Hatvanegyedik fejezet

A napok különösen jól teltek. Lucie nagyon jól érezte magát, ha csak rá néztem mosolygott. Katie pedig még nála is jobban élvezte a helyzetet. Most már tudott járni, teljes biztonsággal, és egy-két érdekes ,szó" is sikerült neki. Padma folyamatosan küldözgette a baglyokat, és a leveleiből az derült ki, hogy aggódik. Ezt meg tudtam érteni, de egy idő után kicsit idegesítő volt. Elvégre nem egyszer megvédtem már magam...
Egyik nap a szobámban ültünk. A nagyi elment bevásárolni, mi pedig csak beszélgettünk. Katie éppen azon fáradozott, hogy leszedje a zoknit a lábamról. Közben olyan szinten koncentrált a megoldhatatlanak bizonyuló feladatra, hogy még a haja is belevörösödött.
- Szép házatok van - jegyezte meg Lucie.
- Kösz - motyogtam. - Még anya intézkedett, egyszer, amikor nem voltam otthon. Egyébként egy kis panellakásban laktunk, de azt nagyon nem szerettem.
- Én sem szeretném... Unalmas lehetett.
- Hát igen... Anya meg könyvelő, szóval egész nap csak unatkoztam. Itt valamivel jobb volt.
Hallgattunk egy sort. Katie közben feladta, és felkepesztett hozzánk az ágyra. Szórakoztatása céljából elkezdtem hatalmas buborékokat gyártani a pálcámmal.
- Lucie - szólítottam meg tétován, mire ő felkapta a fejét. - Miért nem mehettél haza?
- Hát...- kezdte könnyednek szánt hangon - tudod meséltem, hogy mi volt velem. Hogy apa meghalt, árvaházban éltünk, aztán megjelent apa testvére, és magához vett... Rendes ember, nem azzal van a gond, csak megkért, hogy ha nem gond, ne menjek haza, mert hát el van havazva a tesóim miatt... Persze el tudnám látni magam, de elég kicsi a ház, így is kényelmetlenül vannak benne, hát még, ha én is odamennék. Szóval beleegyeztem, hogy a Roxfortban maradok.
Próbálta leplezni érzelmeit, de nem nagyon ment neki. Mikor befejezte az ablak felé fordult, és egy ideig nem nézett rám.
- Nehéz? - kérdeztem csendesen.
- Nagyon - felelte elhaló hangon, és könnyes lett a szeme. - Tudod, hiányoznak a szüleim...Meg a testvéreim is. De ők most el vannak, és ez a fontos. Régen nehezebben viseltem, főleg az árvaházat... Mert nekem sírtak esténként, de nekem erősnek kellett lennem. Nem törhettem össze, mert akkor végleg kétségbe esnek...
- Borzalmas - suttogtam.
- Az volt - bólintott, és továbbra is potyogtak a könnyei. - De az élet megy tovább, nem? Az ilyen dolgokat túl lehet élni...Meg hát már ne sokára végzek a Roxfortban, és majd lesz saját családom.
- Saját család - motyogtam mélázva. - De nekem még itt van Katie is...
A lány közben kifáradt a buborékok hajkurászásában, és leült az ölembe.
Odakint nagy pelyhekben hullani kezdett a hó, és mire a nagyi haza ért, már belepett mindent.
- Öhm..Lisa? Hogyan szólítsam a nagyid? Mármint, ő nem Turpin...
- Ja, igen! Anya White volt, meg a nagyi is az. Igazából Katie is az lenne, de anya valamiért ragaszkodott apa nevéhez.
- Értem - bólintott Lucie.
- Lányok! - lépett be nagyi mosolyogva a szobába. - Mi lenne, ha ma játszanánk valamit? Van köpkő készletem.
- Megyünk - pattantam fel, és Katie-vel a kezemben, Lucieval a nyomomban elindultam a nappaliba.
- Egyébként azt hittem mugli születésű vagy, nem gondoltam, hogy a nagymamád boszorkány. - jegyezte meg Lucie.
- Csak apa volt mugli - magyaráztam - anya kvibli volt. A nagypapa is varázsló volt, de már régen meghalt, nem is ismertem. Anya beilleszkedett a muglik közé, és akkor találkozott apuval. Szerették egymást, csak aztán összevesztek rajtam. Apa nem akarta, hogy elmenjek a Roxfortba, anya viszont igen. Ő mindig is oda akart járni, de sajnos nem lehetett.
- Hát igen, rossz lehet kviblinek lenni.. Volt testvére?
- Nem, egyke volt.
Jó volt játszani. A kandallóban vidáman lobogott a tűz, odakint továbbra is havazott, és a nagyi csinált házi karamellát is. Csak akkor vettük észre, hogy mennyire elszaladt az idő, amikor Katie elaludt az ölemben.
Akkor a nagyi mindenkit ágyba parancsolt, és rájöttem, hogy igazából én is álmos vagyok. Gyorsan felvettem a pizsamámat, bemásztam a takaró alá, és megvártam, amíg Lucie is elkészül. Akkor lekapcsoltam az olvasólámpát és barátnőm felé fordultam.
- Én most nem is akarok vissza menni a Roxfortba. - mondtam halkan.
- Megértelek - motyogta Lucie. - És igazából én sem nagyon szeretnék..
- Igazából..Nekem megfordult a fejemben, hogy én is bujkálhatnék, mint sokan mások. De ha kiderül, hogy vérfarkas vagyok, akkor mehetek is...
- Hogy érted? Piton tudja, nem?
- Igen, de... Van egy ilyen rendelet, hogy vérfarkasok és mugliszületésüek elvileg nem járhatnak a Roxfortba... Legalábbis a Próféta ezt írta, de engem még is békén hagynak. Szerintem Piton nem akar balhét belőle, azért nem szól, hogy az vagyok.
- Meglehet... De ez így akkor sem stimmel! Hiszen Halálfaló, Tudodki csak örülne, ha szólna, hogy mi vagy!
- Ettől félek - morogtam -, hogy megmondja neki, és akkor el kell mennem. De ez egyenlőre még nem történt meg, szóval mindegy.
- De ha elmész, akkor megyek veled! - jelentette ki eltökélten Lucie - Nem fogok egyedül ücsörögni Carrowék óráin!
- Nem lennél egyedül - ráztam a fejem. - Ott lenne Padma, Anthony... Meg hát ott a DS. És még az sem biztos, hogy mennem kell. Ha vége a Roxfortnak, akkor mehetek ahova akarok, nem tartozom felelősséggel senkinek, csak magamnak. Meg hát Tudodki előbb vagy utóbb eltűnik majd. Én bízom Harryben. Tudom, hogy bármire képes lesz, mert ő a Kiválasztott!
- Ebben látod igazad van - nevetett Lucie.- És ha tényleg..Ha tényleg megöli, akkor örökké hálásak leszünk neki... De addig még ki tudja, hogy mi lesz...
Értettem, hogy mire gondol, de nem akartam hangosan kimondani. Inkább befordultam a fal felé, elmotyogtam egy ,,Jó éjt"-et és nem sokkal később már aludtam is.
Karácsony reggelén hatalmas halom ajándék várt az ágyam végében. Korán volt még, de semmi kedvem nem volt visszafeküdni. Lucie is ébren volt, és nem sokkal később Katie is felkelt a nagy zörgésre. Ő is sok ajándékot kapott, és neki is állt tépkedni a csomagolópapírt - kevés sikerrel.
Anthonytól kaptam egy medált a karkötőmre, amit még régen vett nekem. Nagyon szép volt, egy farkast formázott, és egy apró drágakő volt a szeme helyén. Padma egy csomó édességet küldött, meg egy pulcsit, amit a Roxfort címere díszített, és a levél szerint ő csinálta. Lucie ajándéka egy sál volt, rajta a DS betűk, meg egy nagyon szép penna, amihez nem kellett tinta. A nagyi egy órát adott nekem, és egy hatalmas doboz házi karamellát, meg csokibékát, apa szokásához híven pénzt küldött, és a DS legtöbb tagjától is kaptam üdvözlőlapot, vagy valami apróságot. Én is küldtem nekik, ezek szerint nem vagyok vele egyedül. Luna olyan vajsörös dugókból álló nyakláncot adott nekem, mint amit ő is hordani szokott. Kicsit elszomorodtam, amikor ránéztem, mert eszembe jutott, hogy elvitték, és ki tudja mi van vele...
Mikor végeztem, odamentem a húgomhoz, mert ő azóta sem boldogult. Mikor mindent sikerült kicsomagolni, kimentünk reggelizni. A hó már elállt, de esett vagy húsz centi. Meg is beszéltük, hogy délelőtt kimegyünk játszani, úgy is ránk fér egy kis lazítás.
Hogy is mondjam, remekül szórakoztunk. Hiába voltunk nagykorúak, simán csináltunk hóembert, hóangyalt, vagy amikor már nem volt jobb ötletünk, szimplán nekiálltunk hógolyózni. Még délben sem mentünk be, csak Katie, aki nagyon elfáradt odakint, és végigaludta a délutánt. Mikor már mi is elfáradtunk csak leültünk egy padra az udvaron, és nézelődtünk.
Este bementünk, és megejtettük a karácsonyi vacsorát is. Mivel már csak két nap volt a szünetből, pakolni sem ártott volna, de ezzel most nem foglalkoztam. Jól éreztem magam a bőrömben, és ilyen régen volt.
Mikor felkeltünk az asztaltól, eszembe jutott valami. Elővettem a varázsvevőt, és tekergetni kezdtem a gombját. Azt mondták legutóbb, hogy karácsonykor lesz adás, és a jelszót is tudtam..
Végül sikerrel jártam, és felcsendült a jól ismert hang.
- ...függetlenül ma nem kell ilyenekkel foglalkozni. Karácsony van, a szeretet ünnepe, legalább ma ne beszéljünk erről. Majd legközelebb. - mondta éppen Lee.
- Igazad van Folyó, majd később! Ilyenkor nem kell a halálról beszélgetni.
- De azért Romolust meg kellene hallgatnunk - mutatott rá Fred.
- Igazad van Kardfogú. Nos akkor köszöntsük kellő tisztelettel Romolust a legfrissebb hírekkel.
- Köszönöm Folyó - csendült Lupin hangja. - Ami jó hír, hogy a Rend jelenleg lépéselőnyben van Tudjukkivel szemben. Ezt biztonsági okokból nem szeretném itt pontosan elmondani, remélem megértitek.
- Természetesen - mondta Lee. - Még csak az kéne, hogy egy Halálfaló megtudjon dolgokat..
- És persze itt a tény, hogy Harry Potter egészen biztosan életben van. Nem olyan régen a Rend egyik tagja jelentette, hogy Ron Weasley, aki együtt volt Harryvel, nem olyan régen összefutott vele, és elmondta, hogy minden rendben van.
- Reméljük, ez azóta sem változott - szólt Fred.
- Köszönjük Romolus. Király, rajtad a sor.
- A minisztériumban sajnos továbbra is válságos a helyzet - kezdte -, ugyanis Tudjukki telezsúfolta az embereivel. A közelmúltban kinevezte Dolohovot, az egyik Halálfaló a Hopp Rendszer Felügyelet élére, és ezzel még korán sincs vége. Alig vannak embereink odabent, és ők sem túl fontosak a minisztériumban. Persze kémeknek sokat segítenek, de semmibe sem tudnak beleszólni. 
- Sajnálom emberek, de mára ennyi volt. Az a helyzet, hogy én is szeretnék ezen az estén elmenni a temetőbe, meglátogatni azokat, akik nem tölthetik velem az ünnepeket. - mondta Lee.
- Boldog karácsonyt mindenkinek! - búcsúzott Fred.
- Legközelebb hat nap múlva jövünk, a jelszó Kiválasztott lesz. Boldog karácsonyt.
- Boldog karácsonyt - suttogtam, mikor a rádió elhallgatott. Aztán hirtelen ötlettel kijelentettem: - Én is kimegyek a temetőbe.
- Most?
- Most. Anya...sírjához...
- Veled megyek - mondta Lucie. - De siessünk, minél hamarabb, annál jobb.
- Köszönöm - mondtam csendesen, és elindultam az előszobába a kabátomért.

Sziasztok!

Volt némi kihagyás, de most itt a fejezet!

Remélem tetszik, és már sejthetitek, 

hogy kik lesznek még a temetőben...

Ne felejtsetek el szavazni!!!

Vártom a véleményeket! ;)

Giger