhet ki belőle.
- Szia! - köszönt hirtelen Anthony. Nem is vettem észre a nagy töprengésben, hogy mikor jött.
- Szia! Jól aludtál? - érdeklődtem.
- Remekül - felelte - Veled álmodtam.
- És szép álom volt? - kérdeztem, és átöleltem a nyakát. Szokás szerint ágaskodnom kellett.
- Hát, ha benne voltál, nem lehetett más - vigyorgott, és megpuszilt.
- Na jól van, én itt sem voltam - jelentette ki hirtelen Padma. Felpattant, és elviharzott az ajtó felé. Mindig ezt csinálta, ha egy csók volt kilátásban, nem akart szemtanú lenni.
Anthony leült, és enni kezdett. Én is ott maradtam, habár már réges - régen megreggeliztem.
- Lassan itt a karácsony - hozta fel a témát a fiú - Te haza mész?
- Igen, úgy tűnik - feleltem. Többet nem akartam mondani erről.
- Én nem tudok - csóválta a fejét - Anyáék nem lesznek otthon a szünetbe, szóval maradnom kell.
- Értem... - motyogtam - Inkább én is maradok - jelentettem ki hirtelen, elfeledve mindent, amit eddig kiterveltem.
- Most mégis? Miért?
- Csak. Otthon unalmas, és itt meg Padma is itt lesz, meg te is.
- De miattunk nem kell...
- Dehogy nem! - szakítottam félbe - Itt akarok maradni. Úgy is körülményes kijutni a kastélyból, főleg csomagokkal. Ezek a nyamvadt óvintézkedések...!
- Idegesítőek - bólintott - De biztos ezt akarod?
- Száz százalék - vágtam rá.
Este egyedül ücsörögtem a klubhelyiségbe. Én már kész voltam minden leckével, de a barátaim még tanultak a könyvtárba. Egyszer csak Luna ült le mellém, és szinte azonnal egy kiscica ugrott az ölébe. Simogatni kezdte, mire az hangosan dorombolt. Nekem Hógolyó jutott róla eszembe, és nem tudtam mit tenni, könnyes lett a szemem.
- Mi a baj? - kérdezte kedvesen a lány. Én gyorsan megtöröltem a szememet a talárom ujjával.
- Semmi....Csak kicsit hiányzik a cicám, ennyi az egész...
- Meghalt szegény?
- Igen...
- Sajnálom - mondta, és megszorította a kezemet.
Egy ideig csendben ültünk, aztán megint ő szólalt meg.
- Mond csak, szeretnél másik macskát? - kérdezte.
- Hát...
- Nem olyan rég született négy, fent a szobánkban. Nem tudjuk ki az anyjuk, én neveltem őket, de most már nagyobbak, és jó lenne gazda nekik. Én meg tudok tartani egyet, de a többi...
- Nem is tudom...
- Sok segítség lenne.
- Jó - mondtam végül - Legyen.
- Rendben - mosolygott. - Gyere fel a szobánkba, válassz egyet.
Tíz perccel később már egy szürke, békésen doromboló kiscicával a karomban jöttem le a lépcsőn.
Sziasztok!
Most össze jött egy rész, bár három napja írom... :)
Hogy tetszik?
Giger :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése