Harmincegyedik fejezet

Anthony végig ott maradt mellettem.
Egyszer felvetettük, hogy elmegy megkeresni Padmat, de aztán ez elmaradt.
- De mi történt? - kérdezte egyszer csak - Hogy kerültetek egyáltalán a parkba? És a többiek hová mentek?
- Én sem egészen tudom - feleltem.
- Semmit?
- De, valamit igen.
- És el is mondod? - mosolygott.
- Persze. Igazából úgy kezdődött, hogy... - azzal beszámoltam róla, hogy mi történt.
- És ők hová mentek? - kérdezte Anthony, mikor befejeztem.
- Valamiért el akarnak menni a minisztériumba.
- Azt addig értem, de a rengeteg felé rohantak. - ráncolta a homlokát.
- Igen, mert Harry, Hermione és Umbridge oda mentek. Azt nem tudom, mi a tervük...
- Na látod, én sem. Ron valami olyasmitt mondott, hogy Harry keresztapjának kell segíteni....
- Van keresztapja?
- Úgy látszik....
- Valami Siriusról beszéltek - mondtam egy kis szünet után.
- Akkor úgy hívják a keresztapját! - rakta össze Anthony, mire elnevettem magam.
- Ritka név. Csak Sirius Blackről hallottam. Mást nem...
- Attól még lehet más is Sirius.
- Lehet. - hagytam rá szórakozottan.
Este felé befutott Padma is. Teljesen ki volt akadva.
- Miért nem szóltál? - kérdezte dühösen Anthonytól.
- Nem akartam itt hagyni. - felelte vállvonogatva a fiú
- Öt percre? A legjobb barátnője vagyok!
- Ne veszekedjetek már! - fakadtam ki. Azok ketten nyomban észhez tértek.
- Ne haragudj...
- Nem akartam...
- Semmi gond! - nyugtáztam vigyorogva.
Nyolc óra körül Madame Pomfrey megtornáztatta a lábam és elengedett.
Akkor felmentem a barátaimmal a Hollóhát toronyba. Padma hamar elment lefeküdni, de én még nem voltam álmos, Anthony meg ott maradt velem.
Aggódtam, mert nem tudtam, mi lett Harryékkel. Talán az az óriás rájuk támadt? Esetleg sikerült elmenniük a minisztériumba, de ott történt valami?
Luna sem tért vissza, pedig már éjfél is elmúlt....
- Mi a baj? - nézett rám Anthony - Olyan furcsán nézel....
- Aggódok a többiekért, csak ennyi. - feleltem.
- Harryékért?
- Igen.
- Meg tudják védeni magukat, ne félj! - próbált nyugtatni.
- És ha nem? Nem tudjuk hova mentek, és mi vár rájuk.....
Anthony kinyitotta a száját, aztán becsukta. Hallgattunk egy darabig, és csak néztünk ki a fejemből.
- Köszönöm. - szólaltam meg hirtelen.
- Mit? - kérdezte Anthony.
- Hogy segítettél. - motyogtam.
- Nincs mit.... Te is segítenél nekem...
- Igen...De...Te mindig mellettem vagy! Segítesz akkor is, ha más cserben hagy. Én...Én tudom, hogy számíthatok rád...
- Ez...Ez így van a barátoknál... - motyogta zavartan.
Találkozott a tekintetünk. Anthony közel hajolt hozzám, és résnyire nyitotta a száját. Én is oda hajoltam, és már majdnem egymáshoz értünk.
Aztán eltoltam magamtól. Nem hagyhattam....
- Mi a baj? - kérdezte csendesen.
- Nem...Nem szabad...
- Miért?
- Mert....Nem veszíthetlek el! - mondtam, és könnyek potyogtak az ölembe, ahogy lenéztem.
- Hogy érted?
- Minden...Minden kapcsolatom kudarccal végződött....
- Ez nem fog, nekem elhiheted! - suttogta.
- Nem akarom kockáztatni - motyogtam halkan - Ha szakítunk, tönkre mehet a barátságunk! Én ezt nem akarom!
- Akkor nem szakíthatunk - mondta, és megfogta a kezem.
Egy pillanatig ellágyultam, és a szemébe néztem. A gyönyörű, kék szemébe..
Aztán elrántottam a kezem, és felálltam. Lassan hátrálni kezdtem, és közbe a fejemet ráztam.
- Nem tehetjük.... - suttogtam könnyes szemmel.
Megfordultam és elrohantam a szobánk felé.
Az ajtó előtt lefékeztem, és megtöröltem a szemem. Nem akartam, hogy Padma megtudja mi történt. Majdnem....
Összeszedtem magam, vettem egy nagy levegőt, majd mosolyt erőltettem az arcomra, és benyitottam. Hiába fáradoztam- Padma már aludt....
Másnap reggel Anthonyval visszazökkentünk a rendes kerékvágásba, bár talán egy kicsit tartózkodóbban viselkedtünk egymással.
A reggelinél McGalagony professzor jött oda hozzám, azzal, hogy mivel idén nem lesz több átváltozásom az iskolába, el kell kérnem egy papírt Madame Pomfreytól, hogy minden rendben van az egészségemmel.
- Délelőtt felmehetnél, ha gondolod, megyek veled - mondta Padma, miközben rántottát szedett magának és nekem.
- Köszi, de egyedül is megoldom - mosolyogtam, és enni kezdtem. Mikor befejeztem, felkaptam a táskámat, és elrohantam a gyengélkedőre.
Igen csak meglepődtem, amikor benyitottam.
- Harry! - kiáltottam, mert a fiú épp szembe jött velem - Mi tör....
- Szia Lisa! Most mennem kelll - hadarta, és becsukta az ajtót.
- Mi volt ez? - kérdeztem, mert láttam, hogy Hermione, Luna, Ginny, Ron és Neville is ott van.
- Öhm..Lisa! Az...kicsit hosszú... - motyogta Hermione.
- Én ráérek. Aggódtam értetek, nem tudtam mi történt.
- Hát jó - sóhajtott a lány beletörődve, hogy most mindent el kell mondania.
Vett egy nagy levegőt, és mesélni kezdett. Elmondta, hogy lerázták a főinspektort, aztán thesztrálokon elrepültek a misztériumügyi főosztályra. Ott lesben álltak a Halálfalók, és valami jóslatért kergetni kezdték őket. Kiderült, hogy Sirius Black nem gyilkos, és Harry keresztapja, és hogy Bellatrix Lestrange megölte. A fiú nyilván ezért volt letargikus állapotban.
Én, ugyan ezt nem mondtam, kis gondolkodás után rájöttem, hogy miféle jóslatról beszéltek. Arról, amit a levélben olvastam, ami arról szól, hogy Harry és Tudjukki közül az egyik egyszer megöli a másikat.
Elkértem a javasasszonytól a szükséges papírokat, és elhatároztam, hogy megkeresem Harryt.
Meg is találtam a parkban egy padon. Könnyes volt a szeme...
- Oh! Szia... - köszönt, és gyorsan megtörölte az arcát.
- Szia!
Leültem mellé, de egyikünk sem szólalt meg.
- Sajnálom...a keresztapádat - szólaltam meg végül. Ő csak bólintott.
Megint hallgattunk.
- Tudom. Tudom mi van a jóslatban - suttogtam - És...megértelek.
Harry akkor átölelt. Ez inkább olyan baráti ölelés volt. Nem kérdezte, hogy honnan tudok a jóslatról, de érezte, hogy megértem, és ez volt talán a legfontosabb.....

A próféta lehozta a hírt, hogy Tudjukki visszatért, az emberek pánikba estek.
A tanév lezárult, a Házkupát természetesen a Griffendél nyerte meg. A vonat korán reggel indult, én lefoglaltam egy fülkét Anthonyval, Padmaval, és Lunával.
Kellemesen utaztunk, Luna bővebben is elmesélte a minisztériumban történteket, és gyakoroltuk a patrónus-bűbájt is.
A pályaudvaron anya fogadott.
- Jól vagy? - kérdezte, mikor megöleltem.
- Igen.
- Nehéz évetek volt?
Eszembe jutottak a kapcsolataim, Anthony, Umbridge, a DS, Harry, és annyi más dolog, ráadásnak még az RBF-ek is....
- Csak mint szokott. - feleltem végül, és elindultunk az autóhoz.

Sziasztok!

Ezzel az ötödik könyv eseményei lezárulnak!

Legközelebb már a Félvér herceg eseményeit tárgyalom :)

Remélem tetszett, köszi, hogy eddig olvastad! :)

Giger