- Mit gondolsz, megnézzük a válogatást? - kérdezte Padma.
- Nem tudom - motyogtam bizonytalanul. Ezt Padma-nak nem mondtam, de néha felmerült bennem, hogy milyen jó volna kviddicsezni. Anthony azt mondta próbáljam meg, de nekem nincs ehhez önbizalmam. A legjobb talán az lenne, hogy Harry felfigyelne rám... Hisz ő is játszik...
- Hahó! Lisa, veszed az adást?
- Ja igen - tértem magamhoz, aztán hirtelen ötlettel kiböktem :- Én igazából jelentkeznék hajtónak.
- Hogy mi? - hökkent meg Padma - Mond csak, hallod amit mondasz?
- Igen! - vágtam rá. Miért ne próbálnám meg? Semmit sem veszíthetek - Figyelj! Szeretem a kviddicset, és egy próbát megér!
- Aha - Padma kicsit bizonytalan lett - És mire jelentkeznél?
- Hajtói posztra. Az való nekem.
- Jól van....
Ezután nem beszéltünk a kviddicsről. Másnap megkerestem Anthony-t, és elmondtam neki mire készülök. Ő sokkal lelkesebben fogadta a hírt, és rábeszéltem, hogy ő is jelentkezzen. Elvégre szereti, tudom, csqak nem mondja.
- De jó lenne, ha mind a ketten benne lennénk - mondta sóvárgó arccal - Együtt járhatnánk edzésre, meg minden.
- Persze. De én nem nagyon élem bele magam. Nem tudom, mennyi esélyünk van...
Egész délután ez volt a témánk. Este együtt mentünk le vacsorázni és csak lefekvéskor köszöntünk el egymástól.
A következő hét a válogatás izgalmának jegyében telt. Padma-val alig beszéltem. Őt hidegen hagyta a dolog, és kicsit rosszul is eset, hogy ennyire nem foglalkozik a dologgal, ami nekem fontos. Szombaton reggel alig bírtam pár falatot lepaszírozni a torkomon, és gombóccal a gyomromban indultam el a pályára. Mint kiderült, idén nem lesz bajnokság, de Davis türelmetlen típus, és már most össze akart szedni egy csapatot. Ezt így nem mondom, hogy értettem, de hát ez van. Padma reggel mondta el ezt az egészet.
- És akkor jövőre lesz még egy válogatás, vagy mi? - kérdeztem Anthony-tól mikor a park füvét tapostuk.
- Kétlem - felelte - Viszont Davis azt mondta, hogy már idén is edzünk, ha lehet. Formában akarja tartani a csapatot.
- Én nem bánnám. Szeretek repülni.
- Én is.
A pályán a csapat megmaradt tagjain kívül vagy tizenöt ember ácsorgott némán, szorongó arccal. A csapatban csak egy lány volt : egy fekete hajú ötödéves.
- Na, akkor kezdhetjük is! - kiáltott fel Roger Davis - A terelők álljanak balra, a hajtók jobbra. Az előbbiekkel kezdjük. Aki végzett legyen szíves menjen a nézőtérre. A hajtók egyenlőre úgyszintén.
A csapaton kívül hat ember maradt a pályán. A feladat az volt, hogy kiengedték először csak az egyik, majd minkét gurkót, és azt kellett ide-oda terelni a másik terelővel, aki Eddie Carmichael volt. A teljesítmény ingadozott, voltak jók, de nagyon bénák is. A csapat egyenlőre nem választott. Ekkor elindultunk a pályára, és a szívem egyre jobban dobogott.
- Elsőnek csak felszálltok a harmadik hajtóval, Morag McDougalal, és passzolgattok egy kicsit. Mivel sokan vagytok három csoportban csináljátok - adta ki az utasítást Davis. Anthony az első csapatba került, én viszont a harmadikba, úgyhogy csak vártam. Szerintem Anthony szerepelt a legjobban a négy diák közül, akik felszálltak. Ketten nagyon bénák voltak, folyton elejtették a kvaffot. Egynek már jobban sikerült, de mindig két ember közé dobott.
A második csoportba már ketten ügyesebbek voltak. Én egy hármas csapatban szálltam fel. A mellettem lévő harmadéves, szőke lány nem figyelt oda és szörnyen ügyetlen volt, de Terry Boot annál ügyesebb. Én nem igazán tudtam, de szerintem nem voltam rossz, és mint kiderült nem is tévedtem: a következő csapatban már csak Anthony, Terry, én és egy ötödéves lány voltunk.
- A következő feladat kviddics lesz. Én felmegyek a karikákhoz védeni. Eddie, légy szíves menj a másik karikákhoz. Velem lesz Morag és Boot. Ti hárman - mutatott ránk Davis - Eddie-vel vagytok. A terelőknbek kiengedem a gurkókat, és így játszunk. Cho, figyeld a hajtókat, hogyan játszanak. Rajta!
A játék jó volt. Nagyon jól megtaláltam az összhangot Anthony-val, az ötödéves lánnyal viszont nem igazán. Davis akkor fújta le a játékot, aqmikor 60-20-ra vezettünk. Anthony kettő, én három gólt dobtunk.
- Roger, gyere - szólt a Chonak nevezett.
Tíz percig félrevonulva beszélgetett a csapat, aztán Davis kihirdette az eredményt.
- A helyzet a következő. Boot, te lennél a legjobb, de nem hajtónak, hanem terelőnek. Figyeltelek, az jobban illik hozzád. Az egyik hajtó Goldstein lesz.
Anthony elmosolyodott, és boldogan állt oda Terry mellé.
- A másik Lisa Turpin.
A gyomrom hatalmasat ugrott. Sikerült! Gyorsan odaiszkoltam Anthony mellé, és fülig ért a szám
- A többieknek köszönöm a részvétet. - Davis itt a csapathoz fordult - Beszélnem kell Flitwickkel, hogy lehetnek-e edzések az évben. Majd értesítem a titeket. Egyébként milyen seprűtök van?
- Jólsep-R 9-es - feleltem
- Ugyan olyan - mondta Anthony
- Jólsep-R 7-es - morogta Terry.
- Rndben van. Azok jók lesznek. Nem a seprű a legfontosabb, de azért számít. A többieket ismeritek? Ő itt Eddie Carmichael - mutatott a terelőre - ő pedig Morag McDougal - az ötödéves hajtó biccentett - és Cho Chang. - a fekete hajú fogó elmosolyodott - Hát gratulálok mindenkinek! - fejezte be Davis.
Elköszöntünk egymástól, és Anthony-val elindultunk a nagyterembe ebédelni. Felhőtlenül jó volt a kedvem.
- Tök jó! Együtt fogunk kviddicsezni! - örvendeztem.
- Igen. Remélem idén is lesz edzés.
- Én is.
Mikor felértünk gyorsan odaszaladtam Padma-hoz, aki éppen ebédelt.
- Bevettek! - újságoltam - Meg Anthony-t is!
- Jaj, de jó! - Padma elmosolyodott - Pedig őszintén szólva nem hittem volna. Vagyis, hogy mindkettőtöket bevesznek - vágta ki magát az arckifejezésem láttán. Erre én elnevettem magam, ő pedig velem nevetett.
- És ki lett a terelő? - érdeklődött, mikor már a Hollóhát-toronyba igyekeztünk.
- Terry Boot.
- Komolyan?
- Igen. Pedig hajtónak jelentkezett.
- Kik azok az animágusok? - hangzott a kérdés, miután Padma kopogtatott, ugyanis felértünk a toronyba.
- Azok a mágusok, akik állatalakot tudnak ölteni - mondtam magabiztosan.
- Helyes válasz.
Leültünk a klubhelyiségbe és ott beszélgettünk tovább. Úgy négy órakor aztán eszembe jutott, hogy lent hagytam a sálam a nagyterembe. Gyorsan leszaladtam, de nem figyeltem, és a lábam elnyelte egy lépcsőfok, amit eddig emlékezetből mindig átugrottam. Akárhogy küzdöttem nem tudtam kimászni. Öt perc reménytelen próbálkozás után egy diák jött fel a lépcsőn, akinek hatására annyira elpirultam, hogy az eddig barna hajam is belevörösödött...
- Segíthetek? - kérdezte Harry Potter.
- Igen, köszönöm - szörnyen elvékonyodott a hangom. Megfogta a karomat, és lassan kihúzott a lépcsőből.
- Hogy hívnak? - kérdezte hirtelen.
- Lisa - feleltem még mindig vörösen és magas hangon.
- Hollóhátas vagy?
- Igen.
- Nem tudtad, hogy eltűnik a lépcső? - kérdezte együtt érzően, és ha lehet még jobban elvörösödtem. A hajam már olyan piros volt mint a paradicsom, és meglepett volna, ha ezt ő nem veszi észre.
- De tudtam, csak siettem.
- Aha. Hát szia Lisa! - azzal felszaladt a lépcsőn. Én gyorsan lementem a sálamért, majd amilyen gyorsan csak tudtam felfutottam a hálókörletbe. Szerencsére senki sem volt ott. Zihálva az ágyra roskadtam, de alig fél perc múlva befutott Padma.
- Mi történt? - kérdezte, és mivel nem feleltem így folytatta :- lemész a sáladért, aztán húsz perccel később elviharzol mellettem piros hajjal. Mit csináltál?
Beletörődtem, hogy úgyis kiszedi belőlem, ezért mindent elmondtam.
- Jaj, Lisa - kiáltott fel hirtelen - Ez nem igaz! Legközelebb el is süllyedsz, ha meglátod Pottert? Szedd össze magad!
Ezen aztán vérig sértődtem, de amikor az ágyban feküdtem, rájöttem, hogy barátnőmnek minden kétséget kizáróan igaza van.
Sziasztok! Remélem tetszett!
Giger
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése